|
|||||
PORTÁS-TÖRTÉNETEK
3.
|
|||||
|
|||||
Mi, akiknek nem érkezik aranyszegélyű meghívó fogadásokra, nem invitálnak bennünket csak olyan ünnepségre, ahol ruhatáros kell, ilyenkor viszont be kell mennünk, mert hát valakinek el kell venni a kabátot, nem kapunk gratuláló nyalós telefonhívásokat sem és nem kérdeznek tőlünk mást, legfeljebb annyit, hogy az a jó kis kombinés kipakolás mikor lesz legközelebb, hát sajátosan fogalmazzuk meg társadalmi identitásunkat. De még mielőtt valaki félreértené, a telefonáló nem arról kérdezett, hogy mikor lesznek kombinés bombázó csajok az aulában, hanem csak, hogy mikor lehet papírdobozokból turkálni konbinétot.(Combinaison magyarosulása) S ha most Önök az gondolják, ezt itt én éppen felpanaszlom, hát erre azt mondom, egy fenét. Ugyanis e hozzáállás csupán legújabban elsajátított néposztályi öntudatom, az, az állapot, amikor a lent lévő, a kisember akkor és azon is duzzog, hogy őt miért nem hívták meg arra a bizonyos rendezvényre, ha nem is érdekli, ha hat lóval sem lehetne elvontatni rá, de ha valamilyen véletlen folytán még is ott lenne, rosszul, feszengve érezné magát. Szóval itt vagyunk mi és rendezvények, no meg az emberek, mondja, és eközben benyom az orra alatti nyílásba egy szalonnás kenyérkatonát, mivel neki vérnyomása van. Igaz, ami igaz, nem mindig, mármint nem mindig van vérnyomása, mert megesett vele, hogy a digitális vérnyomásmérő nullát mutatott annyira leesett, de ez csak egyetlen eset volt, mondja, és azóta már a kórházban beállították, mint a fuvaros a lovas kocsit a tehervagon rámpája mellé. Bevallom Sándor doktor az én házi kedvencem, tanítóm és példaképem, amióta portásságom betanuló idejét töltöm. Igaz ő valójában nem is doktor, csak én neveztem ki, tehettem, mert semmi alapom, tanultságom és felhatalmazásom nincs hozzá, de a tények miatt meg kell állapítanom, hogy az is igazsághoz tartozik, hogy ő soha nem is kért jó kórházi ágyért 50 ezret. Viszont tud valami olyat erről a világról, az életről, amit én nem. Lassan billegve járni, motyogva beszélni, és nem piszkálja az embert heideggeri alapvetés megértetésével, hogy "Magát a létet, amelyhez a jelenvalólét, mint sajátjához így vagy úgy viszonyulhat, és valahogyan mindig viszonyul, egzisztenciának nevezzük" ő csak érzi, s bölcs motyogással tudomásul veszi. |
a lap tetjére |