Laca mindig megbocsátó volt velem, bár nem tekintett művész-társnak -igaz, nem is akartam az lenni,- no de ez másodlagos. Olyan csapódó, valamikor, egyszer-egyszer kiállító, de aztán rossz vizekre tévedő civil voltam szemében mindig, kicsit megértő lenézéssel, politikus. Hát így van ez, az ember vagy válasszon tisztességes foglalkozást, vagy ne nyafogjon, ha a társadalom, pontosabban az emberek szemében az, ami. S ha már ami, ne akarjon másnak látszani. /tovább/

A Váci utcai Bonbon kirakatában szöszmötöltem éppen, valamilyen, talán, éppen karácsony előtti szokásos évvégi hajrá lehetett. Reggel hét-nyolc körül járt az idő. Hatalmas pelyhekben esett a hó. Fehér pattogatott kukorica-szőnyeg borította az utca kövezetét. Sehol egy ember, siető, csomagot cipelő, sétáló, rendőr vagy utcaseprő, árus, sehol egy lábnyom a friss hóban, abban az utcában, ahol éjjel is megállíthatatlanul nyüzsgött már akkor is a nép. Olyan pillanat volt, amely évszázadonként talán csak egyszer fordulhat elő, ha van ilyen egyáltalán. A Vörösmarthy tér felől jöttél, lassan, komótosan sétálva, arcodon, hajadon hópihék, élvezted az első igazi hóesést. Akkor már öt éve nem találkoztunk, vége volt a korábbi, sülve, főve diákbarátság időszakának, a kóborlásoknak a pesti éjszakában az éjjel-nappal bulizások korszakának.

A Stümmer ház, ódon Szentkirály utcai épület, rajta még az ostrom és ötvenhat lövéseinek nyoma. Porlepte falak, kopott, szebb napokat látott lépcsőházában, szürke, töredezett stukkó-díszítések és bűzölgő kukák a kapu alatt. Rozsdás öntöttvas díszek, dróthálóval pótolt korlát a függőfolyosón. A lépcsőfokok között egy-egy megmaradt szőnyegtartó törött reze csillogott, a sok cipő koptatta, csiszolta fényesre. Orromban még az átható por és a macskahúgy szaga, amely sajátos elegyet alkotott a sülő hagyma konyhákból áramló illatával, mintha macskahúgyos granadirmarsba lenne csomagolva az egész. Az Ibolya presszó, törzshelyünk. Barnán és zegzugosan, dohányfüstös szerelmes illatával. Alkalmi randevúk és disszidálási tervek helye. Itt találkozott fél Pest, kinek titkos dolga volt. A félrelépő igazgató titkárnőjével, vidékről feljövő segédszínész, aki még mindig csak azt a pesti nőt akarta. Itt nevetett fel a sarokban a színinövendék csaj, aki fél napra fülig szerelmet ígért, és itt súgott fülünkbe édes szavakat az alma mellű nővértanonc. Itt bújtunk össze a lányokkal egy dupla mellett, hogy kégli nélkül kóboroljuk majd át az éjszakát, és fázósan szerelmet lopjunk valahol a Gellért hegy oldalában. Az Uránia mozi előtt még szélesek voltak a járdák, olyan, mint egy táncparkett. A távoli jövőben volt akkor még az autók járda-uralma és időnként tricikli járt. Öreg Csepelek durrogtak a keskeny kocsisorokban a Rákóczi úton.

Édes-keserűn kívánkozik ki belőlem ez az émelyítő, múltidéző fájdalom. Zizi, minden itt van homlokom mögött, s kínlódom, hogy letudjam halálod. Elmentél anélkül, hogy még egyszer összekoccantottuk volna fejünk, s röhögtünk volna egyet ezen a fura világon, s felídéztük volna, mily suták is voltunk egykoron.

Szevasz!

