Megkezdődött a hosszú menetelés a szentendrei képviselő testülettel. Mert hát hiába mondtuk ki, írtuk le, hogy a testületi ülések délután három órakor kezdődnek, a napirendek sokasága miatt tegnap is délelőtt kilenckor kezdtünk, és este félnyolcig mondtuk a magunkét. Ráadásul, már hajnali fél nyolctól ülésezett a Szociális és Egészségügyi Bizottság, mert néhány napja határozatképtelen volt. Ilyen hát az önkormányzatosdi, ülés hátán ülés, az egyik, azért, mert sok a sürgős dönteni való, a másik meg azért, mert határozatképtelen volt az előző.

Így tegnap is számos pehelysúlyú, a bizottságokban már konszenzusig megdolgozott anyag került elénk, mint költségvetés módosítása, vagy más néhány kisebb jelentőségű ügy. De volt egy, kettő, amelyben megmaradtak a nézetkülönbség és így vágtunk bele a vitába. Nos, a legnagyobb érdeklődéssel várt napirend ebéd után került sorra. A SZEMMI. Hosszabban, "A Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Kht. alapításának elveiről, a Kht. ügyvezetői igazgatói pályázatának kiírásáról, valamint Szentendre Művelődési és Művészeti Intézményei (a továbbiakban: SZEMMI) költségvetési szerv megszüntetésének menetrendjének elfogadásáról."

Egyrészt az összetorlódott egzisztenciális félelmek, a dolgozók állásvesztési félelme, másrészt, attól való tartás, hogy az új szervezeti forma, a közhasznú társaság estében, nem lesz-e a Mammon és piac áldozata a közművelődés. Mi lesz a sorsa a klasszikusnak számító kiscsoportos, és a hátrányos helyzetű rétegek művelődésével való foglalatoskodásnak. Mert hát a városmarketing, a város idegenfogalmi feladaatinak koordinálása, vagy a nemzetközi művészeti és kulturális kapcsolatok fejlesztése, olyan kifejezések, amelyek árnyéka alatt könnyen elhalványulhatnak a robotos népművelés, néplelket erősítő, és a lenn lévők számára is kulturálódás lehetőségét nyújtó tevékenységek. No, de ne vágjunk a dolgok elibe.

Amiről a testületi, és az ülést megelőző bizottsági összejövetelen is folyt a polémia, a vita, az, az, hogyan lehet az eddig felhalmozott meglévő értékeket, olyanokat, mint a Szentendrei nyár, Teátrum, MűvészetMalom vagy az Ister Napok programjai úgy átmenteni az új kht-kuglóf formájába, hogy jövőben is sikeresek maradjnak, de folytatódjék a hagyomány is. Másrészt, mindez úgy történjen meg, - voltak ennek is szószólói,- hogy a törvények egyike se karcolódjék a változásban, és egyetlen csoport, személy se lehessen áldozata. Igaz, ez nem könnyű feladat. Különösen akkor, ha az elődök nem tették meg, hogy legalább egyszer sorba vegyék, mik is ennek a városnak kulturális értékei és ezekért mit tettek, mit kell tenniük a közművelődésinek, vagy művelődésinek nevezett önkormányzati intézményeknek.

S hogy, bizonyos fokú bizalmatlanság indokolt, azt éppen a rendszerváltozás óta megélt történelemből szerzett tapasztalatokból származtatható. Mert e tizenhat év arról is szólt, hogy raktárak lettek valamikori jól működő kultúrházakból, másikak meg gagyiárúsítással egybekötött vegyesbüfé bevételeiből tengetik életüket. Olyanok is, amelyekben a hetvenes nyolcvanas években még nyelvet, tudományt oktattak, kiállítások voltak, és ha nem is világhírű, de jó színházi darabok mentek telt házzal. S lenne mit óvni Szentendrén is, még akkor is, ha sokan a szentendreiek közül még soha nem voltak teátrum előadáson, csak, mint a tokiói műtrágya gyári japán turista, véletlenül tévedtek a MűvészetMalomba, és a Szentendrei Nyár programjait is csak a tévében látták.

A káhátébe adásnak, bármennyire is jogszabályok garanciáival körbebástyázott, és adott a bizalom, bárki is legyen a vezetője, mégis fontos a személy, a figura. Mert ez érzékeny dolog, olyan, mint a diákszerelem. Hiszen azon a finom érzékenységű felületen, amilyen a közművelődés, s amely olyan területe az önkormányzati tevékenységeknek, ott ez számít. Nem csak az, milyen iskolái, képzettsége van valakinek, hanem az is, milyen az affinitása, mondjuk ki, ízlése, érzékenysége annak, aki irányítja, szervezi.

S amikor bizottság hosszú vita és kiegészítések után kialakította a pályázat bírálati szempontokat, és ebben konszenzusra jutott, úgy gondoltuk, ezt a testület is méltányolni fogja majd, így hát, kezdjük el az átalakítást közösen. De a testületi ülésen az alpolgármester úr, jó előre kifundáltan verte keresztbe ezt, mert olyan módosítást tett, és ezzel úgy elfakította a képet, mint, amikor hypót öntenek a festékes vízbe. Így frakciónkat is arra kényszerítette, hogy tartózkodjunk a szavazásnál.

Itt tartunk most, elkezdődött az intézmény átalakítása, előbb az önkormányzati megszüntetése, az új közhasznú társaság megalakítása, vezetői pályázatának kiírása és végül a pályázatok elbírálása. De a lényeg tegnap eldöntetett. Az, hogy nem lesz egy darabig önkormányzati kulturális intézmény Szentendrén. Búcsúztassuk? A kérdésre a válasz bizonytalan. Mert sikerek és beteljesületlen álmok is fekszenek a Duna parti Művelődési Ház jelképes koporsójában, no meg korosztályom kényszerűen megvalósulatlan tervei.