|
|
Van akit
irritál, engem spéciel nem. Mármint, hogy mostanság a csapból is a Kriaszter
folyik, pontosabban ha médiában valamiféle szentendrei programról esik szó,
a káhátés-vezető úr nyilatkozik. Megértem, hisz „Új műsorhoz új férfi kell!”
és hát a Szentendrei Nyár, teátrum programok korábban egyet jelentettek
a Perjéssy névvel. Pontosabban, egyfajta névtelenséggel, mert hát Barna
más korban és más módon szocializálódott, mint a maiak. Akkor itt neve csak
Aczél Györgynek, esetleg a tanácselnöknek volt, a többinek, a munkatársaknak,
csak a szürkeség járt. Így kellett akkor ennek lennie, ez volt a korabeli
folklór etikája, mert hát meg kellett óvni az átkos individualizmus bűnétől
a gyenge lelkeket, különösen a művelődés munkatársait. De hát lépjünk túl
a dolgon, szeressük vagy utáljuk Attilát beállítódásunk és szimpátiánk szerint,
de abban igaza van, hogy nyomni kell nevüket. Mondom, még! Mert mint a legtöbb
dolognak ennek is megvan az ízlés-mértéke így ez sem tarthat örökké, csak
addig amíg bevezeti magát és elhiteti intézményének újdonság voltát. Ekkor
el fog válni, tud-e Attila kellő időben leválni a reklámról, mint a gyermek
anyja melléről. Mert ha nem, azonos lesz vele, túlközpontozza magát, és
úgy járhat, mint Sarlós elvtárs a népfronttal.(Jól hangzik, de ki a fene
tudja, hogy járt vele)
No, de ez a
legkevésbé érdekes ma, mert még az antree, a principium megy, meg a captatio
benevolentia, a jóindulat megnyerése, a kötelező kür. Ugyanis kezdődnek,
pontosabban már ezerrel tartanak az események, amelyek félig önálló találmányok,
félig újak a dolgok rendje módja szerint. Van mit átvenni, rádomborítani,
csupán az itt a kérdés, melyiket és hogyan, mert az már látszik minden
nem fog menni. Ráadásul mindezt az időnként nagyképű,- Én ilyet, ennél
sokkal jobbat már láttam Párizsban, nyafogó – Jaj de prosztó ez a buffet,
egy lazacos szendvicset nem lehet kapni! és – Na nem mondd, hogy ezt meghirdették,
én nem láttam róla sehol egy sort sem! szentendrei közönség megnyerésével.
S mindezt úgy, hogy akkor is kritizál, ha el sem jön. No, így aztán nem
könnyű.
"Attila
a kulturális központ igazgatója elmondta, - igen hát itt elmaradt az új,
a minősítő jelző- hogy a rendezvényre hét költőt hívtak meg, akik a helyi
újság legfrissebb számából kiválasztott hírekből alkothatják meg költeményüket,
erre fél óra áll rendelkezésükre. A versenyben Gömöri György, András Sándor,
Kozma György,( Te Jóisten de régen volt, amikor
még Kozma Gyuri a népfontházban, télen sárga nájlonkabátban és krisztuspapucsban
adta elő magát) Lázár Balázs, Petőcz András, Karafiáth Orsolya
és Marnó Sándor részt. A verssorok születése közben a közönség Karácsony
Jánosnak, az LGT zenészének gitárszólóit hallhatja. Igó Éva színművésznő
a hét versenyző verseiből ad majd elő - fűzte hozzá a szervező. A háromtagú
zsűri és a közönség által győztesnek választott művész elnyeri a Szentendre
Költője címet. Ez annyit jelent, hogy a város vendégeként egy héten át
térítésmentesen ihat, ehet a helyi éttermekben.
Igen így
van az, ha jó agyak vannak együtt. Aszongyák, szégyelljem magam, hogy
nem voltam ott, mert marha jó volt. Igazuk, lehet.
Aztán másutt:
– Szentendrén mintha nem lenne összehangolt a kulturális kínálat. Mielőtt
elkezdődik az esti színház, már órákkal korábban bezárnak a múzeumok,
amikor vége az előadásnak, már a vendéglők zöme is becsukott.
– Ez pontosan így van. Egy olyan hagyományú kisvárosnak, mint amilyen
Szentendre, tudnia kell összehangoltan kínálni a programjait, komplex
csomagokat nyújtani. Meg kell győznünk a múzeumok munkatársait, a vendéglősöket,
hogy működjenek ebben együtt. – Szerencsés, hogy csak a nyár számít Szentendrén
turistaszezonnak?
/látszik a kérdezőnek halovány árnyék fogalma sincs
a szentendrei turisztikai valóságról, ettől bugyuta a kérdése./
– Igen nagy kérdés, hogyan képes a város a nyári fesztiválhangulatot egész
évre konzerválni, igényes közönségnek vonzó programokat kínálni.
– A lakók nem csendet és nyugalmat akarnak inkább?
Hallott valamit, kapiskál neki, hogy esetleg balhé is lehetett, hogy kiutálták
a Söndörgő fesztivált a Vujicsics térről./
– Szentendre történelmi belvárosának már csak néhány száz lakója van,
(ezt a helyzetet 1979-re állította elő a város.
