2007. szeptember 18.  
MŰVÉSZETMALOM
 
   
 
Az ember sokféleképpen juthat művészeti élményhez, ismerethez. Az utak egyéniek és különbözőek, szerintem ismételhetetlenek, mert annyira a személyiség-alakulás sajátos finom szenzorainak működésétől függnek, hogy éppen mit és mikor tud és képes befogadni az ember, és mi okoz számára élményt. Számomra például az opera (abból sem minden) igazán csak ötven felett lett mindennapi kenyerem. Hiába hordott anyám és Polnai néni tiz évig havonta az operába fiatalon, akkor nem tudtam megkedvelni és kamaszkoromban elszöktem, felmondtam a kötelező udvariassági köteléket, hogy a hölgyeket (mármint anyámat és Polnai nénit) én kísérem éjnek-évadján haza.

Szóval szombaton beugrottam a keramikusok kiállítását megnézni, és míg a megnyitóra vártam belefutottam Urbán Ágnes tárlatvezetésébe. Éppen a gödöllőiekről beszélt, mármint a Gödöllői Művésztelepen készült alkotásokról, a magyar szecesszió nagy korszakáról. Tudják, s remélem minden kisiskolás is tudja, hogy Nagy Sándor, Körösfői Kriesch Aladár, Remsey Iván a mi képzőművészetünk Albert, Farkas, Bene -féle válogatottja.

Amiért a fenti kacskaringós bevezetőt leírtam annak oka, hogy egyszer régen valamikor nyolcvanas években, amikor még húsz forintért lehetett ebédelni (főtt kolbászt, zsemlével, mustárral és egy pohár jaffával) a Marx téri ( ma Fő tér) csirkés boltban, betévedtem az Engels utcai (ma Pátriárka utca) Antikváriumba, hogy nézzek magamnak olvasnivalót. Valami lapozható könnyebb olvasmányt kerestem, amit akkoriban a főtéri könyvesboltban éppen nem lehetett kapni./tovább/

  
   
 
   
2007. szeptember 16.  
KISTÉRSÉGI EXPO
 
   
 
Száz évvel korábbi önmagát idézte meg Szentendre ezen a szombaton. Azt az időt, amikor még sátrak álltak a Duna-korzón, és városi piac volt itt. Szentendre sör és káposztás kolbász amúgy svábosan, bogdányi és leányfalusi vállalkozók mint régen amikor még a szigetről és a pilisi falvakból jöttek a szekerek, rajtuk százféle termény és gyümölcs. Ferenczy Októberét idézték a fények is, lila árnyékokkal és melengetően, olyan a zakó és a blúz alá bújó langyos őszi meleg volt. Kistérségi EXPO, fura név az új trendi, az unióhoz igazodás szerinti. A sátrakat látva egy régi, még KISOK-telepi kiállítás képe idéződött fel a homlokom mögött. Amikor még Szentendre, mint a szocialista mezőgazdaság leendő fellegvára és Budapest gyümölcsöskosara címre pályázott. Régen volt, mondhatják, talán igaz sem volt. Pedig igaz volt mert most is a szemem előtt az az óriási majd félkilós őszibarack, amelyet csurgó nyállal nézegettem, mert hozzányúlni nem volt szabad. Akkor volt itt ennyi bogdányi és tótfalusi, magyarán, járási áru és kisiparos utoljára Szentendrén. De akkor még működött a kötelezőség, erős volt a járási közigazgatás és sokan hittek az együttes fellépés erejében.

Új világ van, az új szervezeti formák felé igazodás kora. Tanuljuk, hogyan is működik, miket előnyöz és mi az, amivel nem törődik Európa, s most keservesen tanuljuk, hogy az unióban majdnem mindent lehet, csak egyet nem, saját képünkre, igényeink szerintire formálni, mert ez a nagyok, az erősek lehetősége, legalább is, a gyakorlat ezt mutatja./tovább/

  
   
 
2007. szeptember 14.  
SKANZEN BUMM
 
   
 
Csörög a telefon: Balázs a fiam veszi fel és mondja, hogy téged keresnek -kérdezem ki az -de válasz helyett csak kezembe nyomja a kagylót. Bosszús vagyok, hogy már megint zavarnak, mert elegem van abból, hogy mindig fel kell állnom a számítógép mellől, amikor a mondat közepénél tartok. Úgy látszik még mindig nem szoktam meg, hogy több dologra figyeljek egyszerre, így aztán ha valami közbejön, gyakran elveszik a mondat második fele, elpárolog a jelző, darabokra törnek a kifundált határozók. Elillan a humor az írásból és suta szálkás mellékmondatok kandikálnak ki a szövegből, mint a villák annak a kezéből aki elsőként nyúlt az utolsó süteményért a sötétben, amikor hirtelen kialudt a lámpa.

Kedves uram megígértem, hogy szólok - a hangsúlyon átüt egy leheletnyi csípősség, mint a jól paprikázott ételnél amelynek szaftja vékonyan és selymesen vonja be a falatot- Ha még emlékezik rá, azt ígértem, hogy amikor a kormány dönt pályázatunkról szívesen állok rendelkezésedre, hangzik a vonal túlsó végéről. Dr. Cseri Miklós az a Skanzen ( hivatalos nevén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum) főigazgatója, akinek baritonját az első hangra felismerem.

Az egyik tévé állomás később: „ Aki nem figyeli a belpolitikai történéseket az is tudja, hogy a 2007-re és 2008-ra vonatkozó akciótervekről és az ezekben foglalt kiemelt, egyedi támogatású projektekről július 25-én határozott a kabinet a Budavári Palotában tartott ülésén. S hogy éppen itt tanácskoztak, már az sem volt véletlen.
A következő másfél évre jutó 2800 milliárd forintnyi uniós pénzből a most kiválasztott 271 projekt több mint 500 milliárdnyi támogatást kaphat. A következő fél évben 191 projekt gazdájával köthetnek támogatási szerződést, majd a későbbiekben további nyolcvanéval. Utóbbiak esetében úgy látták a szakértők és a kormány is, hogy jó, támogatandó a terv, de még dolgozni kell rajta - ezekről novemberben dönthetnek. A most eldöntött kiemelt fejlesztések között vannak nemzeti jelentőségű beruházások, vannak országos humán programok és összesen 123 útépítés megvalósítását is támogatja a kormány 882 km hosszban, 49,3 milliárd forintért.
Közép-Magyarországi Régió Pest megye Szentendre SKANZEN ÖRÖKSÉG PROGRAM (SÖP) Feltétel: a támogatási intenzitás legfeljebb 85% lehet.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SzNM) Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutatja be eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák megjelenítésével, a XVIII. század második felétől az első világháborúig terjedő időszakot leképezve. A több mint 350 építmény múzeumba telepítésével, 9 épületcsoportba, tájegységbe rendezésével, világszinten egyedülálló teljes panorámát tud bemutatni Magyarország adott korbeli képéről. A tervezett fejlesztéssel elkészül az SZNM tudományos terv szerinti következő — Észak-magyarországi falu — tájegysége, és az Alföldi mezőváros tájegység is tovább bővül egy műemlék Vasútállomás épülettel. Az örökségvédelmi beruházások mellett, közösségi infrastruktúra fejlesztésként, belső közlekedtetést segítő, korhű ún. Skanzenvasút is épül. A korszerű Nyilvános Muzeológiai Műhely megépítésével pedig a múzeumi háttérmunka kerül bemutatásra a nagyközönség előtt, amely lehetővé teszi a nyilvános műhely, interaktív látványraktár és új oktatási színhely szinergiájának kamatoztatását. /tovább/

 
 
   
   
2007. szeptember 13.  
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
  
   
 
A minap szokatlanul nehéz volt a közlekedés a város egyes részein. A Református Gimnázium előtt is autóbusz állt, körülötte hátizsákos tanulók gyülekeztek. A gimi főbejárata, a lépcső előtti szakaszon hatalmas tarka élénken gesztikuláló, hangosan nyüzsgő iskolás tömeg. Minden talpalatnyi helyen érkező, elmenő, összevissza parkoló autók. Aggódó, jó tanácsokat osztogató szülők - A pulóvert feltétlenül tedd a csomag tetejére, mert kellhet még amikor kiszálltok az autóbuszból, lehűlt a levegő, már vége a nyárnak..., erőltetetten blazírt, kissé unott arccal hallgató, a köszönést foguk között elharapva búcsúzkodó nagy csomagos fiatalok kászálódtak ki a családi autóból, ténferegtek az autóbusz, az osztálykirándulás indulását várva.

Mi akik már túl vagyunk a nagy kirándulás, az élet felén, bosszúsan és mosolyogva irigykedve nézzük őket, nézünk vissza a multba, idézzük fel valamikor volt osztálykirándulásainkat. Mosolyogva emlékezünk, hogy Egerben, Sopronban mindenki hagosabban beszélt, vihorászott, mert azt érezte kiszabadult, meg hát megmutatta- emberpróbáló hiúság- micsoda nagyfiú már. Nagyfröccs titokban a székesegyház tövében lévő borozóban, mellé egy szál Daru cigaretta hányingert keltő illatos füstjével, és a mosolygó vörös hajkoronás presszósnő,Tiziano dús keblű vörös asszonya aki pontosan tudta hány évesek is vagyunk és ezért egy kissé karikírozva, mit parancsolnak uramozott bennünket éretlen kamaszokat.. mert ő is visszaálmodta egy percre saját tizenhat éves korát./tovább/

  
 
2007. szeptember 12.  
FÚRÁS 3.
 
