főoldalra  
   
DUMTSA ÉS BARROSO
 
     
 
Várom, hogy érkezzen a városházi anyag. Mert az úgy van az, hogy hiába döntöttünk arról, hogy két héttel a testületi ülés előtt kell megkapni a képviselőknek a tárgyalandó anyagot, a hivatal így is, úgy is azt csinál, amit akar. Mert kiküld egy nagy adag salátát, jelentéktelen dolgokról szóló, vagy mindenki által ismert, vagy senki által nem igényelt olvasnivalót, azon a címen, hogy ez a tárgyalandók írásos előterjesztése, és ami fontos, amit jobban át kellene rágni, amelynek olvasása és emésztése időt igényel, nincs közöttük

Nos így vagyok most is. Várom a Dumtsa stratégiát vagy tervet vagy micsodát, magyarán szólva a most uralkodó a várost irányítani akaró jobboldali többség elképzelését Szentendre jövőképéről, de az, az istennek sem érkezik. Megjött már a sport rendelet tervezet, a közbiztonságba bujtatott közlekedési elképzelés-koncepció is, de az a fránya Dumtsa stratégia csak nem akar érkezni.

Pedig már a kampányban elmondta dr. Dietz akkor még polgármester jelölt, megvan az, egy nagy gyűjtemény, füzet, amelyben okos mondatokban válasz találhatunk városunk legfontosabb és égető kérdéseire és kirajzolódik belőle a jobboldali kollégáink által felrajzolt huszonegyedik századi Szentendre képe.

De vártuk, mondták hogy küldik és aztán kaptunk egy ollós anyagot, amelyben Miakich mondataira és más korábbi dolgozatok részleteire lehetett ráismerni, szó szerint -nem baj, sőt- és mondták, hogy még konzultáltnak a huszonhárom civil társasággal, szakértői bizottsággal és ebből készül majd az új, a jó, az igazi.

Sőt Kun alpolgármester, a városháza erős embere, még szavamon is fogott, ha nincs kifogásunk az első kanyhaló, „összevissza irkálok mindenfélét” változat ellen, akkor ez a jó, ezt el is fogjuk fogadni, magyarán megszavazzuk. De hát így van, támogatjuk, legalább is, ha azokat a főbb célokat, amelyeket abban megfogalmaztak benn maradnak a későbbi változatban is. Mert csak egy, azaz egy szempontból vizsgáltuk meg „jövőt tervező” dolgozatukat, hogy található-e benne olyan és annyi értelmes elképzelés Szentendréről, amelynek többségével választóink is egyet tudnak érteni és nem ellentétes programunkkal. A korábbit megvizsgálva kijelenthetjük, van.

De többször és erősen hangsúlyoztuk, a mi elképzelésünk szerint a kultúra Szentendre számára kitörési pont, lehetőség, eszköz és cél, javasoljuk hangsúlyosabban szerepeljen benne, karakteresebben lássék. És tessék, akkor most jön az Európai Bizottság és az alábbiakat mondja ki:

Az Európai Bizottság politikai nyilatkozatot fogadott el a kultúra szerepéről a globalizálódó világban és európai stratégiát javasol a kultúra számára is. A nyilatkozat - melynek elfogadását Európa-szerte széles körű konzultáció előzte meg - hangsúlyozza a kultúra központi szerepét az európai integrációs folyamatban.
José Manuel Barroso elmondta, hogy a kultúra az állampolgárok mindennapi életét érinti, a személyes fejlődés és a gazdasági növekedés fontos hajtóerője. De ennél sokkal több is: központi eleme egy közös értékeken és közös örökségen alapuló európai projektnek. Az elfogadott dokumentum három fő célt fogalmaz meg. Ezek közösen alkotják az európai intézmények, a tagállamok, a kulturális és a kreatív szektor stratégiáját.
1. Az kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd támogatása.
2. A kultúra támogatása, mint a lisszaboni stratégia kreativitásfokozó tényezője.
3. A kultúra támogatása, mint az unió nemzetközi kapcsolatainak létfontosságú eleme.
A dokumentum azt javasolja, hogy a kultúra erősebb része legyen a politikai párbeszédnek, támogatni kell a kulturális csereprogramokat és szisztematikusan integrálni a kultúrát a fejlesztési programokba és projektekbe.
Alapvető jellemzője az új kulturális elképzeléseknek, hogy sokkal strukturáltabb együttműködési rendszert vezetne be a tagállamok és az EU intézményei között. A rendszer a nyílt koordinációs módszeren alapszik, ezt a módszert sikeresen használták az oktatás területén való együttműködésre is.
A dokumentum arra ösztönzi a kulturális élet szereplőit - az egyénektől kezdve a kulturális intézményekig -, hogy erőteljesebben vonják be a kulturális szektort az európai ügyekbe.

  a lap tetejére