Szlovákiában legfelső politikai szinten is teret kapott az ügy, miszerint a szlovák többségű magyarországi Pilisszentkereszten Lendvai József polgármester egy másik épületbe költöztetné a helyi szlovák kisebbségi önkormányzatot.

Ján Slota a kormányban koalíciós partnerként részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője égbekiáltó diszkriminációnak és dörzsölt jogtiprásnak nevezte "az utolsókat lélegző" magyarországi szlovák nemzeti kisebbség elleni lépést. Szerinte a pilisszentkereszti önkormányzat lépése csak "a magyar sovinizmus nacionalista és diszkriminatív politikájának budapesti példáját" követi.
Dusan Caplovic szlovák kormányalelnök a TA 3 hírtelevízióban úgy nyilatkozott, ha a szlovákiai magyarokkal történne ilyesmi, akkor már Brüszszelben is erről beszélnének, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) pedig már a keddi döntés előtt nyilatkozatban sürgette, hogy kéressék be a szlovák külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetet
Nem magyar-szlovák ellentétről van szó Pilisszentkereszten a Szlovák Ház ügyében kialakult helyi viták során, az ezzel kapcsolatos külföldi reakciók indokolatlanok voltak - mondta Sólyom László hétfőn a Pest megyei faluban tett látogatásakor, miután az önkormányzat és a szlovák nemzetiség képviselőitől tájékozódott az ügy részleteiről. A köztársasági elnök elmondta: meggyőződött róla, hogy a falu vezetése és a szlovák kisebbségi önkormányzat közötti konfliktus nem nemzetiségi kérdés, hiszen az önkormányzati testület tagjainak döntő többsége is a szlovák kisebbséghez tartozik, szlovákul beszél. Inkább a 10-15 éve húzódó személyi és politikai ellentétek robbantak most ki, ezt az irodahelység használata körüli érdekellentétet azonban meg lehet oldani - tette hozzá. "Meggyőződtem róla, hogy a szlovákságot és a szlovák önkormányzatot semmiféle joghátrány nem érte" - szögezte le Sólyom László.
"Azonban jól tudjuk, hogy nem elég a törvény betűjét betartani, vannak érzelmek, amelyekre különösen a nemzetiségi kisebbségek esetében oda kell figyelni" - hangoztatta. Érthetőnek nevezte, hogy a szlovákság sérelmezi az eddig általa használt, magáénak érzett hivatali helység elhagyásáról hozott testületi döntést, s ez megítélése szerint sem volt szerencsés. Másfelől viszont, - mint rámutatott - érthetőek a helyszűkében lévő önkormányzat igényei is.

Azt persze a köztársasági elnök elfelejtette hozzátenni, hogy nem irodáról és nem is vezetőségről van szó, mint azt a polgármester nyilatkozatában előszeretettel említi (mert ilyen nincs, mint azt Szentendrén is illene tudni néhányaknak) hanem magáról a kisebbségi önkormányzat testületéről van szó, amely jogállása, a parlament szándéka és a hatályos alkotmány szerint is egyenrangú önkormányzat a települési önkormányzattal. Arról, hogy ha a települési önkormányzat kisebbségi önkormányzat is és ennek nincs kontinuitása, magyarán szétválik két önkormányzat mert a települési nem vállalja vagy nem tudja vállalni a kisebbségi önkormányzást, hogyan kell szétválasztani a két intézmény helyiség-használatát. Ez a probléma gyökere most Pilisszent kereszten.
"Boldog lennék, ha Szlovákiában bármelyik helyiségben a magyaroknak lenne önkormányzata, ha ott is működnének regionális önkormányzatok, országos önkormányzat és a magyarokat ért nem jogi, hanem érzelmi sérelemre is ilyen támogatást kapnának szlovák kollégámtól"- mondta az államfő.
Sólyom László pilisszentkereszti látogatásának előzménye, hogy a képviselő-testület döntése szerint a helyi szlovák önkormányzat irodájának (ez szó szerint ezt jelenti, hogy a szlovák kisebbségi önkormányzatnak) a Szlovák Házból másik helyiségbe kell költöznie. A szlovák önkormányzat elnöke e döntést méltánytalannak találta, mert álláspontja szerint az iroda fontos szimbóluma a helyi szlovákok identitásérzésének.

Ebben az ügyben az államfő nem lehet bíró csak egy szereplő a sok közül, ha hatalmas tekintély, még akkor is. Abban azonban óvatosabb lehetett volna, hogy állásfoglalásával most annak az elvnek a gyakorlattá válásában teremt szabad utat, ami faluban is általánossá kezd válni, hogy mi biztosítjuk az egyenlőséget, mert nekik is ugyanannyi jár mint nekünk, miért terpeszkednek el házukban, majd kapnak tőlünk egy helyiséget oda menjenek, fogadják el, dolgozzanak többet, ne különüljenek el, táncházat is mi csináltunk a fiatal szlovákoknak.