   
 
Nos a fúrásról. Mert hát úgy van az, ha már Önöket arra bíztattam, hogy szavazzanak róla, folytatnák-e a fúrást vagy abbahagynák, hát illik tájékoztatni, mi is a végeredmény, pontosabban a döntés. Mert hát itt van a bibi. Hiszen mint majd látni fogják, az is lehet, hogy más lesz a végeredmény, mint amit a döntéstől várnak a képviselők. Bajban vagyok másban, abban is, bár figyeltem az ülésen, de arra sajnos nem mindig mikor volt éppen zárt és mikor nyilvános ülés, ezért előfordulhat, hogy időnként rébuszokban írok.

Először is, hogyan áll a dolog?
A kútfúrók levonultak a lyukban hagyva több száz méter csövet. Tehát így az sem tudni pontosan, hogy oda, ahova lejutottak, lefúrtak, van-e, és ha van, milyen mennyiségű és minőségű termálvíz. Egy biztos, annyi nincs, hogy kitolná a hatalmas súlyú bennragadt csövet.

Miért bontották le a fúrótornyot?
Azért mert ezzel a berendezéssel nem lehet tovább fúrni, sőt a mostani csövet kihúzni sem, mert a torony összeroppanna, ehhez egy másik, egy sokkal erősebb torony (berendezés kell). Hogy milyen? Arról azt pletykálják a szakemberek, hogy ilyen ennek a cégnek nincs, bérelnie kellene és százmilliós összegről beszélnek./tovább/

 
   
 
   
2007. szeptember 9.  
A GIMI
  
   
 
A Móricz gimi egy szentendrei regény helyszíne is lehetene. Az a bizonyos kisvárosi gimnázium, vörös tégla épületével, megkopott, senki sem tudja már ki volt, tervezőjének és kivitelezőjének állított emléktáblájával, félévszázados múltjával, az a klasszikus igazodási pont. Olyan mint minden kisvárosban ahol a népek azt mondják, hogy a „gimázium” és ez alatt azt az egyet, azt a bizonyosat értik, a gimit. Még azok is így említik, akik nem ott maturáltak, és gyermekük, unokájuk sem koptatta folyosóinak szürke köveit.
 

Persze ki emlékezik ma már a másik, a még régebbi gimire, a terméskő lépcsős, vasés üveg bejáratúra? A sárágásszürkemurvával felszórt kopott udvarúra, amelyet annyira akart Szentendre. Amelynek udvarát telente a pedellus fellocsolta és az öreg csehszlovák Tesla lemezjátszó zenéjére rótta köreit csatolós korijában a szentendrei ifjúság, az udvar középen felügyelő tanár úrral, aki kis jávorbajszával, cipős korcsolyában mutatta be a békebeli bóvlikat s egyéb figurákat a diákság ámuló és a fiatal tanárnő kollegina pironkodó csodálatára.

Ma már nem divat tanévnyitókra járni és a városi közösség sem érdeklődik oly élénken mint valamikor. Új világ van, és ma már nem annyira fontos eseménye helyi közéletnek egy ilyen megnyitó. Még a helyi bunte Szentendre hírharsonában, ahol az utóbbi időben minden írásnyi felületet elfoglaltak a lapgazda bulvárlapos ötletei, az a hír, hogy a giminek új igazgatója van sem kapott túl nagy publicitást. Pedig új igazgatóval, Kerezsi Csaba vezetésével vág neki a Móricz Zsigmond Gimnázium a most kezdődő tanévnek./folytatás/

  
   
 
   
2007. szeptember 8.  
A MI TIZENEGYÜNK
  
Egy szavazás végeredménye.
  
   


Ferenczy Károly
elfelejtett név

Lezárult a Szentendrei új kultúrház által nyár elején meghirdetett városi pályázat, amelyben keresték Szentendre város történetének tizenegy legmeghatározóbb, legkedveltebb személyiségét az alapításától napjainkíg.
Azokat, akik a legnagyobb hatással voltak Szentendre fejlődésére. Akik a legtöbbet tettek azért, hogy a város ma Magyarország harmadik leglátogatottabb látványossága, a világutazók kedvelt úticélja, a Dunakanyar kapuja legyen. Kereskedők, festők, zenészek, építészek, egyházfiak, polgármesterek, törökök, szerbek, dalmátok, görögök, németek, magyarok.
Nos a SZEVI újság szerint Önök így döntöttek: Apor vezér, Fulco deák, Jakov Igantovity, Ábrányi Emil, Dumtsa Jenő, Ilosvay Varga István, Vujicsics Tihamér, Marosvölgyi Lajos, P. Soós Ányos, Barcsay Jenő, dr. Katona Gyula. Bár azt nem tudjuk, mennyien vettek részt a szavazáson, de mint azt az értékelésről


Marosvölgyi Lajos
a legnépszerűbb szentendrei
írják, azokat sorolta fel közvélemény akik a legnagyobb hatással voltak Szentendre fejlődésére.

Nos először is ki kell jelentenem, hihetetlenül érdekes eredmény született. Legalább is számomra. És nem csak azok miatt érdekes, akik benne vannak a névsorban, hanem azok miatt is, akik kimaradtak. Ugyanis nekem ebből a névsorból számos következtetés kiolvasható, vélem.

Először is, az egyik, meglepetést ugyan nem okozó érdekessége a szavazásnak, hogy még élő ember csak egy van a felsoroltak között, Marosvölgyi Lajos (Tiszaluc, 1925. márc. 29....) aki a Pázmány majd ELTE elvégzése után középiskolai tanár, s akinek útja a Népművelési Minisztériumon át vezetett Szentendrére. A szentendreiek baloldali közéleti embernek ismerték, aki előbb népfront titkárként, majd tanácselnök helyettesként később 1972-től 1985-ig tanácselnökként dolgozott a városért, és aki sokak szerint Szentendre máig egyik legsikeresebb városi vezetője. /tovább/

 
 
   
2007. szeptember 7.  
EGY TŰZOLTÓ HALÁLA
  
Egy tűzoltó halála Starigradban
  
   
 
Nagyszámú rokonság, tűzoltók és barátok kísérték utolsó útjára pénteken késő délután a starigradi temetőben Marinka Jurica tűzoltót, aki oltás közben halt hősi halált. A történet akkor kezdődött, amikor a Hvar szigeti szent Miklós csúcs közelében tűz ütött ki és riasztották a környékbeli falvakban lévő, a starigradi tűzoltókat is. Egy részüket a tűz oltására, másik csoportjukat a közelben lévő kemping evakuálására, emberek és értékek mentésére rendelték a parancsnokok. Marinka éppen letette volna a szolgálatot, mehetett volna haza, de mert "esemény" volt, ő is csatlakozott az oltásra kirendelt csapathoz. Azt tudni kell, hogy a szigeti bozóttüz nem játék, az uttalan, alacsony cserjével benőtt sziklás, az elmúlt évszázadokban alacsony kőfalakkal sakktáblaszerűre összeveissza beépített járhatatlan köves talajú szigeten nem könnyű a tűzoltók dolga. Hiszen gépjárműveket szinte nem, vagy csak kevés helyen lehet bevetni, leginkább csak tűzoltó repülők tudják segíteni munkájukat. Igy az egyik legfontosabb és használatos módszer a kézi erővel való oltás.

A négy évvel ezelőtti nagy hvari erdőtüzek oltására, éppen ottjártunkkor vetették be először az akkor Olaszországból frissen vásárolt tűzoltó repülőket. Tátott szájjal néztük, hogyan ereszkednek az öböl vize fölé és folyamatos repülés közben, mint amikor egy kanalat a tányér fölött elhúzva éppen csak hogy a levesbe mártjuk, töltik magukba a tengervizet. De a repülő sem tud mindent, írányítani és kézi munkával is segíteni kell az oltást, hogy eredményes legyen. Ráadásul május óta esőmentes idő volt a szigeten, szinte csont száraz volt a bozót, és a kavargó szélben kiszámíthatalanul, hihetelen gyorsasággal terjedt, rohant a tűz, átgázolva mindenen és mindenkin. Marinka Jurina is kapott belőle és már hiába volt a gyors elsősegély, szállították helikopterrel azonnal a spliti kórházba, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Ötven éves volt, családos és a faluban jól ismert személyiség. Egyébként is, a szigeteken mindenki, mindenkit ismer. Mert a nyár elmúlik és a töredéknyi ember ottmarad télre, sokszor hetekig elzárva a szárazföldtől, egymásra utalva élnek együtt. Ezért tudja mindenki a másikról, ki kinek a rokona és leszármazottja, mit tett jól, vagy rosszul az életében, milyen gyerek volt és mire számíthatnak tőle. Mert amikor megjön a késő öszi köd, megjönnek a nagy tengeri viharok, nagyon magányos lesz az ember, a szárazföldinek szinte elviselhetetlen lesz az élet. Talán ezért is az ilyen tragédia az egész közösség, a falu számára gyász, mert értük az ő életük védelmében áldozta fel magát egyik társuk, amit tudnak és mélyen át is éreznek stargiradi barátaink. Osztozunk gyászukban!

  
 
  ">   
 
   
Ízelítő egy kis adriai viharból
  
 
2007. szeptember 6.  
ISMÉT KÚT
  
Fúrni, vagy nem fúrni, ez a kérdés.
  
 
 
Talán vicces is lehetne a cím, ha nem tízmilliókról és arról szólna a dolog, hogy lesz-e Szentendrének termálvize, vagy hogy pontosan fogalmazzak Mészáros úrral, a kemping tulajdonosával és a városi Pap-szigeti strand üzemeltetőjével közösen használható termálvize.

Évek óta húzódó hezitálás után Szentendre Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően 95/2007. (IV.03.) Kt. sz. határozatában döntött a hévízkút fúrás beruházás kivitelezőjéről (VIKUV Zrf.) arról, hogy az ellenszolgáltatás a Szentendre, Szentlászlói út 60. szám alatti ingatlanok tulajdonjogának átadásán felül - melyeket az ajánlatadás során 40.000.000 Ft + ÁFA értéken vett a VIKUV Zrt. figyelembe - 40.354.000 Ft + ÁFA, azaz bruttó 48.424,800 Ft pénzösszeg.

