2007. december 13.
VÁRVA, VÁRATLANUL
 
 
Nem tudom, hogy hogyan is állunk egymással mi ketten. Mármint, mi a testület (amelynek én is tagja vagyok) és az Új Kulturális Központ igazgatója. Legalább is számomra ez jött le abból a „Tájékoztató az Új Kulturális Központ vevő, szállító állományáról és likviditási helyzetéről, valamint az Alapító Okirat módosításáról” című, a tegnapi tájékoztatóból, amelyet napirendjére tűzött a szentendrei képviselő-testület. Kriaszter Attila igazgató úr elmondta nekünk, a könyvvizsgáló, belső ellenőr, és a pénzügyi bizottság nem kellő jóindulattal járt el vele szemben, pontosabban olyan dolgokat kívánt, kért az igazgatótól és munkatársaitól, amelyek nem voltak teljesíthetőek, vagy legalább is bántották az adatszolgáltató önérzetét. Ennek ellenkezőjéről szólt viszont az előterjesztés írásos része.
Erről egy Mao idézet jutott eszembe, amelyet minden foxi maxira járt középkáder hallott a hetvenes években, néhányan el is tudták mondani, de csak ketten értettek, az egyik előadó unokája volt, a másik a foxi maxi tanfolyamnak helyet adó iskola öreg pedellusa, aki fiatalon Marxot és Bakunint is olvasott elrettentésül, mint akkor még arisztokrata ifjú. Mert hát mint azt a nagy tanító, költő, forradalmár, politikus, a „nagy kormányos” és úszó a Válogatott Művek című könyvében írja: „A materialista dialektika azt tartja, hogy a változás feltételeit a külső okok, a változás alapját pedig a belső okok képezik; s a külső okok a belső okok révén érvényesülnek. Megfelelő hőmérsékleten a tojásból csirke lesz, de nincs az a hőmérséklet, amely egy követ csirkévé változtathatna, minthogy e két dolognak különbözők az alapjai. "Az ellentmondásról" (1937. augusztus), Válogatott Művek I. k.”/tovább/
 
 
2007. december 9.
MIKULÁS
 
 
Starigradban, dalmáciai testvérvárosunkban Mikuláskor, nem az általunk ismert, a múlt század harmincas éveiben festett amerikai mosolygós, kissé bárgyú arcú reklámfigurára, a gyerekeket ajándékozó Télapóra, és nem is a lappföldi rénszarvas szánon érkező Mikulásra, amelyet a Finn Rádió népszerű "Gyermek Óra" című műsorának vezetője, Márkus bácsi (Markus Rautio) 1927-ben talált ki amikor bejelentette, hogy a Mikulás Lappföldön, Korvatunturiban lakik. Ott található a Fül-hegy, melynek gyomrában van a szupertitkos játékkészítő manufaktúra. Maga a kopár hegyoldal nyuszifülre hasonlít, és ezen keresztül hallgatja a Mikulás egész éven át, hogy az egyes gyerekek jók voltak-e avagy rosszak. De nem is arra a Szent Miklósra, az Európában és nálunk is ismert legendára emlékeznek, amikor jön a Mikulás. Arra, hogy amikor Szent Miklós megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, úgy segített rajtuk: hogy éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett. Hanem a csodatévő a tenger lecsendesítő szentre, a hajósok védőszentjére emlékeznek .
Az eset 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történt. /tovább/
 
 
 
2007. december 4.
HORVÁT HAGYKÖVET LÁTOGATÁSA
 
Hepp Mihály, Ivan Bandic
Majd minden választási ciklus elején a horvát nagykövet végiglátogatja a kisebbségi önkormányzatokat, de legalább is, az elmúlt évtizedben Szentendrére, minden, akkor éppen hivatalban lévő nagykövet kilátogatott. Az anyanemzethez való tartozás fontos és jelképes aktusa ez, amikor "az anyaország hivatalosan is tiszteletét teszi” annál a testületnél, közösségnél, amelyik, miként Szentendrén is a dalmátok, a többségi kultúra súlyának nyomása alatt próbál meg fennmaradni, közössége megőrizni nemzetiségi identitását. Különösen nehéz ez olyan, diaszpórában élő nemzetiségi közösségeknek, mint a Szamárhegyen még megmaradt horvát-dalmátok. A tegnapi Ivan Bandić nagykövet úr látogatás abban különbözött a szokásosaktól, hogy nagykövet úrral tartott a kulturális attasé asszony mellett Hepp Mihály a Horvátok Országos Önkormányzatának tavasszal megválasztott új elnöke is. A városháza kis tanácskozó termében ott szorongott Szautner Katalinnal a városi kisebbségi önkormányzat új vezetőjével közel két tucat szentendrei dalmát is, - főleg idős emberek,- akik örömmel jöttek le, hogy köszönthessék a nagykövet urat és a horvát nemzetiségi kisebbség országos önkormányzatának első emberét.
A vendégek valamilyen hivatalos elfoglaltsága miatt kicsit késve kezdődött találkozón a nagykövet úr meleg szavakkal köszöntötte a közösség tagjait és elmondta, nem ez az első alkalom, hogy Szentendrén jár, mert mint korábban a Horvát Köztársaság pécsi konzulja, több hivatalos és magánügyben volt alkalma Szentendrét megnézni „gyönyörű városukat”- de az első alkalom ez abban tekintetben, hogy találkozhat a szentendrei horvát-dalmátokkal a kisebbségi önkormányzat tagjaival./tovább/
 
2007. december 3.
KONFERENCIA UTÓÉLETTEL
 
Pelle Csilla, Édeni édességek
„A hiábavalóság konferenciája” címmel K.A. szervező és kulturguru, keserű hangvételű írása jelent meg a Szentendre és vidéke című lapban a II. Szentendrei Városmarketing konferenciáról. Az antre-ban az írás szerzője így fogalmaz : ” Pedig meghívót kapott az összes kistérségi önkormányzat és valamennyi szállásadó, utazási iroda, vendéglátó és kiskereskedelmi vállalkozó, összesen mintegy 250-300 érintett.
Szentendre polgármestere nyitóbeszéde után néhány perccel fővárosi rendezvényre sietett, egyetlen városi képviselő, Dragon Pál hallgatta kora délutánig a szakemberek prezentációit, holott elsősorban nekik szólt, helyettük aggódott minden megszólaló. Hiába. Quo vadis, Szentendre? (merre tovább Szentendre?)”
Majd a továbbiakban dicséri az előadókat, a hozzá közelebb állókat jobb, - Kálnoky Gyöngyössy Márton … dinamikus prezentációjával, mint ahogy Dr. Cseri Miklós ezúttal is duzzadt az önbizalomtól- a nézeteitől távolabb állókat tényszerűség-jelzőkkel, vagy azok hiányával minősítve. Az írás további részében előadásukból rövid velődarabokat kiragadva sorolja az előadók, pontosabban majd minden előadó neve mellé, miről is beszéltek. Aztán a perorációban ismét keserűre vált hangvétele: „ Bántóan gyér érdeklődés és kiváló előadások- így foglalható össze a múlt héten a szentendrei Városháza dísztermében megrendezett II. Szentendre Városmarketing Konferencia.”

Nos, én is részt vettem ezen a konferencián, igaz, csak a délutáni etapon, és talán ezért, az írásmű alkotója kifelejtetta felsorolásból. Mivel portási teendőim a könyvtárban marasztaltak, így hát csak ez időszakban elhangzottakról tudok az agyamban megmaradt foszlányokból idézni.

Először is, amikor megérkeztem körülbül fél három lehetett, tizenketten lehettünk a termeben, a többség előadásra váró, mások a lelépés lehetőségét leső résztvevők. A hangulat a szokásost volt„a mikor megyünk már haza” idétlen mondattal jellemezhető. Pedig, - s ezen a ponton egyet kell értenem a cikk írójával- hátra volt még Pelle Csilla szerintem kimondottan színvonalas előadása, amelyet „Sajnos nekem is beszélnem kell még, de ne haragudjanak ezért, hamarosan befejezem „ felütéssel kissé lerontott.
/tovább/
 
2007. november 29.
1944 KARÁCSONYÁN TÖRTÉNT
 
 
Nemsokára itt van a Karácsony, a béke, szeretet, és a család ünnepe. Ilyenkor legkevésbé foglalkozunk a történelemmel, ha csak történelem mint tette ezt 1944-ben, a hívatlanul be nem avatkozik a szentendreiek életébe.

