főoldalra  
   
SZENTENDREI NYÁR, SZENTENDREI NAPOK
   
   
Haulisch Lenke kiállítást nyit
a régi Ferenczy-ben
A napokban a Szentendre és vidéke mellékleteként az utcára került a 49. Szentendrei Nyári Fesztivál Programajánlója. Benne a beharangozónak szánt írás az alábbi mottóval „ méltó az elődökhöz, az általuk teremtett hagyományokhoz és az utódokhoz, akik folytatják mindezt..”
No, hogy a múlt, a kezdet milyen is volt, arról alább néhány idézet a a Szentendre VIII. évfolyamából.

1958 óta minden évben megrendezik a szentendrei kulturális napokat . Idén hetedik alkalommal jelentek meg a plakátok a városban , amelyek a rendezvényekre invitálják az érdeklődőket. Ha valaki ezekben a napokban igazán szentendrei ízű és eredetű műsorokat keresne csupán az csalódik. Nem is ez a célja a kulturális napoknak. Csupán egy olyan hét az esztendőben, amelynek célja süríteni mindazt a tevékenységet, ami egész évben folyik, bemutatni az egész éves munkálkodás eredményeit és mozgósítani embereket és hathatósabb aktivitással a közművelődés területén.
Ezt próbálja tükrözni a az idei kulturális napok programja is.
A hagyományossá vált képzőművészeti kiállítás mellett ebben az évben is hallhatnak a szentendreiek zenei műsorokat megnézhetik a bélyeggyűjtők kiállítását, élvezhetik a szentendrei kórusok előadását és részt vehetnek egy újszerű kiállítás,szoborkiállítás megnyitóján.
1993. a teátrum embléma figurája
A kicsinyeknek az ÁllamiBábszínház tart előadást. A művelődési otthon szavalói és színjátszói vidám irodalmi esttel szórakoztatják az érdeklődőket. Az elmúlt kulturális napok közül voltak jól sikerültek látogatottak, de akadnak olyanok is, amelyekről a beavatottakon kívül bizony kevesen tudtak, mindig aszerint, hogy a programgépezet miként dolgozott. Remélhetőleg az idei műsorokat sokan látogatják és megfelelő színvonalú előadásokban gyönyörködhetünk.

Szeptember 26-án este hét órakor az Egyesített Tiszti Iskola kultúrtermében Schubert, Csajkovszkij, Liszt örökszép muzsikája csendül fel nyitányaként a VII. szentendrei kulturális napoknak.

Délután hat órakor Ady Endre 6. számú ház ( volt Nagykovácsi villa) kertjében Magyarországon első alkalommal szabadtéri szoborkiállítás nyílik Kucs Béla Munkácsy díjas szobrászművész munkáiból.

Aztán október 31-én jön az értékelés:

… a kulturális napok hatféle rendezvényét egy hét alatt 4680-an látogatták meg. Ez a szám a város lakosságának körülbelül 40 %-ának felel meg. Magas ez a szám és megelégedéssel lehet elkönyvelni ezt a látogatottságot? Kérdezi a cikk írója és válaszol is a maga által feltett kérdésre. Így az első pillantásra igen. De nem szabad elfelejteni, hogy csupán a kiállításokat (szobor, bélyeg) 2500 ember nézte meg így a rendezvényekre csak 2100 vendég maradt. A kiállítások vendégei közül viszont a szentendreiek száma igen alacsony, a legjobb indulatú számítás mellett sem több 500-600-nál.....
majd később amikor arra keresi választ miért nem voltak többen, megállapítja:
.. az idei napok propagandája volt a legjobb, a legszélesebb körű.
Ennek ellenére üresen ásító széksorok előtt került sor néhány műsorszám lebonyolítására
. Vajon miért? Az újabb költői kérdés.
Talán a műsor volt rossz?
Az egyik ok ez, de nem legdöntőbb. Őszintén meg kell mondani,a kulturális napokat a szentendreiek nem tekintik magukénak. A részletesebb magyarázat: A különféle intézmények, társadalmi szervek, vállalatok vezetői közül sokan csak közömbösen nézik és figyelik,- ha egyáltalán figyelik – hogy mi történik város kulturális életében. Ez a közömbösség kihat a beosztottakra is. Majd cikkében később arra következtetésre jut, nem kell többet költeni propagandára hanem alaposan fel kell mérni az igényeket. Hogy mik voltak?


  a lap tetjére