Ezután elkezdődött fúrás nagy reményekkel, időnként handabandázás szintű ígéretekkel. Azonban nyár közepén már látszott, baj van. A fúrók elérték a tervezetett mélységet, de a szerződésben remélt mennyiségű és hőmérsékletű vizet nem találtak.(A szerződés szerint, terepszinten mért, legalább 40 C fokos és legalább 250 liter/perc mennyiségű termálvizet .) Helyette hiába fúrtak túl még 135 métert csak 23-24 C fokos 80 liter/perc mennyiségű vizet tudtak produkálni.

Ezt a VIKUV Zrt. a fúrást végző szakcég most azzal magyarázza, hogy

"A térség geológiai adatai alapján megállapítható volt, hogy termálvíz beszerzésére alkalmas kőzet típus - a triász mészkő és dolomit - Szentendre területén rendelkezésre áll. A Pap-szigeti hévízkútnál szerzett tapasztalatok szerint ez a kőzet az adott területen csak akkor szolgáltat jelentősebb mennyiségű termálvizet, ha repedezett, töredezett zónában harántoljuk. Ezért a kút helyének kijelölése egy jelentős tektonikai zónára történt, ahol a fenti repedezettségnek a legnagyobb a valószínűsége.
A tervmélység, a vetőzóna figyelembe vételével, a Pap-szigeti kútnál nagyobb, 1650 m volt.
A kivitelezés során a tervezett és a Pap-szigeti rétegsortól jelentősen eltérő rétegvastagságokat tapasztaltunk. Az oligocén összlet mintegy 100 m-el nagyobb mélységig volt harántolható, az eocén összlet vastagsága pedig közel 400 m volt, a korábbi kútban lévőnek a kétszerese, vastag széntelepekkel, melyeknek a korábbi kútban nyoma sem volt.
A triász dolomitos mészkő formáció 1760 m-ben jelentkezett, mintegy 400 m-el mélyebben, mint a Pap-szigeti kútban, 1795 m-es talpmélységnél a Megrendelő leállítatta a fúrást, tekintettel arra, hogy az a tervmélységet már jelentősen meghaladta."
/tovább/

 
   
 
   
 
MAGYARÁZKODÁS
  
   
Gondoltam, bejelentés nélkül szabadságra megyek, kihagyok két hetet, nem írok. Aztán egy hónap lett belőle, mert mindig volt valami, amiért nem folytattam. Egyszer azért, mert úgy véltem, ezzel az írással nem érdemes újra kezdeni, aztán meg, minek kötözködjek azzal a balfék mimózalelkű akarnokokkal, hallgassam unalmas kis nyafogásait. Meg egyébként is, más ennyit életében nem írt, mint én az elmúlt három évben, mégis jól megvan. Meg hát, mi a túrónak állandóan a hálón kifüggesztve lenni, mint valami cégérnek. Szóval volt okom, pontosabban ürügyem éppen elég.

Közben összefutottam ezzel is, azzal is, s kaptam leb…szást, hogy miért nem írsz, nem láttam mostanában semmi újat a blogodon, még mindig az a kiállítás megnyitó van fenn…pla,pla,pla.
Pironkodtam de kitartottam, nem raktam fel semmit. Bár nem éreztem jól magam tőle, és írtam is majd minden nap, de nem tettem fel, mert egyik sem volt elég jó, vagy túl direkt volt, vagy sértettem volna vele valakit. Meg egyébként is egy fillért sem kapok érte, igaz egy hajszálnyit sem tettem azért, hogy eladjam, legalább a bal oldali framet (lyukas részt). Meg mi a fenének panaszkodom, én voltam az, aki eddig elhárítottam a legkülönfélébb közös működtetési ajánlatokat -közben meg gyűlnek a sárga csekkek. Később azt gondoltam, eladom az írásokat az egyik újságnak, - a másikban minőségi okokból úgysem adnának le- mert hát mégis, ott van olvasószerkesztő, az majd rendbe rakja amit elkövetek a magyar nyelv ellen, és én meg csak felelőtlenül, pénzért ütögethetem a billentyűt.

De nem jött be ez sem. Írtam az elmúlt négy nap alatt úgy huszonötezer karakternyit, de úgy meghúzták, hogy azt hittem belesántulok. Önök persze most azt hiszik, megkaszálták mondataim? Egy túrót, alig javítottak bele, csak kevesebb fért az újságba. No, én az ilyet nem bírom. Mert inkább mondják azt, hogy szar, unalmas, rossz magyarságú, használhatatlan vagy bármit, de hogy ennyi fér be, azt ne, az, kegyetlen dolog. Úgy, hogy most ide is írok, sokat, keveset, rosszul, jól, szépen és magyartalanul, de annyit, amennyit akarok. Senki nem fog határt szabni különösen a papír nem, mert itt nincs papír.
Nos kedves barátaim, ellenségeim folytatom. Ja, mottónak új mondatot ajánlok: Aki nem akarja, ne olvassa!!!

 
   
   
2007. augusztus 4.  
KOMP VAGY MI
  
   
">   
   
 
Az osztályt, pontosabban a csoportot befogadták a vajdások. Póthelyen voltak itt a pincében, nem ide készültek eredetileg, de elfogadták ezt is, jobb híján. Szóval úgy volt, hogy kaptak egy termet három napra a MűvészetMalomban, de aztán visszamondták a dolgot, -pontosan nem tudni ki és miért, valószínűleg Attila- szóval így lett itt a Vajdában ez a kiállítás. Kurátorok, -csak félszegen mondom, hogy azok,- mert tanárok is, Elmenyus Szentendre művészetéért örök rajongó és bíráló, mint mi mindannyian ( mindannyian =éppen akkor Takács, Aknay bár ebben már nem vagyok biztos, hogy akkor épppen ott állt-e ő is, no meg Osztos Pisti, aki magas) és Mányoki Endre író, akik felvállaták és menedzselték a csapatot.

Mányoki Endre mondott megnyitó szöveget, aki egyébként a Képzőművészeti Egyetem tanára, született 1954. augusztus 14-én Budapesten. Kritikus, esszéista, szerkesztő (pl. a „régi” Mozgó). Az ELTE Bölcsészettudományi karának magyar-orosz szaka 1978-ban. Újságíró-iskola 1980-ban. „Veszprémbe hazajártam. ’83 után évekig Ő volt, aki megtűrt, s ahol a generációm szelleme meg-megpróbált alakot ölteni. Ahol még mindig szükség volt rám, a jószerivel mindenünnen kitiltott, kiátkozott mozgó redaktorra. Különös, hogy éppen Papp János elvtárs városában, de ebben a bizarrban van valami otthonos: a modern és a fiatal, az egyén és a közösség külön-külön is, a mégis ethoszát kölcsönözte (nem közhely, valóban kölcsönözte) nekünk, akik pedig korántsem voltunk annyira modernek, és cseppet sem fiatalok.” Számomra valamilyen ÉS vita és főzés miatt ismert, aki félszegen adta magát és mondta azt is, hogy rosszul is érzi magát- én majdnem odarohantam megfogni, mert látszott rajta valami baja van.
 
L Menyhért bevezetőjéből: "Neves kollegám aki irodalomtörténész és az egyetemen - hogy is nevezzem- "kitekintő tágyakat is tanít, filozófiát, irodalmat is - ő neves irodalmár egyébként- az óráin jött össze ez a társaság. Aztán itt jött az érdekes, vitatható, hogy is mondjam kezdetű mondat: hogyis mondjam a hatvanas, hetvenes években nem volt sikk az agyi működés a főiskolán, - akkor még Képzőművészeti Főiskolának nevezték az egyetmet,- elég volt, ha valaki lobogó fekete sállal befordul a .... ezt a részt nem értettem, de valaki beforul valahova lobogó fekete sállal, szép, plasztikus kép, már ezért megérte.

Itt szeretném elmondani, nem csak szeretném, le is írom, hogy az a bizonyos hatvanas, hetvenes évek amikor elég volt, ha valaki lobogó fekete sállal befordult a Köröndnél, no akkor itt forrt a víz, vagy leglább is kezdett forrni. No jó nem a főiskolán, bár akik akkor játak oda többet tudnának erről mesélni, de itt kinn Szentendrén igenis elkezdődött valami. Egy-egy vajdás kiállítás megnyitóra teljes HÉV szerelvénnyi stoppos jött Szentendrére szombatonként, vasánap délelőttönként./tovább/

  
   
 
   
2007. július 28.  
SKANZEN PROJEKT A NYERTESEK KÖZÖTT
 
   
   
A közép-magyarországi régióban a turisztikai vonzerő fejlesztése kerül előtérbe a következő két évben. A térségi fejlesztési tanács a kormány szerdai döntésének megfelelően 37 kiemelt fejlesztésnél indítja el a szerződéskötést, további 12 projektről még egyeztetnek. A beruházások közül kiemelkedik a Budai Vár és a Szépművészeti Múzeum, valamint a szentendrei Skanzen felújítása. Szabó Imrével, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnökével Madács Nóra beszélgetett.		  
Kattints a hangszóróra a hanganyag meghallgatásához!  
   