1944 Karácsonya Szentendre felszabadulása és megszállása is. Évtizedekig ezekben a napokban hivatalos koszorúzás volt, ünnepeltük a város felszabadulásának évfordulóját. Ma meg nem nagyon tudjuk mit is kezdjünk az évfordulóval, mert ma a történészek a felszabadulás-megszállás kettős minősítést használják. De mivel ebben sem egységes a közvélekedés, van aki csak az egyiket, mások a másikat érzi, használja, ezért ma a legtöbb emberben, leginkább a bizonytalanság, másokban az ellenérzés dominál. Úgy látszik, nálunk ebben is ütközik az uniós értékrend és honi történelmi tapasztalat. Mert Európa vezető országaiban ma egyértelmű a megítélés. Azzal azonban, mi is történt valójában ezekben a napokban, alig foglalkozik valaki is mostanában, ez most a történészek számára sem túl felkapott téma. Olvasgatva a régi lapokat egy érdekes írást találtam, pontosabban Szentendrét érintő részletekre bukkantam, amelyek érdekesek lehetnek, legalább is nekem ismeretlenek és érdekesek voltak, amelyek e napokról szólnak.

A dolgozat 1965-ben jelent meg és írója Galgóczy Imre, aki 1920. január 20-án született Csúzon. Polgári iskolai és gimnáziumi tanulmányait Léván végezte, majd három évet járt Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemre, filozófiát hallgatott. A háború után rádiós is volt, játszott a Szegedi Nemzeti Színház, Magyar Rádió, Pest megyei Petőfi Színpad, Madách Színház, Déryné és a Népszínház társulatában. 1981-ben vonul nyugdíjba. Az Evangélium Színház egyik alapítója a rendszerváltozást követően. 2005. március 27-én hunyt el. /tovább/

 
 
2007. november 22.
AZ ELSŐ SZENTENDREI TEMETŐ
 
 
Valószínűleg a Pozserovacska temetőjét forgatták fel a napokban, amikor a Szakmunkásképző bővítése kapcsán csontokat forgatott ki a markoló a földből. Hiába ilyen múlandó az ember csontja is. Idővel szeretteink ismeretlen csonthalmaz lesz valamelyik árokparton, amelyet kiforgat a markoló ásás közben. Ilyen rideg és hálátlan az utókor. Mert ily esetekben a kivitelezők nem a dicső elődökre gondolnak, hanem arra, hogy megint egy ilyen vacak sír miatt leáll az építkezés, s ezért mennyi többletköltség lesz.

A Bükkös patak jobb partján, a belváros déli "kapuja" előtt találjuk a Szent Mihály és Gábriel arkangyalok tiszteletére szentelt barokk templomot. A Pozsarevácból Szentendrére menekült szerbek ortodox temploma. A torony alatti belső térben található tábla szövege szerint először 1690-ben fatemplom épült, majd 1759-ben kezdték el építeni a mai kőtemplomot, melyet 1763-ban szentelt fel Dionisije Novakovics püspök. Több mint harminc évig torony nélkül állt. Az 1794-ben hozzáépült harangtorony meglehetősen sokat ront a templom egységén. Az épületen - a püspöki irattár adatai szerint - 1814-ben jelentős renoválást hajtottak végre, ami valószínűleg az 1809-es árvíz által keletkezett károk kijavítása volt.

A talált sírok nagy valószínűséggel, a régi fatemplomhoz tartozó temetőjének sírjai, így a második városalapítás utáni első sírok lehetnek, valamikor a 18. századból./tovább/

 
2007. november 17.
KÉPVISELŐ IS EMBER
 

Szabó Imre országgyűlési képviselő köszönti a megnyitó résztevevőit.

Balról, jobbra: Szabó Imre, Bolyki István képzőművész, aki szakmai méltatást mondott, Végh Tibor, Mandur László.
„A képviselő is ember” címmel fotókiállítás nyílt tegnap este a P'art moziban. Két szocialista országgyűlési képviselő, Mandur László az országgyűlés alelnöke és Végh Tibor Pest megyei képviselő mutatta be fotóit a mintegy nyolcvanöt- kilencven többségében szocialista szimpatizáns érdeklődőnek. Minden ilyen megmutatkozás, amely a politikust a másik arcáról, a civil világban mutatja be, tartogat meglepetést. Ez most is így történt. Egyrészt, mindkét emberről, fotósról kiderült, hogy nem csak amolyan fotómasina csattogtatók, aki a legújabb csodamasinával fényezik magukat az ismerősök előtt és valójában egy egyszerű háromszög kompozíció is hottentotta számukra, hanem jó szakmai szakmai színvonalon űzik hobbijukat és kvalitást képviselnek, ha nem is National Geographic-ba való színvonalú fotóikkal. Másrészt, és ez a dolog igazán emberi oldala, ilyen esetekben kiderül a honanyákról, honatyákról, hogy mennyire mások, többek sokoldalúbbak, érdekesebb személyiségek, mint amilyennek a parlamentben vagy a politikai gyűlések pulpitusain látszanak. A két, talán leginkább zord ábrázatúnak leírható férfiú fotóiból kiderült, hogy a látszat ellenére legbelül mennyi lágyság, finomság, urambocsá érzékiség van bennük, ahogy környezetük rezdüléseire figyelnek, reagálnak s ez a képeiken visszatükröződik. Mert a fotó csalfa dolog, gyakran többet mond el készítőjéről, mint az ábrázoltról. Szóval, az urak lírai arcukról is megmutatkoztak miközben hozták a szociknak szinte kötelező szociofotókat is.
 
Számomra néhány kép maradt meg amelyet szívesen idézek fel. Mindenek előtt Mandur sajátos exteriőröket, városrészleteket ábrázoló fotóit, amelyekben a ritmust keresi s adja vissza mindenféle tárgyakkal, a lánchídi lámpákkal, kotlátokkal, fákkal utcabútorokkal,vvagy a vízben visszatükröződő árbocokkal, így az ismert exteriőrök új arcát, nézetét, minőségét mutatva meg. Végh portréban jó, már majdnem mindent tud, s amikor nézegetten képeit az jutott az eszembe, hogy talán egy olyan színész térning-féle nem ártana neki, hogy még jobb lehessen. Egy olyan provokatív tréning, amikor a rendező a színész személyiségét mintegy "szétszedi", hogy megmutassa neki, hogy mennyi szín, gazdagság lakozik benne, amelyet a szerep érdekében mozgósíthat és így jól formálhatja meg a figurát.
S bár ugyanebben az időben sokakat a könyvtár színháztermébe vonzott Fábry Sándor P'art moziért tartott műsorára, de aki e két órát arra szánta, hogy eljött, megnézte a képeket és moziteremben végignézte a két alkotó saját kommentárjával diáikat is, nem bánta meg, mert érdekes élményben lehetett része, párt hovatartozás megkülönböztetése nélkül. Egy biztos, a program hozta a címét „A képviselő is ember”-t mert, mint mondani szokás egy jó kép többet elmond, mint sok oldalnyi írott vagy felolvasott szöveg.
 
 
2007. november 14.
PARKOLÁS
 
 
Hol van a Műemléki Albizottság? - szegezi nekem pikirt kérdését régi szentendrei ismerősöm, így folytatva: „Amikor azt kértem, hogy beépíthessek tetőtéri ablakot a házamba, a városkép védelmére hivatkozva nem csak hogy elutasították, de szinte meg is aláztak, csupán azért, mert kérni merészeltem. Most meg ezekkel az ocsmány pénzrablókkal csúfítják el Szentendrét. Most hol vannak, most nem számít városkép, amikor a lenyúlásunkról van szó?”
Hát biz’ ocsmányak ezek a kék oszlopok, amelyeket a szentendrei népnyelv csak kisdokinak nevezett el. Idézve volt jobboldali képviselő kollégámat, aki két éve egy egész telet járt végig fórumról fórumra, hogy az önkormányzatot rábírja - hogy lakossági nyomásra - elutasítsa az akkori parkolási szisztémát, és helyette oszlopos parkolást vezessen be Szentendre belvárosában. Ha jól emlékezem, olyan mondatokat is mondva, hogy így évente százmilliós parkolási bevétele lehet a városnak./tovább/
 
 
2007. november 12.
SZŐLŐ ÉS BOR
 
Szűcs József szőlőnemesítő
Novemberben több rendezvény is idézi Szentendre egyik régi tradícióját a bor ünneplését. Bár a városban, lévén alapvetően ortodox többségű a szőlőtulajdonos a híres szentendrei bor idején, így Szent Mártonnak nem volt kultusza, ennek ellenére örültünk a rendezvénynek a Szent Márton Újborfesztivál és Libatornak, amely november 10-11-én volt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Ahol ebben az évben immáron ötödször várták azokat, akik a havas novemberi napokon sem riadtak el attól, hogy szép környezetben, jó borokat és ízletes falatokat kóstolgassanak.
A Kisalföld tájegység házaiban idézték a Márton napjához fűződő néphagyományokat. A gyermekek Lúdas Matyi történetében, krumpli puska- és tollsíp készítésében lelhették kedvüket.