A portásság sajátos foglalkozás, négy hét után e tényt meg kell állapítanom. No, nem az álladó huzat, hideg, telefoncsörgés vagy kulcselkeveredés miatt. Nem, hanem azért, mert nem kedvez az egyszusszal esszének. Sokkal inkább a regény, vagy pontosabban a posztmodern regényfolyam műfajának sajátos közege, és valljuk meg őszintén, ihletője, sőt alkotója is egyben. Ha nagyképű lennék, azt írnám, a modern irodalom televénye, trieszti elvonultság. Mert hát, cédulázásra igencsak alkalmas. Tudják, amikor a grafomán egy-egy cetlire írja fel éppen kipottyanó gondolatait, két telefon és megszólítás között.
Íme, .......olyan a segge feneke, hátsója, mint egy századfordulós gobelines használt kopott retikül, alul buggyosan dudorodnak ki a belegyömöszölt tárgyak… 364753 Erika néninek kisterem kulcs 12-kor, Pistának, jönnek a vízszerelők!!!!! 2347059856. Esse oportet ut vivas, non vivere ut edas. /Már megint a zabálás/
Azután a cédulák összekeverednek, és már nem tudod, hogy ki, mit üzent, melyiket írtad agyból pottyantva és melyik az üzenet. Igazi kettős sík, gondolatok tényekkel keverve egymás fölött és alatt. ./folytatás/

Göllner Aurél, Pálné, megbízott igazgató asszony, aki Göllner Judit néven közismert szerte a városban.

A vitában Szentendre frakciónk nevében elmondtam, hogy Perjéssy Barna a szentendrei kulturális élet szervezésében, irányításában végzett több évtizedes tevékenységét frakciónk megbecsülésre méltónak tartja, és nagyra értékeli. Olyan időszakban végezte e munkát, amikor hihetetlen szélsőséges változásokon ment át a város kulturális intézményeinek finanszírozása és működtetése.

"Hát erről beszéltem én egy éven keresztül. Örülhetünk, hogy nem napközben és nem a körülbelül tíz méterre levő óvoda felé vitte a tetőt a szél. Még belegondolni is rossz!!!"

fűzi hozzá a városüzemeltetési bizottságban szakértőként dolgozó és a fényképeket is készítő kollégám
Andressz Csaba

A Kálvária tér aljában a Bükkös patak felett felállított emlékmű talapzatára helyezték el virágaikat azok, akik eljöttek ma délután ide. A néma megemlékezés a főhajtáson túl arról is szólt, hogy a csöndes többségnek érdeke, hogy Magyarországon az élet mielőbb lázas állapotából visszatérhessen normálisba. Mert sokak óhaja, a hétköznapok nyugalma és az, hogy a vitákat és konfliktusokat újra erőszakmentesen lehessen megoldani.

Ilyenkor a gesztusoknak és szimbólumoknak is különös jelentősége van. Az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítottákbe, hogy mára közös jelképeink, történelmi, szellemi örökségünk is szertefoszlani látszik, amely nélkül nem leszünk képesek élni a Magyarország előtt álló történelmi lehetőséggel.

1956 ötvenedik évfordulójának eseményei újra felélesztették, hogy nemzetünk egyre megosztottabb. Hiszünk abban, hogy mi magyarok újra képessé válunk a párbeszédre, és ami ebből következik: az együttműködésre. Mert a békés nyugodt élet hívei ma is többen vannak a békétlenség, és a megosztás erőinél. Az emlékműnél nem hangzott el politikai beszéd, mert ennek az összejövetelnek nem az volt a célja, hogy politikusokat és pártokat támogasson, vagy lemondásra szólítson fel. Az esemény a kirekesztés helyett, az egymásra találásról üzent.

Nos a legutóbbi alkalommal is ez történt velem. A kávézó asszonyával, valamilyen jelentéktelen dologról váltottuk a szót, talán éppen a városi kulturális pletykákról, amikor beviharzott egy hölgy, amolyan mai vállalkozó. Mivel, én csak presszó-beszélgető voltam ott, mint Karinthy Dunakanyar című darabjában a betévedő késői vendég, azonnal elhallgattam, megérezve, hogy itt most nem rám tartozó üzleti dologról lesz szó. Meg egyébéként is, a pultos és a vendég beszélgetése leginkább csak a vendégnek szóló udvariasság. Elhallgattam, mert a belépő kisebb szelet kavarva és vele valamelyik legújabb, orrot csiklandó, távoli egzotikus világot idéző kellemes parfüm illatot sodorva magával, huppant le az egyik üres asztalhoz és már mondta is mondandóját sietve, mint akinek ezer dolga van még, s rohan tovább. Arról győzködte Gizit, hogy vegyen részt az adventi Dumtsa utcai kitelepülésen, váráson.