Pedig a Párizsi Charta így fogalmaz, „A nemzeti kisebbség és többség közötti formálisan az egyenlő bánásmód önmagában nem elég arra, hogy feloldja a demokráciából és az emberi jogokból eredő diszkrimináció dilemmáját. Az emberi jogok és alapvető szabadságok gyakorlásakor a többség és a kisebbség két olyan kategória, amely különböző előfeltételek függvénye. Ezért a nemzeti kisebbségek pusztán formálisan egyenlő bánásmódja nem elégséges, ugyanis ha különböző helyzeteket hasonló módon kezelnek, az valós vagy valószínű diszkriminációt eredményez.”

Nos ennek veszélye fenyeget itt is, amikor nem kívánják érvényesíteni a kisebbségi önkormányzatok vagyonhoz juttatásának egyik fontos elvét.

Mikként arról a törvény rendelkezik: A helyi önkormányzat a települési kisebbségi önkormányzat részére biztosítja a települési kisebbségi önkormányzat testületi működésének feltételeit. Ebben törvény egyértelműen fogalmaz. Amelyben két dolog mindenképpen kötelezettségként terheli a települési önkormányzatot: a testületi működéshez igazodó helyiséghasználat biztosítása, a helyi önkormányzat vagyonán belül részére elkülönített vagyon használata, hiszen ezt a jogát korábban már gyakorolta, most visszavonni igyekeznek.

Az mindenképpen jó üzenet, hogy még van a városnak némi presztízse a szakmában.
Abban a tekintetben azonban zavarban vagyok, hogy egy ilyen előzetes meghallgatásról mit is lehet és szabad közölni. Mennyire vonatkozik a pályázókra a személyiségi jog információt korlátozó volta és mennyiben és milyen mértékben számítanak közszereplőnek a pályázók. Az bizonyos, hogy a város közösségét megilleti az információ, ugyanis arról fog dönteni nemsokára a képviselő-testület, hogy kire bízza városának kulturális ügyeit az elkövetkező három évben.

Nos általában a meghallgatásról. Hosszú volt, mármint a meghallgatás ideje a pályázók magas száma miatt is, no meg azért is, mert érdekes ötleteket, jó elképzeléseket, megoldásokat, egyes esetekben történeteket hallhatott az ott jelen lévő al- és polgármester, valamint a jelek szerint e kérdésben karthauzi némaságot fogadott jegyzőasszony, és mi négyen, Magyar Judit, Zakar Ágnes, Szegő András, valamint jómagam, akik önkormányzati képviselők. E társaságból ha lehetséges kivonnám magam annyiban, mert elsősorban, mint a nagyközönség egy részének tájékoztatására szegődött tollnok mentem el.

Az összképről még annyit, hogy az átlagéletkor középkorúak és fiatal középkorúak társasága volt, amelyből azért Boros és Hidvégi valamint a Budakalászról érkezett Varga urak korban inkább rám hajaznak, a magam immáron ötvennyolc évével. Sajnos taknyos huszonévesek, szemtelenül okos dolgozattal nem „frusztráltak” bennünket. De hát lássuk be, ez egy ilyen műfaj, már csak az öt éves vezetői gyakorlat követelménye miatt is, hiszen ritka az olyan, aki huszonhét éves kora előtt megfelelő felsőfokú végzettséggel és vezetői gyakorlattal is bírjon.

Összegzően lehet arról is írni, hogy a többség jól ismerte a város kulturális életét, jól összegereblyézték a szükséges ismereteket, sőt egyes esetekben mint Balatoni, Závodszky vagy Nyitrainál új megközelítéseket, eddig nem ismert oldalakat, nézeteket és lehetőségeket is felvillantottak. Boros úr még ajánlásokat is hozott a plébános úrtól, a Petőfi Egyesületben előadásokat tartó Kiss Mao-Tun Istvánig számtalan városi köz és önszereplő tekintélytől, érdekes módon a korábbi Kriaszter pályázat alkalmával befolyásukat erősen latba vető helyi értékük szerint nagy súlyú képzőművészektől alig. De akinek füle volt, azért meghallhatta Urbán Ágnes megszólalása mögött szirén hangként a háttérben egy-egy szentendrei képzőművész öreg baritonját. Egyébként is ha a tekintetben kellene a dolgozatokat és megszólalásokat értékelni, melyek voltak kiegyensúlyozottak a színház,( Szentendrei Teátrum) a képzőművészet, (MűvészetMalom) és a közművelődés (Szentendrei Nyár és Duna-parti Művelődési Ház) hármasát figyelembe véve, számomra talán csak Závodszky, Balatoni és Nyitrai dolgozta tűnt ilyennek. Míg a többiek valamelyik irányban erősen részrehajlóak, pontosabban ez így nem igaz, egyes területeket nagyvonalúan elhanyagolóak voltak.