A borkészítésnek Szentendrén évszázados hagyománya volt. Ennek állít emléket a város legrégebbi emlékkeresztje is, a Dézsma utca és Ady Endre utca sarkán a kerítésben álló Szőlősgazdák keresztje. A török hódoltság után, rácok (szerbek, dalmátok, görögök) telepedtek le, akik a vörösbor készítését tették általánossá. Ekkor lett a Szamárhegy szinte egyetlen lugas. Az ide érkezők meghonosították a prést és más, addig ismeretlen borkészítési eljárásokat. Ez idő tájt a legjelentősebb borkereskedők is görög vallásúak (szerb, görög, macedón stb.) voltak.

Akadnak a város múltjában olyan dolgok, amelyek magyarázatra szorulnak. Például az a tény, hogy volt időszak amikor a városban egyszerre negyvenkilenc kádárműhely működött. Gondoljunk csak bele, három kádárműhely el tud látni egy jelentős borvidéket hordóval, akkor vajh negyvenkilenc műhely hány hordót gyárthatott?

A magyarázat részben a szentendrei borkészítési eljárásban van, amely szerint a” szent-endrei, úgy nevezett zsuppos bor, melyet szalmán- illetőleg zsuppszalmán - töppesztett szőlőre töltött ó-borral készítenek.” Tehát a saját bor mellé még vásároltak is vörösbort, - mert Szentendrén nem tudtak annyi bort termelni, mint amennyit értékesíteni tudtak- és ebből is készítettek zsuppszalmán töppesztett szőlővel szentendrei aszút, szentendrei bort.
Az eljárás során tárolni, fejteni majd beoltani sok kádármunkát igénylő kádat, hordót igényelt. E gondos és sajátos eljárás során lett a szent-endrei bor élvezeti értéke olyan, hogy tízszeres árért lehetett eladni, mint más magyar borokat. /tovább/

 
 
 
2007. november 8.
ÚJ ARC
 
 
Nekem kis srác, pedig már felnőtt tudós. Olyan mosolygós, jó humorú, akivel mindig van egy idétlen mondatod és akivel jó beszélgetni csak úgy bármiről, a világ folyásáról, mert kipróbálhatod felnőttséged, hogy érnek-e még valamit zagyva gondolataid, legyen szó Metzről a „nagy hullámokat vető, vitákat kiváltó és a mai napig gyakran negatívan megítélt gondolkodásformáiról” vagy a létező szocializmus diktatórikus jellegéről. Ő a könyvtár helytörténésze Varga Máté Benedek aki Erika néni mellett, vagy pontosabban ő mellett dolgozik Pethőné (Erika néni). Vele készítettem interjút arról, van-e és ha van mai feladata ebben komputer és mobiltelefonos világban olyan ódivatúnak tűnő foglalatosságnak mint a helytörténet.


A helytörténeti munka elismert tevékenysége a Pest megyei könyvtárnak, mostani munkahelyednek, ha másra nem, csak az ünnepre megjelenő Máté György könyvre gondolok, amelyben az 1956-os forradalom szentendrei eseményeit taglalja. Mint fiatal történész, hogyan látod, milyen feladatok, utak lehetőségeid vannak, maradtak neked?

Előrebocsátom, hogy gyüttment vagyok Szentendrén. Nem itt születtem, nem itt élek, sőt, ma még jobban ismerem Kaposvárt és Szegedet, ahol eddig az időmet töltöttem mint e várost és környékét. Mindezt azért mondom itt el, mert amikor helytörténészi munkámat elkezdtem, tűnt fel, döbbentem rá, hogy mennyi személyes ismeretség, kapcsolat kell ehhez. Ismerni kell az embereket, hiszen a helytörténet róluk és nekik szól.


Ugyanakkor szinte szorongatóan kellett belátnom és szinte bőrömön éreznem hogyan fogy az idő. Arról például már vétkesen lemaradtunk, hogyan képet kapjunk hogyan élték meg az első világháborút az emberek. De a közelmúlt (bár ez is relatív, hiszen a 1945 óta több mint 60 év telt el) eseményeinek szem és fültanúi is fogyatkoznak. Tőlük még első kézből lehet információt szerezni a történelemről. Mert a legfontosabb cél, addig gyűjteni, amíg van aki meséljen, utána aztán lehet "történészkedni". Ez volna az elv, ezt kell jól csinálni. De van ezen kívül még számos napi, könyvtári feladat, favágás is, amit szintén el kell végezni, így végül erre, a fontosabbra marad a kevesebb idő./folytatás/

 
 
2007. november 3.
HUMAC ÉS MALO GRABLJE
 
 
Sokaknak, sokszor elmeséltem már, hogy amikor kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Hvar szigetére jártunk, -ahol nagy szeretettel és komoly együttműködési szándékkal fogadtak bennünket szentendreieket, az akkor még nagyon távolinak tűnő, csak két nap zötykölődéssel és naponta háromszor jövő-menő komppal elérhető barátaink- milyen lehetőséget szalasztottunk el. Starigradi barátaink akkor nagy fantáziát láttak a két város közötti együttműködésben, különösen a művészek kölcsönös művésztelepi munkájában, amely érdekében közös művésztelep építését javasolták a sziget két elhagyott 18. századi, akkor még lakatlan falvából. Anyagiak terén, akkor mi szentendreiek még jobban álltunk míg ők, mert ott még a háború következményeit nyögték és szinte vágyálomnak tűnt, hogy ismét annyi turista lesz ezen a tájon, mint a hetvenes években volt, és az autópályát még nem kezdték el építeni. Tahir, minden lében kanál horvát író barátom volt kiókumlálója és egyik szorgalmazója ennek a tervnek, akivel ez ügyben végigjártuk a zágrábi és Hvar szigeti összes érintettet és a hivatalos szerveket is.

Hozzáteszem nem teljesen önzetlenül tette ezt, mert lánya és barátai révén nem csak az irodalomban, színházi ügyekben volt érdekelt, hanem a képzőművészetben is. De ott voltak támgatónak régi, a spliti főiskolán tanító képzőművész barátaink is, akik szintén szorgalmazták az ügyet. Ha a cél nem is valósult meg, de kisebb dolgokban sikeresek voltunk. Többek között Tahir Mujicsics-csal sikerült tető alá hozni a Hvar szigeti szobrászok szentendrei kiállítását a MűvésztMalomban. Hisz elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy addig fűzte nyaraló-szomszédját Bizerka Plancicot, a Zágrábi Nemzeti Galéria (Klovicevi dvori) igazgatóhelyettesét, hogy érdemes Szentendrére jönni kiállítani és erre pénzt is áldozni, míg kötélnek nem állt./tovább/

 
 
Humac - island Hvar
Uploaded by faros_news"> 		  
 
2007. november 1.
EGYSZER VOLT SZENTENDRÉN BAKANCS OSZTÁS
 
Papírgyári majális
Egyszer volt Szentendrén bakancs osztás. A mesébe illő cím valódi helyi legendává vált eseményt takar, amelynek emléke a régi szentendreiek között makacsul őrzi magát. Azoknak, akik nemrég óta élnek Szentendrén, elmondom, hogy a papírgyár építése és e dolog összefüggnek. Azt pedig, hogy a gyár harmincas években történő felépítése micsoda történés és változás volt a város életében, csak az tudja elképzelni, akinek fogalma van a filoxéra tragikus következményeiről, arról, hogy az elszegényedő szentendreiek között a rongyosság és az éhség olyan mindennapos volt ekkortájt, mint a lószar körül ugráló verebek az utcán.

