főoldalra  
   
MARCI BÁCSI
   
   
 
Marci bácsi volt az utolsó valódi kis egzisztencia a Szamárhegyen, amolyan szatócsboltos. Agglegényként élt öreg házában. Üzlete, amely alig volt 25 négyzetméteres, szemben volt található a Vajda Lajos által híressé vált vasrács ablakos Mildenberger Pista bácsi házával. Igazi vegyesbolt volt, kicsi, de valódi vasrolós, kirakatos, amelyben áru híján, az ötvenes években a "Dolgozzatok, mert fogy a kenyér!" szövegű, plakát fakult a bágyadt napsütésben. Ekkor már állomosították, a bolt is már csak önmaga árnyéka volt, neve Népbolt lett. De a hegyeiket nem tudták eltántorítani, ők továbbra is a Pap Marci boltjának nevezték. Régi házunktól ötven méterre, a valamikori Szent Imre herceg, később Bartók Béla úton. Ide küldött át rendszeresen anyám, ha kiderült, hogy nincs otthon élesztő, elfogyott a Trisó, vagy VIM, hogy ugorjak át. De akkor is, ha meglátta kapunkból, hogy szomszédok sietnek a bolt irányába és ő éppen valami abbahagyhatatlan munkát végzett, ilyenkor kenyérért kellett szaladnom. Amit ugyan előre felírattak, félretettek, de csak addig, amíg el nem fogyott.

Mai ifjak nem ismerhetik, hogy a nem is olyan távoli múltban nem volt természetes, hogy lehetett friss kenyeret, péksüteményt kapni, húsról vagy banánról nem is beszélve. Kopott békebeli fenyőfa pultja, polcai, nagy recés kenyérvágó kése, a cukorkákat tároló üvege, zsíros kéztől opálos felvágottas pultja, koszos tül kendőjével, amely a legyek elől volt hivatott óvni az árut, volt a berendezés. Üvege mögött néhány sárgára avasodott öreg kenyérszalonna, késpengével barokkosra díszített liptói túró, hitlerszalonnának csúfolt marmelád, reggelente ecetes vízben gondosan átmosott zöldülő kétforintos kolbász és összeszáradt turista szalámi nyújtotta az áru kínálatot. A polcokon néhány szovjet gyártmányú szardínia konzerv és magyar Globus lekvár.
De a szamárhegyi öregek azt mesélik, a háború előtt sem volt sokkal bővebb a vásárolható áruk sora, legfeljebb tisztább volt a boltocska. Mert mint minden üzlet kínálatát a kereslet határozza meg, s mint tudjuk a Szamárhegyet ekkortájt nem a Rózsadombhoz, sokkal inkább egy szomáliai faluhoz lehetett hasonlítani, az itt élők gazdagsága alapján.


Ekkortájt volt Pap Marci bácsinak egy füzete, amelynek személyre igazított másolata a vevőnél volt. Amikor a vevő vásárolt, mindkettőbe beírta a tételt és az árát is. S amikor a család pénzhez jutott, nyáron cseresznye, piszkeérés után, rovancsot csináltak. Ilyenkor fizetettek. Mivel rendszeresen fizetni képes vevő a hegyen Vaskóék és még három család kivételével nem akadt, tulajdonképpen mindenki hitelbe, vagy ahogy hívták, füzetre vásárolt. A vásárlás többségében só, élesztő, szappan, liszt, cukor, kenyér áruféleségekből állt, legfeljebb akkor bővült ki választék, ha az illető tüdőbajos, golyvás vagy más nagybeteg volt, ilyenkor hitelbe kaphatott Diana sósborszeszt is.


Az Orbán keresztnél laktunk már. Gyakran láttam, hogy a kalapos Marci bácsi hazafelé tart Pismányból, hátán krenszli, vállán nagyobb ág. Vitte haza tüzelőnek. Autó csak kétóránként hajtott el a 11-es úton. Hangos is legfeljebb a fuvarosok káromkodássak kevert sajátos beszélgetése volt, akik a Határcsárdától hazafelé menet tizenöt méterre egymásnak kiabáltak át lovas kocsijukon hazafelé baktatva. Hát ilyen volt egykor, a mostanában visszasírt, valamikori csendes nyugodt Szentendre.