1944 Karácsonya Szentendre felszabadulása és megszállása is. Évtizedekig ezekben a napokban hivatalos koszorúzás volt, ünnepeltük a város felszabadulásának évfordulóját. Ma meg nem nagyon tudjuk mit is kezdjünk az évfordulóval, mert ma a történészek a felszabadulás-megszállás kettős minősítést használják. De mivel ebben sem egységes a közvélekedés, van aki csak az egyiket, mások a másikat érzi, használja, ezért ma a legtöbb emberben, leginkább a bizonytalanság, másokban az ellenérzés dominál. Úgy látszik, nálunk ebben is ütközik az uniós értékrend és honi történelmi tapasztalat. Mert Európa vezető országaiban ma egyértelmű a megítélés. Azzal azonban, mi is történt valójában ezekben a napokban, alig foglalkozik valaki is mostanában, ez most a történészek számára sem túl felkapott téma. Olvasgatva a régi lapokat egy érdekes írást találtam, pontosabban Szentendrét érintő részletekre bukkantam, amelyek érdekesek lehetnek, legalább is nekem ismeretlenek és érdekesek voltak, amelyek e napokról szólnak.

A dolgozat 1965-ben jelent meg és írója Galgóczy Imre, aki 1920. január 20-án született Csúzon. Polgári iskolai és gimnáziumi tanulmányait Léván végezte, majd három évet járt Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemre, filozófiát hallgatott. A háború után rádiós is volt, játszott a Szegedi Nemzeti Színház, Magyar Rádió, Pest megyei Petőfi Színpad, Madách Színház, Déryné és a Népszínház társulatában. 1981-ben vonul nyugdíjba. Az Evangélium Színház egyik alapítója a rendszerváltozást követően. 2005. március 27-én hunyt el.

1944. decemberében Galgóczy Imre még hadapród őrmester és a komáromi rocsó századdal érkezik Szentendrére, és itt, a Görgey laktanyában helyezik el őket. A laktanya ekkor már szinte üres, csak egy szakasz tartózkodik itt, amelyik az őrséget adja. A szentendrei vasútépítő ezredet ekkor már nyugatabbra vezényelték. Számomra azért is érdekesek ezek a napok, mert apám is itt tartózkodik, ekkor már több bevonulás és sok hónapos frontszolgálat után itt katona, ebbe a szakaszban. Szerencséje van, hogy nem kellett továbbvonulnia, mert Horányi alezredes úr, kedves szomszédunk, a laktanyában hagyja szabad mozgást biztosító paranccsal, hogy legyen valaki itthon legalább szemmel követi családját, aki minimális védelmet nyújthat nekik, - három gyermeke és rokonsága maradt itthon,- ha bejönnek az oroszok. Arra azonban ő sem számít, hogy apám hadifogságba esik és csak három és fél év múlva látja újra Szentendrét, ő meg Bécs környékén megbetegedik és elhuny.

Ekkor az oroszok már a Szentendrei szigeten voltak. Galgóczy Imre századparancsnoka haditettre szánta el magát, bár ilyen feladatot nem kapott ”a századparancsnok két csónak utásszal ki akarta emelni állásából a szovjeteket. Rostává lőtték a két rocsót, életét vesztette Kiss Pál tizedes békési lakos. Másnap katonai pompával temettük el.” írja Galgóczy Imre. 1965-ben még megtalálja bajtársa sírját, bár azt írja ekkor, hogy már bedőlt a sír és csak a temetőőr tudta hol van és kié. Nem tudom, hogy a régi, a hatvanas években felszámolt HÉV állomás melletti temetőben temették-e el Kiss tizedes. De a rendszerváltás óta sem emlékezik meg senki róla, a második világháború utolsó szentendrei elesettjére.

Később a század, a Papírgyár környékén lévő állásoknál, összecsap az oroszokkal, a Vörös Hadsereg kisebb egységével, amelybe egy német dunai hadihajó is beavatkozik. Vélhetően itt kerül szovjet hadifogságba Galgóczy és innen kerül a hírhedt Temesvári fogolytáborba. Majd a fogolyszínházban összetalálkozik több, későbbi pályatársával Somogyváry Rudolffal, Mádi Szabó Gáborral. Nagy szerencsével egy év után hazakerül. Hatvanötös írásában megemlékezik a szentendrei tartózkodásukkor az eseményekben résztvevő bajtársairól, Gesperger János bányászról, Bajna Takács Imre későbbi katonatisztről, Fábik Sándor cipész, pesterzsébeti lakosról, Riesmayer Mihály újhartyáni parasztemberről, Mandasits Ferenc esztergomi kövezőről.
Hamarosan itt vannak az ünnepek. Talán nem méltatlan gondolat az sem, ha ilyenkor legalább egy gondolat erejéig emlékezünk a békési Kiss tizedesre, aki Szentendrén esett el, és a második világháború elfelejtett áldozta.