fooldal

2007. május 20.

ÍRISZ BÁL

(képek egy bálról, avagy a hetvenes évek )

Még nem tudni milyen lesz

Mikor tegnap este a Napközis konyha olajszagú, kopott, a beázástól foltos mennyezetű pókhálós étkezdéjébe léptem, a hetvenes évek hangulata csapott meg. A tanácsi nőnapok filingje, amikor még az étkezde a mai városháza söröző helyén, a pincében volt. A klasszikus, lepukkant menza, behajolós kolhoz átadó-ablakával, alumínium kanalaival. Gyorsan hozzáteszem, akkor itt voltak a város legjobb bulijai. Bejutni különleges kegy és szerencse kellett. Talán mert jó volt a társaság, talán mert csak itt láthatta görbetükörben magát a korabeli városi hatalom, talán mert garantáltan megfelelő volt a minőség és olcsó volt. A választ ma sem tudom rá.

Emelkedik a hangulat

Olyan Gianni Morandis hangulatot idézett, ahogy körbenézetem. Mint amikor a TSZ vezetése vacsorán látta vendégül dolgozóit zárszámadáskor, ahol aztán minden volt, a rántott hústól, a zsírban tocsogó rétesig és a TESLA lemezjátszóról recsegve bömbölt az Io voglio per me le tue carezze. Felidéződtek a dallamok, amit valamilyen értelmetlen okból akkor szabad volt játszani, hallgatni, sőt a rádió is állandóan játszott. Mert hát nem tudtuk, hogy a C,era un ragazzo (Volt egy fiú) című dal amelyet a Rósza fesztiválon adott elő Morandi, először úgy volt, hogy nem is énekelheti el az eredeti szöveggel. Mert mint neki mondták az ország (Olaszország) nem engedheti meg magának, hogy egy baráti ország (az USA) ellen sorakozzon fel. De Gianni végül mégis az eredeti szöveget énekelte el és a dal a vietnami háború elleni világméretű tiltakozás éveiben kultikussá vált.

Már tuti hogy bejött

Azt sem tudtuk, amiről azóta megjelent életrajzi könyvében ír Szerettem szülővárosom Monghidorót, a mama pulóverjeit, a papa kommunizmusát, amely egybevegyült Maria nagymama imáival. Talán ezek tették akkor nálunk is elfogadhatóvá. Felidéződik bennem az öreg portás bácsi alakja (én is portás vagyok és most annyi idős, mint akkoron ő lehetett), amint az egyik ilyen rendezvényen kissé kapatosan, tejes torokból énekelte, - Iljó voljó premelá Velence... amely egy kissé félremagyarított változata az Io voglio per me le tue carezze si, io tamo piu della mia vita szövegnek és mégis, akkor és ott is e gyerekarcú katonaruhás, fiatal csillogó hangú Gianni jött be képbe.
/tovább/

2007. május 18.

KEGYETLEN ÜNNEP

Doberdói emlékmű

Emléklap került a kezembe, amelyen, mint szövege írja az 1914. évi háborúra nyomtattak. Rajta koronás címer és az alábbi szöveg szecessziósan, cirkalmasan az alábbi gyomorforgató szöveggel.
Jóságos királyunk I. Ferenc József szeretett hazánk védelmére a barbarizmus és a gyilkosok ellen kénytelen volt hazánk fiait harcba szólítani. Fegyvereink az igazság, humanizmus és az örök béke érdekében dördültek meg. Szent és igazságos ügyünk érdekében esdve kérünk Mennyei Atyánk szerezz győzelmet számunkra, döntsd meg a kapzsi és a gonosz ellenség hatalmát örökre, űzd el őket előlünk. Óvd meg háborúban lévő szeretett .... hogy családjához mielőbb örömben és boldogan övéinek örömére visszatérhessen. A háborúba indulás napja: A visszaérkezés örömnapja:

Donnál elesettek emlékműve

Olvasom a harmincas évek helyi sajtójában a Hősök Napján megjelent méltatásokat. Felidéződik a Horty rendszer kardcsörtető díszmagyaros ünnepeinek számomra anakronisztikus képe, rossz szájíze, amint olvasom a Trianon felett érzett keserűségtől komor magyar középosztály önnön hősiességét méltató szavait. De visszahallom az ötvenes évek méltatlan megaláztatását is, a fasiszta ünnepről, a Miért harcoltak apádék, miért nem tagadták meg! értelmetlen és szégyentelen kérdését, míg sokakban a munkaszolgálat embert alázó, halálba vivő tragédiájának emléke idéződik. S a hős meghal a doberdói fennsíkon, a Piave folyóba bukva, a Prsemysl várárkaiban, a Don kanyarban, a Békásmegyeri téglagyár mögött, puskalövéstől a Dunába bukva, vagy bombákkal szállított értelmetlen haláltól. Nem a szépről, kellemes érzésekről emlékezetes ez nap. Ezért találó idézet ide, amint Gyóni Géza fájdalmasan ordítja az égbe:

/tovább/

2007. május 14.