A bizottság felállásából adódóan, mert Magyar Judit, Szegő András és Kun Csaba erős költségvetést-óvó szemlélete átsütött értékelő megszólalásaikon, valamint jelen volt Kiaszter szelleme is költségvetési hiány formájában, erős nyomot égetett a város vezetésének és a testület tagjainak szemléletébe. Befolyásolta tárgyalást az a tény is, hogy a pályázók január végén kaptakadatokat, amikor még az intézmény legfontosabb gondja az volt, hogy hogyan konszolidálja költségvetését, magyarán szólva miből és hogyan kezeli a keletkezett hiányt, és ez sajnos időnként olyan dolgokra tereltette a gondolatokat, amelyek bár fontosak, de a jövő szempontjából, a tekintetből hogy hogyan nyerheti vissza Szentendre elveszett és megtépázott kulturális tekintélyét, kevéssé lényegesek. Egy dolog azonban a polgármestert is meglepték, hogy alig akadt olyan a pályázók között, aki ne számolt volna azzal a logikus és szükségszerű döntéssel, hogy a három és fél milliárd hitelből, a város befejezi a MűvészetMalmot. Most aztán Dumtsa terv ide és oda, ha a város vezetői nem teljesen süketek, le kell vonniuk a következtetést, hogy ha pénz lesz a városi kötvényekből a MűvészetMalom befejezésével számolni kell, mert e döntés mögött a szentendrei értelmiség egységesen felsorakozik. Azt persze, hogy ebből egy huszonegyedik századi megoldás, vagy hagyományos kis múzeum születik-e majd, vitája várható. De dr. Gyöngyössy Márton megyei múzeumigazgató úr legújabb 2008-as fejlesztési tervében, azzal, hogy a volt szentendrei földhivatal épületében 1800 négyzetméteren a szentendrei kortárs képzőművészeti anyag bemutatását tervezi, a vitát tulajdonképpen már eldöntötte.

S bár az unió azt tűzte ki célul, és Magyarország is azonosult ezzel a céllal, hogy két éven belül a digitális analfabéták számát felére csökkentjük, ez már látszik nem teljesül és az internethasználat mértéke elmaradt a nyugat-európai statisztikáktól. A 2007-es év mégis sikerként könyvelhető el a hazai online piac szempontjából, mivel egy év alatt 650 ezerrel bővült a világhálót rendszeresen böngészők köre a Szonda Ipsos és a GfK Hungária Nemzeti Média-analízis kutatása alapján a felnőtt (vagyis 15 évnél idősebb) lakosság körében. Tavaly a második félévben 2,926 millió volt a havonta legalább egyszer internetezők száma, míg 2006 második félévében még csak 2,276 millió.
Az internethez hozzáférők száma valamivel kisebb mértékben nőtt, 2007 második félévében 3,7 millióan rendelkeztek valamilyen módon hozzáféréssel a világhálóhoz, míg 2006 hasonló időszakában 3,2 millió felnőttről volt elmondható ugyanez. Ebből az is következik, hogy az internet-hozzáférések kihasználtsága megnőtt: míg 2006-ban a hozzáférőknek csak 71 százaléka internetezett legalább egyszer havonta, addig ez a mutató a múlt év második felére 79 százalékra emelkedett.Jelentős változás történt az otthoni hozzáférések tekintetében is: 2006-ban még a felnőtt népesség 21 százaléka rendelkezett otthoni hozzáféréssel, amely szám egy év alatt közel 800 ezerrel nőtt. Tavaly a második félévben már 30 százaléknak, több mint 2,5 millió felnőttnek volt lehetősége otthonról használni az internetet, ami 42 százalékos növekedést jelent. Az otthoni internetezők 84 százaléka esetében széles sávú (xDSL vagy kábeltelevíziós) hozzáférésről van szó. Az internetezőket korcsoportok szerint vizsgálva legnagyobb mértékben a 60 évnél idősebb netezők száma nőtt, 70 százalékot meghaladó mértékben, de így is csak 100 ezer ilyen korú internetezőről beszélhetünk, ami a korcsoportnak mindössze 5 százaléka. A legnagyobb számbeli növekedés a 18-29 és a 30-39 éves internetezők körében volt mérhető, ezek a csoportok megközelítőleg 200-200 ezer új belépővel bővültek 2007 folyamán. Az internethasználat legnagyobb mértékben továbbra is a legfiatalabbakat jellemzi, a 15-17 évesek 76 százaléka internetezik legalább havi rendszerességgel.
Tavaly a második félévben már a felnőtt lakosság 30 százalékának, több mint 2,5 millió embernek volt lehetősége otthonról használni az internetet, ami 42 százalékos növekedést jelent.
A 2007-es év sikerként könyvelhető el a hazai online piac szempontjából, mivel egy év alatt 650 ezerrel bővült a világhálót rendszeresen böngészők köre.