Trianon után és következtében a mai Magyarország területére települtek üzemek Erdélyből és más elcsatolt részekből. A korábban innen származó, termelt, bányászott termékek pótlására gyárak létesültek. Így voltak olyan települések, amelyek bizonyos értelemben a történelem haszonélvezőivé lettek az által, hogy munkaerő tartalékaik és termékeik felértékelődtek. Így vált értékessé a Szentendrén bányászott kő is, építették fel a kőzúzó művet a húszas évek végén és volt1960-ig a budapesti útépítések anyaga a szentendrei zúzott kő. De megérkeztek a nagybányai festők is a városba, és Szentendrére jött a harmincas évek elején Rózsahegyről (Ruľomberok) Sónyi Oszkár mérnök, hogy papírgyárat építsen.

A korabeli újság így tudósít a kezdésről: "510 ezer pengős költséggel indultak meg a papírgyári építkezések. A nagyszabású építkezés megindulása az építőipart örvendetesen foglalkoztatni fogja."/tovább/
 
 
2007. október 27.
AZ ÉN SZENTENDRÉM
 
Benzinkút anno
Megvolt, mármint vetítésem a moziban. Szentendrei képek és emberek a vásznon, darabra úgy hatvan a százharmincból amelyet végigvizslaltunk, mármint azok akik ott voltunk úgy szintén hatvanan. De volt bevezető, attentio is. Kiderült megtisztelnek városelőszóval is, mármint Kriaszter Attila, Dietz Ferenc és Margeszkuné, aki Hamvas Bélát méltató bevezetőjével szerény negyvenöt percesre alakították az antre-t. Sokunkban olyan képzetet keltve, mintha a világhírű Hamvas Béla az én szerény kis ismertség-ostyámra szorulna rá, és érdeklődés híján így kellene lenyeletni a nagyérdeművel, mint valami keserű pirulát. A hosszú, amolyan senki sem számított rá bevezető így rántotta le a nagy embert méltóságossága polcáról, és lett mint valami töltelékáru, amely egyébként nem kellene a vevőnek. A helyszínen azt is megtudtam, előadásom nem más, mint a Várostudás Szabadegyetem őszi szemeszterének nyitó előadása a várostársaknak.

Ekkor már sajnáltam, hogy ismét beleszaladtam hiúságom csapdájába. Történt ugyanis, hogy Kudics Vali, régi kedves ismerősöm megkért, nem vállalnék-e el egy olyan vetítős előadás-félét Szentendréről. Igent mondtam, mert arra gondoltam, majd csak összevetítgetek valamit, ha már évek óta szombat délelőttjeim egy részét úgyis arra szánom, hogy idős barátaimmal régi szentendrei képeket nézegetünk. Így hát kiválasztottam egy semleges címet, „Az én Szentendrém” kezdősort adva a fellépésemnek.

Címeztem e névre a fellépést már csak azért is, mert 1974 óta tanúja vagyok azoknak a döntéseknek, amelyek Szentendre életében oly nagy szerepet játszottak.
Arra azonban gyanútlanul nem számítottam, hogy beleszaladok „Az építészet hete Szentendrén 2007. október 24-28.”' rendezvénybe, amelynek olvasva előadóit és témáit, hát biz elszállt a bátorságom. Mert konkurálni nem tudtam és nem is kívántam velük, mivel nem vagyunk egy kategória, ők a képzett, a várost jól ismerő alkotók, magam meg csak amolyan amatőr. Így hát nem vagyunk egy lapon említhetők. Mégis a dolog most úgy festett, mintha én vetítgetésemmel beleturkáltam volna programjukba, holott nem kívántam ennek még csak látszatát sem.

Nos ezek után mit is mondjak. Beszéltem én ott a vászon előtt sokmindenről, az 1900 és 2000 között történtekről. Nézegettünk képeket a Nagykovácsi villáról, Bencsát boltról és Galia Ivánról is. Jól éreztem magam. A többiek, a hallgatóság? Remélem ők is. Úgy, hogy elhatároztam megismétlem a fellépést, de most már inkább önálló szervezésében, hogy azok is lássák a képeket, akik most nem tudtak eljönni és azok is, akik másodszor is vállalkoznak erre, de megkímélendő a hallgatóságot a kényszerű bevezetőktől.
 
 
2007. október 18.
VILÁGSZTÁROK A PMK-BAN
 
 
Bokor Gyuriék a Levente Alapítvánnyal már régóta szerettek volna a Bogányi testvérekkel koncertet rendezni Szentendrén. Arra gondoltak, hogy a jó személyes kapcsolatokra való tekintettel – egyik Bokányi fiú Bokor György tanítványa volt, a másik, Tibor pedig a Zászkaliczky családon keresztül ismerős és barát is- esetleg 2009-re sikerülhet tető alá hozni a dolgot, mert az tudni kell, hogy a világ koncerttermeit járó művészeket, nem olyan könnyű egy időben egy helyre összetoborozni, még akkor sem, ha ők is szeretnék. De most a véletlen segített, és a Pirk alapítvány is bemutatkozhatott, hogy Bogányiék éppen ezekben a napokban itthon voltak, éppen ráértek két koncert között és mert néhány nappal korábban éppen betoppantak Gyurihoz. Így a program október 17-én estére összejött. Örülhetett az a közel háromszáz szerencsés is, aki hallhatta őket a PMK színháztermében, mert hát a Bogányi testvérek által világszínvonalú zenélésben lehetett része. Bár nem volt telt ház, de voltak akik Sopronból is eljöttek az esti koncertre, hogy hallhassák őket. Mellékesen, az 1000 forintos belépő ára kábé annyit volt, mintha egy forintért kínáltak volna jegyet a mogyoródi pálya VIP szektorába a Forma 1. budapesti futamára.

Nos, ezen az estén fellépett - Bokor Gyuri által csak Gerinek becézett Bogányi Gergely fiatal pianista is, aki ma a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Repertoárján több, mint harminc zongoraverseny szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. Rendkívül fiatalon, 2000-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Liszt-díját. Két évre rá a „Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje” kitüntetést adományozta számára a finn köztársasági elnök. A következő évben Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést. Bogányi Gergelyt 2004. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. 2002-ben itthon és Finnországban egy grandiózus hangversenysorozat keretében Liszt 12 transzcendens etűdjét és Chopin összes szólózongorára írt művét adta elő. Eddig hét lemeze jelent meg Mozart, Chopin és Liszt zongoraműveivel, Chopin és Rachmanyinov cselló-zongora szonátáival és Liszt teljes hegedű-zongora sorozatával. Tegnap este is „padlóra vitte hallgatóit” a Liszt darabbal. De tegnap esti fellépő volt Bogányi Bence is, aki – s azt kevesen tudják róla, hogy zeneiskolánk igazgatójának Bokor György fagott művésznek (Vujicsics Tihamér Zeneiskola igazgatója) növendéke volt Vácott, két alkalommal is. Először, mint a hangszerrel ismerkedő gyermek, majd mint fiatal kamasz újrakezdőként tanult nála. Tegnap este virtuóz játékkal örvendeztette meg őt és a szerencsés közönséget is, többek között a rendkívüli technikai bravúrokat kívánó egyik Paganini átirattal és különösen nehéz Nussio variációkkal. /teljes írás/
 
 
2007. október 15.
INKUBÁTOR HÁZ ÉS IPARI PARK
K
 
Eddig még csak keveseknek nyújtottak segítséget az úgynevezett inkubátor házak és ipari parkok e hazában. Ezeket a kifejezéseket sokkal inkább ez csak néhány ember biznisze, mondatok kísérik, ha az ember kis- és mikrovállalkozókkal beszélget. A dologhoz persze az is szorosan hozzátartozik, hogy ők azok az éjjel nappal rohanó, mindig dolgozó, önmagukat kizsákmányoló emberek, akik nem járnak öltönyös értekezletekre, kamarai meetingekre, nem olvassák az internetes EU-s portálokat és minisztériumi honlapokat, mert mint mondják, nekik nincs idejük ilyen úri passzióra. Ezért eddig is keveset tudtak ezekről, legfeljebb tévéhíradókban hallottak valami nyúlfarknyit a lehetőségekről, támogatási formákról. De azt is úgy tekintették, nem nekik, hanem a bennfenteseknek van, mert az egész csak amolyan propaganda, mint annak idején az a Széchenyi izé.

