A borkészítésnek Szentendrén évszázados hagyománya volt. Ennek állít emléket a város legrégebbi emlékkeresztje is, a Dézsma utca és Ady Endre utca sarkán a kerítésben álló Szőlősgazdák keresztje. A török hódoltság után, rácok (szerbek, dalmátok, görögök) telepedtek le, akik a vörösbor készítését tették általánossá. Ekkor lett a Szamárhegy szinte egyetlen lugas. Az ide érkezők meghonosították a prést és más, addig ismeretlen borkészítési eljárásokat. Ez idő tájt a legjelentősebb borkereskedők is görög vallásúak (szerb, görög, macedón stb.) voltak.

Akadnak a város múltjában olyan dolgok, amelyek magyarázatra szorulnak. Például az a tény, hogy volt időszak amikor a városban egyszerre negyvenkilenc kádárműhely működött. Gondoljunk csak bele, három kádárműhely el tud látni egy jelentős borvidéket hordóval, akkor vajh negyvenkilenc műhely hány hordót gyárthatott?

A magyarázat részben a szentendrei borkészítési eljárásban van, amely szerint a” szent-endrei, úgy nevezett zsuppos bor, melyet szalmán- illetőleg zsuppszalmán - töppesztett szőlőre töltött ó-borral készítenek.” Tehát a saját bor mellé még vásároltak is vörösbort, - mert Szentendrén nem tudtak annyi bort termelni, mint amennyit értékesíteni tudtak- és ebből is készítettek zsuppszalmán töppesztett szőlővel szentendrei aszút, szentendrei bort.
Az eljárás során tárolni, fejteni majd beoltani sok kádármunkát igénylő kádat, hordót igényelt. E gondos és sajátos eljárás során lett a szent-endrei bor élvezeti értéke olyan, hogy tízszeres árért lehetett eladni, mint más magyar borokat.

Pesten, 1870-ben kiadott "Magyarország képekben. Honismertető album." ezt írja a szentendrei borról: „Bogdány és Szent Endre ismertebb s nagyobb községek. Mindkettő gazdag szőlőjéről s vörös boráról nevezetes. Különösen kitűnő a szent-endrei, úgy nevezett zsuppos bor, melyet szalmán- illetőleg zsuppszalmán - töppesztett szolore töltött ó-borral készítenek.” A filoxéra pusztításáig, a város ennek minőségi szőlő- és bortermelésnek köszönhette felvirágzását, gazdagságát. Az egykori Buda környéki borvidék egyik jelentős részét adták a Szentendrei szőlők, a Budai szőlők (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szőlők, Tétényi szőlők mellett. Európai hírre tett szert a Fekete kadarkából készített szentendrei bor.
Korábban Ráby így ír erről. "Szentendre város Buda és Vác között fekszik, mindkét várostól egyforma távolságra. Fekvése rendkívül kellemes, több szőlőhegye van, ahol pompás szőlő terem. Lakóinak száma hatezerre rúg. Az ottani szerbek több európai országgal élénk borkereskedést folytatnak. Fekvése és épületei tekintetében nem egy tekintélyes várost felülmúl.”

Nos e tradíciót idézik meg november 30-án Szent András napján Szentendrén. Ezen a pénteki napon a Városháza dísztermében választják ki Szentendre 2007 évi borát. Este hét órától a MűvészetMalomban Szent András napi jótékonysági esten ünnepelnek Új Kulturális Központ szervezésében a szentendreiek és vendégeik.

