
|
Klovicevi
dvori |
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen kérelmet
terjesztettek be a polgármester arról, hogy a városi önkéntes tűzoltók használhassák
a Szentendre nevet. A dolog rendben is volna, hiszen a képviselő-testület
őrködjön csak féltékenyen város hírnevén így is, e módon is, hiszen ez ma
érték- sajnos lassan már csak ez maradt Szentendréből. Meg aztán így van
szabályozva rendeletünkben is. Csakhogy, volt itt már önkéntes tűzoltó egyesület
nem is akármilyen, heted-hét országban ismert, vagy ha ott nem is, de a
városban és környékén nagyon. Mert hát voltak minden településnek olyan
civil szervezetei, amelyek 1985 az egyesületek újjáéledéséknek lehetősége
és különösen rendszerváltás óta, fontosak, és szükségesen az egész közösség
fundamentumai kell hogy legyenek, akikre, amelyekre nem csak emlékezni illik,
de építeni is. Mert ők az a közösségi gyökér, amelyen újrahajthat európaiságunk
is. Mert mit érne a szentendrei baloldal és annak pártja ha nem emlékezne
helyi ünnepeire május elsején és november első hétvégéjén arra, hogy a 1918-ban
ezen napon a helyi szociáldemokrata párt népgyűlést rendezett és felhívást
tett közzé „hogy Magyarország jövendő államformája a köztársaság legyen.”
Nos így kell, hogy éljen a mindennapokban a Szentendrei Kaszinó, a Munkásképző
Egylet, Polgári Kör vagy Turista Egylet és ebben az évben 110 éves Szentendrei
Kerékpár Egylet emlékén túl annak a közösségi közjóért vállalt tettei és
céljai továbbra is.
Valamikor Szentendrén
nem volt olyan hazafias ünnepség, szüreti bál, felvonulás, de Ivan dan
vagy bármiféle más mulatság sem, ahol az alaphangot ne Beceller Jenő vezényelte
tűzoltózenekar vagy annak elődje adta volna meg. A városi tűzoltózenekar
kihagyhatatlan része, egysége volt Szentendre kulturális közéletének majd
egy évszázadig, mint ahogy, majd minden kisvárosban a monarchia területén.
Hiába volt itt Európa hírű-tamburás, vagy más hangszer tudója, a közszereplés
legtöbbjét az amatőrökből verbuválódott tűzoltózenekar adta. Az 1889-ban
hivatlosan is egyesületté alakult önkéntes tűzoltók Szentendre megbecsült
polgárai voltak, büszkék hivatásukra, egyenruhájukra. Persze a korabeli
városi elöljárók tettek is azért, hogy a tűzoltó hivatás közmegbecsüléssé
váljék. A megalakulástól kezdve hosszú ideig Dumtsa Jenő volt a tiszteltbeli
elnök, de feladatot vállalt Petrovics János jegyző, mint ahogy Piachek
Camillo tanácsnok is, aki a megalakuláskor volt az egyesület elnöke. Dolgozott
az egyesületben Leitner Samu bácsi, városi képviselő, számvevő, anyakönyvvezető
az egyetlen fillérrel sem díjazott városi tűzoltó parancsnok, vagy Fiala
Ignác bácsi is aki nem csak hogy szabó volt de a templomhegyi iskola pedellusa
is és aki 1873-ban született, 1962-ben távozott közülünk. Ignác bácsi
halála éve is jelképes, mert a háború után 1962-ben szűnt meg a Szentendrei
Hivatásos Tűzoltóság. De volt itt parancsnok a városi tűzoltók első embere
Mihajlovits bácsi is a Szőlő utcai nehéz kétkezi munkát végző kisiparos.
Érdekes, városszerte ismert és közmegbecsülést kivívott kisemberek voltak
ők. Tűzojtónak lenni kitüntetés volt. Mikor a hatvanas években újjáalakult
a testület, bár megtépázott tekintéllyel de még mindig voltak az önkéntes
tűzoltóságnak erkölcsi tartalékai. S ma is sokan emlékeznek szívesen Rádó
bácsiékra, de Czikora Lajosra vagy Szauter Gyula volt városi önkéntes
tűzoltók parancsnokra is ugyanolyan szeretettel mint nagybecsű elődeikre.
A hatvanas években kaptak a Belügyminisztériumtól 25 fúvós hangszert,
de akkor már a nagy hírű városi tűzoltó zenekart nem sikerült újjáéleszteni.
Hát itt az
újabb alkalom, hogy zászlót bonthat ismét a Szentendrei Önkéntes Tűzoltó
Egyesület. Mit is kívánjunk nekik, ebből az alkalomból? Mindenekelőtt
azt, őrizzék e patinás múltú közösségük legszebb hagyományait, legyenek
olyan sikeresek mint nagy és ükapáik voltak és övezze önkéntes munkájukat
olyan közmegbecsülés, mint Leitner Samu és Fiala Ignác bácsiékét.
|
|
a lap tetjére |