De most változhat e rossz közmegítélés. Egy dologban bizonyosan jelentős változás lesz. Abban, hogy a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb, majd hétmilliárdos összeg áll majd ilyen célokra a Budapest és Pest megye alkotta Közép-magyarországi Régióban rendelkezésre. Erről beszélt Szabó Imre a fejlesztési tanács elnöke:

- A régióban harminckét ipari park működik ami országosan is kiemelkedő. Azonban jelentős az ipari parkok közötti különbség . Bővíteni kell a szolgáltatások körét, és fejleszteni az infrastrukturális ellátás színvonalát, hiszen ezek igazolhatóan jól szolgálják az innovációt, a kis- és középvállalkozások fejlesztését.

Erre a célra a régióban majd hét milliárd forint nyerhető el. Pályázatot nyújthatnak be az önkormányzatok és önkormányzati társulások, a gazdasági és közhasznú társaságok, szövetkezetek és többek között a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek is. A legkisebb igényelhető támogatási összeg 50, a legnagyobb 500 millió forint./teljes írás/

 
 
2007. október 14.
STATISZTIKA
 
A honlapokon való látogatások száma, azoknak, akik pénzt kapnak hirdetéseikért, nagyon fontos mutatók. Ezért a legkülönfélébb, a látogatásokat számláló modulok találhatók a neten pénzért és ingyen is, amelyekkel mérik, kinek hány látogatója van egy nap, egy héten, egy hónapban stb. Melyek azok a linkek amelyekre a legtöbben kattintanak rá, és ha rákattintanak mennyi ideig tartózkodnak ott az olvasók. De ezeken kívül kimutatnak még több tucat fajta összefüggést, még olyanokat is, hogy aki meglátogatott, annak vélhetően a kedvencei közé van-e linkelve lapod. Arra természetesen, hogy ki és honnan nézeget, hála, ezek sem tudnak felelni. Azon a szerveren amelyen honlapom van, fenn található két ilyen számláló izé, ezek adataiból vettem az alábbi adatok egy részét.


A szavazásról, arról milyennek ítéli Ön, hogy az ez évi Szentendrei Nyár jobb vagy rosszabb volt-e, mint a múlt évi. Nos először a számokról. Hét nap alatt amíg a szavazó modul fenn volt honlapomon 2774-en nézték meg a lapot. De ez a szám sem pontos, mert lapomra 1,67 a látogatás/látogató volt, ami ugyebár azt jelenti, hogy vannak olyanok akik többször is felkattintanak rá. Így tehát végül is a valódinak tűnő szám 1639 látogató ezen a héten.

A látogatók akik olvasták 81,6 %-a csak egy percet, 0,6 %-a pedig 30 perc és egy óra közötti ideig böngészte. A statisztika azt is kimutatja átlagosan 116 másodpercet kb. két percet töltöttek olvasgatással, nézelődéssel, vagy szavaztak, akik honlapomra kattintottak. Ebből 61-en vállalták, hogy szavaznak, így vagy úgy. 51-en azt mondták, hogy rosszabb, 10-en pedig, hogy jobb volt az idei Szentendrei Nyár, mint a múlt évi.
 
 
2007. október 11.
SAVANYÚ TÉGLA
 
 
Hallgatózom. Füleim már olyanok mint rókáé a sumák füleléstől, ahogy próbálom észrevétlenül, közömbösen a távolba nézve megérteni miről is beszél az előttem álló kislány és a boltos hölgy. De nem értem. Pontosabban a szavakat még csak csak érteném, de halvány fogalmam sincs mit jelentenek: Az előttem folyó párbeszéd a következő:
Marika a boltos: - Parancsolj, mit kérsz? Kuszafrizurás, tizenhárom éves szöszi: - Hát legyen akkor két savanyú tégla, egy nyaklánc, nem bocsánat nyaklánc most ne legyen, inkább epres kábel és savanyú is, azután egy duci buci, négy töltény, két színes kukac, két kólakábel is és egy töltött koponya. - Tessék mondani, még belefér egy nyaklánc is? -Jó lenne az is, vagy ha nem, akkor hagyjuk el a töltött koponyát és akkor biztosan belefér a kétszáz forintomba az egész.

A szentendrei kisiskolások szülei bizonyosan tudják, hogy a játék, nasy bazárban a Pistyúr istállóban (a sértődés elkerülése végett, amikor én annyi idős voltam mint ezek a srácok és lányok, itt még istálló volt) pontosabban a cukorka boltban hangzott el a párbeszéd. A presszó melletti kis üzlet a Fő tér háta mögött a Jankó Jánosról elnevezett kis utcában van. Ez a szentendrei gyerekek kevéssé titkos, de számukra fontos beszerző és találkahelye, hattól tizenhat éves korig. Itt vásárolják meg a szendvicsre és dzsúszra kapott zsebpénzből, vagy a nagyitól kapott apróból édes jutalmukat, szerzhetik be a gumicukor majszolás boldog pillanatait. Amikor a suli után,zeneiskolába nemet vagy a külön matek és angol közötti időben beugranak az édes jutalomért, hogy pink és világító zöld meg a mittudomén milyen földöntúli színű nyúlós ragadós, téphető édességet vegyenek a fenti szavak hangzanak el. Ezek az általuk jól ismert cukorkafélék nevei. Külön és különleges világ ez. A félrelépés, és a szabadság kis szigete./a teljes írás/
 
 
2007. október 5.
HOSSZÚ ÉS FELESLEGES ÍRÁS A SZENTENDREI NYÁRRÓL
 
E nyári Teátrum-díjas előadás
A portásfülkéből nézve a világnak más a perspektívája, még ha a fülke jelképes is. Mást jelent az idő és mást a tér, mást jelent a szabadság is. Nem jobb és nem rosszabb ez a világ, mint a világ többi, a másik, a fülkén kívüli része. Csak a történések innen alulról mutatkoznak és távlatos perspektívái kevéssé lelkesítőek. A személyiségek is furának látszanak, kevéssé heroikusak, inkább pózolóak, groteszkek.

Két személyiség, pontosabban két produkció foglalkoztatja ma az európai kulturális közvéleményt. Az egyik Richard Wagner dédunokájáé, Katharina Wagneré aki a legnagyobb eséllyel pályázik arra, hogy apjától, Wolfgang Wagnertől átvegye a bayreuth-i játékok irányítását, s akinek most a nyáron volt rendezői debütálása. A másik, a mi K.A-nké az új városi kultúrgurué, a mimózalelkű, keménykezű ejtőernyősé. No jó, persze nem azonos hőfokú az európia közvélemény érdeklődése, mert a szentendrei nyári programokról szóló híradások mennyisége mintha nem ütötte volna meg a bayreuth-it, de lehet, hogy ez csak az én portás nézőpontomból látszik így.
Wagner unoka

A párhuzam már csak azért is jogos, mert a bayreuthiak is augusztus 28-ig tartották az ünnepi játékokat, miként a szentendreiek. Kell-e ennél több párhuzam? Arról nem is beszélve, hogy hasonló várakozás előzte meg mindkét produkciót. Ott a nyitóelőadást megnézte Angela Merkel kancellár és több külföldi híresség is, nálunk meg a polgármester úr és több...

De ennél fontosabb dilemmának itt van nekünk és ez a mi Szentendrei nyarunk, Szentendre nyári fesztiválunk, vagy mink, mert hát abban hogy ez mi is, nem könnyű eligazodni a kiadványok és írások szerint különböző elnevezések között, mint ahogy a havonta alapított városi kitüntetések dolgában sem, és mint erről a legutóbbi testületi ülésen kiderült, amelyek közül néhányat ráadásul még törvénysértő módon is alapítottak.

