Trianon után és következtében a mai Magyarország területére települtek üzemek Erdélyből és más elcsatolt részekből. A korábban innen származó, termelt, bányászott termékek pótlására gyárak létesültek. Így voltak olyan települések, amelyek bizonyos értelemben a történelem haszonélvezőivé lettek az által, hogy munkaerő tartalékaik és termékeik felértékelődtek. Így vált értékessé a Szentendrén bányászott kő is, építették fel a kőzúzó művet a húszas évek végén és volt1960-ig a budapesti útépítések anyaga a szentendrei zúzott kő. De megérkeztek a nagybányai festők is a városba, és Szentendrére jött a harmincas évek elején Rózsahegyről (Ružomberok) Sónyi Oszkár mérnök, hogy papírgyárat építsen.

A korabeli újság így tudósít a kezdésről: "510 ezer pengős költséggel indultak meg a papírgyári építkezések. A nagyszabású építkezés megindulása az építőipart örvendetesen foglalkoztatni fogja."

Szentendre változás előtt állt, amely akkor hétezres lakosságú kisváros volt. Arra számíthattak az itt élők, hogy a gyümölcsösök telepítésének, a termékváltásnak (szőlő helyett piszke) nem csak képletesen érik meg a gyümölcse, amelynek következtében lassan magához tért - de a korábbi a 19. századi, a bortermelésből származó haszonnak tizedét sem tudta produkálni az új termék- a városi mezőgazdaság. Ekkortájt Szentendréről évente már 100 vagonnyi piszkét exportáltak, főképpen Németországba. Hanem új, korszerű ipari munkahelyek is létesülnek. A korábbi évek tragikus mértékű 40 %-os munkanélkülisége csökken ettől. A képviselő-testület átérezve és tudva ennek jelentőségét, a papírgyárhoz vezető utat hálájának jeléül Sónyi Oszkárról nevezi el.

"A papírgyárhoz vezető köztulajdont képező 942/2. hrszi szám alatt megjelölt közutat Sónyi Oszkár útnak nevezzük el. Megokolás: Szentendre város közönségének régi vágya, hogy városunkban valamilyen gyár telepedjék le. (...) Ebben a gyáralapításban legnagyobb része és érdeme Sónyi Oszkár papírgyári vezérigazgatónak van, amit mi azzal kívánunk jutalmazni, hogy a kérdéses közutat egyhangú határozattal nevéről nevezzük el, még pedig azért, mert egyedül ez az eszköz áll rendelkezésükre, amellyel a gyár alapítása körüli működését, tetteit és érdemeit életében honorálhatjuk." (112. véghatározat)
(A képviselő-testület 1937. december 13-i ülésének jegyzőkönyve)
Ma már ez az út nem létezik, pontosabban a Papírgyár területe, mert időközben a Duna parton lévő gyár lassan egészen a Budai útig a Dózsa György útig való növekedése miatt magába olvasztotta.

Nos, 1937-ben amikor átadták a gyárat, a városban nagy ünnepséget rendeztek. Ebből az alkalomból a gyár minden dolgozója egy pár gojzervarrott bakancsot és nagy zacskó kiváló minőségű márkás csokoládét kapott a cégtől ajándékba, hogy átérezzék a nap jelentőségét. Arról, hogy ez mekkora ajándék is volt akkor, megértéséhez érdemes megnézni néhány, ebből az időből származó fényképet, amelyet nem valamelyik városi ünnepségen lévő a helyi méltóságokról, hanem a szentendrei köznépről készítettek, s rögvest kiderül, hogy mai viszonyokhoz hasonlítva ez akkora ajándék volt, mintha ma minden dolgozó egy autót kapna.

Nagy volt az eléledettség a városban. A Papírgyár felkapott, elit hely lett, ide bejutni dolgozni, akár csak segédmunkásnak is, ez időtájt csak protekcióval lehetett, hiszen ez volt az egyetlen munkahely akkor, ahol korszerű gépek és munkakörülmények voltak és ami nem mellékes, Szentendrén addig ismeretlen munkás-jóléti juttatások is.

"A Szentendrei Papírgyár Rt. Szentendrén, a Sónyi Oszkár úton fekszik, kint a Duna-parton, a laktanyán túl, a pomázi határ felé. Az országútból szépen hengerelt út vezet a gyár kapujáig, mely mögött csinosan, ízlésesen parkírozott díszkert fogadja a látogatót. Balra az egyemeletes irodaépület. Mögötte a gyár. Jobbra, kissé hátrább a most befejezett új földszintes épület, a technikus és mérnök laboratóriuma. (...) Mindenütt a legmodernebb berendezés. És ami a Legfeltűnőbb, mindenhol megelégedett s vidám dolgozó munkást látunk. (...) A gyár autója naponta szállítja Budapestre a kész árut, ünnepnapon átalakítják személyszállításra. Minden vasárnap a gyár szabadnapos munkásait kirándulni viszi."

Hétvégeken kirándulások, népünnepélyek, sőt a német igazgató Büttner névnapján még külön juttatások is. Ha nem a magyar történelem zavaros és viharos körülményei között telt volna el ez a hetven év, a Szentendrei Papírgyár ma nem egy csendben halódó felszámolás közeli állapotba jutott gyár volna, hanem Szentendre büszkesége.

Pedig még a hetvenes és a nyolcvanas években is, amikor Olaszországból hoztak masinákat, felújítani a régi gépparkot, amikor egész Magyarországot látta el borítékkal a Szentendrei Papírgyár, amelyben 1964-ben kezdte működését a boríték üzem, mások voltak kilátások. Ha akkor bárkinek is azt mondják Szentendrén, hogy az ezernél több dolgozót foglalkoztató gyárban a kétezres évek kapitalizmusában majd harmincan dolgoznak itt, akik nem tudják majd, hogy holnap lesz-e még munkahelyük, lesz-e egyáltalán Szentendrei Papírgyár, hát nem hitte volna el senki. Mit ahogy azt sem, hogy a papírgépek, hatalmas hengereikkel ott állnak majd némán, és az egész gyár olyan lesz mint egy fantomtelep, ahol az akkor még a gépek csattogásától, morgásától olyan hangosak voltak a csarnokok, hogy a dolgozók mutogatással beszélgettek. Ahol olyan élet volt munkaidőn kívül is, hogy papírgyári kispályás házi focibajnokságra több csapat nevezett, mint napjainkban a kistérségi foci-vetélkedőre.

Így ünnepli ez év Luca napján a hetven éves gyárat a maradék néhány papírgyári munkás. S ha valaki arról mesélne nekik, hogy volt olyan kapitalizmus Magyarországon, amikor gojzervarrott bakancsot és csokoládét kaptak dolgozók és hétvégeken gyári autó vitte kirándulni a vidám és elégedett munkásokat, úgysem hinnék el. Legfeljebb legyintve annyit mondanának, hogy -Egyszer volt Szentendrén bakancs-osztás.