főoldalra  
   
Kosárlabda Diplomácia
Vendégcsapat Szerbiából
   
   
 
November 11-én, szombaton délelőtt szurkolástól volt hangos a MH Szentendrei Kiképzőközpont Tornacsarnoka. Izgatott csillogó szemű fiatalokkal telt meg a lelátó, a küzdőtéren pedig a Szentendrei Kosárlabda SE férfi serdülő csapata (U14), majd a Kinizsi SE női kadetjei (U16) mérkőztek meg a Szerbiából érkezett ®elezničar (Zseleznicsar) - Lajkovac együttesével. A fiúk parázs hangulatot varázsoltak a csarnokba, a két csapat ádáz küzdelemben fej-fej mellett haladt, míg a végére kialakult a minimális hazai győzelmet hozó 70:69 végeredmény. A Kinizsi női csapata az első pillanattól óriási tempót diktálva végig vezetve 75:57-re nyerte a találkozót! Közben a közönség ismerkedett barátkozott egymással. A Szerb lányok magyar nyelvleckét vettek, elsőként a "köszönöm" és "szeretlek" szavakat kívánták megtanulni, mindezt a fiúk mérkőzése közben! A többiek is jó hangulatban vidáman nézték az összecsapást. A meccs hevében előkerültek a dudák, műanyag palackok és más zajkeltésre alkalmas eszközök, majd hosszasan zúgott a Szentendre, Szentendre buzdítás! A légkör a nagy nemzetközi mérkőzéseket idézte, pedig csak egy barátságos utánpótlás találkozót láttunk. A jól felkészített csapatok, pillanatok alatt népszerűséget szereztek maguknak és megmutatták a sport közösségformáló, országhatárokon és nyelvi korlátokon átívelő mozgósító erejét. A mérkőzés végén, a baráti kézfogás és a mosolygós gyermekarcok jelezték az igényt a folytatásra. Találkozunk a visszavágón Szerbiában! Vendégeink vasárnap az Óbudai Kaszások kosárlabdázóival is megmérkőztek. A Szerb egyesület programjában a mérkőzéseken túl a szentendrei szerb történelmi kulturális és vallási emlékek megtekintése, éjszakai budapesti sétahajózás, cigányzenés vacsora és a budapesti tropikárium megtekintése is szerepelt.

 

Déli szomszédunknál jelentős számú magyar kisebbség él, az ilyen rendezvények a sport, a kosárlabda fejlődésén túl, a két nép között a közelmúlt tragikus eseményeinek következtében fennálló feszültség mérséklésére is alkalmasak. Egy jó hangulatú baráti sportrendezvény résztvevői hírét viszik vendéglátóik kedvességének, elmesélik szüleiknek, barátaiknak élményeiket, és máris tettünk valamit az enyhülésért, a vajdasági magyarok érdekében! Szentendre erre magasan a legalkalmasabb helyszín, hiszen a két nép történelme itt összefonódik. Kedvező körülmény még, hogy városunkban a kosárlabda utánpótlás nevelés nemrég új lendületet kapott, köszönhetően a Kinizsi SE, a Kossuth SE és a Szentendrei Kosárlabda SE toborzó kampányainak, Szerbiában pedig ez a nemzeti sport! Terveink szerint évente 3-4 alkalommal hasonló módon szerbiai vendégcsapatokat kívánunk fogadni és kétszer mi is, kilátogatunk hozzájuk. Ezen kívül közös, Magyar - Szerb nemzetközi nyári edzőtábort szervezünk egymás megismerése és a kölcsönös bizalom erősítése érdekében.

Külön köszönettel tartozunk a MH Szentendrei Kiképző Központ parancsnokának Holp György ezredesnek, valamint helyettesének Szalay Zoltán alezredesnek, akik felismerték a nemzetközi gyermeksportban rejlő értékeket és helyet biztosítottak a mérkőzéseknek! Valamint, köszönetet mondunk a Kinizsi SE-ének a rendezésben nyújtott értékes segítségért!

Dr. Kovács Ferenc
A Szentendrei KSE elnöke