DUMTSA ÉS BARROSO

Várom, hogy érkezzen a városházi anyag. Mert az úgy van, hogy hiába döntöttünk arról, hogy két héttel a testületi ülés előtt kell megkapni a képviselőknek a tárgyalandó anyagot, a hivatal így is, úgy is azt csinál, amit akar. Mert kiküld egy nagy adag salátát, jelentéktelen dolgokról szóló, vagy mindenki által ismert, vagy senki által nem igényelt olvasnivalót, azon a címen, hogy ez a tárgyalandók írásos előterjesztése, és ami fontos, amit jobban át kellene rágni, amelynek olvasása és emésztése időt igényel, nincs közöttük

Nos így vagyok most is. Várom a Dumtsa stratégiát vagy tervet vagy micsodát, magyarán szólva a most uralkodó a várost irányítani akaró jobboldali többség elképzelését Szentendre jövőképéről, de az, az istennek sem érkezik. Megjött már a sport rendelet tervezet, a közbiztonságba bujtatott közlekedési elképzelés-koncepció is, de az a fránya Dumtsa stratégia csak nem akar érkezni.

Pedig már a kampányban elmondta dr. Dietz akkor még polgármester jelölt, megvan az, egy nagy gyűjtemény, füzet, amelyben okos mondatokban válasz találhatunk városunk legfontosabb és égető kérdéseire és kirajzolódik belőle a jobboldali kollégáink által felrajzolt huszonegyedik századi Szentendre képe.

/tovább/

2007. május 7.

BÉCS, ZÁGRÁB, SZENTENDRE

Ollózás innen, onnan

Szóval, volt Szentendrén valamikor egy dr. Szini István nevű tanácselnök. Nem, nem polgármester, mert ez még a rendszerváltás előtt volt, abban a gulyáskommunista, elnyomó, zsíroskenyeres világban, amikor hozzánk jártak a szlovénok és az oroszok is Skála áruházat nézni és az NDK dolgozói itt ették tele magukat eperrel és őszibarackkal a Balaton partján nyugati rokonuk pénzén. Szóval a dolog régen történt, még az ántivilágban. Az új tanácselnök első tette az volt, hogy a szentendrei nem éppen könnyűsúlyú képzőművészek számára kiutalta a volt Állami Biztosító épületét, hogy ott magángalériát, pontosabban az Atr éria közösség galériáját működtessék. A dolog természetéből és a korábbi etatista gondolkodásból adódóan természetes módon, nem piaci bérleti díjért, hanem baráti, magyarán szólva nyomott áron.

No, szóval, akkor még a többség, a város többsége (én is) úgy gondolta, hogy a városban, tőke nélkül, lelkesedésből és alkotói szakértelemmel lehet majd piacot találni a szentendrei kortárs művészet artériás és nem artériás képzőművészei műveinek. És ez a galéria egyike lesz azoknak, amely a giccs és a gulyáskommunista turistának szánt alantas termékek helyett, majd értékes műalkotások kínálatával megváltoztatja a korábbi arculatot. A galéria azóta is működik, időnként bezárva, máskor nyitva. De ma már sokkal inkább egyfajta belterjes szentendrei kamara kiállítóhelynek tetszik időnként, mint az európai képzőművészet vérkeringésébe való bekapcsolódás lehetőségének. Azonnal hozzáteszem, mielőtt ezernyi sértődést okoznék, nem tudom milyennek is kell lennie egy sikeres galériának.

A minap fejeződött be VIENNAFAIRt. Amelyet állítólag azzal a céllal indítottak útjára, hogy hidat képezzen a kelet-, közép- és dél-európai országok művészeti színterei között, ismeretlen és izgalmas világra irányítsa a nyugatiak tekintetét. Másrészt a nyugati országokban jól működő műtárgypiac rendszerének keleti adaptálását szerette volna viszontlátni. Ugyanis tőlünk nyugatra a művészeti vásárok a galériák rendszerére alapozzák tevékenységüket és ez a háló Közép-Kelet-Európában még gyerekcipőben jár.

/tovább/

2007. május 3.

SAMI

/Egy gyermekkönyvtáros halálára/

A könyvtár - amelynek portáján ülök - épületét 1975-ben adták át. Ekkor költözött Szentendrére a Megyei Könyvtár. No, persze ez akkor még nem magányos intézmény volt, hanem párban élt együtt a világot éppen megváltani akaró közművelődéssel. Az akkori, úgynevezett kiemelt intézmény a megye büszkesége volt. A siker garantálása érdekében a korabeli megyei vezetők úgy gondolták, friss erőkkel, friss agyakkal töltik fel. Ezért állást hirdettek és fiatal szakembereket hívtak az ország minden részéből. Így került akkor a PMKK-ba sok ifjú, egyetemről kikerülő könyvtáros és népművelő. Csonka Mari, Ládi Laci, Ferge Lajos, Szeredi Mária, Sami is és még vagy féltucatnyian a debreceni népművelő-könyvtáros légió.

