főoldalra  
   
TÖRTÉNET-FÉLE
    
   
Szóval eljött. No nem az, nem akkor, nem úgy, ahogy, amikorra vártam, de eljött. Mármint lejött a Postásra az, az általános szentendrei, akit várunk, célzunk, mozgósítani szeretnénk, és aki nem akkor nem úgy viselkedik, mint ahogyan mi gondoljuk . S ami legbántóbb benne, hogy lehet őt szapulni, lenézni, egekbe magasztalni, de mindig úgy viselkedik, ahogy nem számítjuk. Átkozta már őt polgármester és színházi rendező, városi kultúros és galériás, amatőr, és hivatásos, de pontosan kiszámítani, hogy mikor, mire vevő, mikor jön el és mikor nem, nem könnyű dolog.

De ma lejött Postásra, és miközben fikázott rendesen, jól érezte magát. Mert hát valljuk meg, a fellépők kínálata enyhén szólva eklektikus volt a lakodalmas rocktól Supernemen át Aradszky Lászlóig. És a díszlet is időnként és helyenként, olyan, mint amikor Carmen Don José helyett a lovát csókolja szájon.
A mai délelőtt.
Mint azt bizonyára Önök is tudják a Postás az új-régi bicikli út mellett van. A bringások ott karikáznak tömegben a sátrak között, a színpad mellett. Amikor Pest felől érkezve a kerékpáros a kaszinó mellől kifordul szinte belecsöppen rendezvénybe. (Tanulság, ha a bringások ilyen tömegben jönnek, a kínálattal őket is meg kell célozni).
No, szóval, érkezik egy középkorú biciklis pár. A férfi negyvenöt és ötven közötti lehet, a nő fiatalabb egy tízessel. A férfi olyan főnök alkat, kis pocak, de arányos valamikor sportolt testtel. A páron látszik, van mit a tejbe aprítaniuk és van miért fogyókúrázniuk . Alattuk komoly bringa Shimano alkatrészekből. Manitou teleszkópokkal, Schwalbe gumikkal, Rigida felnikkel, Lookin nyergekkel, XTR tárcsafékkel és persze a fejen Cratoni fejvédők. Az ilyen kerékpár akár hatszázezerből is kihozható, persze csak akkor, ha Jóskát, a bringa-mágust nem eresztik szabadjára. Szóval, rajtuk és alattuk minden első osztályú, még az úticél is, Szentendre. Mert hát ennek a bringázásnak is célja volt mikor elindultak. Leadni egy kicsit a túlsúlyból, még az adriai Köztársaság kupa vitorlásverseny előtt.

A pasi bukkan ki először. Megdöbbenve veszi észre, hogy vurstli van és lakodalmas rock megy. Lelassít, hátrafordul a nyeregben és bevárja az asszonyt, majd kissé gúnyos mosollyal kérdezi, -Megállunk?! Rövid ideig tanakodnak majd lassan a lacikonyha felé kászálódnak, mert hát a biciklit tolva nem könnyű közlekedni a padok és asztalok között. Ábrázatukon ott az a kissé lenéző, ezek a prolik májuselsejére buliznak, mosoly. A férfi a pulthoz lép, a nő meg mögötte állva valamilyen különleges ásványvízből kortyolgat. Gondos válogatás után, végül is választ, csülköt, amelyet papírtálcán felapríttat a pultossal. Ahogy nézi ahogy az ember dolgozik, darabolja az illatos húst, az arca megváltozik. Eltűnik róla a grimaszos mosoly, helyette valamiféle sóvárgás-féle jelenik meg. Szinte látszik amint a gyomor egyre hevesebben követeli a reggeli fogyókúrás műzli után, enni, enni, enni. Mikor fizetne és a pultoshoz fordul- Mennyi istyjj? már alig tudta kimondani a szavakat. - Mennyi istyjj? Nyála elönti a száját, a meleg csülök szagára.

Hirtelen ezernyi emlék idéződik benne a lacikonyhás nyolcvanas évekből. Amikor az utak mellet sütödék voltak, ahol ős is mint csóró egyetemista egy húszasért teleehette magát. Sült kolbászt, és vagdaltat (magyarul fasírt), oldalast és rántott csirkecombot kínáltak a gyanúsan homályos üveg mögött, s ahova sofőrök jártak ebédelni, ugrottak be egy-egy svarc fuvar között az xy számú TEFU-tól. Még most is agyában az, az összetéveszthetetlen szag, a benzin, por és az illatos sültek illata.

Emberünk a gondolattól olyan emberi-szerű lesz, éhes ember. Már kevésbé feltűnő rajta a különleges szerkó is. A padról a fészkelődésben a bringás sisak és kesztyű a földre esik, de mit sem törődik ezekkel, csak áhítattal a papírtálca fölé hajol.

 
 
a lap tetejére