Tisztelettel:
Nagy János elnök MEE Világítástechnikai Társaság www.vilagitashaza.hu
Kolláth Zoltán elnökMagyar Csillagászati Egyesület www.mcse.hu
Elérhetőségek:
vtt(at)vilagitashaza.hu, 30-931-1060
kollath(at)konkoly.hu,20-972-1420

Pedig ma már a turizmus szolgáltatásaihoz a gyors wifi kapcsolat ugyanúgy hozzátartozik, mint a jégbe hűtött üdítő. Szentendre sajnos e szolgátatásban még a tizkilencedik században tart, mert sem a városházán, sem a kultúrházakban, turinform irodában, az utazási idodák többségében, de még a POSTÁN sincs az átlag halandónak szabad mikorhullámú internet hozzáférés, mint Európa boldogabbik felén mindenütt. Sajnos vendéglőink jelentős részében sincs wifi. Jórészt azért, mert a tulaj nem is tudja, mi az, de azt sem, mennyibe kerülne a kiépítése. Így hát azt gondolva, hogy ez hatalmas beruházás lenne nem is gondol erre. Nos, így most nálunk nem lesz elérhetővé a HSDPA vagy HSUPA a 7,2 Mbps-os adatátvitelt, amely arra alkalmas telefon vagy modemmel 41 településen gyorssá teszi az internetezést, a letöltést, a fájlok és e-mailek küldését.
Füleimmel már hallom az illetékesek szokásos visszekérdezését, hogy jó, jó de miből? Én meg azt kérdezem, ez a szolgátatás az e közigazgatásra nyert 500 millóba nem fért volna be? Mert ha van valamilyen szolgáltatás, amely az átlag ügyfélnek segíthet, hát akkor a wifi az.

A történet amit itt felidézek a szentendrei testület korábbi idejéből való és Lieber bácsi nyugalmazott tanfelügyelővel, képviselővel a korabeli egyszemélyes városi ellenzékkel esett meg. Mert hát vannak minden testületben olyanok, akiknek állandó témájuk van. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint ilyen volt, még a gázlámpa előtti világban Loits ügyvéd úr, akinek a városi közvilágítás, illetve annak hiánya volt felszólalásainak állandó tárgya, vesszőparipája. Lieber bácsinak ez a falopás volt. Ugyanis, nagyon bántotta, hogy a városgazda a szentendrei testület vezetésének elnéző jóváhagyásával dézsmája a város 2300 holdas erdejét. Megunva a hasztalan hadakozást és felszólamlást, amely eredménye annyi volt csupán, mint a pusztába kiáltott szónak, és unta már a kérdéseire kapott semmitmondó válaszokat, fogta magát kiült az izbégi útra, leállított minden arra haladó lovaskocsit, megkérdezte, hogy honnan és hova viszik a fát. Majd ezután bement városházára és ott elkérte ( meg is kapta)- akkor ez még könnyen ment egy önkormányzati képviselőnek, nem úgy mint nekem mostanában a tévéfelvételekkel, amelyek állítólag megvannak és mindenki számára nyilvánosak is- hogy mutassák meg neki, kinek, milyen és mennyi fa kiutalása volt. Majd ezek után a következő testületi ülésen felolvasta, mikor, mennyit lopott a városgazda. No, ennek nem örült a várost kormányzó többség, de különösen városgazdának esett zokon. S ezért úgy vett elégtételt, hogy az öreg, egyébként, testi fogyatékos, sánta tanfelügyelőt, Lieber bácsit nappal, a takarékpénztár előtt, alaposan elverte a botjával.
Így ért véget Liber bácsi igazságért folytatott egyszemélyes szentendrei háborúja, s lett a mindenkori városházi ellenzék emblematikus alakja örök időkre. Példázat arra, hogy még a bottól sem rettentsen vissza senkit az igazáért folytatott küzdelemben. Mégis remélem, hogy a dévédék megnézéséért én nem járok majd így. Mindenesetre, biztos ami biztos, mostanában kerülöm a takarékpénztár környékét.

A rendszerváltás után kialakult az ünnepek rendje Szentendrén, és a nemzeti ünnepek ( március 15. augusztus 20. október 23.) mellé két városi ünnepet vett fel, élesztette újjá a közösség, az Ivan dan-t, Keresztelő Szent János templom (templomdombi templom) védőszentje, a templom búcsújának napját, a szentendrei dalmátok ünnepét, és augusztus 19-ét a szentendrei szerbek ünnepét, a Preobrazsenszka búcsújának napját, évszázados szentendrei közösségi ünnepeket.