Mert hát Barna, hatvannyolc óta a Mambó magnó korától a mai komputervilágig szolgálja e várost majd negyven év óta. S aki ismeri a város múltját tudja, micsoda ideológiai hullámveréseket, ajánlásokat, tűréseket kérve és viselve. Elébb harmadmagával, aztán százharminchatan, az utóbbi évtizedben tízen voltak ebben munkatársai. S amikor a bejárat felől először halkan, majd közeledve egyre erősebben szólt a tamburák hangja, Vujicsicsék köszöntötték az ünnepeltet, felidéződött bennem egy régi kép, amikor Jutka lerázhatatlanul mondta és nyúzta őt, hogy itt vannak ezek a fiúk, szentendrei muzsika, ezek a gyerekek csoda, vállaljuk őket.

A Szentendrei Napok kezdetekben néhány program volt csupán, majd megjárva fénykorát, eljutott a mába, hogy mint Szentendrei Nyár a várossal egy legyen. Tucatnyi rendező, száznyi színész, sok-sok produkció a Fő téren, a Városház udvaron, a Könyvtár színpadán. No, és a kiállítások az első falra akasztott képektől, a Vajdások politikaborzoló programjain át a MűvésztMalomig száznyi kiállítás és hozzá sok mimózalelkű vasbakancsos alkotó, nem pillekönnyű dolog. Valamikor egy fiatal levéltáros bizonyosan összeszámolja majd, mennyi rendezvény, s csodálkozik majd, hogy mily ósdi technikával, milyen körülmények között volt ez egyáltalán.

Kriaszter Attila felvétele

Az még rendben is lenne, mert hát tökmindegy, hogy közvetlenül mögöttem, vagy a karzaton van-e a kevés civil érdeklődő. Mert hát igen elszántnak kell lennie annak, aki veszi magának fáradtságot és eljön meghallgatni, nézni bennünket, ugyanis valljuk be, unalmasak szoktunk lenni. De az számomra zavaró, hogy nem láthatják, ki hogyan szavazott, mert "okos módon" úgy helyezték el a szavazást mutató táblát, hogy azt a nagyközönség, sőt még a kamera sem láthatja. Ez bennem egy omszki ünnepséget idéz fel még Szovjetunió idejéből, ahol a repülős napon úgy szervezték és helyzeték el a hangosítást, hogy csak két hangszóró volt, az is dísztribün előtt. Ellenben a hat focipálya nagyságú területen, ahol vagy ötszázezer ember nézte az eseményt, az ejtőernyős és egyéb légi és földi produkciókat, semmit sem lehetett hallani. Azért, hogy ne vádolhassanak "ferdeszeműséggel" és elfogultsággal, kissé ravaszkodva, megkértem Kriaszter Attilát legyen olyan kedves, fotózzon néhány képet a testületi ülésről a karzatról. S minként egy autentikus képeiből is láthatják, sajnos igazam van.

Állok a könyvtár előtt, mint amikor a Turán kiállt a Keleti pályaudvar kormányvárója elé, hogy fogadja Vitéz Nagybányait. No, persze nem oly díszmagyaros, csákós, fokosos lélekkel, mint a kormányzó úr őfőméltósága koronatanácsának tagjai, csak szandálban, farmerban és pulóverben, hogy a halottasházra emlékeztető bejáraton bejussak új állomáshelyemre. Lelkem emelkedett volt, legfeljebb a Pátriárka utcán a boltba, iskolába, hivatalba igyekvőknek nem tűnt fel annyira. De azt bizton állítom, hogy a ház előtti értelmetlen négyszög kertben álló hatalmas öreg ezüstfenyő egyetértően bólintott, mintegy nyugtázva a tettet, és talán kacsintott is, no, ez igen, ez már valami.

