Prsemysl

Emléklap került a kezembe, amelyen mint szövege írja az 1914 évi háborúra nyomtattak. Rajta koronás címer és az alábbi szöveg szecessziósan, cirkalmasan az alábbi gyomorforgató szöveg.
„Jóságos királyunk I. Ferenc József szeretett hazánk védelmére a barbarizmus és a gyilkosok ellen kénytelen volt hazánk fiait harcba szólítani. Fegyvereink az igazság, humanizmus és az örök béke érdekében dördültek meg. Szent és igazságos ügyünk érdekében esdve kérünk Mennyei Atyánk szerezz győzelmet számunkra, döntsd meg a kapzsi és a gonosz ellenség hatalmát örökre, űzd el őket előlünk. Óvd meg háborúban lévő szeretett ….... hogy családjához mielőbb örömben és boldogan övéinek örömére visszatérhessen. A háborúba indulás napja: A visszaérkezés örömnapja:”

Olvasom a harmincas évek helyi sajtójában a Hősök Napján megjelent méltatásokat. Felidéződik a Horty rendszer kardcsörtető díszmagyaros ünnepeinek számomra anakronisztikus képe, rossz szájíze, amint olvasom a Trianon felett érzett keserűségtől komor magyar középosztály önnön hősiességét méltató szavai. De visszahallom az ötvenes évek méltatlan megaláztatását is, a fasiszta ünnepről, a Miért harcoltak apádék, miért nem tagadták meg! értelmetlen és szégyentelen kérdését, míg sokakban a munkaszolgálat embert alázó, halálba vivő tragédiájának emléke idéződik. S a hős meghal a doberdói fennsíkon, a Piave folyóba bukva, a Prsemysl várárkaiban, a Don kanyarban, a Békásmegyeri téglagyár mögött, puskalövéstől a Dunába bukva, vagy bombákkal szállított értelmetlen haláltól. Nem a szépről, kellemes érzésekről emlékezetes ez nap. Ezért találó idézet ide, amint Gyóni Géza fájdalmasan ordítja az égbe:
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

A háború magasztalásától gyűlöletéig és a letargiáig rögös utat jár be Gyóni az első háború idején, hogy végül harminc évesen a frontot is megjárva tébolyultan érje a halál egy hadifogolytáborban. Mondhatnánk kevés malíciával, az övé is magyar sors.
De mindig voltak, ha kevesen is, akik felemelték szavukat az értelmetlen pusztítás, a megaláztatás ellen. A magyar szociáldemokrácia legjobbjai az első világháború idején a békéért szóltak. Buchinger Manó, Garami Ernő, Weltner Jakab és Kunfi Zsigmond 1917. május 29–30-án a magyar delegáció tagjaként részt vettek a stockholmi nemzetközi szocialista békekonferencián. És nem csak az értelmetlen háború befejezéséért szálltak síkra. Egyik felszólalóként Buchinger Manó amellett érvelt, hogy „Magyarország népe nem bűnös, nem háborúpárti, és óvakodni kell az olyan békekötéstől, amely nem a régi magyar politikai elitet, hanem a magyar népet és a magyar munkásságot fogja sújtani.”

Buchinger Manó

Az első világháború poklában lemészároltak, az elesettek iránti felelősség késztette a kor parlamentjét arra, hogy leírják, ,,nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni" Ezt írta az 1917. évi VIII. törvény. Hatályát később kiterjesztették az 1938 után elesettekre is. A Hősök Napja olyan ünnep, és talán az egyetlen Magyarországon, amelyen a világháborúk katonai és polgári áldozatainak emléke előtt tiszteleg a települések közössége.
E nap a kegyeletadás mellett a béke fontosságára és jelentőségére is felhívja figyelmünket. Azt is sugallja, becsüljük meg, hogy közvetlen háborútól mentes korban élhetünk ma itt Európában. Mert azok a katonák, akik elestek a háborúk, szabadságharcok, világháborúk hadszínterein, azok a civilek áldozta, a kegyelet és az emlékezés, a tisztelet mellett erre is tanít ez a nap.
Amikor Maholányi Pál kezdeményezésére hat éve szobrot állítottak és kialakították környezetét, nagy munka kezdődött abban is, hogy összeírják az első és második háború elesettjeit, áldozatait. Sokan kutattak, gyűjtöttek, de mint a táblán olvasom, egy fiú, az egyik Bajza fiú, egy hősi halott kimaradt a nevek közül. Ő volt az első áldozat Szentendréről az első világháborúban. Hogy kimaradt annak köszönheti, hogy mint menekülő katonaszökevényt lőtték agyon a csendőrök a mai Zenta utca mögött lévő házban, amely akkor a Ábrányi villa kertjében álló épület, a kertészeknek és személyzetnek lakásul és raktárul szolgáló melléképület volt. S bár érák és rendszerek váltották egymást, az ő neve a felejtés kegyetlen hálójában ragadt. Idén emlékezzünk rá is, aki megszökött a háború pokla elől, mégis az értelmetlen halál lett osztályrésze.