főoldalra  
   
HUNYADI LÁSZLÓ BÚCSÚJA AVAGY A FORGÁCSLAP
   
   
 
Itt állok megmerevedve. No nem az élmény okozta megfogó döbbenet, hanem a kézzelfogható taplóság miatt. Előzményül annyit, hogy mint tudjuk a múlt őszön voltak az önkormkányzati választások. És mint ilyenkor mindig, összragasztottunk mi mindent (a királyi ez estben proletári többes és a pártokra vonatkozik) ami mellmagasságban vagy annál lejjebb illetve feljebb esett. Plakát hátán plakát és szórólap, tépve, újra ragasztva, mintha az ötvenes években nem találták volna már ki a dekollázst, a visszatépés grafikai műfaját. - Dekollázs - amely a kollázs és a montázs egyik különleges válfaja, amely egymásra ragasztott majd megmunkált kép- és szövegnyomatok különleges hatású együttese.- De ezekre a ragasztás-visszatépésekre az volt a jellemző, hogy legtöbbjét olyan emberek készítették, akik nem szeretik és nem is értik a mai képzőművészetet. Többségük még a historizmusnál Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja vagy a Feszty körkép stílusánál tart, ami persze nem baj, de halovány gőze sincs arról, hogy Feszty Masa (a nagy művész lánya, szintén festő) milyen szerepet játszott a régi művésztelep életében, s amely stílusról Németh Lajos ezt írja: "A historizmust, mint stílust saját kora ellentmondásosan ítélte meg. Néha önkritikusan elemezték - gyengeség jele, hogy a XIX. század nem tudott önálló korstílust teremteni, hanem önkényesen válogat a történeti stílusok között..."

 

No de mi ne búslakodjunk itt a stílusok vonzásán és taszításán és a mai magyar esztétikai nevelés hiányosságain, mert hiába van a városban immáron három művészeti iskola és szakkörök tucatjai, tizenhárom múzeum, a szentendrei lakosság nagyobbik része így sem lett Picasso-rajongó. Szóval, ekkor jelentek meg a városban az egyik pártalakulat favorizlásában a forgácslemezből applikált, háromszög alapú hasáb hírdető-felületek, mintegy ragasztandó felületet kínálva az elszánt ragasztóknak és megvédendő a kandelábereket. Mit mondjak, nem voltak szépek, sők kimondottan rondák voltak és arra a bizonyos tüzéptelepi stílusra hajaztak, amelyet többen igencsak utálunk, mint a kockaházat, hegesztett virágtartót, subát, vagy a berhelt verandát. De hát, üsse kő, úgyis hamar lemegy a választás, gondoltuk, és egyébként sem lehet útját állni ilyenkor a pártok ragasztó-letépő kedvének, hát eltűrtük. Pontosabban eltűrte a lakosság és hivatal is. Akkor én is azt gondoltam, ez ideiglenes dolog, átmeneti, mint a bárányhimlő, amelyen minden gyermek átesik. De úgy látszik tévedtem, mert mint a mellékelt fénykép mutatja, a forgácslemez kubusok visszatérték, csak kifordítva, mint ahogy a tiszta gatya volt katonáéknál és immáron állandó látványelemei, utcabútorai lesznek Szentendrének. Sőt nem is akármikor, a Szentendrei Nyár ideje alatt.
S ha valahová felállíthatók ezek, ahol valószínűleg jól kvadrálnának, az a budapesti Jószef Attila lakótelep bizonyos lepukkant része, de Szentendre óvárosában és a szentendrei kandeláberek köré semmiképpen. Ugyanis ezek a kandeláberek nem csak azért szentendreiek, mert a mi vársunkban állnak, hanem mert Szentendrén látható tipikus és jellegzetes motívumokkal tervezték. Az oszlopokon és falikarokon, ha valaki még nem vette volna észre, stilizált szentendrei motívum látható, horgonnyal és a négyes számmal, amely a valamikori tisztes kereskedői haszon mértékét jelezte. Annak aki nem tudja merre látható ilyen, ajánlom nézze meg néhány régi szentendrei ház kapujának gyámkövét, azokon lelelhető fel ilyen, a Szentendrei Szerb Kereskedő Társaság jelvénye. Vagy ha erre sincs ideje, kérje meg Bubla urat a főtéri konflis üzemeltetőjét, ő ugyanis nagy szeretettel mutogatja ezeket világos magyaráztot adva eredetükre és jelentőségükre a városnéző fuvarra vállalkozó japán és bármely ország beli turistáknak, bizonyára megmutatja akármelyik szentendrei honanyának és honatyának, de az új művelődési ház báremelyik munkatársának, sőt még nagybecsű vezetőjének is.

  a lap tetjére