De mert állandóság csak az égben van és itt e sárgolyón minden változik, időnként visszaváltozik, látom, hogy újabb ragaszok jelentek meg. Bevagdosott szélű fehér fénymásolt papír hirdeti, hogy valamely tanár (gondolom én) napközit, korrepetálást vállal. Tudják, az a fajta módszer ez, amikor letépheted a lap alján fésűsre vágott papírról azt a kis cafatot, amelyre a telefonszámot írták fel. Így, ha szükséged van a szolgáltatására, nem felejted el, hogy mi is volt hívószáma. Mellette másik plakát, narancssárgán bulit hirdet egy vendéglőben. Arrébb a Sztaravodai úton kutyust keres gazdája és ezért papírját ő is az oszlopra ragasztotta fel. Mindegyiken világosan olvasható, azonosítható ki ragasztotta, vagy tetette fel.

Szentendrének van rendelete (jogszabálya arról), hogy ezt nem szabad, sőt tilos és büntetendő is. Így hát most megtapasztalhatjuk, érvényt szerez-e, képes-e érvényt szerezni a rendnek a hivatal, a jogalkalmazó. Mert ha nem, semmi értelme nem volt a választási etikai kódexnek, rendeletünk pusztába kiáltott szó, felesleges szócséplés volt a hosszú órákon át folyó egyeztetés, amíg elkészült jogszabály. Akkor ez az egész, csak bohóckodás, felesleges idő, pénz és papírpazarlás volt. És most hamarosan kiderül majd, jogosan mondja-e a választó, várostárs és lakó, hogy ott a városházán csak lopják a napot, mert a név, cím telefonszám alapján a tettes azonosítható, csak elszánás kell, hogy útját álljuk a rendetlenségnek.

Ezt a Dunakanyarban megvalósuló, kisgyermekkortól bármely korosztály számára nyújt saját élményen alapuló, pozitív érzelmekre építő tevékenységet. Ehhez a nevelés-oktatás, a felnőttképzés, a zöld turizmus és szakmai kiadványok gazdag választékát kínálják.

Az alapítványnak két bázisa van: a Duna-korzón lévő környezeti nevelési oktatóközpont, és a Szentendrei-szigeten lévő volt városi vízi úttörőtábor.

Akkor most örüljünk, vagy duzzogjunk? Ugyanis, ha onnan nézzük, hogy a Szentendre név az egyik legolvasottabb magazinban olvasható, hát jó, rendben. Sőt minden marketinges arról álmodik, hogy terméke, esetünkben Szentendre, pénz, kapcsolati tőke (rakd be már Pistikém lapodba városunk nevét) nélkül is emlegetik. Sőt ha abból indulunk ki, hogy Szentendre a művészetek (értsd alatta a képzőművészetet) városa, hát az összefüggés rendben is volna.

Mondom, rendben volna. Mert hát nem Leonardo da Vinchi, Van Gogh, Czóbel, Picasso, Dali, Pollock neve mellett merül fel, hanem a képzőművészetben teljesen ismeretlen Koós Rékával együtt emlegetik a várost.

Első sor balról, jobbra: Trenka István, Zakar Ágnes, Dr. Pázmány Annamária, Magyar Judit, Dr. Dietz Ferenc polgármester, Gulyás József, Dr. Dragon Pál

Hátsó sor balról, jobbra: Tolonics Gyula, Benkovits György, Horváth Győző, Hidegkuti Gergely, Dicső Zoltán, Hajdu Gábor, Fülöp Zsolt, Radványi Levente, Kiss Károly, Kun Csaba

Kezdenénk már, nem hiányzik senki, mindannyian a teremben vagyunk. De a befejezetlen beszélgetés miatt a bejárati ajtóban ragadt álldogálók, a nagyterem közepét elfoglaló hosszú, u alakú asztalsor miatt leszűkült, keskeny közlekedő, a karzat alatt helyüket kereső, mosolyogva ide is, oda is köszöngető, parolázó nobilitások lassú helyükre találása miatt, késünk egy keveset

