"A Világvége csatornát nézve megjön az embernek az iváshoz a kedve, mint az országos hányatottságunk idején, az utolsó időkben már teljesen más a világ, elmaradnak az intuitív élmények, a pillanat hajlama kezeli az eseményeket, támadnak a ráadás nélküli emlékek az őrület határát borzolgatva, mindenütt vesztőhelyek vannak felállítva, ahogy a régi öregek mondták: Nem harap az IQ, és a szenvedély kikéri magának a diabetikus péket. Lotyók harangoznak, nyomorognak a defetista szüzek.
Mérvadó a ZAVAR. DJ Akasztófa zajától hangos a központi idegrendszer." vagy mi, mondhatná a teremőr néni a mai felolvasó est után. Mert miért ne idézzen ő is, Laca új, Kék pánik kávéház című könyvéből.

Most és itt megsúgom, egy dolog bizonyos számomra a mai este után. Az, hogy a könyvből vett idézetek hamarosan meg fogják látogatni a filoszdumákat bulis éjszakákon, hogy koccintsanak más, ma divatos szövegekkel. Mert a -Mit látsz Laca?- val megágyazott televénybe hamar megfogan majd ennek a könyvnek a szövege is. Hiszen e mű helyenként klasszikusan szürrealista, dadaista megoldásaival olyan, mint amikor valaki megfesti a Mona Lisa mögötti tájat és közben arról polemizál, hogy a modell nő-e, vagy férfi

Nyelvi rendszere általános jellemzőit vizsgálva, köztük azokat is, amelyeket a mindennapi nyelv nem használ ki, de a az írói, a poézis igen, elvisz minket az írói nyelv szabadságába. S mert képzőművész a szöveg készítője , vagy fogalmazzunk pontosabban, mai alkotó, minden képben van komponálva, mintha a nyelv csak festék és ragasztó lenne.

Ötvenen voltunk a MűvészetMalomban, többségében régi ismerősök barátok. Ismerjük ezeket , vagy ha nem is konkrétan ezeket, de nyelvi készlete ismerősen idéződött fel Laca performanceaiból. A legtöbben, de én bizonyosan, arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak meg majd ezek a szövegek két könyv-fedél között a fehér papíron, a puritán betűk világában. Nem az ötletek, a bizarr szókapcsolatok, hanem az összkép volt érdekes, és az olvasónak is ez aánlom mefigyelésre. Ugyanis, ezeket a szövegfolyam darabokat, képtobzódásokat nem lehet úgy olvasni, mint a Svejket, de a mai irodalomban ez nem újdonság. Amit most a kézbe vesz szemezgetős könyv, kézbenforgatós és kezünk ügyében lévős, olyan idézgetős. S olvasva egyszerre lehet röhögni és megdöbbenni mondatain. Dojo (Laca) szövege kifog a számítógép helyesírás ellenőrzőjén és szinonima szótárán, bár helyenként túl sűrűre sikeredett.

Miközben írom a mondatokat, folyamatosan azzal küszködöm, hogy ne vegyem át stiláris technikáit. S ez a jó benne, mert hát" Én nem vagyok a többi ember" idézem magamnak Lacát magától, vagy valakitől, és nem tudjuk nagy embertől, vagy a kocsmában hallottól, esetleg a tévében mondottakból. Mert állandóan komolyan játszik, és ha hülyéskedésnek veszed, azonnal az orrodra koppint a következő horrorisztikus sorral, képpel.

A felolvasás előtt ment le Laca kis videója. Nem igazán mozi ez, inkább video-etűd, helyenként inkább képzőművészet, legalább is képi ötletei, megoldásai alapján. Kifejezési formája mediatizált korunk képzőművészes képi világa. Visszaköszönnek a tévéadásokból és híradásokból ismert dolgok. Olyanok is, mint a kép alsó felében futó banner-esemes szöveg, iismert szavaikkal, a csuklyás terroristák látványa, vagy a megdöbbentés, szenvedés felmutatása, a nézővonzó bulvár-szenzáció, s mindezt helyenként mértékletes maliciózus gúnnyal bemutatva. Amikor a fekete csuklyás szereplők, a virslievők titkos társaságának tagjai a szájuk előtti lyukon keresztül próbálják enni a virslit, legszívesebben kajánul bekiabálnál, - Vigyázz, nehogy mustáros legyen az álarcod, Laca!