Szégyen vagy sem, mivel én Árpád napjáról eddig annyit tudtam csak, hogy az a bizonyos Árpád akinek alakja nekem leginkább a Feszti körképről idéződik elém és mint keresztnév régi magyar személynévből a 19. században újították föl Árpád fejedelem (i. sz. 883–907) tiszteletére, a honfoglaló magyarok vezére volt. Nos ilyesmikről olvastam, hallottam, de hogy a vezérnek napja lenne, eddig nem tudtam. Bár ha már megemlítődött Feszty neve, azért annyit Árpád napján sem árt tudni, hogy lánya Masa, aki Borus B. Ferenc hétköznapi nevén Bindorffer Feri bácsi, az utolsó szentendrei bognár mester és amatőr költő múzsája volt, s aki rokonához, Feszty Árpád húgához járt ki Szentendrére és aki a mai MűvészetMalom előtt lévő házban lakott.
Így hát a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodtam, beírtam a gúgli keresőjébe. Egyik site-on találtam valami keveset, pontosabban egy felhívást, amelyben ez áll 2007-ben: „Ezért a civil Magyarországnak és a családoknak kell megemlékezniük - a Kárpát-medence minden magyar közösségében és a tengerentúlon is - az európai történelem egyik kimagasló személyiségéről, a magyar Árpád nagyfejedelemről.” Innen tudtam meg hogy 2008. március 31. én van Árpád napja, amely éppen Árpád nagyfejedelem halálának 1101. évfordulója.
Mert hát Árpáddal én úgy vagyok, mint talán rajtam kívül sokan e medencében,

„A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e múltnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!”

Mint azt az alpolgármester úrtól megtudtuk, így döntött frakciójuk, slussz-passz.
Valami nagy gebasz lehetett a háttérben, ha ilyen kurta-furcsa elintézték a belváros koncepciót, és vele erkölcsileg szegény közlekedési munkacsoportot is, mert a korábbi protestálásokat még könnyen vették. Nos a verdikt az, hogy mindaddig míg nem készül el az új Dunakanyar körúti csomópont,felfüggesztik az új közelekedési rendet. Bár a vitában Hajdú rákóczis igazgató úr a csökkenő forgalomról és biztonságosabb gyermekközlekedésről számolt be és rajta kívül többen beszéltek kevesebb óvárosi autóról, nem volt a vitának helye, előre eldöntött volt a dolog.
Az ötös számú melléklet a Bajcsy-Zsilinszky, Bükkös, Kanonok, Tiszteletes utcák közlekedésére vonatkozott.

A Belváros forgalmi rendjének alakítása a Belvárosi Koncepcióban megfogalmazott célok irányába.

- A forgalmi rend egyes lépcsőinek megváltoztatása csak évente két esetben, a tavaszi szezonkezdés előtt, február 1.-jén, illetve ősszel, október 1.-jén lehetséges.
- A változásokat a későbbiekben a végrehajtást megelőzően legalább fél év türelmi idővel kell eldönteni.
- Útlezárás miatti parkolóhely csökkentés, további döntésig csak akkor lehetséges, ha ezzel egy időben új parkolási terület nyilik meg. Az parkolóórás rendszer használata során keletkező kihasználtsági adatok függvényében eseti alapon ettől eltérő parkolóhely szám változtatás is lehetséges.
- A végső cél a Belvárosi koncepcióban elfogadott teljes korlátozás.

Nyertek az igenek, annyira, hogy még a győzők is megdöbbentek tőle. Mert hát hiába, az ügyesen feltett kérdéssel rájátszani az emberek önvédelmi reflexeire, győzni a népszavazáson, a fő gond megmaradt, és most igazán hangosan fogalmazódik majd meg. Mi lesz a nyugdíjjal, egészségügy átalakításának szükséges és fájdalmas tennivalóival, ugyanis, azt az ellentétes nézeteket valló kollégáink is pontosan tudják, hogy kevés az aktív dolgozó, a befizető és nagy lélekszámú nyugdíjas korosztályunk, mint ahogy arról is pontos ismereteik vannak, hogy kevés a befizetés az egészségügyi alapba és egyre drágábbak a gyógyszerek, műszerek, eljárások, magyarán szólva valamit lépni kell. S most, aki kérésükre, javaslatukra a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj ellen szavaztak, hamarosan azt fogják mondani, hogy ha á-t mondtatok, mondjatok b-ét is. Nem véletlen Orbán Viktor győzelem utáni visszafogott hangütése, mert hát az ellenzéki oldalon lévő kollégáink is pontosan tudják, hogy a vátoztatások tovább nem halaszthatók és ehhez az ellenzék támogotása is szükséges.