Azért, hogy ne saját szavaimmal kelljen méltatni az idei nyarat, egy ideillő, már klasszikussá vált idézetet választottam. „Kicsi,(volt) savanyú, de a mienk.” Gyengére sikeredett fagylaltkelyhes kétlapos program-étlapját is magam elé idézve, olyan volt mint kiadványa, színes, vékonyka, rossz arányú és nem erre számítottunk. Nem volt rossz, csak érdektelen, olyan tizenkettő egy tucat, amelyre sajnos a nem túl érdeklődő hazai kulturális közvélemény sem figyelt fel./teljes írás/
 
 
2007. október 2.
IDŐSEK VILÁGNAPJA
 
 
E viva espana !!!! hangos taps és brávózás hallik ki a zsúfolásig megtelt színházteremből. Ma idősek világnapja van és itt vannak a Pest megyei nyugdíjas klubok tagjai, lehetünk vagy négyszázan a PMK épületében. Előttem meg ez a finom arc azt mondja az arcomba, hogy vannak nyugdíjas, nyugdíjasok.... itt abbahagyja a mondatot, azt metakommunikálva tovább, hogy azok akik itt nyüzsögnek, a nyugdíjas prolik, háttér nélküliek. S eszembe jut a magyar értelmiség egy részének öregkori nyomorúsága. Tényleg, miért szükségszerű annak, aki valamikor volt valaki, magányosan, egyedül öregednie, meghalnia? Miért szégyenli a közösséget, ha meg sem próbálta milyen is az a bizonyos nyugdíjas társaság?

A tanár úrral beszélgetek. Ő abban bízik, hogy diákjai örökké, még a halálos ágyánál is ott lesznek, hogy ő „annyit tett le az asztalra”, hogy kivívta a közösség megbecsülését és későbbi gondoskodását is. De ez illúzió és vágy csupán, mert valószínűleg hamarosan nem lesz körülötte senki, mert fia Amerikában, lánya Ausztráliában. Ők kivinnék magukhoz, de ott úgy járna mint a panelba költöztetett tanyasi bácsik a hetvenes években, járná a parkokat, és aztán végül megenné a magányosság és a honvágy aranyketrec effektusa, a megvan minden, de semmi sincs meg.

Nézem a Dézsma utcai nyugdíjasainkat, ahogy izgulnak, készülnek humoros divatbemutatójukra. Telt ház előtt lépnek fel. Hatalmas ováció fogadja őket, műsoruk nagy sikert arat. Megjegyzem, utoljára telt ház itt Halász Judit egyik délelőtti fellépésén volt, amikor az óvodásokat hozták el. /teljes írás/
 
 
2007. szeptember 28.
MI ÉS AZ EU
 
Szöllősi Péter
Régi céhszokás szerint az iparoslegény tartozott legalább három évi vándorútra menni. Ez a szokás Magyarországra a céhekkel együtt német területről került. Így biztosították annak idején, hogy a legények világlátottak legyenek, sokféle tudást és módszert elsajátított mesterekké váljanak.
Mint régen a vándorlegények, akiket céhe szakmai tapasztalatot szerezni külföldre küldött, úgy indulnak minden évben a Petzelt Szakképző szakács és pincér-tanulói Európa városaiba, hogy szállodáiban éttermeiben megismerjék a szakmát, a mesterfogásokat. Dolgozzanak a kontinens boldogabbik felén is, tapasztalatot szerezzenek a nyugati munkakultúráról.

A Szentendrei Petzelt József Szakképző 2003-ban kapcsolódott a Leonardo mobilitási programba. A 2007/2008-os tanévben negyven tanuló számára nyílik lehetőség, hogy az iskola partnerintézményeiben Németországban, Nordenben, Münchenben és Kölnben, Olaszországban, Spoletoban, Írországban, Dublinban, és az Egyesült Királyságban, Llangollenben tanulhassák, gyakorolhassák a szakmájukat. éppen öt tanulójuk tölti négyhetes vendéglátóipari gyakorlatát Nordenben: Név szerint, Horváth József 12.A-s, Tomics Zsuzsanna 12.B-és, Lovász Patrik 12.A-s, Szöllősi Péter 11.A-s és Gettinger Kitti 11.V osztályosok./tovább/

 
2007. szeptember 25.
TÖBB MINT LAPTOP
 
 

Nicholas Negroponte tanár úr 2005 januárjában jelentette be, hogy One Laptop Per Child (OLPC, Laptopot minden gyermeknek) néven alapítványt tesz, amely célja egy olyan olcsó, gyerekeknek készített laptop megalkotása, amelyet a szegény országok lakóinak szánnak.

Kétéves fejlesztés után elkészült az XO-1 néven emlegetett számítógép.
Negroponte akkor azt ígérte, hogy 2008-ra már százdolláros lesz a kis gép. Mondhatta ezt akkor, mert a kezdéshez több mint 30 millió dollárt kapott olyan támogatóktól, mint az AMD, az eBay, a Google vagy a Red Hat. Azt tervezték, hogy az első vásárlók közt lesz Thaiföld, Argentína, Uruguay, Brazília, Pakisztán, Nigéria és Líbia és az USA két állama, Massachussets és Maine.

Úgy tervezték, hogy a készülék nem kerül kereskedelmi forgalomba, most azonban A Give 1, Get 1, vagyis Adj egyet, kapj egyet címet viselő akciót indítanak az USA-ban amely lényege, hogy két laptop áráért egyet vihetnek haza karácsonyra az amerikai vásárlók a fejlődő országoknak szánt XO-1-es laptopból. A második kifizetett masinát egy szegény országban élő gyermeknek juttatják el a projekt életre keltői. Így az amerikai vásárlók 400 dollárért vásárolhatják meg a jelenleg 188 dollárért előállítható "százdolláros" laptopot. Az akciót az Egyesült Államokban és Kanadában november 12-től 26-ig tartják. Az első 25 ezer vásárlónak azt ígérik, hogy karácsonyra kiszállítják részükre a strapabíró, zöld-fehér színű, speciális, PC-t sohasem használt emberek igényeihez igazított Linuxot futtató masinákat.
/tovább/i.i.
 
  ">   
 
2007. szeptember 23.
SZÜLINAP 2 ÉS 60
 
 
Tegnap egész nap születésnapoztam. S ez esetben a napot, mint az összetett szó egyik tagját a legszorosabb értelemben kell venni, mert olyan szívet és testet melengető nap volt ez a tegnapi, amilyen csak egy kellemes őszi nap tud lenni Szentendrén. Délelőtt Petrát ünnepeltük, a kétéves unokát, délután meg a hatvanéves Lacát.

No szóval, az elején. Petra, az elfogult unokaszerelem, s a szerelem alatt itt igazi, gyönyörű, szívet melengető érzést kell érteni, melyet csak egy kétéves unoka tud kiváltani az emberből. Úgy és annyira, hogy ha rá gondolsz, vagy csak látod őt, nem maradnak olyan szépséget, okosságot és szeretetet kifejező jelzők amelyeket rá ne aggatnál. Mert átfűti a lelked valami transzcendens érzés, a mindent, együtt végetlen érzése, amelyben együtt van a nő és csecsemő, a csábos és incselkedő, az anya és lány házat otthonná változtató érzete, s amellyel azt gondolom minden kezdő nagyapa így van, olvadozik mint a hatvanas években a nyári napon a bolt elé a rekesz tetejére lerakott teavaj.

Szóval megérkeztem. Rövid motyogó köszöntő én, majd ő, aki kérlelhetetlen mozdulattal birtokba vette a kis színes pléhdobozt (csokival tele) és szinte ugyanazzal mozdulattal, mint a kétheti éhezésből most érkezett hörcsög, beletömött képébe négy darab pingponglabdányi bonbont, hogy azonnal az ötödik után nyúljon és hevesen tiltakozzon az ellen, hogy édesanyja elvegye tőle a megmaradtakat, mindenféle - Lesz még torta is!, meg - Ebédelni ki fog? felesleges kérdésre fittyet hányva, pontosabban erős üvöltést hallatva jogos tulajdona megfosztásának minden kísérletekor.
Végül, az használt csak, hogy egy bonbont a dobozban hagyva visszakapta és rázhatta, így tudatosítva önmagával a környezetével, hogy itt van, ez az övé és senki másé, bármikor bekaphatja ha egy mákszemnyi is a szájába fér az előtte a két pofára, csurig betömöttől./tovább/
 
 
2007. szeptember 20.
ANYATEJ
 
 
1990. óta minden évben augusztus elején van "az anyatej világnapja", amit országos és helyi rendezvényeken is megünnepelnek. A mai nap délelőtt került sor a szentendrei rendezvényre a könyvtár aulájában. Mintegy nyolcvan kismama és csecsemője hallgatta a szónokokat, közöttük Szentendre polgármesterét is és együtt örültek a Hold utcai óvodások műsorának. Bár engem ezek a beszédek arra a merített papírra készített többoldalas szöveges óvodai ballagási meghívóra emlékeztetnek, amelyet az olvasni még nem tudó gyermekeik részére készíttettek az „ígényes szülők.”

