|
|
Itt állok
megmerevedve. No nem az élmény okozta megfogó döbbenet, hanem a kézzelfogható
taplóság miatt. Előzményül annyit, hogy mint tudjuk a múlt őszön voltak
az önkormkányzati választások. És mint ilyenkor mindig, összragasztottunk
mi mindent (a királyi ez estben proletári többes és a pártokra vonatkozik)
ami mellmagasságban vagy annál lejjebb illetve feljebb esett. Plakát hátán
plakát és szórólap, tépve, újra ragasztva, mintha az ötvenes években nem
találták volna már ki a dekollázst, a visszatépés grafikai műfaját. - Dekollázs
- amely a kollázs és a montázs egyik különleges válfaja, amely egymásra
ragasztott majd megmunkált kép- és szövegnyomatok különleges hatású együttese.-
De ezekre a ragasztás-visszatépésekre az volt a jellemző, hogy legtöbbjét
olyan emberek készítették, akik nem szeretik és nem is értik a mai képzőművészetet.
Többségük még a historizmusnál Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja vagy
a Feszty körkép stílusánál tart, ami persze nem baj, de halovány gőze sincs
arról, hogy Feszty Masa (a nagy művész lánya, szintén festő) milyen szerepet
játszott a régi művésztelep életében, s amely stílusról Németh Lajos ezt
írja: "A historizmust, mint stílust saját kora ellentmondásosan ítélte
meg. Néha önkritikusan elemezték - gyengeség jele, hogy a XIX. század nem
tudott önálló korstílust teremteni, hanem önkényesen válogat a történeti
stílusok között..."
No
de mi ne búslakodjunk itt a stílusok vonzásán és taszításán és a mai magyar
esztétikai nevelés hiányosságain, mert hiába van a városban immáron három
művészeti iskola és szakkörök tucatjai, tizenhárom múzeum, a szentendrei
lakosság nagyobbik része így sem lett Picasso-rajongó. Szóval, ekkor jelentek
meg a városban az egyik pártalakulat favorizlásában a forgácslemezből
applikált, háromszög alapú hasáb hírdető-felületek, mintegy ragasztandó
felületet kínálva az elszánt ragasztóknak és megvédendő a kandelábereket.
Mit mondjak, nem voltak szépek, sők kimondottan rondák voltak és arra
a bizonyos tüzéptelepi stílusra hajaztak, amelyet többen igencsak utálunk,
mint a kockaházat, hegesztett virágtartót, subát, vagy a berhelt verandát.
De hát, üsse kő, úgyis hamar lemegy a választás, gondoltuk, és egyébként
sem lehet útját állni ilyenkor a pártok ragasztó-letépő kedvének, hát
eltűrtük. Pontosabban eltűrte a lakosság és hivatal is. Akkor én is azt
gondoltam, ez ideiglenes dolog, átmeneti, mint a bárányhimlő, amelyen
minden gyermek átesik. De úgy látszik tévedtem, mert mint a mellékelt
fénykép mutatja, a forgácslemez kubusok visszatérték, csak kifordítva,
mint ahogy a tiszta gatya volt katonáéknál és immáron állandó látványelemei,
utcabútorai lesznek Szentendrének. Sőt nem is akármikor, a Szentendrei
Nyár ideje alatt.
S ha valahová felállíthatók ezek, ahol valószínűleg jól kvadrálnának,
az a budapesti Jószef Attila lakótelep bizonyos lepukkant része, de Szentendre
óvárosában és a szentendrei kandeláberek köré semmiképpen. Ugyanis ezek
a kandeláberek nem csak azért szentendreiek, mert a mi vársunkban állnak,
hanem mert Szentendrén látható tipikus és jellegzetes motívumokkal tervezték.
Az oszlopokon és falikarokon, ha valaki még nem vette volna észre, stilizált
szentendrei motívum látható, horgonnyal és a négyes számmal, amely a valamikori
tisztes kereskedői haszon mértékét jelezte. Annak aki nem tudja merre
látható ilyen, ajánlom nézze meg néhány régi szentendrei ház kapujának
gyámkövét, azokon lelelhető fel ilyen, a Szentendrei Szerb Kereskedő Társaság
jelvénye. Vagy ha erre sincs ideje, kérje meg Bubla urat a főtéri konflis
üzemeltetőjét, ő ugyanis nagy szeretettel mutogatja ezeket világos magyaráztot
adva eredetükre és jelentőségükre a városnéző fuvarra vállalkozó japán
és bármely ország beli turistáknak, bizonyára megmutatja akármelyik szentendrei
honanyának és honatyának, de az új művelődési ház báremelyik munkatársának,
sőt még nagybecsű vezetőjének is.
|
|
a lap tetjére |