szamarhegy

HUMAC ÉS MALO GRABLJE

Klovicevi dvori

Sokaknak, sokszor elmeséltem már, hogy amikor kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Hvar szigetére jártunk, -ahol nagy szeretettel és komoly együttműködési szándékkal fogadtak bennünket szentendreieket, az akkor még nagyon távolinak tűnő, csak két nap zötykölődéssel és naponta háromszor jövő-menő komppal elérhető barátaink- milyen lehetőséget szalasztottunk el. Starigradi barátaink akkor nagy fantáziát láttak a két város közötti együttműködésben, különösen a művészek kölcsönös művésztelepi munkájában, amely érdekében közös művésztelep építését javasolták a sziget két elhagyott 18. századi, akkor még lakatlan falvából. Anyagiak terén, akkor mi szentendreiek még jobban álltunk míg ők, mert ott még a háború következményeit nyögték és szinte vágyálomnak tűnt, hogy ismét annyi turista lesz ezen a tájon, mint a hetvenes években volt és az autópályát még nem kezdték el építeni. Tahir, minden lében kanál horvát író barátom volt kiókumlálója és egyik szorgalmazója ennek a tervnek, akivel ez ügyben végigjártuk a zágrábi és Hvar szigeti összes érintettet és a hivatalos szerveket is.

Hozzáteszem nem teljesen önzetlenül tette ezt, mert lánya és barátai révén nem csak az irodalomban, színházi ügyekben volt érdekelt, hanem a képzőművészetben is. De ott voltak támgatónak régi, a spliti főiskolán tanító képzőművész barátaink is, akik szintén szorgalmazták az ügyet. Ha a cél nem is valósult meg, de kisebb dolgokban sikeresek voltunk. Többek között Tahir Mujicsics-csal sikerült tető alá hozni a Hvar szigeti szobrászok szentendrei kiállítását a MűvésztMalomban. Hisz elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy addig fűzte nyaraló-szomszédját Bizerka Plancicot, a Zágrábi Nemzeti Galéria (Klovicevi dvori) igazgatóhelyettesét, hogy érdemes Szentendrére jönni kiállítani és erre pénzt is áldozni, míg kötélnek nem állt.

Malo grablje

Hogy miért hozom fel ezt most annyi év után, annak az az oka, hogy az egyik videómegosztón véletlenül két olyan felvételre bukkantam Hvar szigetéről, amelyen pont azt a két a falut mutatják be, amelyeket annak idején felajánlottak Szentendre városának. Akkor a szerződés tervezet arról szólt, hogy közösen revitalizáljuk, helyreállítjuk ezeket az echte dalmát falvakat, belőlük művész és pihenőtelepet alakítunk ki. Rögtön hozzáteszem, én sem önzetlenül házaltam eladni az ötletet, pénzt szerezni annak idején, hiszen kilátásba helyezték, hogy egy házat a szentendrei dalmátoknak, a Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzat részére is biztosítanak a telepen, ha vállaljuk, hogy szakszerűen rendbe hozzuk. A konstrukció úgy nézett ki, hogy ők adnák a házakat, bizonyos anyagokat és a munkaerőt, mi pedig a felújításukhoz közös uniós pályázattal és szentendrei önrésszel járulunk hozzá. Persze akkor ez még nem horror összegeket jelentett mintha ugyanez ma lenne, hiszen akkor egy reneszánsz háromszintes épületet Starigrad óvárosában 7 millióért adtak, ha megvette egyáltalán valaki. A sziget tetején lévő falvakban lévők meg szinte értéktelenek voltak, hiszen némelyikből előző évben halt ki utolsó lakója.

De csúfos kudarcot vallottam mindenütt. Művész barátaim meghallgattak ugyan, hátba veregettek, de mivel nem látták a valóságban miről is beszélek, a fényképek és mondandóm nem győzték meg őket annyira, hogy úgy lelkesedjenek mint én, így hát érdeklődésük híján, képviselőtársaim leintése után feladtam a dolgot. Keserűen be kellett látnom, csak akkora az érdeklődés az ügy iránt, hogy szerezzek olcsón szállást nyárra, esetleg olcsó eladó épületet, vagy műtermet térítésmentes használatra, de munkát, talpalást másnak jót, mások nem akarnak.

Most belátom, hibáztam mert gyenge voltam, hisz ilyen lehetőség nem kínálkozik egyhamar Szentendrének. Az új városvezetés más irányba orientálódik, inkább részesíti előnyben új horvátországi kapcsolatait. Másrészt a szigetieknek az autópálya megépültével megszaladt szekér, ma már svájciak, angolok, németek, hollandok vesznek Hvar szigetén nyaralót, újítanak fel régi dalmát házakat. S mindezt horror összegekért, így hát nekünk itt már aligha terem babér.

a lap tetjére