főoldalra  
   
INKUBÁTOR HÁZ ÉS IPARI PARK
   
     
Eddig még csak keveseknek nyújtottak segítséget az úgynevezett inkubátor házak és ipari parkok e hazában. Ezeket a kifejezéseket sokkal inkább a sumákolás és csak néhány ember biznisze ez, mondatok kísérik, ha az ember kis- és mikrovállalkozókkal beszélget. A dologhoz persze az is szorosan hozzátartozik, hogy ők az éjjel nappal rohanó, mindig dolgozó, önmagukat kizsigerelő emberek, nem járnak öltönyös értekezletekre, kamarai meetingekre, nem olvassák az internetes EU-s portálokat és minisztériumi honlapokat, mert mint mondják, nekik nincs idejük ilyen úri passzióra. Ezért eddig sem tudtak ezekről semmit, legfeljebb tévéhíradókban hallottak valamit nyúlfarknyit a lehetőségekről, támogatási formákról. De azt is úgy tekintették, nem nekik csóró vállalkozóknak, hanem a bennfenteseknek van, mert az egész csak amolyan propaganda, mint annak idején az a Széchenyi izé.

De most változhat e rossz közmegítélés. Egy dologban bizonyosan jelentős változás lesz. Abban, hogy a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb, majd hétmilliárdos összeg áll majd ilyen célokra a Budapest és Pest megye alkotta Közép-magyarországi Régióban rendelkezésre. Erről beszélt Szabó Imre a fejlesztési tanács elnöke:

A régióban harminckét ipari park működik ami országosan is kiemelkedő. Azonban jelentős az ipari parkok közötti különbség . Bővíteni kell a szolgáltatások körét, és fejleszteni az infrastrukturális ellátás színvonalát, hiszen ezek igazolhatóan jól szolgálják az innovációt, a kis- és középvállalkozások fejlesztését.

Erre a célra a régióban majd hét milliárd forint nyerhető el. Pályázatot nyújthatnak be az önkormányzatok és önkormányzati társulások, a gazdasági és közhasznú társaságok, szövetkezetek és többek között a felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek is. A legkisebb igényelhető támogatási összeg 50, a legnagyobb 500 millió forint.

Hasonló jelentőségű az inkubátorházak számára kiírt pályázat is, mert működésük javításával olyan támogató környezetet teremthetünk, amely csökkenti az újonnan alapított, növekedésre képes vállalkozásokat és segíti fejlődésüket, elsősorban az alapításukat követő első, kritikus szakaszban.


Mint a pletykákból hallik, ipari park ügyben Szentendre most nem lesz az el sem induló ezért lemaradók között, mert a volt ÉTI telepet üzemeltető élénken érdeklődik, lobbizik és készül, hogy pályázatot nyújtson be az itt lévő ipari park továbbfejlesztésére. Sajnos a város anyagi támogatására nem nagyon számíthat ebben, hiszen Szentendre más pályázatokban már elkötelezte magát, és most a városházán fontosabbnak ítélik a templomdombi omlás rendbehozását, mint egy ipari park létesítését, mert hisz igaz ami igaz, Szentendrén európai mércével mérve alig van munkanélküliség.

Hát itt tartunk, szükség volna, nem csak a tőlük kapható szavazatok miatt a szentendrei kisvállalkozók értelmes tájékoztatására, de erre a Szentendre és vidéke most nem vállalkozik, inkább érdekfeszítően és lelkesen tudósít a legutóbbi izgalmas polgármesteri szalagátvágásról, oklevél átadásról. Persze ne tagadjuk le, ez is fontos, csak az a kérdés, kinek?

  a lap tetjére