Kezdenénk már, nem hiányzik senki, mindannyian a teremben vagyunk. De a befejezetlen beszélgetés miatt a bejárati ajtóban ragadt álldogálók, a nagyterem közepét elfoglaló hosszú u alakú asztalsor leszűkítette keskeny közlekedő, a karzat alatt helyüket kereső, mosolyogva ide is, oda is köszöngető parolázó nobilitások lassú helyükre találása miatt, késünk egy keveset

Felhangzik a Himnusz, gépről. Aztán kissé szégyenlősen ének is, inkább csak motyogva, időnként bele-bele erősítve, semmi focimeccses teli tüdő, semmi templomi zengés, inkább megszeppentséggel, a Kodály módszer csődje. Dragon Pali, a korelnök vezeti az ülést. Ilyenkor ez a kötelező koreográfia, világosítja fel szomszédját az önkormányzati ügyekben jártas mellette ülő, a miért nem Dietz Feri vezeti, kérdésre. Dr. Dragon kimért, mosolygós és elfogódottabb, mint amikor petőfizik, ezért a mikrofontól távol beszél. A karzat alól ezért időnként félhangosan bekiabálnak, -Hangosabban! s ez, mintha zavarná fennköltséget, legalábbis néhány ember szemek villanásából ezt olvasom ki. Pedig a beszóló csak hallani szeretné, mi is folyik, ott elöl, közöttünk, az u asztalsornál.

Aztán dr. Gilly Sarolta örökös hivatali külső jogi képviselő, Választási Bizottság elnöknő mondja el kötelezőjét. Kissé hosszú a szöveg, sok számmal, jobbra húzóan részletezőn. Szemben ülő kollégáim egyike-másika élvezi is cefetül, megteheti, hisz rendesen elvertek bennünket, mert hát minden választókerületben nyertek. De ettől még dr. Gilly így is marhájul tárgyilagos, mint illik.

Aztán jön a minden ilyen esemény fő attrakciója, az eskü:

Persze Önök mondhatnák azt is, hogy semmi különös, ez csak olyan kötelező aktus, formalitás, fennkölt szavak a Himnusz és Szózat között. Ez a másik oldal, a győzők ünnepe.
De hiába szeretném, nem adatik meg ennek könnyed érzete. Számomra nincs kegyelem, hiába mondom már évtizede kilencedszer az eskü szövegét, "legjobb tudásom szerint " mégis elfogódottabb vagyok, mint mikor számat először hagyta el. Azt érzem, hogy a sodró idő egyre nagyobb súllyal nehezedik rám. Szorongok, mert képek tolulnak homlokom mögé, ezernyi ügy, fondor szándék, vétlen tévedés, és tudom-e egyáltalán, hogy kinek legyen rossz, hogy a többségnek jó legyen. Társaim, az újak, és régiek, mosolygók és aggódók, az elégedettek és helyüket keresők, székükben feszengők és a magabiztos tudom a dörgést régi motorosai, tudják-e mi a hozomány? Tudják-e, hogy ezentúl, éjszakáikban az ő felelőségük is a beteg lurkó, haldokló öreg, tornyok és penészes szuterénok, tiszta patakok és mocskos csatornák, ezernyi szépség és gyomorfacsaró nyomor. Az idő messzeségében már régi gőgöm, a tudom én mit, csak tenni kell csupán, könnyed ifjúsága. Mert azt érzem zsigereimben lüktet a tapasztalat, hogy városom ezernyi életből, akaratból, vágyból alkotott kényes szerkezet, amit irányítani nem, talán szolgálni lehet csak.

A polgármester esküje következik. Nyugodtan, a megszokottság magabiztosságával mondja az előmondó választási bizottsági elnöknő után a szöveget. Mintha gondolatban távolabb járna és a tavaszi eskükor érzett felhőtlen öröme, mintha megkopott volna már kissé. Már látszik rajta is, a mindig legalább egy lépéssel előbbi dolgon kell gondolkodni, politikusi mentalitás.

Következik a székfoglaló. Bevezetőnek egy kis kitérő, elutasítás a helyi kampány-ocsmányságokra és utalás arra, hogy legyünk különbek, mint a fővárosi nagypolitikai torzsalkodás. A fő mondandó, hogy teljesítette ígéreteit és itt a kampányból már ismert szlogenek a városkönyvről és zöld számról, a városi honlap informatívabbá tételéről, a városháza házhoz megy sorozatról, az utak felújításáról, a Barcsay iskola befejezéséről, a gát és árvízi összefogásról, városmarketing konferenciáról, Szentendre éjjel nappal programsorozatról stb. Aztán a kötelező, az ilyenkor szokásos köszönetek, a segítőknek és hivatalosságoknak, mindenkinek, aki közreműködött. Nagyon új tartalmi elemeket nem találok felfedezni, talán a legújabb, még a választási kampány vége előtti ajánlat a kisebbségben maradottaknak, nekünk, arról, hogy költségvetés, uniós pályázatokban összefogás kell város életében. Néhány új hívó szó is, mint a kreatív, fejlődő, fiatal, zöld, okos, kulturált város. Mintha ezekre a fogalmakra kívánná ráfonni majd az új polgármesteri programot, amelyet majd a testület előtt később bővebben kifejt. Szól a lendület, elszánás fontosságáról és jókívánságai a hit, erő összefogás hármasban eszenciálódnak. Befejezésül a klasszikus konzervatív gesztus, köszönhet a családnak, virággal, emberi felütéssel. Ami számomra lejött, bár szó esett a tavaszi kampány fő szlogenjének egyikéről, a civil kezdeményezés, összefogás, társadalmasítás elképzeléseiről, de mintha jobban a kormányzásra és kevésbé az újításokra helyezte volna a hangsúlyt. A kreativitás helyett, sokkal inkább megbízható működés kapott volna erősebb jelzőket.

Utolsóként az alpolgármester Kun Csaba megválasztása volt napirenden. Ebben kértem és kaptam szót én is, és gratuláció mellett, azt kívántam érzékeltetni és a Szentendréért frakció megalakítása kapcsán elmondani, milyen értékek mellett gondoljuk az együttműködést.

"Megdöbbent és szomorúsággal tölt el bennünket, az országot eluraló a megosztásra építő politikai stílus és gyakorlat, amely háttérbe szoríthatja a lokálpatriotizmust, a városért való gondolkodást és cselekvést. Valljuk, feladatunk a szentendreiek érdekei alapján, a lakossággal való együttműködésen alapuló önkormányzati politizálás. Értékválasztásunk szerint baloldaliak vagyunk, ezért vállaljuk a szabadság, egyenlőség, igazságosság és a szolidaritás értékei alapján a kisemberek érdekeinek képviseletét. Azokét is, akiknek nincsenek ügyvédeik, érdekeik érvényesítésére. Számunkra a régi és új szentendreiek egyaránt fontosak, mi nem akarunk senkit, az alapján előbbre vagy hátrébb sorolni, hogy mióta lakik Szentendrén, de fontos értéknek tartjuk a város sokszínű közösségének hagyományait. Eltökélten hisszük, hogy csak összefogással lehet és kell Szentendréért tenni. Ezért összefogást, munkát ajánlunk és vállalunk együtt és külön-külön is a közösség, Szentendre városa érdekében."