főoldalra  
   
VILÁGSZTÁROK A PMK-BAN
   
   

Az első egyeztetések
Bokor Gyuriék a Levente Alapítvánnyal már régóta szerettek volna a Bogányi testvérekkel koncertet rendezni Szentendrén. Arra gondoltak, hogy a jó személyes kapcsolatokra való tekintettel – egyik Bokányi fiú Bokor György tanítványa volt, a másik, Tibor pedig a Zászkaliczky családon keresztül ismerős és barát is- esetleg 2009-re sikerülhet tető alá hozni a dolgot, mert az tudni kell, hogy a világ koncerttermeit járó művészeket, nem olyan könnyű egy időben egy helyre összetoborozni, még akkor sem, ha ők is szeretnék. De most a véletlen segített, és Pirk alapítvány is bemutatkozhatott, hogy Bogányiék éppen ezekben a napokban itthon voltak, éppen ráértek két koncert között és mert néhány nappal korábban éppen betoppantak Gyurihoz. Így a program október 17-én estére összejött. Örülhetett az a közel háromszáz szerencsés is, aki hallhatta őket a PMK színháztermében, mert hát a Bogányi testvérek által világszínvonalú zenélésben lehetett része. Bár nem volt telt ház, de voltak akik Sopronból is eljöttek az esti koncertre, hogy hallhassák őket. Mellékesen, az 1000 forintos belépő ára kábé annyit volt, mintha egy forintért kínáltak volna jegyet a mogyoródi pálya VIP szektorába a Forma 1. budapesti futamára.

Nos, ezen az estén fellépett - Bokor Gyuri által csak Gerinek becézett Bogányi Gergely fiatal pianista is, aki ma a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. Repertoárján több, mint harminc zongoraverseny szerepel, beleértve Chopin összes szólózongorára írt kompozícióját is. Rendkívül fiatalon, 2000-ben elnyerte a Magyar Köztársaság Liszt-díját. Két évre rá a „Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje” kitüntetést adományozta számára a finn köztársasági elnök. A következő évben Pest Megye Közgyűlése egyhangúlag neki ítélte a „Pest Megye Kultúrájáért” kitüntetést. Bogányi Gergelyt 2004. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. 2002-ben itthon és Finnországban egy grandiózus hangversenysorozat keretében Liszt 12 transzcendens etűdjét és Chopin összes szólózongorára írt művét adta elő. Eddig hét lemeze jelent meg Mozart, Chopin és Liszt zongoraműveivel, Chopin és Rachmanyinov cselló-zongora szonátáival és Liszt teljes hegedű-zongora sorozatával. Tegnap este is „padlóra vitte hallgatóit” a Liszt darabbal. De tegnap esti fellépő volt Bogányi Bence is, aki – s azt kevesen tudják róla, hogy zeneiskolánk igazgatójának Bokor György fagott művésznek (Vujicsics Tihamér Zeneiskola igazgatója) növendéke volt Vácott, két alkalommal is. Először, mint a hangszerrel ismerkedő gyermek, majd mint fiatal kamasz újrakezdőként tanult nála. Tegnap este virtuóz játékkal örvendeztette meg őt és a szerencsés közönséget is, többek között a rendkívüli technikai bravúrokat kívánó egyik Paganini átirattal és különösen nehéz Nussio variációkkal.
De ez az este elsősorban mégsem sztárokról, virtuozitásról és technikai bravúrokról hanem az együtt-zenélés öröméről, a zene szépségeiről szólt. Nem mellékszereplőként itt volt és fellépett a család többi tagja. Bogányi Bernadett fuvolaművész is. Zászkaliczky Ágnes, B. Raunio Maria képzőművésszel közösen mutattak be kis ízelítőt képzőművészeti munkáikból.

 
 
 
B. Raunio Maria
 
Zászkaliczky Ágnes
Érdekes momentum a család finn kötődése. Vác mellett, ahol ma hangversenyeznek, erősek finn kapcsolataik. No nem csak B. Raunio Maria révén, aki Gergely felesége, hanem zenei életükre, ízlésükre is meghatározó módon befolyással bíró finnországi életük által is. Hiszen Gergely, Tibor és Bence a Sibelius Akadémián is tanult. Tibor négy évig volt a Turkui Filharmonikus Zenekar igazgatója és hölgyeknek is volt már kiállítása szerte Finnországban.

Hát bíz ritkán fordul elő, hogy világsztárok jönnek Szentendrére. Ők is csak valamilyen ismeretség, kapcsolat révén, mint esetünkben is. Tíz éve már, hogy Vásáry Tamás itt járt, vagy a rendszerváltás táján Kocsis Zoltán és talán még egy vagy két sztár azóta. Pedig ha ezen a nyáron még tart a Szentendrei Teátrum és Kovalik Balázs kapcsolata, akkor talán Szentendrén hallhattuk volna Bülent Bezdüz török tenoristát is - vigyázat, könnyen világsztár lehet-, aki itt nálunk a budapesti akadémián tanult s utolsó éves volt 2007-ben. Hogy miért érdekes ez? Hát ajánlom kérdezzen meg egyet azok közül, akik befértek az idén végzősök vizsgaelőadásra az Erkelbe. Most Zászkaliczky-éknek és Bokor Gyurinak köszönhetően világsztár -ok jártak Szentendrén, sajnos maradt üres szék a színházteremben. Esetleg ha nem ezer forint, hanem mondjuk valós árú harmincezer forintos lett volna egy jegy, talán pismányiék is lejöttek volna.

  a lap tetjére