"Magasztalni kell az anyát,
akinek szeretete nem ismer határt,
s akinek az emlőin nevelkedik az egész világ" írta Maxim Gorkij

A WHO kezdeményezte anyatej-programok kezdenek ismertté válni (WHO, UNICEF "Baba-barát kórház" programja, amelynek célja, hogy meggyőzzék az egészségügyi dolgozókat és a szülőket arról, hogy a szoptatás a legjobb formája a csecsemő táplálásnak. Az "Anyatej Világhete" arra hívja fel a figyelmet, hogy a szoptatás az egészségvédelemben a legjobb befektetés. Az "Anyatej Világnapja" lehetőség arra, hogy a kismamákat megnyerjék a szoptatásra) Föld országaiban, így az utóbbi két évben Szentendén is. Ugyan nálunk még inkább védőnői lelkesedésből szervezett programok ezek elsősorban és ezért propagandája is célzott, a védőnői hálózat gondjaikra bízott kismamákat mozgósítják, de remélhetőleg, hamarosan befogadja a civil világ is./tovább/
 
 
2007. szeptember 18.
MŰVÉSZETMALOM
 
 
Az ember sokféleképpen juthat művészeti élményhez, ismerethez. Az utak egyéniek és különbözőek, szerintem ismételhetetlenek, mert annyira a személyiség-alakulás sajátos finom szenzorainak működésétől függnek, hogy éppen mit és mikor tud és képes befogadni az ember, és mi okoz számára élményt. Számomra például az opera (abból sem minden) igazán csak ötven felett lett mindennapi kenyerem. Hiába hordott anyám és Polnai néni tiz évig havonta az operába fiatalon, akkor nem tudtam megkedvelni és kamaszkoromban elszöktem, felmondtam a kötelező udvariassági köteléket, hogy a hölgyeket (mármint anyámat és Polnai nénit) én kísérem éjnek-évadján haza.

Szóval szombaton beugrottam a keramikusok kiállítását megnézni, és míg a megnyitóra vártam belefutottam Urbán Ágnes tárlatvezetésébe. Éppen a gödöllőiekről beszélt, mármint a Gödöllői Művésztelepen készült alkotásokról, a magyar szecesszió nagy korszakáról. Tudják, s remélem minden kisiskolás is tudja, hogy Nagy Sándor, Körösfői Kriesch Aladár, Remsey Iván a mi képzőművészetünk Albert, Farkas, Bene -féle válogatottja.

Amiért a fenti kacskaringós bevezetőt leírtam annak oka, hogy egyszer régen valamikor nyolcvanas években, amikor még húsz forintért lehetett ebédelni (főtt kolbászt, zsemlével, mustárral és egy pohár jaffával) a Marx téri ( ma Fő tér) csirkés boltban, betévedtem az Engels utcai (ma Pátriárka utca) Antikváriumba, hogy nézzek magamnak olvasnivalót. Valami lapozható könnyebb olvasmányt kerestem, amit akkoriban a főtéri könyvesboltban éppen nem lehetett kapni./tovább/
 
 
2007. szeptember 16.
KISTÉRSÉGI EXPO
 
 
Száz évvel korábbi önmagát idézte meg Szentendre ezen a szombaton. Azt az időt, amikor még sátrak álltak a Duna-korzón, és városi piac volt itt. Szentendre sör és káposztás kolbász amúgy svábosan, bogdányi és leányfalusi vállalkozók mint régen amikor még a szigetről és a pilisi falvakból jöttek a szekerek, rajtuk százféle termény és gyümölcs. Ferenczy Októberét idézték a fények is, lila árnyékokkal és melengetően, olyan a zakó és a blúz alá bújó langyos őszi meleg volt. Kistérségi EXPO, fura név az új trendi, az unióhoz igazodás szerinti. A sátrakat látva egy régi, még KISOK-telepi kiállítás képe idéződött fel a homlokom mögött. Amikor még Szentendre, mint a szocialista mezőgazdaság leendő fellegvára és Budapest gyümölcsöskosara címre pályázott. Régen volt, mondhatják, talán igaz sem volt. Pedig igaz volt mert most is a szemem előtt az az óriási majd félkilós őszibarack, amelyet csurgó nyállal nézegettem, mert hozzányúlni nem volt szabad. Akkor volt itt ennyi bogdányi és tótfalusi, magyarán, járási áru és kisiparos utoljára Szentendrén. De akkor még működött a kötelezőség, erős volt a járási közigazgatás és sokan hittek az együttes fellépés erejében.

Új világ van, az új szervezeti formák felé igazodás kora. Tanuljuk, hogyan is működik, miket előnyöz és mi az, amivel nem törődik Európa, s most keservesen tanuljuk, hogy az unióban majdnem mindent lehet, csak egyet nem, saját képünkre, igényeink szerintire formálni, mert ez a nagyok, az erősek lehetősége, legalább is, a gyakorlat ezt mutatja./tovább/
 
2007. szeptember 14.
SKANZEN BUMM
 
 
Csörög a telefon: Balázs a fiam veszi fel és mondja, hogy téged keresnek -kérdezem ki az -de válasz helyett csak kezembe nyomja a kagylót. Bosszús vagyok, hogy már megint zavarnak, mert elegem van abból, hogy mindig fel kell állnom a számítógép mellől, amikor a mondat közepénél tartok. Úgy látszik még mindig nem szoktam meg, hogy több dologra figyeljek egyszerre, így aztán ha valami közbejön, gyakran elveszik a mondat második fele, elpárolog a jelző, darabokra törnek a kifundált határozók. Elillan a humor az írásból és suta szálkás mellékmondatok kandikálnak ki a szövegből, mint a villák annak a kezéből aki elsőként nyúlt az utolsó süteményért a sötétben, amikor hirtelen kialudt a lámpa.

Kedves uram megígértem, hogy szólok - a hangsúlyon átüt egy leheletnyi csípősség, mint a jól paprikázott ételnél amelynek szaftja vékonyan és selymesen vonja be a falatot- Ha még emlékezik rá, azt ígértem, hogy amikor a kormány dönt pályázatunkról szívesen állok rendelkezésedre, hangzik a vonal túlsó végéről. Dr. Cseri Miklós az a Skanzen ( hivatalos nevén a Szabadtéri Néprajzi Múzeum) főigazgatója, akinek baritonját az első hangra felismerem.

Az egyik tévé állomás később: „ Aki nem figyeli a belpolitikai történéseket az is tudja, hogy a 2007-re és 2008-ra vonatkozó akciótervekről és az ezekben foglalt kiemelt, egyedi támogatású projektekről július 25-én határozott a kabinet a Budavári Palotában tartott ülésén. S hogy éppen itt tanácskoztak, már az sem volt véletlen.
A következő másfél évre jutó 2800 milliárd forintnyi uniós pénzből a most kiválasztott 271 projekt több mint 500 milliárdnyi támogatást kaphat. A következő fél évben 191 projekt gazdájával köthetnek támogatási szerződést, majd a későbbiekben további nyolcvanéval. Utóbbiak esetében úgy látták a szakértők és a kormány is, hogy jó, támogatandó a terv, de még dolgozni kell rajta - ezekről novemberben dönthetnek. A most eldöntött kiemelt fejlesztések között vannak nemzeti jelentőségű beruházások, vannak országos humán programok és összesen 123 útépítés megvalósítását is támogatja a kormány 882 km hosszban, 49,3 milliárd forintért.
Közép-Magyarországi Régió Pest megye Szentendre SKANZEN ÖRÖKSÉG PROGRAM (SÖP) Feltétel: a támogatási intenzitás legfeljebb 85% lehet.
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SzNM) Magyarország népi építészetét, lakáskultúráját és életmódját mutatja be eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák megjelenítésével, a XVIII. század második felétől az első világháborúig terjedő időszakot leképezve. A több mint 350 építmény múzeumba telepítésével, 9 épületcsoportba, tájegységbe rendezésével, világszinten egyedülálló teljes panorámát tud bemutatni Magyarország adott korbeli képéről. A tervezett fejlesztéssel elkészül az SZNM tudományos terv szerinti következő — Észak-magyarországi falu — tájegysége, és az Alföldi mezőváros tájegység is tovább bővül egy műemlék Vasútállomás épülettel. Az örökségvédelmi beruházások mellett, közösségi infrastruktúra fejlesztésként, belső közlekedtetést segítő, korhű ún. Skanzenvasút is épül. A korszerű Nyilvános Muzeológiai Műhely megépítésével pedig a múzeumi háttérmunka kerül bemutatásra a nagyközönség előtt, amely lehetővé teszi a nyilvános műhely, interaktív látványraktár és új oktatási színhely szinergiájának kamatoztatását. /tovább/