Felhangzik a Himnusz - gépről. Aztán kissé szégyenlősen ének is, inkább csak motyogva, időnként bele-bele erősítve, semmi focimeccses teli tüdő, semmi templomi zengés, inkább megszeppentséggel - a Kodály módszer csődje. Dragon Pali, a korelnök vezeti az ülést. Ilyenkor ez a kötelező koreográfia, világosítja fel szomszédját az önkormányzati ügyekben jártas mellette ülő, a miért nem Dietz Feri vezeti, kérdésre. Dr. Dragon kimért, mosolygós és elfogódottabb, mint amikor petőfizik, ezért a mikrofontól távol beszél. A karzat alól ezért időnként félhangosan bekiabálnak: - Hangosabban! - s ez, mintha zavarná a fennköltséget, legalábbis néhány ember szeme- villanásából ezt olvasom ki. Pedig a beszóló csak hallani szeretné, mi is folyik, ott elöl, közöttünk, az u asztalsornál.

Kellemes volt az idő, simogató az októberi napsütés, olyan, mint "Október", Ferenczy képen és hát zene is kellemes volt. Mi kell még a szentendrei Fő téren? Bennem meg mindenféle zavaros gondolatok jártak a helyi politikáról, egyezkedésről. Kerestem magamban a választ arra, vajon miért nem tud a legparányibb gesztust sem tenni a másik fél, a jobboldal, miért érzik úgy, ha győztek, ránk semmi szükség. Pedig én naiv, a választási kampányban még azt gondoltam, hogy a polgármester összefogásra buzdító szavai valódi belső meggyőződésből szólnak. De most úgy látom az a háromezer szavazat, a ránk voksolóké számukra nem létezik. Igaz, feleannyi, mint többségé. De vallom ma is, attól mert valaki az asztal egyik vagy másik oldalán ül, még mondhat, képviselhet olyan gondolatot, érdeket, értéket, amely az egész közösség számára fontos.

Nos, a tetemrehívás első pillanata ez, most fog kiderülni, demokratikusan kívánja-e irányítani a többség és polgármestere a várost, vagy sem. Mert ha minden pozíciót maguknál tartanak és csak a kötelezően az ellenzéknek járó pénzügyi ellenőrző bizottság vezetését kínálják fel, világos üzenet még a vaknak is. A hatalom a nyertes jobboldalé, minden bizottsági elnöki poszt az övék, nem osztják meg a munka egy cseppjét sem a másik féllel, nincs szükségük támogatásra, legfeljebb csak arra kellünk, hogy bólogassunk.
De most azt is kifejezhetik, hogy összefogással és demokratikusan akarják a várost irányítani, hogy minden képviselő közreműködésére számítanak, ezért megosztják a hatalom és felelősség egy részét.

Miakich és támogatói, amikor 2002-ben megnyertük az előző önkormányzati választást, alpolgármesteri ajánlatot juttattunk el dr. Dragon úrnak. Sajnos nem fogadta el. Két tanácsnoki helyet biztosítottunk az akkor ellenzéki Fülöp Zsoltnak és Wachsler Tamásnak, és három bizottsági elnöki posztot ajánlottunk fel. Mindenki emlékezhet rá, hogy dr.Pázmány Annamáriát az egészségügyi, szociális, dr. Dietz Ferencet a jogi, igazgatási és dr. Dragon Pált a pénzügyi ellenőrző bizottság élére választottuk egyetértésben jobboldali képviselő társainkkal, akik ekkor még kisebbségben voltak.

Most, 2006-ban nem egy képviselői székkel, ennél nagyobb arányban nyert jobboldal Szentendrén. Nyugodt többsége van dr.Dietz csapatának a képviselő-testületben. Napokon belül feketén-fehéren kiderül, hogy komolyan gondolja-e a polgármester úr és nemcsak kampányszólam, hogy összefogást akar, azt, hogy Szentendre mindenkié ideológia, világnézeti megkülönböztetés nélkül. Mert ha csapata tagjainak minden poszt kell, és rá is kényszerítik akaratukat, rossz előjel a jövőjére nézve. Hiszen így könnyen kiszolgáltatottá válhat majd később, fontosabb döntéseknél is a város első embere.

