|
|||||
A
VIZITDÍJ ÉS AZ ANALFABETIZMUS
|
|||||
|
|||||
- Nem jó kikezdeni a doktorokkal! figyelmeztetett. De én nem akarok senkit sem bántani, csak eddig nem tudtam, hogy lehet, engem is egy analfabéta gyógyít. Nem, ez így durva és nem is igaz, mert aki gyógyít nem analfabéta, „csak” digitális anlafabéta. Mert hát kedves olvasó, attól, hogy valakinek kompjuter van az asztalán attól még sajnos digitálisan analfabéta lehet, s mint sok mai vezető esetében, és ezek szerint némely háziorvosnál is, legalábbis az az alábbi cikkből ez derül ki legfeljebb finomabban fogalmazva így,„mert nem igen barátkoztak meg a számítógéppel, a megváltozott világgal.” Nagy gond ez, de mint majd az írásból az is kiderül, nem a szentendrei háziorvosok, csak az Európai Unió szerint. Az meg ugye kevésbé fontos érv mostanában. Részlet a Magyaroszág című lap „ Születésnapi mérleg az egyéves vizitdíjról”cikkéből: „Szentendrén az agglomeráció ékkövében, kilenc háziorvos működik. Hasitz Ágnes megköszönte 2800 betegének a vizitdíjakból – amúgy őértük -vásárolt készülékeket, így az új EKG-t, s azt a CRP-műszert, amely egyetlen csepp újbegyből vett vérből ki tudja mutatni azt,hogy kór bakteriális avagy vírusos eredetű, azaz kell-e antibiotikumot felírni és szedetni a beteggel, vagy ez csak feleslegesen megterheli a szervezetet, a pénztárcát. Hasitz doktornő viszont a fizetett vizitdíjjal kapcsolatban valami más, szerinte legalább ennyire, ha nem még fontosabbra is felhívta a figyelmet. Bár mint fogalmazott azért lehet, hogy sok kolléga majd legszívesebben „megégetné” őt boszorkányként. Ez pedig a következő:minden egyes vizitdíj mögött orvos-beteg találkozás , receptírás van- a vizitdíj az övék marad teljesen, de jelentési kötelezettséggel tartoznak az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. A vizitdíj számítógépes ügyvitel – az egyes orvosok által csepült „óriási adminisztráció” - az orvosnő szerint – az áttekinthetőséget, s igen, az ellenőrzést is segíti. Akinek ez fáj ott baj van -mondta- mert bizony nem lehet csak úgy a piacon, az autó tetején receptet írni, mindennek nyoma kell legyen. Hasitz Ágnes szerint ez szabályozottabb működést inkább az idősebb háziorvosok sérelmezik, mert nem igen barátkoztak meg a számítógéppel, a megváltozott világgal....” Erről így fogalmaz az Eurostat „Magyarok
a digitális analfabéták élén” Szóval
a mi doktoraink egy részének aztán hiába szervezik március 4-én „ az orvoslás
jövője a virtuális világban „ tanácskozást, a Web 2.0 Symposium a Millenárison
címmel. Mert lehet, hogy olyan is akad közöttük aki egy körlevelet sem
tud elküldeni, olyan bonyolult feladatról, mint iGoogle fiók nyitása már
nem is beszélek, amit ma százmilliók használnak. Ja kérem, mi nem vagyunk
sem Kína, sem USA, mi büszke magyar digitális analfabéták vagyunk. Erre
meg a rosszakarók azt is mondják, hogy a szentendrei háziorvosi praxis
nem három, hanem harminc millió. Én meg erről korábban azt gondoltam,
hogy azért ilyen drága, mert a mi háziorvosaink jobbak, képzettebbek,
okosabbak, műveltebbek, mint a vidéki hárommilliósok. De hát ezek szerint
tévedtem. |
|