Sami is, mert minden gyerek és felnőtt csak Saminak nevezte. Tegnapig. Csak tegnapig, mert hirtelen és váratlanul elment. Nincs már közöttünk többé ebben a karcos földi világban, meghalt. Több százan lehetnek, akik az ő birodalmában, a gyermekkönyvtárban leltek először irodalomra, találkoztak a mással nem pótolható csodával, a könyvvel, leltek jó szóra és egyikük, másikuk időnként talán otthonra is. Mert Sami részlege nem csak a könyvről, sőt legkevésbé erről szólt. Sokkal inkább a szerethető emberről, amely éhes és nyitott a világra, szeret mindent mi körötte él, lélegzik, oly reneszánsz istenes emberséggel. A parktáborban készült régi felvételt nézegetek. Az akkori program éppen a Nevetés a világirodalomban címmel megy és Sami a mai harmincon túliakkal, az akkori kisiskolásokkal beszélget. Még didaktikus kicsit, látszik rajta, hogy még elfogódott, zavarja Hangai kamerája, de az is látszik már mindet tud a szakmáról, a gyermekről.

Nem voltam barátja, csak inkább kívülről figyelő emberként láttam őt, mostanában portásfülkém virtuális ablakán keresztül. Jó volt vele hülyéskedni, vette a humort, és időnként megleptük egymást csak úgy, mert talán emberek is lehettünk egymással, egy-egy szaloncukorral, esetleg csokitojással úgy Húsvét táján, de semmi több, semmi bratyizás, semmi átvitatkozott éjszakák, csak úgy per tu per, ember.

Sami méltóságos ember volt, erős jellem, világos tudás és jól elkvártélyozott ismeret volt az övé. Tudta mit, kinek miért csinál, s mit ér amit tesz. Nem kapott soha kitüntetést, nem is várta el, mert hát valljuk meg, nem volt könnyű alkat. Ami nem tetszett neki, kimondta, annak mérlegelése nélkül hogy aki éppen igazság- vagy igaztalan, érzékeny-e. De szerencsés ember is volt, mert nem tudok olyat, aki ne tisztelte, szerette volna. De, mert nem szeretett tartozni, ezért másnak emberségéből is többet áldozott, mit cserébe kapott vagy kaphatott.

Szevasz Sami! kérlek, ott fenn az égi portán rendesen töltsd ki a jelenléti ívet, mert tudod a bürokrácia, aztán meg ki tudja, melyikünkre vár az a következő rubrika.

2007. május 1.

MAJALIS, NEGYEDIK NAP

Azt hiszen bejött. Mármint a majális. Bár, estére igencsak hűvös lett, a legfontosabb kellék, a gyönyörű idő ma egész napra, és megelőző három napon is majdnem folyamatosan biztosítva volt. A mérce ilyenkor az, hogy a büfések és árusok, hogyan értékelik napot. Ha csak kicsit panaszkodnak, akkor rendben volt minden. Mondja, sokat tapasztalt barátom. Most kicsit panaszkodtak az előző napok délelőttjeire. Tehát, az idei majális sikeres és tömeges volt. Igaz, ami igaz, volt olyan délelőtt is, hogy csak ötvenen, százan voltunk a színpad előtt.

Barátaink azt mondják, túl szerények voltunk az önreklámozásban. Akik kijöttek sokan nem tudták, hogy a rendezvényt A-tól Z-ig a szentendrei szocialisták rendezték. De nem azért vállaljuk évről évre a majális megszervezését, hogy magunknak dicsőséget, hanem, hogy a szentendreieknek örömet szerezzünk. Persze lehet, hogy ez nem túl korszerű magatartás korunkban, de hát így szocializálódtunk, vagy hogy ne tudományoskodjak, így tanultuk. /tovább/

2007. április 30

MAJALIS, HARMADIK NAP

Szóval eljött. No nem az, nem akkor, nem úgy, ahogy, amikorra vártam, de eljött. Mármint lejött a Postásra az, az általános szentendrei, akit várunk, célzunk, mozgósítani szeretnénk, és aki nem akkor nem úgy viselkedik, mint ahogyan mi gondoljuk . S ami legbántóbb benne, hogy lehet őt szapulni, lenézni, egekbe magasztalni, de mindig úgy viselkedik, ahogy nem számítjuk. Átkozta már őt polgármester és színházi rendező, városi kultúros és galériás, amatőr, és hivatásos, de pontosan kiszámítani, hogy mikor, mire vevő, mikor jön el és mikor nem, nem könnyű dolog.

De ma lejött Postásra, és miközben fikázott rendesen, jól érezte magát. Mert hát valljuk meg, a fellépők kínálata enyhén szólva eklektikus volt a lakodalmas rocktól Supernemen át Aradszky Lászlóig. És a díszlet is időnként és helyenként, olyan, mint amikor Carmen Don José helyett a lovát csókolja szájon.

A mai délelőtt.
Mint azt bizonyára Önök is tudják a Postás az új-régi bicikli út mellett van. A bringások ott karikáznak tömegben a sátrak között, a színpad mellett. Amikor Pest felől érkezve a kerékpáros a kaszinó mellől kifordul szinte belecsöppen rendezvénybe. (Tanulság, ha a bringások ilyen tömegben jönnek, a kínálattal őket is meg kell célozni)./tovább/

2007. április 29. /19 óra/

MAJALIS, MÁSODIK NAP

Amikor a fúrótorony finoman remegni kezd, az olajbányászok már tudják, a fúró elérte az olajat adó réteget. Így volt érezhető ma délután három óra tájban a Postáson, hogy az idei majális bejött. Ugyanis, előbb csak szállingózni, majd egyre nagyobb csoportokban érkeztek a szentendreiek és környékbeli városok, falvak lakói a majálisra. Lehet, hogy a V - tech együttes miatt, lehet, hogy Péter szórólapozása és hangosbemondó kocsija tette meg hatását, de a Postás délutánra megtelt. Ha nem is lett telt ház, de jelentős tömeg volt kíváncsi, jött el.