 
   
2007. július 24.  
TUDÓSÍTÁS FINNORSZÁGBÓL
 
   
 
   
 
EUROPEAN PEOPLES' FESTIVAL uniós program, amelyen a Szentendrei Nemzetközi Kapcsolatok Egyesületének csapata immáron harmadik alkalommal vesz részt. Először Spanyolországban, majd a múlt évben Itáliában volt az a találkozó, vetélkedés amelyen -ebben az évben tizennyolc városka fiataljaiból álló csapata július 23-tól 29-ig vetélkedik, méri össze erejét, ügyességét, tudását az unióról és bemutatja városát, kultúráját szokásait. E mondatokból is kiderülhet, hogy egy ilyen kiruccanást több mint egy éves készülés, munka előz meg, a szükséges pénz előteremetéséről nem is beszélve. Nos, ebben az évben a finnországi Ekenäs a vendéglátó és már harmadik napot töltik a szerencsésen megérkezett csapatok, közöttük a több mint ötven fős szentendrei társaság is. A mellékelt tudósítást és képeket Szabó Éváék küldik, értesítve az aggódó itthon maradt hozzátartozókat, hogy szerencsésen megérkeztek, mindenki ép, egészséges és jókedvű.

 

Második nap:
Miután vasárnap reggel elhagytuk a litvániai Pervaza városkában a szállodát, már "csak" 460 km várt ránk Tallinig. A fenyő- és nyírerdőkkel szegélyezett, a tengerparttal párhuzamosan haladó, a három balti államot észak-déli irányban átszelő csodaszép "Via Baltica"-t követtük végig, néhol az út egész közel haladt a kékesszürke tenger mellett.
Tallinra sajnos csak rövid időnk maradt: alig 70 percünk volt, hogy a Világörökséggé nyilvánított belvároson lóhalálában átrohanjunk. A végén már valóban futottak néhányan: az egyik táncos leányka zsebéből ki is potyogott az útlevele és - szerencsére - a mobilja is. A telefont felhívtuk, s egy igen kedves, angolul is beszélő észt úr jelentkezet be rajta, hogy "igen, ő találta meg az útlevelet és telefont, mindjárt jön is taxival a komp-terminálhoz, hogy visszaadja..." És valóban az úr egy kis pamacs-szerű kutyával 20 percen belül visszaadta az elveszett tárgyakat. Mi egy kellemes tapasztalattal, ő egy kis üveg jóféle ágyaspálinkával és sok hálás köszönettel lett gazdagabb.

 

Azután behajóztunk a plázányi méretű Star kompra, melyen négy emeleten egymás fölött szupermarket, parfüm-butik, pup, snack, self service és még ki tudja hány féle változatos szolgáltatás csalogatta az utasokat pénzt költeni. A köztudott skandináv szeszkorlátozás miatt sokak úgy hagyták el két óra múlva a hajót, hogy a felületes szemlélő tengeribetegnek vélhette őket...
És végre 1/2 11-kor megérkeztünk Finnországba! Nem is akárhogy, hiszen a Nap még nem tűnt el teljesen az égről! Beléptünk a fehér éjszakákba.
Még éjfél után egy órával sem volt teljesen sötét, ezért tulajdonképpen - a szülők megnyugtatására - elmondhatjuk, hogy a velünk utazó kiskorúak még napnyugtakor lefeküdtek aludni. Ki nézte volna az órát (helyi idő szerint) fél kettőkor!

 
   
További tudósítások a baloldali EUROPEAN gombbal érhetők el!
  
 
   
2007. július 21.  
EGYSZERŰ KIS TÖRTÉNET
  
   
">   
Ritkán adok hírt olyan dolgokról amelyek nem kötődnek Szentendréhez, de most egy video illetve egy brit tv-műsor felforgatta a világot, leglább is a zenei világot, amelyet nem lehet nem leadni. A történet pofon egyszerű, az angolok is megrendezték a Britain's Got Talent című műsort, melynek keretében a legkülönfélébb művészeti ágakban mérhetik össze tudásukat a résztvevők.
A döntőre vasárnap került sor, a versenyt egy Paul Potts nevű énekes nyerte meg, így 100 ezer fonttal és egy, a királynő előtti szereplés lehetőségével gazdagodott. Az ITV elég szép nézettséget ért el a műsorral, az előző, pénteki adást például átlagban 8,9 millióan nézték.
Paul Potts eddig mobiltelefonokat árult és soha életében nem volt egy győztes típus. Most Puccini: Turandot c. operájából a Nessun Dormát (pontosaban annak rövidített változatát) énekelte A közönség extázisba került. Ma Anglia Paul Potts-ot ünnepli, aki azóta meg is nyerte a versenyt. A zsűritagok, és maga a történet is olyan, mintha Hollywoodban találták volna ki, pedig igaz.

Nem mellesleg a döntő után két nappal aláírt egy egymillió angol fontos lemezszerződést, sőt azóta már járt a tengerentúlon is, ahol az NBC, legnézettebb nézett reggeli műsorában adott interjút, majd eldalolta ugyanezt a darabot.

A videót érdemes megnézni, ilyeneket ritkán látni, mintha megrendezték volna, de az nem lenne ilyen jó.

 
">   
 
2007. július 19.  
SEMMI, CSAK HŐSÉG
  
   
 
Mindenki az enyhülést, az estét várja. A város szinte kihalt, az utcákon embert alig látni. Fiatalok jönnek velem szembe, kezükben műanyag palack a legújabbkori divat szerint, mint amikor mi tarisznyával és egyetlen farmerban indultunk a Balatonra. Most a hátizsák és palack a közös ismertető. 40 fok celsius meleg van árnyékban, mintha a mediterránumban lennénk, siesta időben. Ilyenkor ott is jobbára csak a külföldiek vannak az utcán. A helyiek tudják, pihizni kell, megvárni a meleg enyhülését. Belegondolok, tényleg mi lenne, ha nálunk is csak este nyitnának ki a boltok és a hivatalok is. Éjjel ügyintéznénk, vásárolnánk és mindenki az utcán a Duna-korzón lenne, mint testvérvárosunkban Starigradban a kikőtői molón, a korzón.

Már vége volt háborúnak, de a szállodán még látszottak nyomai. A menekültek már elmenetek, de még nem cserélték ki a bútrozatot. Látszott rajta az idemenekített családok nyoma. De a falak már tiszták voltak, frissen festettek, tapétázottak. Az aulában NATO katonaorvosok gyülekeztek, indultak valahova más irányba. Dalmácia újra éledt, szép volt, a tenger csendes. Ekkor még turista alig merészkedett ide, pedig a szigeteken a háború alatt nem voltak harci cselekmények. Nem úgy, mint Dubrovnikban. Itt az összes hadiesemény annyi volt, hogy a háború elején megjelent a jugoszláv hadsereg egyik MIG-je és szétlőtte a kis sportrepülőtéren álló négy katonai gyakorlógépet.

 
Ivo bácsi szokásos pohár vörösbora mellett kinn ült a vendéglő árnyékos udvarán, ahonnan a térre lehetett látni. Innen követte, mint mindig a városka történéseit. Ő volt az álladóság, ahogy nézted az az éprzeted támadt, mintha mindig itt ült volna és ugyanaz a pohár bor lenne előtte. Nézte mi történik városka fő terén, hogyan caplatnak a turisták a rekkenő melegben. Még az első starigradi látogatásunkon barátkoztunk össze. Ma már felfogni sem tudom, hogy a fenébe értettük meg egymást, mert ő nem beszélt csak horvátul, abból is a dalmátot, azt a szigeti fajtát, én meg egy kis németet és szótárhorvátot. Amikor szinyornak szólított, nagyon meglepett. Máíg sem értem miért állt szóba velem. Úgy látszik érdekes voltam számára, vagy csak egyszerűen beteges hazudozónak tartott, aki az eszkimók közül jön és azt állítja magáról hogy ő dalmát. /tovább/

 
   
 
   
   
2007. július 16.  
ESZENYI
  
   
 
Ígértem, hát megnéztem. Mármint Eszenyit a Városházudvaron "A gyönyörben NINCS középút" című műsorban. Kettő és fél méter magas és százötven kilós volt, a bal combján tetko az alábbi szöveggel, "A Wilhelm von Tegethoff admirálisról elnevezett hadiflotta matróza." Vagy ha nem is így volt, de ezt is elhittem volna neki, mert úgy játszott. Eszenyi maga a színház, akit követni kell bárhová megy, bármit is csinál. Mert ha nem vagy ott, lemaradsz egy kis csodáról, ami egyszeri és pótolhatatlan. Mert elég neki epizódnyi, szösszenetnyi helyzet, hogy lejön a lépcsőn, és ő megcsinálja. De úgy teszi, hogy azt gondolod utána, most már csak így lehet lejönni egy lépcsőn, mert abban minden benne volt, a Föld összes épületének lépcsőjén való lejövetel. A Capitoliumra vezető lépcsőn, ahol az előtérben Castor és Pollux szobrai állnak, a Spanyol lépcső, Szergej Eisenstein által a filmművészet máig legnevezetesebb, a kikötőhöz vezető ogyesszai nagy lépcsősora, amelyen halomra lövik a tüntető tömeget, a dubrovniki vízvezetéki út felé vezető lépcső, a Nemzeti Múzeum lépcsője és a sötét koszos cselédlépcső a Francstadtból. Szóval Enci jó volt, pontosabban élvezetes és nagyon nő, kicsit femin is. Élt és villogott ezen a sanzon-esten. Minden verset, dalt, szöveget, egy-egy kis drámává, vígjátékká, tragédiává emelt és közben könnyedén lépkedett a karakterek között.
 