Öröm, hogy szinte egymáshoz kapcsolódva olyan rendezvény lesz a városban és Skanzenban, amely háterében évszázados helyi tradíció, tucatnyi szokás lelhető fel és amelyből ha a felek akarnák európa hírű programot lehetne szervezni. Persze ehhez a lelkesedés és szakértelem mellett szükséges lenne a városban lévő e témában érintett intézmények, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum , Pest Megyei Múzeum Igazgatóság a Szerb Múzeum és az Új Kulturális Központ hatékony együttműködésére és a kisebbségi önkormányzatok, civil szerveztek egyének együttműködésére is.
De mindenek előtt feltáró kutatómunkára az ismeretek rendszerezésére volna szükség. S ha mindez megvan értelmes dramaturgiával olyan programsorozatot lehetne összeállítani, amelyben a tudomány, gasztronómia, népszokások, tárgyi emlékek bemutatása egymásra épülve a honi és külföldiek számára is vonzó komplex programként eladható.
Mert bár volt valamikor a Ferenczy Múzeum pincéjében „Szőlő és bor” vagy valami hasonló címmel a szentendrei borászat és szőlőművelésről szóló kiállítás, majd a Népművészetek házának alsó szintjén hasonló e témában eszközök és levéltári anyag kiállítva, de újabb feldolgozás, kiállítás nem jelent meg azóta. A Szerb Múzeum agyagai között is lehet – szükségszerűen van- a szentendrei borászatról és borkereskedésről anyag, mint ahogy az irodalmi alkotások között is van ilyen témájú, a nyelvemlékekről, szokásokról nem is beszélve. A Pest Megyei Levéltárban sok az ilyen vonatkozású irat, amely feldolgozásra vár. Ha csak a borünnepek szentendrei gasztronómiáját vesszük, olyan egyedi, sajátos leletekre (receptekre) lelhetnénk, amelyekből akár kéthetes borünnepi étlapot is össze lehetne állítani.

Most csak egyetlen dolgot említek a sok minden közül, amely a szőlővel, borral kapcsolatos, Szűcs József szőlőnemesítő munkásságát, aki Szentendrén utolsóként kísérelte meg az ezerkilencszázhatvanas években a szentendrei szőlő világhírének visszaállítását. S hadd pironkodjak itt magam és szentendrei társaim nevében is, akik mindenféle jelentéktelen figuráknak, lerázhatatlan paprikajancsiknak helyet kínálunk szentendrei könyveinkben, azért mert nem ismerjük őket, vagy kényelemből, hogy meg ne sértsük a nyomuló nímandot, hát szabad utat engedünk magamutogatásának, de olyanoknak, sem emléktáblát, sem semmiféle megemlékezést nem szervezünk, akik valójában megkíséreltek valamit tenni Szentendréért.

Szűcs József 1894. jan. 29-én Pomázon született szegényparaszt családban. Gyermekkorától dolgoznia kellett, ezért iskolából csak három elemit végzett. Volt pásztor és napszámos is Szentendrén. Kisebb szőlőültetvényt létesített majd saját elhatározására 1928 táján szőlőnemesítésbe kezdett. Csemegeszőlő-fajtákat telepített és oltványkészítéssel is foglalkozott. Annak ellenére, hogy autodidakta szőlőnemesítő volt, kitűnő eredményeket ért el. Földjét 1963-ban a Szőlészeti Kutató Intézet állományába vették, szőlőjét kísérleti teleppé nyilvánították. Az általa nemesített fajták, a Mócsai Mariska, Izbégi muskotály, Izbégi Piroska, Kőhegyi láng, Kőhegyi zamatos, Kőhegy gyöngye. Nemesítői munkássága, sikerei elismerésként a hetvenes években Kossuth díjra terjesztették fel. Bár számos rendkívüli szőlő-fajtát hagyott az utókorra, saját korában elismerés csak szakmai körökben és a város lakossága által övezte. Harmincnégy éve, 1973. dec. 8-án hunyt el. 1991-ben a város utcát nevezett el róla. Ha azonban valaki a szentendrei piacon Mócsai Mariska, Izbégi muskotály, Izbégi Piroska, Kőhegyi láng, Kőhegyi zamatos, Kőhegy gyöngye csemegeszőlőt keres csak véletlenül találhat.