Ekkor lépett fel a négynapos rendezvény általam igencsak kíváncsian várt csemegéje, egy ifjú szentendrei banda. ROXON, mert így hívják az együttest, most visszatért első fellépése, azaz a tett színhelyére, a Postásra. Hiszen először innen dübörögték a légbe zenéjüket. A kölyökbanda tagjai már ostrom alá vették a tizennégy-tizenöt éves kort. Zenéjük mégis meghökkentően felnőtt, időszakonként meggyőzőek, őszinteségük elragadó, lendületük hiteles. Az ének még a mutálás előtti hangzás, annak minden bájával és megfogó keménységével.

Öröm volt látni, hallani őket, még akkor is, ha zenei fordulataikkal, megoldásaikkal, súlypontozásukkal nem mindig értünk egyet. Időnként kicsengett a pince-próbák esetlegessége, de reméljük, hogy ők is élvezték, hogy normális cuccon szólalhattak meg. Ha más értelme nem volt a dolognak, mint, hogy felkínálhattuk az ifjaknak ennek lehetőségét, mint mondani szokták, már akkor is megérte.

Ja, szinte jelképes volt az is, amit az időjárás velük és rajongóikkal, lelkes, aggódó arcú szüleikkel művelt. Próbára tette elszántságukat, mert egyszer csepegett, majd esett, hogy koncertjük végére napsütéssel búcsúzzon a lenyugvó nap is.

Az estet 19 órától a Magna Cum Laude együttes profjai zárták. A csapat hozta magát, gyakorlott és kiváló szórakoztatók, akik tudják, mit, miért tesznek a színpadon. Minden gegjük kidogozott, fordulataik mértékletesek, de kellően közönség-mozgatóak. Zenéjük a mai húszas, harmincas korosztály kedvenc zenéje.

2007. április 29. /13 óra/

MAJALIS, MÁSODIK NAP

Egyszer elbújik a nap, majd előjön. Felhők szaladgálnak az égen és az előbb, mintha esni szeretett volna, de elállt. Tipikusan otthonmarasztaló idő, az ember nem tudja esni fog-e, vagy sem, bár az Országos Meteorológiai Intézet Budapestre és környékére, az ünnepekre jó időt ígér. Reggel van, csendes a város, sehol egy ember. A HÉV állomás környéke olyan város képét mutatja, mint amiből földrengés elől menekültek el az emberek. Közeledem Postás felé. Lenn a placcon már nagy a nyüzsgés, építkezés is folyik. Most érkeztek meg a pálinka és borbemutató építményei és a lacikonyhák is.
Kicsit összekavarodott dolog. A Portéka színpad már készül a fellépésre, de a tér másik felén még építenek. Bevallom, ennek gyerek-produkciónak hatalmas ez a koncert színpad. Szinte elveszik rajta lepedőnyi paraván.

A színpad előtti padokon és földön ülve több tucat felnőtt és gyerek. A kicsik olyan áhítattal és átszellemülten nézik a darabot, élnek együtt a történettel, hogy észre sem veszik, ami körülöttük történik. Hiába, a színházhoz vagy gyermek, vagy gyermeki lélek kell. Őszinte érdeklődés, mesére való fogékonyság, amely az ember talán egyik legszebb, igazán emberi tulajdonsága.

Most kicsit jobban izgulok, mint szoktam, mert unokáim is itt vannak, s ugyebár a nagypapa is szerepel, ha nem is a színpadon. Lacibá is kijött kislány unokájával, akinek kezében akkora dalmata kutyát ábrázoló lufi, hogy a kislányt majd a levegőbe emeli.

Mára komoly a gasztronómiai kínálat is. A szokásos dogok pörkölt és grill-csirke, kolbász és sok minden, mi szájnak, gyomornak ingere. Az egyik kocsiban törökmézet, aranyló ragadós nyalánkságot árulnak. Felötlik bennem ez talán a legrégibb búcsúi édesség. Ilyet kaphattak a kissrácok háromszáz évvel ezelőtt is a szentendrei búcsúban.

A hatalmas ötszáz négyzetméteres sátor most jó szolgálatot tesz, mert aki egyszer már itt van nem kell félnie az esőtől. A színpad is fedett és szupertechnikát védeni kell, a fellépőkről nem is beszélve.

A mai további program:

16 óra V - tech
17 óra Roxon koncert
19 óra Magna Cum Laude

2007. április 28. /19 óra/

MAJALIS, ELSŐ NAP

Délután négy óra a sportosok pakolnak indulnak hazafelé, pedig most kezdődik a majálisi műsor. Kicsit csalódottan vesszük tudomásul, hogy a hatalmas sör sátorhoz és a programokhoz képest kevesen vannak a téren. A Postáson most lehetnek összesen úgy 1500-an, pedig a hangulat az időjárás kitűnő. Sőt fogalmazzunk pontosan, az időjárás fantasztikus, ez első igazi nyári délután, este, olyan kiülős beszélgetős.