A helyi hírharsonában írtam arról, hogy miért tartom üdvösnek vizitdíjat. Kaptam is rá választ az igazgató asszonytól, mondván az a 32 millió amit én felemlegetek nem is a vizitdíjból jött össze, ( ő és a polgármester mondta a testületi ülésen, visszanézhető, hallgatható). Mégsem azzal van bajom, hogy most másképpen emlékezik, hanem azt amit ez előrevetít. Ugyanis, ha már ennyit nem bír el a győztes igazságérzete, mi lesz ha, a csődhelyzet elkerülése miatt majd fájdalmasabb dolgokban kell közös gyékényen árulni? Vagy én is, mert éppen megfricskáztak, mondjam azt, tegyek érte, hogy ne a szentendrei rendelőintézet legyen az egyik favorit. Nem teszek ilyet, bármennyire is sérti hiúságom a meghazudtolás

Tulajdonképpen nem az bánt, hogy a lelkesedéstől piruló arcú, fiatal, gomblyukában nemzetiszín szalagos tanító néni meglegyintett, mert az oké, ő tipikus Viktor hívő, vele kalkuláltam, benne volt a pakliban, mint mondani szokták. Hanem az, hogy idős, esztergályos kollégám, akivel együtt kevertük maltert, amikor kalákában építettük az óvodát, kent le egy rendes nyaklevest. Mert ezen a szavazáson körülbelül 900-an voltak Szentendrén olyanok, aki 2006-ban baloldali szavazók voltak, s akik most voksukat a vizitdíj, kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére adták. Mert hiába állította a kormány és a szocialista képviselők is, hogy ők ilyen egészségügyi törvényt, több biztosítós, fizetős egészségügyet akarnak, ennek előnyeiről nem sikerült meggyőzni választóinkat. A többség az érzékelte csak, hogy koalíciós elígérkezésből adódó kényszer miatt alakult így a törvény, az SZDSZ kényszerítette rá akaratát a miniszterelnökre és a koalíció foglyaként vergődő szocialista frakcióra. Nem sikerült elhitetni választóink többségével, hogy jó dolog a napidíj, vizit-díj és tandíj, mert az elképzelés is, amely bár lehet, hogy eurokonform -ennek a szónak ma már nincs pozitív tartalma Magyarországon- és szükséges is, éppen, azzal a nyolcvanas években vágyott svéd, német jóléti kapitalizmus-modellel ellentétes, amelyre választóink többsége vágyott és amelyet elérni remélt a rendszerváltáskor.

Szóval, lehet reformról beszélni, szabad kádáristának titulálni a társadalom nagyobbik felét, ez a rendszerváltás óta elfogadott szólhasználat, már nem sérti legfeljebb néhány régi káder fülét. De az emberek zsebébe nyúlni nyilvánosan, úgy látszik, azt nem szabad. Persze most neoliberális barátaink, a pénz diktatúrájának lovagjai fanyalognak, hogy milyen éretlenek vagyunk, mennyire nem értjük ez az új kapitalista, a pénz számára szabad világot, mennyire korszerűtlenül gondolkodik honfitársaink többsége. Lehet, hogy így van. Lehet az átkos paternalizmus hívének minősíteni a többséget, de attól még így gondolkodnak, sőt mint kiderült cselekednek is honfitársaink.

Nem is csalódtak. Mert ettek itt, egy, öt, tizenhét lángost, ittak rá, egy, öt, tizenhét korsó sört, megnézték a Kovács Margit Kerámia Gyűjteményt, vizeltek a Duna parton és boldogan hazautaztak a Skálában vett vásárfiával.

Aztán jött a rendszerváltás, amikor alig akadt olyan nyugateurópai, akit ne fogott volna el a kíváncsiság, hogy megnézze – már csak kalandvágyból is –, milyen is volt az a bizonyos magyar legvidámabb barakk, ott túl a szögesdróton. Az elegendő volt arra, hogy megjósolják milyen is lesz a turisztikai szezon Szentendrén annyi, ha meglátták a tévében, hogy valamelyik nyugati állam kormányfője Szentendrén jár és Kovács Margit kerámiáit vizslatja, és valamelyik új, magyar méltósággal végigsétál a szentendrei Fő téren. Erre máris úgy döntött a nyugateurópai esztergályos, hogy a betervezett görögországi nyaralás ide, lekötött szállodafoglalás oda, ő márpedig Budapestre látogat és kiugrik Szentendrére is.

Nem csalódtak ők sem (nagyon), mert ettek itt, öt, tizenhét, százharmincöt márkáért az x, y, z vendéglőben jó, zsíros, ungarische gulascht, ittak rá, öt, tizenhét márkáért egy pohár sört, vagy ötvenért ménkű rossz magyar lőrét cigányzenével, táncosokkal, azaszép, azaszép folklórműsorral, megnézték a Kovács Margit Kerámia Gyűjteményt, vizeltek a Duna parton és boldogan hazautaztak a Bogdányi utcában vett echte ungarische népművészeti vásárfiával.