Hogy milyen volt, arra engedjék meg hogy nálam autentikusabb kritikust idézzek, Faragó Zsuzsát. Aki újságjában Eisemann-Zágon Fekete Péter-Claire előadásról írt az erre az előadásra is igaz: Eszenyi Enikő - hogy Brodway-szerűen fejezzem ki magam - ellopja a show-t. Eszenyi zsebre vágja az egész előadást, ujja köré csavarja a cselekményt, őt kell nézni, ha a színpadon van, és rá kell várni, ha átmenetileg kimegy átöltözni. Az este címe "A gyönyörben nincs középút " nem mindennapi cím. Ez év áprilisában a budapesti Cotton Club Orfeumban mutatta be. Az előadásban a kortárs magyar költők (többségében nők) Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Nagy Gabi, Forgách Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes és fe Lugossy Laca szövegei, híres tangók, sanzonok és operett dalok mentek. Erotika, szerelem, női sorsok "eszenyisen" egy estébe sűrítve. Így írható le az összeállítás. A kiválasztott versek számomra nem voltak egyenletesen jók. Karafiáth csípősen humoros és időnként a férfi lélekkel való keménykedése is jó és Laca szövege is jó antré volt, aminek volt szentendrei vonatkozása, de akadt később laposkás is./tovább/

  
 
   
2007. július 14.  
SZENTENDREI FEKETE GYÉMÁNT
  
   
 
Jókai Mór, Fekete gyémántok című regényét Legeza Ilona így zanzásítja a maturát igazoló papírra vágyó ifjú honfitársaink számára: „Két vállalkozó áll egymással szemben: Berend Iván, a bondavölgyi kis bányaüzem vezetője, és Kaulmann Félix részvénytársasága. Kaulmann minden erővel - főleg Sámuel apát segítségével - igyekszik megszerezni Berend üzemét és a környező nagybirtokot, a Bondaváry grófok tulajdonát. Berend - bármennyire kiváló tulajdonságok és nagy ésszel rendelkezik, s bármilyen példásan vezeti is a kis üzemet - hamarosan elbukna az egyenlőtlen versenyben, ha nem segítené egy romantikus véletlen. A cselekmény elején Kaulmann Félix Bécsbe csalja a gyöyörűszép munkáslányt, Evilát. Vőlegénye, Szaffrán Péter - aki szintén Berend munkásai közé tartozik - bosszúból felrobbantja a részvénytársaság tárnáit...”
 
No valami hasonló történet van készülőben Szentendrén. Ugyanis itt a hatalmas városi szenzáció. Gyémántot, fekete gyémántot (kőszenet) találtak a kútfúrók a Pap szigetnél! Igaz hatszáz méterre a föld alatt és úgy harminc méter vastag lehet a réteg, de találtak, feketét és vastagot, amely egy cseppet sem hasonlít a guanóra, pedig mint kötőnk írja az is fekete és vastag. De félre a rosszízű tréfát! Kellett már nagyon a szenzáció Szentendrének , mint a mennyasszonynak a mirtusz, hiszen úgy vágyunk rá, mint a szomjazó a hűs forrásvízre. Persze mi vizet, leglább 75 celsius fokos tiszta meleg vizet, vagy legalább is a gyógyvízet vágytunk, vagy valami kisebb kulturális durranást, amely megkarcolja a honi érdekldődést. De lett helyette kőszenünk. Ne legyünk telhetelenek, van szenünk, igaz mélyen, igaz nem ezt akartuk, de van. Másoknak még ez sincs. Mert milye van, mondjuk Monaconak? Egy vacak százéves kaszinója, no de szene, az nincs. Vagy Velencének van e szene? Nincs. Ugyan van több kisebb ngyobb szigete, de mire mennek vele? A velencei Szent Márk tér közelében lévo San Marco in Boccalama sziget már a XIII. században elkezdett süllyedni. No vannak még cölöpökön álló házai, olyanok mint Cad'Oro, meg csatornái is, nagyok és kissé büdösek, meg tömeg. De kőszene egy csepp sincs. Nekünk meg most már van. Mészáros János az örök optimista és campingprivatizatőr tulajdonos most azt meséli, micsoda kincs lesz ez, ha majd elfogy Földünk gáz és kőolajkészlete./tovább/		  
   
 
   
2007. július 12.  
JÓ,JÓ DE INKÁBB SZENTENDRE
  
   
Magyar quartet is fellép
A dolog úgy alakult, hogy barátaim, egy osztrák házaspár, - amolyan művészetrajongó félék,- meghívtak, hogy nézzek körül náluk, mert régóta ígérgetem, hogy egyszer ha lesz időm elemegyek. Évszázada volt, hogy összeismerkedtünk egy horvátországi fesztiválon, akkor, amikor még azt hittük lehet Szentendrén is horvát,osztrák, magyar együttműködéssel közös programot összehozni. Mostani meghívásuk arról szól, hogy elvisznek Ausztriában és Németországban egy kicsit kultúrálódni, mert minden helyet és mindenkit ismernek aki ott kultúra dolgában egyáltalán megmozdult már. Arról persze előzetesen szó sem esett, mert el sem tudják képzelni, hogy ez nekem időben és pénzben milyen áldozat, mennyibe lesz. Nekik ez csak annyi, mint nekem Ízbégre kiruccanni. No, de ne sírjon aki hülye, megérdemli. A programelőzeteseket böngészve ők is fanyalognak, -osztrák szemmel- most éppen Berlint irigylik, - most éppen fél Európa Berlint irigyli,- mert ott ismét fantasztikus a kulturális kínálat és a légkör utolérhetetlen.

Gondoltam, ha már vizslalnom kell az osztrák-német nyári kulturális programkínálatot, úgy is megvizsgálom, mivel és kikkel kellene városunknak versengenie, ha tudna és akarna. Nem lenne könnyű, mert odaát komoly a felhozatal színházból, ( bár mint látom a passauiak a müncheniekkel kooperálnak) operából, komoly- és könnyűzenéből, népünnepélyekből. Még olyan városokban is, ahol a lakosság nagyobbik része ilyenkor Horvátországban, az olasz vagy francia riviérán, vagy Afrikában nyaral. De még ebben a helyzetben is igaz az az állítás, hogy az országon belüli turizmus az alap, erre építik a külföldieknek szóló, un. idegenforgalmi kulturáis kínálatot is.
 
Kiválasztottam egy, ha Szentendréhez nem is nagyon hasonló, de Duna menti városkát, Passaut. Megnéztem mit, mennyi és hogyan kínálnak. Az európai kulturális palettán nem a legnagyobb hagyománnyal bíró helyen a komolyzenére alapozzák kínálatukat. A program lelkét ez, a komolyzenei kínálat adja, de mellé széles érdeklődési kört kielégítő programsorozatot terveztek.Van itt minden, Elisabeth von Magnus, mezzoszoprán dalestje, vagy Herbert Thoma festményeinek és rajzainak kiállítása Norvégiai utazás címmel, egyszemélyes dráma Federico García Lorca feldolgozás a Ruhr-i Szinház és Tiennale produkciója, szintén Ruhr-i Színház táncosainak előadásában Horvát Ödönre a harmincas évek modern európai népszínműveinek alkotójára emlékezve./tovább/

 
 
   
2007. július 9.  
MEGYE ÉS VÁROS
  
   
 
Olvasom az új megyei hírportált és rajta a következő rövid kis írást július 6-án keltezve: „A város megszépítésén Szentendre Önkormányzata és Pest Megye Közgyűlése együtt fog dolgozni. A projekt célja: Szentendre versenyképességének és vonzerejének növelése, továbbá a kistérségi központi helyszíneinek megteremtése. Pest Megye Közgyűlése 200 millió forintot biztosít a beruházásokhoz.
A jövőben megújul a turisztikai szempontból vonzó, műemlékekben, romló állapotú önkormányzati tulajdonú épületekben gazdag óváros.
Többek között a Fő tér burkolata, homlokzata újul meg, új utcabútorokat helyeznek el, még egy sétáló utcát alakítanak ki. Több információs tábla, és térkép lesz a városban. A Templomdomb és a szerb templom is megszépül, a Művészet Malom és a régi művésztelep felújításával művészeti negyedet alakítanak ki. Elkezdődik a Duna-korzó sétányainak, gátjainak és házainak a rekonstrukciója, valamint megújul a városi parkolás is.
Mindemellett az elhanyagolt állapotú Ulcisia Castra római kori castellum feltárására, részrekonstrukciójára is sor kerül majd.
Egy úgynevezett örökséghelyszínt alakítanak majd ki, (római kori témapark) mely parkként is funkcionálni fog. Új épületet kap a múzeum-, illetve a múzeumigazgatóság. A Ferenczy Múzeum épületét ugyanis vissza kell adni a szerb egyháznak legkésőbb 2011-ig.
Forrás: szentendre.hu”

Örvendetes dolog, legalábbis első pillanatra. Csak hát van benne valami, egy kis gombócnyi, régi mértékkel mérve, egy ötven filléres gombóc pongyolaság és értehetetlenség. Nos, „romló állapotú önkormányzati tulajdonú épületekben gazdag” . Hát igen, mintha így lenne, bár arra, ha valahol sok az elhanyagolt épület, azt a kifejezést használni, hogy „romló épületekben gazdag” még nem hallottam. Így ez mintha humoros szeretett volna lenni, hisz a szöveg írója oda nem illő, fennkölt jelzővel illet egy alpári dolgot. De nem kell nekem mindent meghallanom, és egyébként is elég baj van az én blogommal, különösen stílusommal, mint azt a minapi szűkkörű megbeszélésen városunk új kultúrház igazgatója kifejtette./tovább/

  
   
 
   
2007. július 6.  
IPARTESTÜLET ANNO
 
   
Jani bácsi 1904-től 34-ig vezette a szentendrei iparosságot
 
A minapi baráti vitában merült fel, hogy valójában mióta is működik Szentendrén iparosok testülete. Mert hát, mint a szamárhegyi dalmátok képviselőjének, tudnom illik,-igaz- és soha el nem múló hálával gondolnunk a szentendrei iparosokra, hiszen 1923. október 7-i választmányi ülésükön úgy döntöttek, hogy adományt szavaznak meg a Szentendrei Dalmát Földművelő Egylet zászlószentelésére. Nos ez az a dalmát zászló, amelyet Ivandan-kor kihoznak a felső templomból.