Gáspár Laci próbálja megdolgozni a színpad elé összegyűlő közel száz tagú közönséget. Néhány fiatal lány lelkesen táncol énekel vele de a többség a Postáson szétszóródva vagy a sátorban, a távoli padokon hallgatja a műsort, nem akar az első sorokban csápolni. Úgy látszik rossz volt a propagandánk, mert a rajongók közül, csak kevesen tudnak a programról, kevesen jöttek le.

Tanakodunk mit tegyünk. Plakátunk alig, az ötezer szórólapot már kiszórták. Ilyenkor már sem nyomda, sem más sokszorosítási lehetőség. Végül Wagner Peti és Guszti kiötlik hangszórós kocsi kell ide, így hát azonnal intézkedni kezdenek, szervezkednek telefonálgatnak.

Körülnézek a belvárosban is. A töltésen és az óvárosban is csak szerényen vannak. A jó idő ellenére a gombánál is van hely, a többi vendéglőről nem beszélve, negyedházakkal mennek a teraszok. Úgy látszik a négynapos szünet első napját a szentendreiek többsége "otthon maradunk, tévézünk," vagy "kertet kapirgálunk", esetleg "kitakarítunk, rendet rakunk," szóval "nem mozdulunk ki ma " programra vették. Pedig a Duna-parti úton elhaladó autók közül sok áll meg. Kukucskálnak le a Postásra, hogy mi a fene is megy itt.

Most éppen fiatal operettisták programja. Szerintem komoly ének és tánctudással, kimondottan színvonalas produkció a maga műfajában. Legalább is akiket utána megkérdezek, mind ezt állítják. Mi meg csak azon tanakodunk, hogy miért nincsenek még többen itt. Végül is arra a következtetésre jutunk, hogy holnapra minden kiderül, ez még csak bemelegítő délután volt. Most Szaxi Maxi - Hungária party volt, és 19 órától az Unisex. Csendesen megy le az este. Az időjárás jó, mi szervezők kicsit borús hangulatban vagyunk, mert az első nap délutánján is már nagyobb érdeklődésre számítottunk. De hát ez van, majd holnap, bizakodunk.

2007. április 28. /15 óra/

MAJALIS, ELSŐ NAP

Délelőtt tizenegy óra, hatalmas tömeg a Postáson. Ezerrel megy a Mi értünk Sport Nap. Hatvanegy utcai kosárlabda csapat Szolnoktól, Budapestig és Szentendréig, Székesfehérvárról, Gödöllőről, Monorig a Rózsakert és a kaszinó közötti Duna parti úton kialakított utcai kosárlabda pályákon. Kemény küzdelem folyik az aszfalton. Elsőként Jakab Péterrel futok össze. Éppen valamilyen díjátadás ügyben szervezkedik.- Lehetünk vagy háromezren. saccolom a réten és az úton lévő emberek számát. Peti bólogat és az időjárást dicséri. Igaza van, az ilyen szabadtéri rendezvény legfontosabb kelléke a jó idő, mert hiába a sok nevezés, ha esik, ha hideg van, még azok sem jönnek el, akik esélyesek lennének a győzelemre.

A Bolgár utcai kereszteződésnél a Rajt és Cél hatalmas kapuja. Éppen Tóth Attila a Kinizsi futás lelke indítja a csapatokat. Van itt korcsoportonként az ovisoktól a felső osztályosokig futóverseny. A kicsiknek 600 méter, nagyobbaknak másfél kilométer és nagyoknak több mint 6 kilométer. Amikor rajhelyhez érek éppen a HAVLE csapata rajtol. Érdekes hallani a szót havle. Pedig ma e név és Szentendre egyet jelent, az egyik legtöbb iparűzési adót fizető cégünk és alig van olyan városi, közösségi dolog, amit ne támogatnának. A mostani Magyar Tartalékosok Szövetsége versenyének is fő szponzora a HAVLE.

Visszagondolok , hol van már a Szentendrei Építők, a Szentendrei Honvéd, a Papírgyár csapata és hol van az ideológia kérdésként kezelt városi Felszabadulási váltó-futás. Amikor a pártbizottság kérésére válogatott futókat hoztak a Honvéd váltójába, hogy nehogy a Ferences Gimnázium csapata győzzön. Micsoda baromság volt!
De hol vannak más futó-csapatok. A Kocsigyár atlétái sorra nyerték a Spartakiádokat, megyei versenyeket. Schuck Irénke és a Dubecz lányok szállították a dicsőséget, a serlegeket a városnak. Ma már gyár sincs, a helyén lakótelep./tovább/

2007. április 28.

MAJALIS 1.

Készülődés

Három nap múlva május elseje, és a sörsátrat állítjuk a Postás strandon. Mivel inkább csak téblábolni valóm van, hát bámulom néhány idetévedővel a dolgozó szakembereket. Közben, az árkot keressük Jenővel, aki ezeréves barátom, és aki most is azért jött le, mert látványosság van és mert ilyenkor ő rendszeresen eljön kötözködni velem, magyarán szólva okoskodni. És különben is, árok nélkül nem igazi a majális sem.