Szóval itt van ez az okker épület, az új rendőrség, amely számomra, hogy az előbbi történetemhez kapcsolódjak, unóóó. Nem szép, nem jó, egyszerűen unóó. Örülünk, hogy kész van, hogy végre van elegendően nagy és komfortos rendőrségünk. Nem kell tovább a közszolgáknak zsúfolt öltözőben egymás hegyin-hátán öltözni, parányi irodákban ügyet intézni, végre elférnek, van kellő mennyiségű mellék és kiszolgáló helyiség, garázs az autóknak, csak hát az egész, az esztétika, a forma, nekem unóó.

Mert hát "új műsorhoz új férfi kell" mondja az operett sláger és ez igaz is, hisz a nagy többséggel megválasztott polgármesternek szüksége van segítségre, alpolgármesterre a város vezetésében. Ahogy nézegetem az új és a régi-új testületi tagok névsorát, vizsgálgatom ismereteiket, önkormányzati gyakorlatukat, érdekes összeállítás körvonalazódik. Ugyebár, a két vesztes (bocsánat, a liberálisok nyerteseknek látják magukat görbe tükrükben) párt képviselője nem lehet az, mert hát akkor miért volt a nagy hajcihő, a voksolás. Pedig Gulyás József és Radványi Levente személyében két korábbi alpolgármester fog ülni a testületben.

Így hát, nem csak országosan taroltak a narancs színben indulók, de a trend érvényesült Szentendrén is. Abszolút többség, világos kép és egyértelmű a felelősség is, amely most nem tüntethető el, mint az Miakich idejében történt, hogy miközben jobboldali többség hozta a döntéseket, a lakosság úgy tudta ez a polgármester és támogatóinak döntése. De ne hánytorgassuk fel, ez már a múlt.

Érdekes, mondhatni meglepetés-csapattal lép nyolc év után ismét pályára a szentendrei jobboldal. A Dicső Zoltán, Horváth Győző, Kiss Károly és társaikkal felálló csapat így első látásra sok mindenre képes. Bár számomra még keveset mond Hidegkuti Gergely, Tolonics urak neve, de ettől még lehetséges, hogy Szentendre megújulásának letéteményesei, csak én nem találkoztam velük eddig a közéletben. Korábban képviselőséget vállaló több régi-új is akad a megválasztottak között. Ilyen Kun Csaba 2002-es polgármester jelölt és 1998-tól 2002-ig önkormányzati képviselő, Kiss Károly aki az első ciklusban még a Kisgazda Párt színeiben jutott az önkormányzatba, majd hármat nem saját elhatározásából kihagyott. Vagy az előző ciklus óta a városházi székeket koptató dr. Dragon Pál aki most harmadik ciklusát kezdi. Fülöp Zsolt aki már 1994 és 1998 között ült már az önkormányzatban és a legutóbbi ciklusban is. Második képviselői ciklusát folytatja Horváth Győző, Magyar Judit, dr. Pázmány Annamária, Radványi Levente, Simonyi György, Zakar Ágnes. Most úgy van, hogy az országgyűlési képviselő, korábbi alpolgármester megyei alelnök Gulyás József is tagja a grémiumnak. (Bár szerintem csak korlátozott ideig) Tehát, nagyjából egészéből maradt a régi gárda. Most lépnek először a sorompók közé, Dicső Zoltán, Hajdú Gábor rákóczis iskolaigazgató, Hidegkuti Gergely, Tolonics György, Trenka István. Minden esetre, elsőre érdekes névsorú és összetételű a Szentendre jövőjét alakítók névsora. Érdekes jelenség, hogy a legkevésbé politizáló és választókerületéért mindent megtévő Hankó Lászlót is büntették a választók.

"Fiúk fel a fejjel, a harsona zeng," énekelhetnék, mert tennivaló van bőven, ahogy én azt a politikára vaksi szemeimmel látom. Mert ha hamarosan nem lesznek uniós projektek, milliárdoktól eshet el, és ha sürgősen nem konszolidálják a városi költségvetést, bedőlhet Szentendre. Ez nem pillekönnyű feladat kezdésnek.