No de a szentendrei iparosságról . Ugyanis mi azt tanultuk, hogy a kiegyezés és a millennium, a lendület és a gyarapodás ideje e házban, -ekkor jönnek létre az ipartestületek is,- de ez a kor nálunk Szentendrén nem így van. Ugyanis, ez az időszakban történik meg nálunk azoknak céheknek a tönkremenetele, - amelyeket 1840-től fokozatosan elsorvasztanak- amelyek Szentendrét gazdaggá tették. Aki a város történetét egy kicsit is ismeri, az tudja, hogy a tizenhetedik század végén és a tizennyolcadik század elején már bejegyzett szentendrei céhek vannak, amelyek, mint a tímároké is, olyan tehetősek, hogy templomot emelnek, (a Bogdányi utcai Preobrazsenszka vagy tímár-templom). De gazdag a paplanosoké, akik leginkább zubbonyt készítettek, a gyertyásoké, kádároké, (volt, hogy negyvenkilenc kádárműhely volt egy időben Szentendrén), de különösen a Szentendrei Szerb Kereskedők Társaságának köszönhetően a város e másfél évszázadban virágzott, tönkremetelének kezdete a huszadik század eleje.

Ebben a folyamatban játszott fontos szerepet az 1851-es Ideiglenes Utasítás, amely következtében hónapok alatt katasztrofális helyzetbe kerültek a szentendrei céhek. Az utasítás szabadjára engedte a kontárságot, mert szinte „mindenkinek lehetővé tette az iparűzést és kereskedést” a céhek pedig csak „vallásos célú jótékony egyesületként folytathatták működésüket.” Ez a szabadság átrendezte a honi gazdaságot, és mellékhatásként ott ahol jól működő gazdag céhek voltak,(pld. Szentendre) az olcsó osztrák áru, a kontárok szabad munkavállalása rövid idő alatta tönkretette ezeket. Ehhez társul még a másik csapás, a filoxéra, amely 1880-ban üti fel a fejét és századforduló tízes éveinek végére megállíthatatlanul és visszavonhatatlanul elpusztítja a város fő megélhetési forrását jelentő szőlőket.

Nos ez időben születik meg porosz mintára a magyar ipartörvény és 1891-ben megalakul a szent-endrei ipartestület. Először ötven, majd 1922-re hetvenhat iparág képviselői tömörülhetnek ipartestületbe. Az első alapszabály úgy rendelkezik, hogy ” Ezen ipartestület körébe mindazon iparosok tartoznak, akik Szent-Endre területén az 1884. évi XII. t.-cz 5.§-a szerint képesítéshez kötött mesterséget űznek.” Nos az iparosok pontos létszámáról csak hiányos adatok vannak. De az 1907-ben, amikor körülbelül 4600 lakosa van városnak 86 mester, 1910-ben 118 mester, 1919-ben 139 mester van, amely 1930-ra 170-200 körüli létszámú. 1938. január 23-án megszűnik a városi, és létrejön Szigetmonostor, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Kisoroszi, Visegrád, Dunabogdány, Pilisszentlászló, községek iparosainak bevonásával és volt szentendrei elnök Szauter László vezetésével a Szentendre és Vidéke Ipartestület. Aztán ez is megszűnik, illetve a KIOSZ csoportba olvad 1949. február 27-én. /tovább/

 
   
 
   
2007. július 3.  
MONTMARTE - SZAMÁRHEGY FESZTIVÁL július 14 -15.
 
   
">   
   
Sokunknak akinek nem adatott meg, hogy „úgy ismerjük Párizst, mint a tenyerünket”, Jenő barátom mondását idézve, mert ő úgy ismeri mint a tenyérét, a Montmartre csak mint olvasás-, mozi- vagy mások által elmesélt élmény, mint mese él a fejünkben. S valljuk be, e honban sajnos mi vagyunk többségben. Azt írják e helyről, hogy vidám lakóit mindig az élni tudás művészeinek ismerték. Az érzéki, pezsgő városrész kellemes helyszín. Persze a mai Montmartre, már nem olcsó borairól és kisvendéglőiről, hanem volt lakóiról, világhírű művészeiről híres. Akik egyébként az olcsó bor és filléres szállás miatt tették otthonukká és egyben híressé is. A hegy tetején a hófehér bazilika, a Sacré-Coeur, maga a történelem. 1814-ben a Montmartre megostromlása döntötte el a párizsi csatát. 1871-ben utolsó csepp vérig tartották itt magukat a párisi kommün csapatai, amíg a versaillesi csapatok el nem foglalták, s ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Párizsra. A lefelé a kis romantikus utcákon haladva, minden sarok tartogat meglepetést. Vagy egy érdekes házikót, hangulatos kertet, vagy szép kis terecskét. A bazilikától alig pár sarokra még szőlőültetvényre is lelhetünk. De nem messze innen van a Bateau Lavoir az elképesztő konstrukciójú ház is, amelyet Max Jacob, a költő Úszó Mosodának nevezett el. Itt van a Place Tertre - a művészek, rajzolók terecskéje, ahol ma már nincs művészet. A slágerből ismert Place Pigalle, a könnyűvérű, pénzért vett kétes kalandok kamaszkori szimbóluma. De itt van a hegy valamikor legfelkapottabb mondén helye is, amelyről azt mesélik, hogy a tálcás nyúl úrfi házában vad mókák zajlottak esténként. Mivel a tulajt Gill-nek hívták és festő is volt, aki nyuszit pingált cégérnek: Gill nyulához (lapin a Gill) lett a neve.
Szóval, ez a Montmartre az ötlet szerint, néhány napra, július 14. és 15-én Szentendrére költözik. /tovább/		  
   
   
2007. július 1.  
TOSZKÁN LAKOMA
 
   
 
A csapat valószínüleg hangos volt a szomszédoknak, akik előszeretettel szokták Gizi figyelmét felhívni a városi rendeletek betatartásának fontosságára, még akkor is, ha nem az ő presszójából érkezik a zaj. A zsargon proletáririgységnek nevezi azt a jelenséget, amikor a szomszéd képtelen tolerálni mások jókedvét még akkor is ha az nem hangos, és ahelyett, hogy maga is jót nevetne, görcsösen, összeszorított ajkakkal követeli nyugalomhoz való jogát és az írígység dühétől fűtött gyűlölettel nézi mások örömét.
No, de most nem erről, hanem a társaságról, pontosabban a "nagy zabálásról" volt ez az este emlékeztes. Ugyanis az iwiw-en három éve összeverbuválódott egy társaság, akik először mint hölgy klub találkoztak és immárom két éve minden héten együtt múlatják a csütörtök estéket, és most úgy döntöttek, elég volt a hálón való virtuális főzőcskézésből, receptek ajánlásából, a gyakorlatban és a maga ízletes valóságában kívánják megkóstolni egymás receptjei alapján készített ételeket. Így szombat estére összehívták mindazokat akik vállalták, hogy elkészítik és elhozzák megkóstolni az általuk legjobbnak tartott étket, így szembesülhetett a közösség mit is ér bármely elmélet a gyakorlattá vált étekvalóságábanl. Voltak akik Pimányból mások Ízbégről vagy a szomszéd utcából, de akadt olyan is, aki Pestről szállította becses ételét felkínálni a közösségnek. A kínálat fenségesre sikeredett, mert volt itt harcsapaprikás túróscsuszával, milánói makróni, csevapcsicsa, daibetikus túrótorta, sopszka és zsidó tojássaláta, hideg savanyú kapros krumplileves, mézes mustáros csirke zöldség ágyon és még vagy tizenöt fajta finomság, hogy a végén mindenki oklevelet kapjon, mert a másik főztje iránt elfogult zsűri, Beáék minden lelkes résztvevőt ezzel jutalmaztak./tovább/		  
 
   
2007. június 29.  
SZENTENDREI NYÁR, SZENTENDREI NAPOK
  
   
Szánthó Imre pecsét 1962.
A napokban a Szentendre és vidéke mellékleteként az utcára került a 49. Szentendrei Nyári Fesztivál Programajánlója. Benne a beharangozónak szánt írás az alábbi mottóval „ méltó az elődökhöz, az általuk teremtett hagyományokhoz és az utódokhoz, akik folytatják mindezt..”
No, hogy a múlt, a kezdet milyen is volt, arról alább néhány idézet Szentendre című lap VIII. évfolyamából.

1958 óta minden évben megrendezik a szentendrei kulturális napokat . Idén hetedik alkalommal jelentek meg a plakátok a városban , amelyek a rendezvényekre invitálják az érdeklődőket. Ha valaki ezekben a napokban igazán szentendrei ízű és eredetű műsorokat keresne csupán az csalódik. Nem is ez a célja a kulturális napoknak. Csupán egy olyan hét az esztendőben, amelynek célja süríteni mindazt a tevékenységet, ami egész évben folyik, bemutatni az egész éves munkálkodás eredményeit és mozgósítani embereket és hathatósabb aktivitással a közművelődés területén.
Ezt próbálja tükrözni a az idei kulturális napok programja is.
A hagyományossá vált képzőművészeti kiállítás mellett ebben az évben is hallhatnak a szentendreiek zenei műsorokat megnézhetik a bélyeggyűjtők kiállítását, élvezhetik a szentendrei kórusok előadását és részt vehetnek egy újszerű kiállítás,szoborkiállítás megnyitóján.
A kicsinyeknek az Állami Bábszínház tart előadást. A művelődési otthon szavalói és színjátszói vidám irodalmi esttel szórakoztatják az érdeklődőket. Az elmúlt kulturális napok közül voltak jól sikerültek látogatottak, de akadnak olyanok is, amelyekről a beavatottakon kívül bizony kevesen tudtak, mindig aszerint, hogy a programgépezet miként dolgozott. Remélhetőleg az idei műsorokat sokan látogatják és megfelelő színvonalú előadásokban gyönyörködhetünk./tovább/		  
   
 
   
2007. június 27.  
MOBIL GÁT LESZ SZENTENDRÉN
  
   
Töltés építés 1950
Valamikor az ezernyolcszázas évek közepén, a forradalom előtt, amikor Szentendre még csak álmodozott arról, hogy egyszer majd hajójárat köti össze PestBudával, nemhogy nem volt gát a város előtt, de még veteményt sem volt szabad ültetni a Duna partjára, hogy semmi se akadályozza a vontató fogatok, a cúgok rendes haladását. A tanáts feladata volt, e vontató út rendben tartása. A kocsisokat vagyis a vontató fogatot a hajósgazda fogadta fel, vagy a kormányos, aki ezt úgy csinálta, hogy szólt fuvarosgazdának, aki összeállította a cúgot, amelyben rendszerint 2, 3 vagy 5 kocsis állt cimborába a hajó nagysága szerinti lószámmal. Ez valamikor tisztes jövedelmet biztosított városi fuvarosoknak is. Már csak azért is megemlítem ezt, mert mint a családi történet meséli, volt ennek a családban haszonélvezője, nem is egy. Ekkor volt Szentendrén utoljára olyan Duna part, amelyen nem volt töltés.  