Papírgyáriak a harmincas években

- Mi a fenét keres itt a sörsátor Szentendrén, ahol olyan híres borok voltak, hogy még a Honismertető album képekben 1864. című kiadványban is megemlékeznek róla? Mondja ellenkezésben oly jártas barátom. Egyébként is magyar ember bort iszik! folytatja, mintegy bemondva tromfot. Majd hosszabb elmélkedésbe kezd a rácürmösről és szentendrei strohweinről, hogy eljusson a hatvanas évek kőhegyi ezüstnohájáig, fennen állítva, hogy Szentendrére csak bor való, ide nem illik a sör./tovább/

2007. április 22.

EGY KIÁLLÍTÁS MARGÓJÁRA

Pompei gipsszel kiöntött üregek

- Ha rajtam múlna és én minden nyolcadikost kötelező kirándulásra Pompeibe és Herculáneumba küldenék. Oly döbbenetes élmény, amelyre szükségünk van. 79. augusztus 24-én a Vezúv hirtelen életre kelt, erről így ír az ifjú Plinius: "...A hegy fölött furcsa nagy felhőt lehetett látni, amely nőttön-nőtt. Több ezer méter magas füstoszloppá magasodott majd, szétterült. Olyan volt, mint egy nagy lombos fa. Éjszakára már a Vezúvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel. A gyakori földrengéstől a házak meginogtak. A szabad ég alatt pedig a tajtékkövek hullásától kellett tartani. Másnap sötétebb volt az éj, mint bármikor. A hamu egyre sűrűbben hullott és beborított mindent. Ez az eleven lázálom így tartott órák hosszat. Végül füstté, köddé finomulva eloszlott..."
Pompei ásatások során különleges üregeket találtak, melyeket híg gipszpéppel kiöntve döbbenetes formákat kaptak. Testet öltöttek a katasztrófa áldozatai. A Vezúv kitöréskor a sűrűn hulló hamu gyorsan betemette az áldozatokat. A kitörést követő eső hatására a kissé megduzzadt hamu kemény masszaként vonta be a testeket, mintegy természetes öntőformát készített róluk

Ofra Zimbalista

A pompei üzenet, üzenet az embernek. Üzenet az időről, formáról. Arról, hogy mi csak üregek vagyunk, a bennünket a körülvevő tér formál bennünket, ezért számomra ez az abszolut szobrászi üzenet is. Az, hogy a megkövesedett hamuban, vagy bármiféle tőlünk idegen közeg formája által maradhatunk meg. Hogy helyünk kétséges saját magunk alkotta terünkben is.

Valami hasonló üzenettel bír számomra Ofra Zimbalista izraeli szobrászművésznő napokban nyílt szoborszínháza is, amelyet MűvészetMalom ipari műemlék épületének homlokzatán és három szintjén nézhet meg április 20. és június 24. között a Szentendrére látogató./tovább/

2007. április 21.

Gyűjtsünk Önöknek pénzt egy lámpa telepítésére?

UJABB GYERMEK-GYALOGOS BALESET A BÜKKÖS HÍDNÁL

2007, április 21 - 07:42 - Szentendre

Archiv felvétel

Nyolc óra előtt néhány perccel, újabb gyalogos gázolás történt, a Bükkös pataknál lévő gyalogátkelőhelyen. A járdaszigeten egy tízéves forma szőke kislány és kisebb fiútestvére várakozott. A Budapest felé haladó forgalom a Generalli irodánál lévő lámpa zöld jelzésére elindult, az élen haladó két autó lassított, szerettük volna átengedni a gyerekeket, a sorok között cikázó robogóst az utolsó pillanatig nem vettük észre, a gyerekek sem. Elindultak, a robogó pedig nagy sebességgel kivágott az autók közül, fékezett és elesett, a kislányt már a földön csúszva érte el. A jobb lábánál fogva elsodrta, a gyermek a földre esett. Az hogy nem történt súlyosabb sérülés, csak a szerencsének köszönhető. A szőke kislány felpattant és könyörgött, hogy ne hívjunk rendőrt, pedig ő teljesen vétlen volt. A robogós felállt, a gyermeket meg sem nézte, kötekedni kezdett velünk, hogy ő nem hibás, nem sok hiányzott, hogy megverjék a szemtanúk. Felemelte a járművét és nézegette a keletkezett kárt, majd elhajtott. A kislány is távozott, de a jobb cipője nélkül, az ugyanis az ütközéskor elveszett és nem találtuk többé. (lehet, hogy a robogó aljára szorult és a motoros elvitte). Pillanatok alatt hosszú sor keletkezett, és a reggeli sietség miatt többen dudáltak! A sárga mellényes forgalomirányítók, ma nem voltak szolgálatban!

Kedves autósok, motorosok!
Vigyázzunk a gyerekekre, a gyalogátkrlőhelyen a gyalogosnak van előnye és ez hatványozottan igaz az út közepén, a járdaszigeten rekedt gyerekekre!

Tisztelt Önkormányzat, Tisztelt Közútkezelő, Tisztelt Rendőrség!
Hány gyermeknek kell még megsérülnie, hogy ezeket a veszélyes helyeket felszámolják! Civil kezdeményezésre várnak? Gyűjtsünk Önöknek pénzt egy lámpa telepítésére?

Dr. Kovács Ferenc Tel.: 30/4081773

2007. április 20.