S ekkor még ide járt sok un. állandó vendég is, akiket az idegenforgalmi szakmában csak, mint a legfontosabb tényezőt emlegetnek. Mert hát ekkor Budapesten legendája volt a szentendrei Görög utcai fagylaltnak, a Görög kancsó vasipecsenyéjének, a Arany Sárkány izbégi pecsenyéjének és gödöllői, töltött csirkéjének, a Rab Ráby magyaros konyhájának és minthogy büfé is kaphatna Michelin-csillagot, Jakabék szentendrei, tejfölös-fokhagymás lángosának is. Ha hiszik, ha nem, akkor még jókat enni is kiugrott kétforintos benzinnel tankolt Škodájával, vállalati Volgájával a budapesti középkáder, a televízió szerkesztőtől a gyári személyzetisig szinte mindenki.

Mert az biztos, hogy a szentendrei vendéglők konyhájáért ma már aligha jönnek a városba túristák. AKovács Margit Kerámia Gyűjtemény is csak akkor lenne attrakció, ha Győzike lépne fel ott. Szentendrei hírű, minőségű fagylaltot Pesten is lehet kapni már, nem is egy helyen. De ami ennél is jobban otthon tartja a valamikori Szentendrére kijáró budapesti fiát, az az, hogy ma nem két forint a benzin, és a városi közlekedésről, a szentendrei parkolásról legendákat hallani a fővárosban, de ezek egy rémregényből való részletek.

Mostanság már nem szokott lenni a sírkövön virág, mert a szentenreiek már nem ismerik e régi történetet. De ma, amikor a hölgyeket ünnepeljük, kérem férfitársaimat emlékezzünk meg Rózáról is, akit két évszázadon át a szentendrei nők megőriztek emlékezetükben.
Sok boldogságot Róza, nyugodj békében és minden jót, sok boldogságot szentendrei hölgyek!

Nos, valami hasonló történik napjainkban a Ferences Gimnázium és Könyvtár könyékén. A képek ma délelőtt készültek, és az egyiken az látszik, hogy az Áprily téren, ahol vagy az alma mater iránti lojalitásból vagy csak egyszerűen közlekedés-logikai meggondolásból nem kell a parkolásért fizetni, autók sora áll, nehezítve a Bükkös-patak felé az Aprily téren, Fulcó deák és Tiszteletes utcán az óváros egyik fő megközelítési útvonalán való közlekedést. Ugyanakkor a Martinovics utcában a szerb temető falánál, nyugis helyen lévő parkolók üresen állnak .

Végigjárva környéket, miközben a Bödecsék előtt is volt parkolóhely addig a reggel ful forgalmat bonyolító Arzén utcában autók parkoltak. Magyarán szólva, ott ahol nagy a forgalom, az egyébként is keskeny utakon, autók várakoztak, míg a nyugis, senkit sem akadályozó parkolók üresen álltak.

Ez így szerintem még nem jó megoldás, ráfér némi finomítás.

Nem tudom mi van a dolgozattal. Egy idő múlva elmaradozott a gombából, azt mesélték betegeskedik. Én is hanyagoltam a korzót, mert portás lettem. Bélát megoperálták ő sem ját már annyit le mint régen, nem bírja cigifüstöt. Elmaradt közgazdasági sorozatom is, pedig tíz alkalommal ültünk le megbeszélésre, Viktor hirtelen meghalt, s most elment a Tanárúr is. A Gomba Akadémia már nem lesz olyan, mint volt, Viktor és Tanár úr nélkül. Már csak Öcsike és én maradtunk a volt állandóak közül. S hiába ugrik majd be Kraszna ,jön Laca lelkesedve sárospataki magányából, vagy Bendzsi hangosan hintve az igét, ez már nem a régi akadémia lesz. Csak olyan mint a város, Billencs, Százlábú, Dusán, Sirilla és Kövesgyuri nélkül, egy kicsit szürkébb, mint volt. De abban reménykedünk, hogy ezen a tavaszon is kivirágzik gomba melletti rószaszín fa.

Szóval, a legközelebbi március 11-i önkormányzati testületi-ülésen elénk kerül egy előterjesztés, a „Teátrum Hotel megvalósítási lehetőségeiről” címmel a polgármester aláírásával. Amelynek határozati javaslatában az áll, minősítsük át a telket és épületet forgalomképessé, magyarán eladható, apportálható stb, vagyontárggyá, készíttessünk egy szakcéggel ingatlanforgalmi értékbecslést és valamiféle …. hasznosítási javaslatot majd a polgármester terjesszen egy későbbi testületi ülés elé.

Ezt megelőző előterjesztési részben pedig arról írt mondatok sorjáznak, hogy a város miközben támogatja a Teátrum Hotel projektet, saját részére 20 autóbusznyi parkoló megtartását is igényli, és arról is írnak, hogy milyen módon és formában lépne be projektcégbe, valamint, hogy három éven belül el kell kezdeni az építést. Tájékoztatnak bennünket a parkoló és épület bonyolult (egy része út, másik része parkoló stb.) jogi helyzetéről, az építési koncesszióról és a pályázati koncesszió lehetséges tartalmáról, s ebben, az általunk életre hívott Pro Szentendre Kft. szerepvállalásáról is.