Az utolsó következetes Fő tér teátrum ellenes tiltakozó a könyvesbolt
felett lakó drága Kocsis Erzsike tanárnő volt.) miközben huszonötezren
élnek a városban. Tudomásul kell venni, hogy Szentendre olyan típusú város,
amely csak akkor tud talpon maradni a települések közötti (No
ez az, amit csak Kriaszter, és néhány lelkes kultúraktivista és legádázabb
ellenfelei hisznek csak el, a képviselők többsége ugyan bólogat rá, de
nem hisz benne) versenyben,
ha egész évben képes olyan attrakciókat létrehozni, amelyek közönséget
vonzanak.
És akkor beugrik a várospolitikai koncepció, vagy más néven jövőkép. Mi
is van most a kultúrával? Elhiszi e ezeket a mondatokat dr. Dietz vagy
csak mormolja, mint a rózsafűzért imádkozó az Ave Maria-at.
– De például a jövőre
negyvenéves a Szentendrei Teátrum a főtéren volt, és éppen a lakók kívánságára
került a színházi előadások céljára sokkal kevésbé alkalmas és kevésbé
hangulatos városháza udvarára.
– Megkeressük annak a módját, hogy újra legyenek előadások a főtéren.
Hiszen pontosan arra találták ki a Szentendrei Teátrumot, hogy megpróbálja
díszletként használni azt a barokk-rokokó főteret, amilyen nincs még egy
az országban. Néha a jelmezeket is a lakók adták össze, vagy statisztáltak
is. Előfordult, hogy kinyílt egy ablak, és mindenki azt hitte, hogy ez
a produkcióhoz tartozik, pedig csak Marcsi néni akarta kiönteni a mosólevet.
Egy település speciális termék, és csak akkor érdekes a külvilágnak, ha
vendégek nélkül, a saját élete is izgalmas. Meg kell találnunk a módját,
hogy egész évben olyan attrakciókkal kényeztessük a lakókat, hogy este
is megtöltsék a belvárost.
– Már most érzékelhetők lesznek a változások?
– Egyértelműen. A március elsején alakult Szentendrei Új Kulturális Központ
egész sor, nem klasszikusan kulturális feladattal foglalkozik. Egy olyan
városban, amelyben a kultúra ennyire meghatározó, kézben kell tudnunk
tartani valamennyi részterületet, amely a kultúra megerősítését szolgálja.
A mi kezelésünkbe került a város idegenforgalmi, marketingtevékenysége,
a nemzetközi kapcsolattartás is. Megpróbálunk más városokból ide hozni,
tőlünk pedig kivinni produkciókat. Az idei nyári szezon még minden szempontból
próbaév. Részben olyan hagyományos nyári fesztivál lesz, mint amelyet
Szentendrén megszoktunk, de becsempészünk három-négy olyan új programot,
amelyekről már látszik, hogy mit szeretnénk jövőre, a Szentendrei Teátrum
negyvenedik, jubileumi évadján megvalósítani.
– Például miket?
– Júliusban csinálunk egy Montmartre–Szentendre közös fesztivált a francia
nemzeti ünnep alkalmából. És mivel Goldoni-emlékév van, több olyan együttest
is szeretnénk augusztusban meghívni, amelyik Goldoni-vígjátékot játszik.
(Korábban ment már Goldoni nagy sikerrel a
Szentendrei Teátrumban tehát a dolog nem lesz előzmény nélküli)
Néhány olyan társrendezvényt is létrehozunk, amely az író korára utal.
És újra megcsináljuk a tavaly már sikeres, Szentendre éjjel-nappal nyitva
című háromnapos fesztivált. A múzeumok, a magángalériák, a vendéglősök
összefognak, és éjjel egyig-kettőig nyitva tartanak. Közben pedig megtöltjük
olyan apró érdekes programokkal a köztereinket és közintézményeinket,
amelyek vonzzák a vendégeket. És szeptemberben minden hétvégén lesz egy
olyan nagyszabású, zenés, fesztiváljellegű rendezvény, amely megpróbálja
kitolni a szezont. Operettfesztivál éppúgy lesz, mint dzsesszfesztivál.
– Valaha HÉV-vel még az esti előadások után haza lehetett jutni. Ma mit
tehet, aki nem autóval közlekedik?
– A tervek szerint a fontos rendezvények idején közlekednek az úgynevezett
bagolyjáratok, és busszal és hajóval is haza lehet jutni. De most hétvégén
erre még nem lesz szükség. Vasárnap délután háromkor rendezzük meg az
első szentendrei költőversenyt, a művészek napihír kapcsán írnak verseket.
/Mit mondjak, anyagilag kissé kockázatos dolog,
egy jó színházi darab áráért üres, vagy félig üres hajókat úsztatni Budapest
és Szentendre között, de hát próbálkozni kell, mint a kiskutyának, hátha
bejön és a budapesti
újra felfedezi magának Szentendrét./
A sermo
(beszéd) a középkorban alakult ki: egy téma köré szerveződő prédikáció,
amely egy bibliai citátumot részeire bontva elemez. Az ilyen típusú egyházi
beszédek eredetileg a műveltebb hallgatóságnak készültek.
|
|
a
lap tetjére |