IFJÚ SZÍVEKBEN ÉLEK

"Gyermekkorom tükörcserepei mottóval, versmondó versenyt rendezett a könyvtár a Költészet napja alkalmából. A szervezők, Szeredi Mária és Fekete Kata a PMK gyermekkönyvtárosai, akik már 1995 óta szervezik a versmondó versenyt hagyományt termettek azzal, hogy a Költészet napján a Pest Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárába várják a költészetet szerető ifjakat. Ebben az évben azt kérték, hogy a gyerekek a család, a gyermekkor, az őket ma körülvevő világ történéseit, eseményeit, hangulatát tükröző versek közül válasszanak.
Április 18-án zajlott le a versmondó verseny döntője. A város szinte valamennyi iskolája képviseltette magát. A fiatal versmondók 7-14 éves korig, iskolai előselejtezők után kerülhettek a sok izgalmat és szépséget hozó városi döntőbe./tovább/

2007. április 15.

ILLEGÁLIS FOCI ÉS A DUNA KORZÓ

Már virágba borult a gombánál lévő fa is,rózsaszínbe téve környezetét a Duna-korzón. Rózsaszín habosan, fodrosan és harsogón, ellentmondást nem tűrőn és minden tekintetet magára vonzó módon. És a giccsnek még a gondolata sem merülhet fel. De úgy és annyira, hogy szinte látod, amint jobb kezének középső ujjával, obszcén jelet mutatva az ég felé bök, bemutat, ilyen az igazi rózsaszín, vágja a pofádba, üzeni a mellette e színt felemás módon utánzó málladozó épületnek. Igen, ilyenkor már tutira itt van a terasz-tavasz Szentendrén is. Én meg majd elárvultam, mert Öcsi Balin nyaralt és így egyedül kellett megkezdenem a szezont. Árvaságom miatt ezért aztán igencsak megorroltam rá. Mert hát azt neki is éreznie, tudnia kellene, hogy nincs annál gyámoltalanabb, kiszolgáltatottabb helyzetet, mint amikor idegenekkel, alkalmi ismerősökkel kell kezdeni tavasz-terasz-szezont.

Meg aztán a Gombaakadémiát is kezdeni kellett, no ezt meg azért mégsem így.
Szerencsére Öcsi megunta Balit és hazajött. Beszélgetünk. Felidéződik a hatvannégyes tavasz, amikor megmutatta képeit. Azt a képet is, amelyre a brazíliai óceán-partot festette, a háttérben sárgás, zöld buja őserdővel és homokos óceánparttal. Meséli, most megvalósította régi álmát. Előtte ott volt a fodrozódott az óceán, egy kis asztalon rajzolgatott a parton, mögötte a buja őserdővel. Közelben sehol ember, csak a természet és az óceán hangjai. Megvalósult, de nem jött be úgy, ahogy gyermekként álmodtam róla! Pedig minden adott volt. Csak hát már túl az ötvenen, a gyermekkori álmok sokkal szebbek, megfogóbbak. A valóság legfeljebb a halvány mása lehet./tovább/

2007. április 14.

KÖLTÉSZET NAPJÁRÓL MÉGEGYSZER

Nos, aztán itt volt ez a minapi, költészet napi program, a Tanács kamarában. Sajnos kamara jellegűre sikeredett, legalább is a közönség létszámát tekintve, pedig jó volt, nagyon jó volt, hülyére röhögtük magunkat. Parti egyébként is zseniális nyelvi leleményeit, játékait, a vérbő humort máskor, másoktól is jól tolmácsoló Csákányi Eszter élvezetesen, olyan majd be pisáltam tőle, színvonalon adta át. Aztán a beszélgetés közben elő,- előbukkant olyan is, mint a magyar nyelv alsó rétegeiben rézbe metszve a nyelv arányai és gyönyörű ornamentikája és a játék, a gyönyörködtető játék. Mert hát A Parti Nagy-szövegek (...) olyan labirintussá állnak össze, amelyeknek határai egyrészt az olvasói aktivitástól függnek, másrészt lezárhatatlannak bizonyulnak, hiszen a magyar irodalmi hagyomány egyes szövegei is beleíródnak, azokat is olvassák.
Ennek az intertextuális labirintusként működő szöveguniverzumnak éppúgy része lehet a magyar irodalom legrégebbi szövegemléke, mint mondjuk Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Ady és Kosztolányi, József Attila egy-egy szövege, verssora.(Németh Zoltán) /tovább/

2007. április 12.

