Magában visszaemlékezett azokra az időkre, amikor borongós estéken és párás reggeleken együtt rótták a falu utcáit, tele reménnyel, amikor arról győzködték a falubelieket, hogy a nagyböjti választáson, majd rá, a gazdára szavazzanak, mert ő tudja legjobban gondját viselni a községnek.

Amikor nyertek, a gazda tudta mivel tartozik Bélának, ő is akarta, hogy régi vágyát, azt, hogy a falu pásztora lehessen teljesítenie illik. Meggyőzte hát társait, az egy utcából valókat, sőt még falu végéről is egyet-egyet, arról, hogy Béla tudja legjobban makkoltatni a kondát, gondoskodni az anyadisznókról, ismeri a legdúsabb legelőket, rendszeresen körmölni fogja a birkákat, és neki vannak a legjobb kutyái a környéken, azokkal képes megvédeni az állatseregletet a legvérmesebb farkasfalkától is.

Most magában visszaemlékezett, micsoda felhőtlen öröm volt az a csütörtök, amikor a kocsmában összegyűlt falusiak, a gazdára hallgatva Riasztó Bélát bízták meg a falu pásztorának.
Ahogy így visszagondolt, az jutott az eszébe, hogy talán ekkor törhetett el Bélában valami. Talán a nagy öröm, vagy a kényes tisztség miatti felelőségtől, megszédült. Először csak kacskán kezdett járni, mint Mariék vörös kandúrja, akit egy szerelmes éjszakán az elviselhetetlen csecsemősírást hallató nyávogása miatt, a szomszéd Jani úgy vágott oldalba egy féltéglával, hogy belesántult. Később meg fura szokásokat vett fel, vezettetett be az istállóknál és a baromfiudvaron. Előbb a tyúkokat tereltette a juhhodályba, azzal, hogy ott egy helyen jól ellesznek majd a birkákkal és így könnyebb felügyelni rájuk. Később a pulikra meszeltetett fehér csíkot, hogy a sötétben jobban láthatóak legyenek. Lecseréltette az összes marhán a kolompot, a borjúkra nagy harangokat, a robusztus, hatalmas bikákra kis csengettyűket akasztatott, hogy újszerűbb és korszerűbb legyen a csorda. Így amikor elvonultak a falu főutcáján, lógónyakú borjúk kullogtak az állatsereglet végén. A kakast meg éjjel, nappal kukorékoltatta, hogy a szerencsétlen szinte teljesen belesoványodott. De ekkor még nem látszott, hogy baj lesz, mert reggelente az állatsereglet kivonult a legelőkre, este megtért onnan. Bár az feltűnt a kisbéreseknek, és meg is kérdezték a gazdát, hogy minek a kecskére aranyozott bőr nyereg, de hát különösebben nem foglalkoztak ilyen apróságokkal, mert hát volt gond mással, aratni kellett az előd által elvetett termést, és szüret is volt, nem túl sikeres, de azért jutott must a hordókba elegendő.
Ekkor még Béla is sikeresnek tűnt, mert a gazdának újfajta elfoglaltságokat talált ki. Ő ugyanis változtatott, újított az eddigi szokásokon, ünnepeken. Az addig a faluban hagyományos ünnepek Karácsony, Húsvét, Vízkereszt, Szent György napja mellé hetente rendezett kisebb nagyobb ünnepséget a hagyományteremtés szándékával. Így lett ünnepélyes miskárolás a legjobban kiherélt disznónak járó oklevél-jutalommal, de kapott díjat a baromfiudvar legjobb kapirgálója, a gazdaság leghangosabb bégetője és még a trágyázásban kiváló eredményt elért marhának is jutott az oklevelekből. Újdonságként a gazdaságban a Höőőő... helyett bevezették a bégetőtárs megszólítást is.

Egy idő után arról beszéltek a faluban, hogy a legeltetésből hazatérő tehenek tőgyében alig van tej az esti fejésnél, hogy a birkák kezdenek lesoványodni, a mangalicáknak meg akkora szőrük nőtt mintha juhok lennének, de hát ezt betudták az új legelőnek, az avantgarde tartási módnak. Béla ezt is megmagyarázta nekik, hogy ez attól van, mert még nem szoktak hozzá a mozgáshoz, de ha megszokják, megedződnek, kétszer, sőt háromszor annyi tejet fognak adni, mint korábban. Mikor arról kérdezték, hogy minek kellett Bélának Brucsellába utaznia a karikás pattogtatást kipróbálni, még Mari néniék is sűrűn csóválták a fejüket amiatt, hogy miért kell a szíjnak brabant levegő ahhoz, hogy megpuhuljon, de betudták a kanász különcségének amikor azt mondta nekik, hogy ez egy fillérjébe sem került a falunak, hanem még fizettek is érte. Mert hát ekkor még Béla papíron azt is kimutatta, hogy milyen sok álattal szaporodott a csorda. De mert a többség azt gondolta, hogy biztos a szomszédé, a másik állatállománya gyarapodott, nem vonták kétségbe szavait. Azt is elfogadták neki, bár ekkor más sokan csóválták fejüket, hogy azért kell a kakas tollait pirosra, sárgára, zöldre, kékre festetni, mert így a szomszéd faluból felfigyelnek rájuk és ezért többen jönnek majd az ő falujukba tojást vásárolni. Nem csináltak belőle nagyobb palávert akkor sem, amikor Béla bemutatta, hogy ez a beavatkozás nem kiadás, hanem bevétel és hogy ettől egy-egy kakas kevesebb kukoricát fogyaszt, bár igaz, ettől még nem tojik, vagy legalább is, tojást nem.

Így jutottak el behajtási számadáshoz, amikor Bélának el kellett számolnia a rábízottakkal. Ettől Béla annyira felháborodott, hogy még tiszttartó asszonya is ágynak esett. De lassan kiderült sokminden, mint amikor a hajnali sötétben a horizonton felbukkan a nap. Hogy a kakasfestés nem hogy spórolás, de jelentős kiadás volt, mint ahogy brabanti karikáspattogtatás is sokba van a gazdáknak. A marhák tejtermelése nem szaporodott, takarmányból mégis annyi fogyott mintha nem járatták volna legelőre az állatokat.

S most ott állnak a falubeliek nevetségesen és dühösen, abban reménykedve mint a Grimm mese állatai a Brémai muzsikusok, a történet végén,
„Attól fogva a betyárok a háznak még a tájékára se merészkedtek többé. Elköltöztek a környékérol is. „
De ilyen csak a mesékben van.