Úgy látszik, a szentendrei testület többsége tegnap erre az időre gondolt, amikor a két pályázat közül, amelyet a Duna-korzó környezetalakítására írt ki a város, azt a megoldást részesítette előnyben, amelyik megoldásként, fix gát nélküli Duna-partot, mobil árvízvédelmi megoldást ajánlotta a testületnek. Mivel a szakmai zsűri nem sok támpontot adott a laikus testületnek a döntéshez, így hát a többség jobb híján saját feje, legjobb elképzelése alapján foglalt állást. A két korábbi, első helyezett pályázó, akik a legjobb megoldásokat nyújtották be, Puhl Antal és B. Szabó Veronika építész stúdiója volt. Előbbi megoldási javaslata lett a nyertes, a mobil gát preferálója./tovább/

 
   
 
   
2007. június 25.  
IVAN DAN/2
 
   
 
Annyian voltak tegnap estefelé a szentendrei fő téren, mint amikor a hetvenes években pacal érkezett a húsboltba. Mindenki, de főképpen a szervezők elégedett lehetnek, jól sikerült a Ivandan/2, az antré, a Szentendrei Nyár 49. megnyitója. A színházba járók jól ismerik, „ Az erőtlen antré fél bukás.” De ez és itt, nem így történt. Igaz kissé szocreálra vette az eseményt az Új Kultúrház, mert a sikert nem bízták a véletlenre. Úgy állították össze a programot, hogy a közel kétszázötven fellépő és protokol-ember már elve biztosította a tömeget, ehhez társult még az a negyvenöt szentendrei- ennyit sikerült azonosítanom- és ugyanennyi főtéri bámészkodó turista. Így fél-térrel, nagy hanggal és sok mozgással kissé elnyúlóan ment le a nyitó. Megújult és sok látványos elemmel is bővült a 49. Ivandan, mint ahogy azt, a város új kapcsolata, a kvarner öbölbeli Kastav városka polgármestere oly szellemesen aposztrofált.
 
No, de vissza történetünk elejére. Az esemény a dalmát zászló kihozatalával kezdődött. De mint hírlik az induláskor a szentendrei köznyelvben csak felső templomnak, becsületes nevén Keresztelő Szent János templomnak nevezett intézmény kapuja csak lassan, kisebb erőlködés után nyílt meg, adta meg magát a zászlóvivőknek, miként tette azt Bizánc hatalmas bronz kapuja a muszlimok előtt. Mert az esemény egyik főszereplőjét és jelképét, a Dalmát Munkásegylet zászlaját vitték az alkalmi zászlóvivők. Ezután indult a menet a Hild lépcsőn a Városház térre. Az új koreográfia szerint,-régi nem volt- itt már várta őket János bátyám a legidősebb dalmát, oldalán a legkisebb Kisanyik fiúval, hogy Kriaszter Attila kulturházigazgató beintésére elkezdjék az invitációt. Mint tudjuk, legalább is azok, akik rendesen jártak foximaxira, hogy az invitáció, invitatio=meghívás, felhívás, felszólítás, ismert: az invitatio, onis, nn. [invito] 1) meghivás, hospitis, alicuius in Epirum. Küln. poharazásra való meghivás; innen vendégeskedés, megvendéglés. 2) átvitt értelemben felkérés, felszólítás, ad dolendum is, a szentendrei hegyi dalmátok ősi szokása 2007 óta, hagyományteremtő célzattal. Szóval Jani bátyánk, megvárva a zászló érkezését és azt, hogy a polgármester és kedves felesége kifáradjon a Városháza erkélyére, ékes szamárhegyi dalmát nyelven felkérte a nobilitást, nyissa meg az Ivanda-, pontosabban a 49. Szentendrei nyarat. A polgármester megértve szavait, illetve a fiú magyarul is elmondott a mondandót, tulajdonképpen nagy meglepetést nem okozva, megnyitotta, pontosabban elfogadta az invitációt. Itt bocsásson meg az olvasó, hogy nem pontosan idézem a város első emberének szavait, de hát lényege mondandójának ez volt./tovább/		  
   
 
   
2007. június 24.  
IVAN DAN UTÁN
  
   
 
Nagy örömet okozott sokunk számára Visko Haladic Szentendrére érkezése, és az, hogy eljött a Daru piacra, az Ivan danra is. A 2004. évi ünnepélyes testvérvárosi szerződés aláírása óta nem járt a starigradi polgármester városunkban. A dalmáciai város polgármesterének látogatása mindig nagy esemény kisebbségi önkormányzatunk, a kis szamárhegyi dalmát közösség számára, hiszen sokunk barátja lett az elmúlt kilenc év alatt. Néhány napja Mazách Zsuzsával beszélgetve azt összegeztük, hogy az évtized alatt közel ezren voltak, akik így-úgy, autóbusszal, személygépkocsival vagy vonattal utazva eljutottak Szentendréről Hvar szigetére, megfordultak Stari gradban is. Persze butaság lenne azt hinni, hogy ez kisebbségünk anyaországi kapcsolata miatt történt így. Hiszen az Adria az elmúlt évtizedben újra a magyarok egyik kedvelt nyaralási célpontjává vált, különösen az új autópályák megépülte óta.
 

Szóval, tegnap renden lement az Ivan dan a Daru piacon. Elfogyott majd hatszáz gulyás, és Hankó Laci beugrásával ( más aki megígérte betegség miatt nem tudott eljönni) közel kétszáz adag flekken is. Vörösborból csak néhány csepp, a fehérből tíz liternyi maradt. No, de ez mellékes, mert akik tegnap este lejöttek a darupiaci Iván napra jól érezték magukat. Nagy örömet okozott számunkra, hogy átütő sikere volt a régi szentendrei képeknek, amelyeket a vászonra vetítettünk. Még a starigradi polgármester számára is tudtunk meglepetést okozni, mert az interneten barangolva, dalmát énekkarok produkcióit keresve, ráakadtam egy olyan filmfelvételre, amely valamikor a hetvenes években készülhetett és starigradi fiúkat mutat (ma hetven, nyolcvan évesek lehetnek)amint éppen énekelnek egy hangulatos konobában. (boros-pincében). Visko és Sepiv úr is örömmel fedezte fel régi ismerőseit.

Reggel három órára, amikorra az asztalok, padok és egyéb rekvizítumok többségét sikerült összerakni, leszerelni és már csak úgy ötvenen lehettünk a téren magunkban összegeztük a nap tapasztalatait. Az ember ilyenkor "lélekben is standol" értékel, mert ilyenkor dől el, milyen is volt az este. Ha a szervező úgy érzi felesleges volt a sok munka, törődés, idegeskedés, akkor sikertelen volt a rendezvény. Ha jóleső mosolygós fáradtsággal gondol vissza a megelőző napok előkészítő, szervező munkájára, idegeskedésre, konfliktusokra, azok feloldódására, akkor jó volt, rendben ment mminden. Nos ez utóbbi hangulatban váltunk el segítőinktől, a szervezőktől ezen a hajnalon is.

Csak egy kérdés maradt hajnalra sokunkban, kicssé kesernyés félelemmel megválaszolatlanul. Hogy hol volt Lajos bácsi? Mert a közösség legidősebbje ezen az estén nem volt közöttünk. Pedig, ő az, és volt a múltban is, aki előtt nem volt, nem lehetett akadály, kórház, betegség, távolság, időjárás, amely megakadályozhatta volna, hogy az Ivan danon közöttünk legyen, de most nem találkoztunk vele. Hiányzott.

 
   
 
   
2007. június 23.  
IVAN DAN
 
   
 

Az eset még Miakich Gáros városlása idején történt. Akkortájt a kisebbségi ünnepeket nem lenyúlni akarta a város, hanem inkább zsebébe nyúlt és támogatta. No ez így sem volt mindig fenékig tejfel, mert akkor is voltak a hivatalban olyanok, akik ezt nem nézték jó szemmel és ha tehették, beakasztottak a dolognak. De hát így van ez, nem lehet mindig mindenkinek megfelelni, különösen nem könnyű dolog ez Szentendrén. Bár hozzáteszem, szerintem ezért akkor sem érdemes simliskedni, hazudozni, mert ez kisváros és hamar kiderül, ki mit csinál, mire képes, mi tud, sőt az is, mennyit ér.
Rádaásul mi kisebbségiek már csak azért sem vagyunk könnyűek és elégedettek, mert tőlünk néhány kilométerre a kerüetekben tízmilliókat kapnak a kisebbségi önkormányzatok és hát produkciójuk enyhén szólva nem túl fényes. De hát ez van, szegény ember vízzel főz, szentendrei kisebbségi önkormányzat, meg amivel tud.


