főoldalra  
   
EMBERJÁRÓ KAPSZULA
   
   
 
A dolog valamikor a nyolcvanas évek közepén történt. Pista akkor még, mint rendes kutatómérnök egy izbégi szenes pincében esztergálta műszerének alkatrészeit és legfeljebb azért drukkolt, hogy a tulaj, az „-Aranyoskám csak beugrottam, hogy nincs e valami baja!” unatkozó házigazda, nehogy nagyobb port kavarjon sertepertélésével, mert ezzel tönkreteheti a készülő műszert. Mert már akkor is orvosi műszerben „utazott,” és éppen valamelyik szabadalma prototípusának készítésével volt elfoglalva, töltötte éjszakáit, nappalait fejlesztésével jó géemkás módjára. Bizonyára Önök is emlékeznek még, ez volt a Rubik-kocka-korszak ideje, amikor a magyar többség, azt gondolta, hogy csak egy zseniális ötlet kell és majd ugrik rá a világ, dől a pénz nyugatról. Sokan hittük mindenki ránk, ötleteinkre, okos magyar fejünkre vár, és fizetni fog, mint a katonatiszt. Persze lehet, hogy azért, mert nem tudtuk, hogyan fizetnek a NATO katonatisztek, vagy egyáltalán milyen is az a bizonyos nyugati, kapitalista világ a gyakorlatban (homo, homini lupus) de abba bele sem gondoltunk, hogy lehet, hogy zseniális ötletünkre, világraszóló szabadalmunkra nem kapunk pénzt, mert a tőke olyan, hogy csak úgy, magától nem jön.
Szóval, Pista barátom már akkor is orvosi műszereket fejlesztett, naivan, lelkesen és elszántan. Ő sem tudta elképzelni, hogy amire az OMFB-től pénzt kapott, professzorától biztatást, kollégáitól lelkes támogatást, nem fog majd kelleni Európának. Sőt, nem hogy az ő szabadalma nem kell majd, de az az orvosi műszereket fejlesztő szövetkezet sem, ahol eredményesen termeltek tőkés exportra, pontosabban kell majd a cég, de fillérekért egy különleges tulajdonosváltási csere-bere, elloplak akcióban, de arról, hogy ő és kollégái világra szóló szabadalmainak mi lesz a sorsa, rajtuk kívül tulajdonképpen senkit sem érdekelt.
Átélte ő is a rendszerváltásnak nevezett, a kapitalizmus újra elfoglalja pozícióit című fikciónak beillő történetet, reménykedve, bizakodva, de legtöbbször csalódva a végeredmény miatt. No azért, mint a magyar műszaki értelmiségiek többsége, nem jutott bányászsorsra, tárnából, gödörbe, de végigvergődte a kilencvenes és kétezres éveket nagy anyagi siker nélkül, míg mások, kik oly „bátrak és ügyesek” voltak hogy lementek kupecba, azért, hogy jól forgassák tőkéjüket és kapcsolataikat megmilliomosodtak, mint a kutya amely megbolhásodik ha csavarog, .

A napokban összefutottam Pistával. Örültünk egymásnak. Kesernyés, elszánt és bizonytalan mint az értelmiségi többség e hazában. Most is orvosi műszerben utazik. Egy olyan miniatűr csoda tengeralattjárót, pontosabban emberben-járó kapszulát mutatott, amelytől elállt a szavam. A parányi műszerben kamerák és számítógép, lámpák és adóvevő, kódoló és érzékelők, szóval ezernyi dolog, amire ma az ember képes. És ami csoda, láthatóvá teszi a képernyőn mi van ott belül, a beleinkben, mintha valamiféle barlangtúrán lennél, József Attilaként láthatod, amint „Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain” .
S ami fontos, kínok, szenvedések, embergyötrés nélkül, nem úgy, mint a ma gyakorlat gumislagos orvosi diagnosztika, az „erővel csövet dugok beléd „ huszadik század eleji technológia. Persze lehet, hogy én eltúlzom a műszer jelentőségét, amely feldolgozza a kis emberjáró jeladó információit és a tévéképernyőn láthatod ahogy nyelésről, nyelésre benned halad. Hisz ma egy ilyen berendezés annyiba kerül, mint egy jobb fogorvosi szék. És a mini emberjáró kapszula is „csak” kétszázezer forint körüli összegbe kerül.. De ha arra gondolok, hogy a napokban költöttek el kistérségünk önkormányzatai Szentendrétől Visegrádig az e- közigazgatásra negyven ilyen műszerre valót, vagy másképpen, egy műszert mellett el lehetett volna készíttetni négyezer ember béldiagnosztikáját, hát elgondolkodtatónak tartom, hogy jól használjuk e fel pénzeinket?

  a lap tetjére