 
 
2007. szeptember 13.
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS
 
 
A minap szokatlanul nehéz volt a közlekedés a város egyes részein. A Református Gimnázium előtt is autóbusz állt, körülötte hátizsákos tanulók gyülekeztek. A gimi főbejárata, a lépcső előtti szakaszon hatalmas tarka élénken gesztikuláló, hangosan nyüzsgő iskolás tömeg. Minden talpalatnyi helyen érkező, elmenő, összevissza parkoló autók. Aggódó, jó tanácsokat osztogató szülők - A pulóvert feltétlenül tedd a csomag tetejére, mert kellhet még amikor kiszálltok az autóbuszból, lehűlt a levegő, már vége a nyárnak..., erőltetetten blazírt, kissé unott arccal hallgató, a köszönést foguk között elharapva búcsúzkodó nagy csomagos fiatalok kászálódtak ki a családi autóból, ténferegtek az autóbusz, az osztálykirándulás indulását várva.

Mi akik már túl vagyunk a nagy kirándulás, az élet felén, bosszúsan és mosolyogva irigykedve nézzük őket, nézünk vissza a multba, idézzük fel valamikor volt osztálykirándulásainkat. Mosolyogva emlékezünk, hogy Egerben, Sopronban mindenki hagosabban beszélt, vihorászott, mert azt érezte kiszabadult, meg hát megmutatta- emberpróbáló hiúság- micsoda nagyfiú már. Nagyfröccs titokban a székesegyház tövében lévő borozóban, mellé egy szál Daru cigaretta hányingert keltő illatos füstjével, és a mosolygó vörös hajkoronás presszósnő,Tiziano dús keblű vörös asszonya aki pontosan tudta hány évesek is vagyunk és ezért egy kissé karikírozva, mit parancsolnak uramozott bennünket éretlen kamaszokat.. mert ő is visszaálmodta egy percre saját tizenhat éves korát./tovább/
2007. szeptember 12.
FÚRÁS 3.
 
 
Nos a fúrásról. Mert hát úgy van az, ha már Önöket arra bíztattam, hogy szavazzanak róla, folytatnák-e a fúrást vagy abbahagynák, hát illik tájékoztatni, mi is a végeredmény, pontosabban a döntés. Mert hát itt van a bibi. Hiszen mint majd látni fogják, az is lehet, hogy más lesz a végeredmény, mint amit a döntéstől várnak a képviselők. Bajban vagyok másban, abban is, bár figyeltem az ülésen, de arra sajnos nem mindig mikor volt éppen zárt és mikor nyilvános ülés, ezért előfordulhat, hogy időnként rébuszokban írok.

Először is, hogyan áll a dolog?
A kútfúrók levonultak a lyukban hagyva több száz méter csövet. Tehát így az sem tudni pontosan, hogy oda, ahova lejutottak, lefúrtak, van-e, és ha van, milyen mennyiségű és minőségű termálvíz. Egy biztos, annyi nincs, hogy kitolná a hatalmas súlyú bennragadt csövet.

Miért bontották le a fúrótornyot?
Azért mert ezzel a berendezéssel nem lehet tovább fúrni, sőt a mostani csövet kihúzni sem, mert a torony összeroppanna, ehhez egy másik, egy sokkal erősebb torony (berendezés kell). Hogy milyen? Arról azt pletykálják a szakemberek, hogy ilyen ennek a cégnek nincs, bérelnie kellene és százmilliós összegről beszélnek./tovább/

 
 
2007. szeptember 9.
A GIMI
 
 
A Móricz gimi egy szentendrei regény helyszíne is lehetene. Az a bizonyos kisvárosi gimnázium, vörös tégla épületével, megkopott, senki sem tudja már ki volt, tervezőjének és kivitelezőjének állított emléktáblájával, félévszázados múltjával, az a klasszikus igazodási pont. Olyan mint minden kisvárosban ahol a népek azt mondják, hogy a „gimázium” és ez alatt azt az egyet, azt a bizonyosat értik, a gimit. Még azok is így említik, akik nem ott maturáltak, és gyermekük, unokájuk sem koptatta folyosóinak szürke köveit.
 

Persze ki emlékezik ma már a másik, a még régebbi gimire, a terméskő lépcsős, vasés üveg bejáratúra? A sárágásszürkemurvával felszórt kopott udvarúra, amelyet annyira akart Szentendre. Amelynek udvarát telente a pedellus fellocsolta és az öreg csehszlovák Tesla lemezjátszó zenéjére rótta köreit csatolós korijában a szentendrei ifjúság, az udvar középen felügyelő tanár úrral, aki kis jávorbajszával, cipős korcsolyában mutatta be a békebeli bóvlikat s egyéb figurákat a diákság ámuló és a fiatal tanárnő kollegina pironkodó csodálatára.

Ma már nem divat tanévnyitókra járni és a városi közösség sem érdeklődik oly élénken mint valamikor. Új világ van, és ma már nem annyira fontos eseménye helyi közéletnek egy ilyen megnyitó. Még a helyi bunte Szentendre hírharsonában, ahol az utóbbi időben minden írásnyi felületet elfoglaltak a lapgazda bulvárlapos ötletei, az a hír, hogy a giminek új igazgatója van sem kapott túl nagy publicitást. Pedig új igazgatóval, Kerezsi Csaba vezetésével vág neki a Móricz Zsigmond Gimnázium a most kezdődő tanévnek./folytatás/
 
 
2007. szeptember 8.
A MI TIZENEGYÜNK
Egy szavazás végeredménye.
 


Ferenczy Károly
elfelejtett név

Lezárult a Szentendrei új kultúrház által nyár elején meghirdetett városi pályázat, amelyben keresték Szentendre város történetének tizenegy legmeghatározóbb, legkedveltebb személyiségét az alapításától napjainkíg.
Azokat, akik a legnagyobb hatással voltak Szentendre fejlődésére. Akik a legtöbbet tettek azért, hogy a város ma Magyarország harmadik leglátogatottabb látványossága, a világutazók kedvelt úticélja, a Dunakanyar kapuja legyen. Kereskedők, festők, zenészek, építészek, egyházfiak, polgármesterek, törökök, szerbek, dalmátok, görögök, németek, magyarok.
Nos a SZEVI újság szerint Önök így döntöttek: Apor vezér, Fulco deák, Jakov Igantovity, Ábrányi Emil, Dumtsa Jenő, Ilosvay Varga István, Vujicsics Tihamér, Marosvölgyi Lajos, P. Soós Ányos, Barcsay Jenő, dr. Katona Gyula. Bár azt nem tudjuk, mennyien vettek részt a szavazáson, de mint azt az értékelésről


Marosvölgyi Lajos
a legnépszerűbb szentendrei
írják, azokat sorolta fel közvélemény akik a legnagyobb hatással voltak Szentendre fejlődésére.

Nos először is ki kell jelentenem, hihetetlenül érdekes eredmény született. Legalább is számomra. És nem csak azok miatt érdekes, akik benne vannak a névsorban, hanem azok miatt is, akik kimaradtak. Ugyanis nekem ebből a névsorból számos következtetés kiolvasható, vélem.

Először is, az egyik, meglepetést ugyan nem okozó érdekessége a szavazásnak, hogy még élő ember csak egy van a felsoroltak között, Marosvölgyi Lajos (Tiszaluc, 1925. márc. 29....) aki a Pázmány majd ELTE elvégzése után középiskolai tanár, s akinek útja a Népművelési Minisztériumon át vezetett Szentendrére. A szentendreiek baloldali közéleti embernek ismerték, aki előbb népfront titkárként, majd tanácselnök helyettesként később 1972-től 1985-ig tanácselnökként dolgozott a városért, és aki sokak szerint Szentendre máig egyik legsikeresebb városi vezetője. /tovább/

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
t
 
 
 
 
 
 
 
 
   
X