főoldalra  
   
GYÖKEIREINK ÉS A TŰZOLTÓSÁG
   
   

Klovicevi dvori
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen kérelmet terjesztettek be a polgármester arról, hogy a városi önkéntes tűzoltók használhassák a Szentendre nevet. A dolog rendben is volna, hiszen a képviselő-testület őrködjön csak féltékenyen város hírnevén így is, e módon is, hiszen ez ma érték- sajnos lassan már csak ez maradt Szentendréből. Meg aztán így van szabályozva rendeletünkben is. Csakhogy, volt itt már önkéntes tűzoltó egyesület nem is akármilyen, heted-hét országban ismert, vagy ha ott nem is, de a városban és környékén nagyon. Mert hát voltak minden településnek olyan civil szervezetei, amelyek 1985 az egyesületek újjáéledéséknek lehetősége és különösen rendszerváltás óta, fontosak, és szükségesen az egész közösség fundamentumai kell hogy legyenek, akikre, amelyekre nem csak emlékezni illik, de építeni is. Mert ők az a közösségi gyökér, amelyen újrahajthat európaiságunk is. Mert mit érne a szentendrei baloldal és annak pártja ha nem emlékezne helyi ünnepeire május elsején és november első hétvégéjén arra, hogy a 1918-ban ezen napon a helyi szociáldemokrata párt népgyűlést rendezett és felhívást tett közzé „hogy Magyarország jövendő államformája a köztársaság legyen.” Nos így kell, hogy éljen a mindennapokban a Szentendrei Kaszinó, a Munkásképző Egylet, Polgári Kör vagy Turista Egylet és ebben az évben 110 éves Szentendrei Kerékpár Egylet emlékén túl annak a közösségi közjóért vállalt tettei és céljai továbbra is.
 

Valamikor Szentendrén nem volt olyan hazafias ünnepség, szüreti bál, felvonulás, de Ivan dan vagy bármiféle más mulatság sem, ahol az alaphangot ne Beceller Jenő vezényelte tűzoltózenekar vagy annak elődje adta volna meg. A városi tűzoltózenekar kihagyhatatlan része, egysége volt Szentendre kulturális közéletének majd egy évszázadig, mint ahogy, majd minden kisvárosban a monarchia területén. Hiába volt itt Európa hírű-tamburás, vagy más hangszer tudója, a közszereplés legtöbbjét az amatőrökből verbuválódott tűzoltózenekar adta. Az 1889-ban hivatlosan is egyesületté alakult önkéntes tűzoltók Szentendre megbecsült polgárai voltak, büszkék hivatásukra, egyenruhájukra. Persze a korabeli városi elöljárók tettek is azért, hogy a tűzoltó hivatás közmegbecsüléssé váljék. A megalakulástól kezdve hosszú ideig Dumtsa Jenő volt a tiszteltbeli elnök, de feladatot vállalt Petrovics János jegyző, mint ahogy Piachek Camillo tanácsnok is, aki a megalakuláskor volt az egyesület elnöke. Dolgozott az egyesületben Leitner Samu bácsi, városi képviselő, számvevő, anyakönyvvezető az egyetlen fillérrel sem díjazott városi tűzoltó parancsnok, vagy Fiala Ignác bácsi is aki nem csak hogy szabó volt de a templomhegyi iskola pedellusa is és aki 1873-ban született, 1962-ben távozott közülünk. Ignác bácsi halála éve is jelképes, mert a háború után 1962-ben szűnt meg a Szentendrei Hivatásos Tűzoltóság. De volt itt parancsnok a városi tűzoltók első embere Mihajlovits bácsi is a Szőlő utcai nehéz kétkezi munkát végző kisiparos. Érdekes, városszerte ismert és közmegbecsülést kivívott kisemberek voltak ők. Tűzojtónak lenni kitüntetés volt. Mikor a hatvanas években újjáalakult a testület, bár megtépázott tekintéllyel de még mindig voltak az önkéntes tűzoltóságnak erkölcsi tartalékai. S ma is sokan emlékeznek szívesen Rádó bácsiékra, de Czikora Lajosra vagy Szauter Gyula volt városi önkéntes tűzoltók parancsnokra is ugyanolyan szeretettel mint nagybecsű elődeikre. A hatvanas években kaptak a Belügyminisztériumtól 25 fúvós hangszert, de akkor már a nagy hírű városi tűzoltó zenekart nem sikerült újjáéleszteni.

Hát itt az újabb alkalom, hogy zászlót bonthat ismét a Szentendrei Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Mit is kívánjunk nekik, ebből az alkalomból? Mindenekelőtt azt, őrizzék e patinás múltú közösségük legszebb hagyományait, legyenek olyan sikeresek mint nagy és ükapáik voltak és övezze önkéntes munkájukat olyan közmegbecsülés, mint Leitner Samu és Fiala Ignác bácsiékét.

  a lap tetjére