Szóval valamelyik Ivan dan előtt voltunk és ilyenkor elmentem a rádióba köszönteni a kevés szentendrei dalmátot. Egyébként ennek, szívesen nyújtott helyet midig az éppen regnáló szentendrei rádió. Mivel ezekben a rádiókban gyakran cserélődött a személyzet és egyébként is kevesen tudják, hogy Szentenrén vannak dalmátok, hogy van Ivan dan is, ezért mielőtt szót kérten volna, megkíséreltem az éppen a szerkesztői székben ülőnek elmagyarázni, hogy ki is vagyok, mit és miért akarok elmondani.

Szóval beállítottam a rádióba, hogy Benkovits Györgynek neveznek, a Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke vagyok és néhány mondatban szeretném Ivan dan, Ivan nap előtt köszönteni a város kisebbségi hallgatóságát.
S hogy, ne csak e mondat legyen a szerkesztő hölgy szellemi muníciója, elmeséltem, hogy régen jöttek ide a dalmátok és a Szamárhegyen éltek, szőlőmunkások voltak s csak kevesen vagyunk már leszármazottaik, legnagyobb ünnepünk az Ivan dan, szentiván napja stb. stb. A hölgy bólogatott, mint aki tisztában van kisebbségünk történetével. Elindult hát az adás és annak rendje, módja szerint a bemutatott, még nevemet sem tévesztette el nagyon (ennyi belefér, nem vagyok én nagy ember) aztán átvezette a riportot az érdemi mondandóra és az alábbi kérdéssel nyitott: - Mióta élnek Szentendrén dánok? No, ekkor kezdett velem sűlyedni a padló és fogyott el levegőm és csak nagysokára sikerült észhez térnem a kérdés palloserejű ütése után.

 
   
 
   
2007. június 21.  
EMBERJÁRÓ KAPSZULA
 
   
 
A dolog valamikor a nyolcvanas évek közepén történt. Pista akkor még, mint rendes kutatómérnök egy izbégi szenes pincében esztergálta műszerének alkatrészeit és legfeljebb azért drukkolt, hogy a tulaj, az „-Aranyoskám csak beugrottam, hogy nincs e valami baja!” unatkozó házigazda, nehogy nagyobb port kavarjon sertepertélésével, mert ezzel tönkreteheti a készülő műszert. Mert már akkor is orvosi műszerben „utazott,” és éppen valamelyik szabadalma prototípusának készítésével volt elfoglalva, töltötte éjszakáit, nappalait fejlesztésével jó géemkás módjára. Bizonyára Önök is emlékeznek még, ez volt a Rubik-kocka-korszak ideje, amikor a magyar többség, azt gondolta, hogy csak egy zseniális ötlet kell és majd ugrik rá a világ, dől a pénz nyugatról. Sokan hittük mindenki ránk, ötleteinkre, okos magyar fejünkre vár, és fizetni fog, mint a katonatiszt. Persze lehet, hogy azért, mert nem tudtuk, hogyan fizetnek a NATO katonatisztek, vagy egyáltalán milyen is az a bizonyos nyugati, kapitalista világ a gyakorlatban (homo, homini lupus) de abba bele sem gondoltunk, hogy lehet, hogy zseniális ötletünkre, világraszóló szabadalmunkra nem kapunk pénzt, mert a tőke olyan, hogy csak úgy, magától nem jön./tovább/		  
   
 
   
2007. június 18.  
HUNYADI LÁSZLÓ BÚCSÚJA AVAGY A FORGÁCSLAP
  
   
 
Itt állok megmerevedve. No nem az élmény okozta megfogó döbbenet, hanem a kézzelfogható taplóság miatt. Előzményül annyit, hogy mint tudjuk a múlt őszön voltak az önkormkányzati választások. És mint ilyenkor mindig, összragasztottunk mi mindent (a királyi ez estben proletári többes és a pártokra vonatkozik) ami mellmagasságban vagy annál lejjebb illetve feljebb esett. Plakát hátán plakát és szórólap, tépve, újra ragasztva, mintha az ötvenes években nem találták volna már ki a dekollázst, a visszatépés grafikai műfaját. - Dekollázs - amely a kollázs és a montázs egyik különleges válfaja, amely egymásra ragasztott majd megmunkált kép- és szövegnyomatok különleges hatású együttese.- De ezekre ragasztás-visszatépésekre az volt a jellemző, hogy legtöbbjét olyan emberek készítették, akik nem szeretik és nem is értik a mai képzőművészetet. Többségük még a historizmusnál Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja vagy a Feszty körkép stílusánál tart, ami persze nem baj, de halovány gőze sincs arról, hogy Feszty Masa (a nagy művész lánya, szintén festő) milyen szerepet játszott a régi művésztelep életében, s amely stílusról Németh Lajos ezt írja: "A historizmust, mint stílust saját kora ellentmondásosan ítélte meg. Néha önkritikusan elemezték - gyengeség jele, hogy a XIX. század nem tudott önálló korstílust teremteni, hanem önkényesen válogat a történeti stílusok között..."/tovább/ 		 
 
   
2007. június 17.  
SZTEVÁN BÁCSIT IS ELGÁZOLJA A SKANZEN VONAT
  
   
 
A dolog úgy áll, hogy miközben ezerrel drukkolok a skanzennak a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak és igazgatójának, valójában lélekben ellenérdekű felük vagyok. Ugyanis, a saknezen érdekében sajátították ki a család sztaravodai földjét, Szteván bácsi sohasem lakott házával együtt. Most pedig arról döntöttünk a testületben, hogy megváltozik a kép Sztaravoda körül a kisvonat miatt.
A pai nagybátyám agglegényként itt élet le életének nagyobbik felét. Hazajőve a császár meghívásából, megjárva Piavét, olasz hadifogságot úgy döntött, vége, elege van az öldöklésből, az emberekből a lelki és gyomorbajából és azt egyetlen dolog fogja meggyógyítani, a sztaravodai csend, és a forrás vize. Így hát a forrástól hetven méterre épített egy gunyhót, mögé ólat és kikötözött. Szégyellte is család rendesen, hogy kőműves létére, szárazon rakott kőfalú házban, gunyhóban él. Azért, hogy ne piszkálják, épített hát egy házat is, lejjebb, a forrás alatt, rendes szuterénnal, tégla falakkal és cseréptetővel. Ez lett a kisajátítás után a skanzen restaurátor műhelye. Berendezte annak rendje,módja szerint, de soha nem költözött be. Nem akart lakni benne, mert jól, sőt boldogan elvolt ő gunyhójában. Hetente egyszer bejött a városi piacra, hozott ezt, azt, vásárolt is valami keveset, meghallgatta híreket, de legtöbbször sietett haza Szataravodára. /tovább/
  
   
 
   
2007. június 15.  
AMIRŐL SZENTENDRÉN BESZÉLNEK
  
   
 
 
   
2007. június 14.  
ANCSA
  
   
 
Nem tudom megállni, pedig azt gondoltam, abbahagyom. Mármint azt, hogy írogatok a blogomra. Abbahagyom, mert elegem lett abból, hogy ezt, meg azt feltétlenül meg kéne írnod, fel kellene raknod, és azt, hogy idegenek spamekkel agyonrombolták fórumomat. De most nyomós okom lett arra, hogy a billentyűkre koppintsak, ugyanis meghalt Ancsa. /FRIDLI Jenőné Gyarmathy Anna/ Elment, csendben. Azt mesélik, elaludt és reggel már nem ébredt fel. Ami szinte hihetetlen, no nem csak azért mert ha meghal valaki, az önmagában is felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, hanem már csak temperamentuma miatt is, hogy íly csendben nagyjon itt bennünket..

Fridli Ancsa fogalom és szentendrei szinbólum volt évtizedeken át, /1956–1992/ a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években. Olyan, mint főtéri kereszt vagy a görög utcai fagyizó. Ismerték sokfelé az országban, de ismerte őt minden szentendrei. Ő volt a könyvesbolt mindenese és városi információk központja. Ha akkoron a tanácselnök azt szerette volna, hogy a város megtudjon valamit, elmondta Ancsának. Persze ez akkor volt még, amikor Szentendre központja valóban a fő tér, korabeli nevén a Marx tér volt. Amikor itt még volt cipőbolt, patika, papír-írószer és KÖZÉRT, zöldséges és ruhabolt, szóval, ha valakinek hús kellett vagy kenyér, ceruza, ruhaanyag vagy egy kiló krumpli, ide jött.

A könyvesbolt találkahely volt. Itt állandó vendég volt Cini és gyakran ott láthattad a falnál letámasztva Lehus öreg biciklijét is. Ancsa néninek hozta be első kötetét büszkén az akkor még koromfekete hajú Csajka Czyprián és ha Pistámat (Vas István) a városba vásárolni küldte Piroska néni, először Ancsához ugrott be könyveket böngészni. Erre sétált kimérten hosszú papírszipkájával szájában Kraszna, Lacát várta épp s benézett, de itt kérdezősködött a turista is arról, hogy hol van az a bizonyos kiállítás, ahol a Barcsay mozaik látható, vagy a járókelő arról, hogy mikor érkezik a szentlászlói busz. „Az általa vezetett könyvesbolt, közösségi helyek híján évtizedekig a város szellemi és kulturális életének központja volt. Írók, művészek találkozhattak itt egymással, olvasóikkal, barátaikkal. A magyar és nemzetközi filmforgatások idején a bolt a rendezők, színészek hadiszállása.” Ki, kicsoda Szentendrén. De itt azt is megtudhattad, kinél lehet ropogós cseresznyét kapni, ki tudja megjavítani a rossz csapot. Szóval központ és mindenes volt, akinél mindenre lehetett legalább értelmes szót találni.

 
/tovább/  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

300

 
 
 
 
 
 
 
 
 
    a lap tetjére
X