Mikor tegnap este a Napközis konyha olajszagú, kopott, a beázástól foltos mennyezetű pókhálós étkezdéjébe léptem, a hetvenes évek hangulata csapott meg. A tanácsi nőnapok filingje, amikor még az étkezde a mai városháza söröző helyén, a pincében volt. A klasszikus, lepukkant menza, behajolós kolhoz átadó-ablakával, alumínium kanalaival. Gyorsan hozzáteszem, akkor itt voltak a város legjobb bulijai. Bejutni különleges kegy és szerencse kellett. Talán mert jó volt a társaság, talán mert csak itt láthatta görbetükörben magát a korabeli városi hatalom, talán mert garantáltan megfelelő volt a minőség és olcsó volt. A választ ma sem tudom rá.

Olyan Gianni Morandis hangulatot idézett, ahogy körbenézetem. Mint amikor a TSZ vezetése vacsorán látta vendégül dolgozóit zárszámadáskor, ahol aztán minden volt, a rántott hústól, a zsírban tocsogó rétesig és a TESLA lemezjátszóról recsegve bömbölt az ?Io voglio per me le tue carezze.? Felidéződtek a dallamok, amit valamilyen értelmetlen okból akkor szabad volt játszani, hallgatni, sőt a rádió is állandóan játszott. Mert hát nem tudtuk, hogy a C,era un ragazzo (Volt egy fiú) című dal amelyet a Rósza fesztiválon adott elő Morandi, először úgy volt, hogy nem is énekelheti el az eredeti szöveggel. Mert mint neki mondták ?az ország (Olaszország) nem engedheti meg magának, hogy egy baráti ország (az USA) ellen sorakozzon fel.? De Gianni végül mégis az eredeti szöveget énekelte el és a dal a vietnami háború elleni világméretű tiltakozás éveiben kultikussá vált. Azt sem tudtuk, amiről azóta megjelentéletrajzi könyvében ír ?Szerettem szülővárosom Monghidorót, a mama pulóverjeit, a papa kommunizmusát, amely egybevegyült Maria nagymama imáival.? Talán ezek tették akkor nálunk is elfogadhatóvá. Felidéződik bennem az öreg portás bácsi alakja (én is portás vagyok és most annyi idős, mint akkoron ő lehetett), amint az egyik ilyen rendezvényen kissé kapatosan, tejes torokból énekelte, - Iljó voljó premelá Velence... amely egy kissé félremagyarított változata az ?Io voglio per me le tue carezze si, io t?amo piu della mia vita? szövegnek és mégis, akkor és ott is e gyerekarcú katonaruhás, fiatal csillogó hangú Gianni jött be képbe.

Mert van ezeknek a buliknak valami összetéveszthetetlen bája, semmi pismányos megjátszás, alűr, megmutatom kivagyok (a legtöbbször senki) és mennyim van. Mert valami áthoznak a hetvenes évekből. S ez őszinteségük, kissé faragatlanságuk, trecentós bunfordiságuk, mint Cimabue és Giotto képei. Pedig ekkor még a távolban volt Piero della Francesca és Vinchi reneszánsza, de már ott benne volt minden kezdete, amely majd kifinomultan, rafináltan és ellenállhatatlanul következik. És aztán eljut Velence már elviselhetetlen pompájáig, hogy hajótörést szenvedjen túlburjánzó barokkban. Még igazán a Térden állva előtted film filinge, amikor a dal (64-ből) úgy hangzik fel a kiskatona torkából „Io voglio per me le tue carezze si, io t’amo piu della mia vita” hogy aki hallja, mindenkiben őszintén fondorlatok nélkül szerelmet idéz. No, valami ilyesmi jött le nekem ezen az estén.

Aztán, hogy Fejes Bözsiék sokat dolgoztak, hogy összejöjjön ez a bál, amelyet az újonnan alakult Dunakanyari Nőszirom Egyesület rendezett a végeredmény szempontjából akár másodlagos is lehetne. Hogy ezt egy sorozatnak, vándorbálnak szánnak, azzal a céllal, hogy a fiatalok számára gyűjtsenek. És hogy szponzorokban sem volt hiány, amit a tombola kisorsolásakor tapasztalhattunk meg, mert bizony sok időt vett igényben amíg a rengeteg felajánlott ajándékot kisorsolták. Olyanok mint a Szamos Marcipán, fővédnök, Rodonit Bányászati Kft, Ratio MET Bt. és Vasvári Gyógyszertár, Ametiszt virágüzlet és még vagy kéttucatnyian támogatták a rendezvényt. Talán egy társaság volt, amely érthetetlen okból távol maradt, a gyökerek. Amely úgy látszik, új vezetésével a köldöknézés taktikáját választotta. Pedig nyolc helyet nekik is tudtak volna szorítani és a bál hangulatáról a gyökerek rendezvényeiről is jól ismert Stark Feri és zenekara gondoskodott. Sőt a mostanában divatos salsa táncosok is felléptek, a SALSA TROPICAL Együttes csinos lányai, ami férfi szemnek sem volt utolsó.