NO AZTÁN, MEG A KÖLTÉSZET

Van akit irritál, engem spéciel nem. Mármint, hogy mostanság a csapból is a Kriaszter folyik, pontosabban ha médiában valamiféle szentendrei programról esik szó, a káhátés-vezető úr nyilatkozik. Megértem, hisz Új műsorhoz új férfi kell! és hát a Szentendrei Nyár, teátrum programok korábban egyet jelentettek a Perjéssy névvel. Pontosabban, egyfajta névtelenséggel, mert hát Barna más korban és más módon szocializálódott, mint a maiak. Akkor itt neve csak Aczél Györgynek, esetleg a tanácselnöknek volt, a többinek, a munkatársaknak, csak a szürkeség járt. Így kellett akkor ennek lennie, ez volt a korabeli folklór etikája, mert hát meg kellett óvni az átkos individualizmus bűnétől a gyenge lelkeket, különösen a művelődés munkatársait. De hát lépjünk túl a dolgon, szeressük vagy utáljuk Attilát beállítódásunk és szimpátiánk szerint, de abban igaza van, hogy nyomni kell nevüket. Mondom, még! Mert mint a legtöbb dolognak ennek is megvan az ízlés-mértéke így ez sem tarthat örökké, csak addig amíg bevezeti magát és elhiteti intézményének újdonság voltát. Ekkor el fog válni, tud-e Attila kellő időben leválni a reklámról, mint a gyermek anyja melléről. Mert ha nem, azonos lesz vele, túlközpontozza magát, és úgy járhat, mint Sarlós elvtárs a népfronttal.

No, de ez a legkevésbé sem érdekes ma, mert még az antree, a principium megy, meg a captatio benevolentia, a jóindulat megnyerése, a kötelező kür. Ugyanis kezdődnek, pontosabban már ezerrel tartanak az események, amelyek félig önálló találmányok, félig újak a dolgok rendje módja szerint. Van mit átvenni, rádomborítani, csupán az itt a kérdés, melyiket és hogyan, mert az már látszik minden nem fog menni. Ráadásul mindezt az időnként nagyképű,- Én ilyet, ennél sokkal jobbat láttam már Párizsban, nyafogó Jaj de prosztó ez a buffet, egy lazacos szendvicset nem lehet kapni! és Na, nem mondd, hogy ezt meghirdették, én nem láttam róla sehol egy sort sem! szentendrei közönség megnyerésével. S mindezt úgy, hogy akkor is kritizál, ha el sem jön. No, így aztán nem könnyű. /tovább/

2007. április 2.

KONFLIS KONFLIKTUS

Sándordoktorral, hogy az időt múlassuk, vagy hogy egymás szentendreiségét próbára tegyük, régi városi dolgokról, emberekről, történetekről kérdezzük, vizsgáztatjuk egymást. A minap valahogy szóba került a volt kocsigyár, amelynek már sem épülete, esetleg emléke van, ha van egyáltalán. A gyár épületeit lebontották helyén lakóházak, a helytörténet meg alig törődött azzal, hogy megmentsen ezekből is valamit. Mert nincs kinek és miért megőrizni sem termékeiből, sem más tárgyi emlékeiből, hisz csak kétszáz évig adott kenyeret az ízbégieknek.

Szomorú tény, ahogy cserélődik ki a szentendrei nép, úgy felejtődik el a város múltja, tűnnek el hagyományai, emlékei. No, nem kívánom én tisztes valamikori pesti várostársaimat ezzel bántani, csakhogy mivel írásos és hivatalos törődés a helyi dolgokkal csekély vagy alig van, így hát szükségszerűen tűnik el minden, a fényképektől, a tárgyakon át a történetekig. Mert hát ahhoz, hogy valamit megőrizzünk, személyes élmény kötődés, a miénk, a nekünk ez fontos, érzete kell. Talán még a papírok maradtak meg leginkább, természetesen csak akkor, ha a felszámolók eleget tettek a levéltári törvény előírásainak és időben és hiánytalanul leadták azokat. Magyarán, ha nem égették el a régi papírokat, hanem átadták azt a levéltárnak. De hogy ez hogyan történhetett, erről is van a sejtésem./tovább/

2007. április 1.

IRÁNY RÓMA

A múlt század harmincas évei óta a Római Magyar Akadémiára elnyert ösztöndíj rangot, Európát jelentette. Ha Magyarországon egy festőnek a katalógusában az szerepelt, hogy a római akadémia ösztöndíjasa volt, pedigrét jelentett, olyan dolgot, mintha azt mondták volna, európai minőségbiztosítása van. Vincze Ottó szentendrei Munkácsy díjas festő április elsején utazott Rómába, hogy két hónapig élvezze a római akadémia vendégszeretetét, és a város nyújtotta hihetetlen mennyiségű látnivalót, művészeti kínálatot. Természetesen nem ő az első szentendrei, aki a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, hiszen 1927. az akadémia megnyitása óta számosan voltak itt szentendrei festők, szobrászok. A teljesség igénye nélkül a felsorolásból, a kezdetekben a Szentendrei Művésztelepet alapítók közül két un. római iskolás, Jeges Ernő (1898.-1956.) és Heintz Henrik (1896. - 1955.) vagy a maiak közül, Asszonyi Tamás, Pirk László és Hajdú László.

Római Magyar Akadémia képzőművész ösztöndíja ma két hónapos római tartózkodást jelent és hivatásos festőművészek, grafikusművészek, szobrászművészek pályázhatnak erre. Lehetőséget biztosít szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére, szakmai kapcsolatok teremtésére. Róma és az itáliai kultúra nyújtotta inspiráción keresztül alkalmat teremtve az ösztöndíjas egyéni művészetének továbbfejlesztésére. A két- illetve egyágyas szobákban való elhelyezés és a 630 Euro/hó ösztöndíj bár szerény, de elegendő arra, hogy aki akar ízelítőt kapjon és egy életre szóló élményben részesülhessen./tovább/