Szóval, végül is ledózerolnák volt a Teátrum Étterem épületét és telek nagyobbik részén egy háromcsillagosnak megfelelő, száz szobás szálloda épülne fel, nem városi pénzből. Erről már beszélt nekünk Jaczkó úr ,aki tájékoztatott bennünket a februári testületi ülésen arról, hogy mit szeretnének. Mivel az ördög részletekben van, gondolom hosszú egyeztetés előzi meg még a tervezést és az előkészítést, amelyben reményeink szerint, minden olyan információt megkapunk, amely a körültekintő döntéshez szükséges majd.

Mert hát abban majd mindenki egyetért a városban, hogy ha a Szentendre önkormányzatának -általában az önkormányzatok finanszírozása, ilyen marad a jövőben is, mint amilyen manapság, hogy évi másfél milliárdot másnak juttatnak a szentendreiek adójából,(szegényebb önkormányzatoknak) akkor olyan adókból, mint amilyen a szállóvendégek után kapott visszatérítés lehet a városnak megélni és ehhez szállodára van szükség. Ha ezt a célt jól, színvonalasan és a város érdekeit is figyelembe véve szolgálja ez a projekt, hát akkor, támogatásra érdemes.

Lenéztem ebéd után, hogyan is válik, vált be az új forgalmi rend, valóban bedőlt-e Szentendre, mint azt a múlt héten lenn-járva a városban hallhattam vendéglős ismerőseimtől. Hát mit is mondjak? Nyüzsi, ember és autó mindenütt. A volt Teátrum Étterem parkolójában 54 személyautót számolok meg, viszont autóbusz talán, ha kettő áll most itt. Egy gépkocsinyi parkolóhely sincs a Rév utcától a Fehér házig. A Görög utca a hetvenes éveket idézi, hosszú sor áll a fagylaltos előtt.

Részlet a Magyaroszág című lap „ Születésnapi mérleg az egyéves vizitdíjról”cikkéből:

A kilencvenes években Szentendrén bővült a múzeum kínálat. Ekkor létesült a Közlekedési Múzeum szebbnél szebb századelős villamosokkal, vagy a legutóbbi idők érdekessége a Rádió Múzeum és Korencsy tanító néni unokájának Károly nevével fémjelzett legújabb fő téri attrakció az óra múzeum. És íme következő, nem túl meglepő, de szerintem érdekes hír:
Dr. Isaszegi János, a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisának parancsnoka december elején arról számolt be, hogy az elgondolás és tervezés szintjén megszületett egy haditechnikai park ötlete, de az alapterv még nem nyilvános, mert jóváhagyás előtt áll./tovább/

A kor és az új módi szerint, esemeseken, ememeseken és e-maileken ömlik a jókívánság mindenhonnan. Jót, kívánnak kedves, közeli és csak kapiskálom, hogy ki lehet az, ismeretlen ismerősök. Okosan, szellemesen, tréfálkozva, komolykodva, szomorúan, nevetősen, közömbösen és szerfelett vidáman, ügyesen és ügyetlenül, együgyű képekkel és mondatokkal, és versekkel is. Szavak, mondatok rohangálnak a dótokon és a levegőben, hubok osztják ezerfelé, terjednek, mint az összedőlő dominóépítmény, amelyeket többszázezer darabból hónapok alatt nagy csarnokokban épít fel, soktucat egyetemista.

Számomra feltűnt, lehet, hogy ez sokaknak piti ügy, de ilyenkor derül ki, hogy a magyar szereti nyelvét. Úgy látszik úgy döntött, ha már sokmindenben különbözünk, ebben egységesek leszünk. Mert nyíltan és belül, magában motyogva, hangosan üvöltve, bevallva és titkon, de szereti nyelvét, mint titkos szeretőt. Szereti még az is, aki rongálja, töri, fitymálja, alázza, mert nem tud mit kezdeni azzal, amikor legbelül egyszer csak felrímelnek sorok, mondatok, észrevétlenül. Ilyenkor megadja magát, saját magának. Mgéha kisiklik alóluk a gondolat, akkor is. Mert a szavak, mint a nem kívánt érzetek, feltűnnek, s aztán ott csengenek, dobognak, susognak csattannak, pattognak, suhannak, reppennek az agyad göröngyös felületén száguldva, mint a sci-fi filmekben az űrhajók. Mert a nyelv összerak ezernyi dolgot, ha akarod, ha nem. Hisz a szavak feltűnnek váratlanul, egymásra lelnek majd szétbomlanak, hogy új alakot és formákat öltve ismét pompázzanak, haragítsanak vagy csak magyarázzanak. Mondatok kerekednek vétlenül, és már azt sem tudod honnan köszöntöttek rád, a semmiből érkeztek, vagy a múltból zúdultak utánad./tovább/