Az
elsõ nagy magyar
karikaturista
születésének 130 évfodulójára |
2003. augusztus 6. /1/
Minden városnak, városrésznek vannak híres emberei. Olyanok, akikre büszkék az ott élõk. Ilyen ember volt a 130 éve született és évtizedig Szentendrén lakó és alkotó Jankó János, akit úgy tart nyilván a mûvészettörténet, hogy õ volt az elsõ nagy magyar karikaturista. "Szarvason már gimnazista korában
rajztanítással foglalkozott. Pesten állította ki első életképeit (Búsuló
betyár, 1854; Felköszöntő a kocsmárosra, A menyasszony üdvözlése, 1855;
Magyar parasztmulatság, 1860). 1864-től a bécsi akadémián
tanult, ahol csakhamar felfigyeltek karikatúráira. A magyar élclapok hívására
1866-ban Pestre jött, s rajzait ettől kezdve a bécsi Kikeriki, valamint
a pesti Bolond Istók és Üstökös közölte. Tipikus és közkedvelt karikatúra-figurái
(Sanyaró Vendel, Tojáss Dániel, Seiffensteiner Salamon stb.) főként a
Borsszem Jankóban jelentek meg. Rajzainak számát mintegy 70.000-re becsülik.
- Irod. M. Kiss Pál: J. J. (Gyula, 1961.)" Sirja a Kerepesi temetõben.
|
2002. február 10. / "Jankó
János, genrefestő, a magyar élclapok kifogyhatatlan humorú illusztrátora,
szül. 1833. Mint huszonkét éves ifjú jött a fővárosba, szívében a tehetségébe
vetett bizalommal, vázlatkönyvében a magyar népélet érdekesnél érdekesebb
jeleneteivel. Aranyos jókedvvel fogott a munkához, de csakhamar éreznie
kellett, hogy Budapest még nem biztos talaja a művészetnek, s kevés
reménye lehet arra, hogy újabb és újabb képein, melyek gyors egymásutánban
hagyták el festőállványát, túladhasson. Első olajképéért, a Borozó betyárért
csak 40 frtot kapott, de ez a csekély összeg is elég volt neki arra,
hogy agyában merész elhatározás támadjon. Bécsbe akart utazni, hogy
Rahl vezetése alatt folytassa tanulmányait. A véletlen segített rajta.
A 40 forint mellé nagyobb összeg is járult: az a pénz, melyet az Alföldi
juhászokért a győri műegylettől kapott. Elutazott tehát a császárvárosba,
hol sorsa mindjárt eleinte jobbra fordult. Rahl felismerte kiváló tehetségét
és foglalkozást szerzett ecsetjének. Bécsben kezdte illusztrálni az
1860. megjelent Bolond Miská-t s közben a Kikiriki-be is rajzolgatott.
Nemsokára visszatért a magyar fővárosba, hol akkor (a hatvanas évek
elején) már pezsgő irodalmi életet talált és humoros rajzaival nevét
rövid idő alatt jóhangzásúvá tette az egész hazában. Valahány humorisztikus
lap támadt Magyarországon, annak mind ő volt a keresztapja, s ha nem
is egyedüli, de legszorgalmasabb és legkedveltebb munkatársa. És ez
így tart több mint harminc esztendő óta. Ez idő alatt közel 70 000 rajzot
készített s a rajzok közt számtalan van olyan, mely a vidám ábrázolás
legkiválóbb mestereinél is számot tehetne. S a nagymérvu elfoglaltság
mellett, mely tisztességes jólétet szerzett számára, még arra is talált
időt, hogy önálló műveket alkothasson. Beszédes genreképeket festett,
melyek a legjellemzőbb mozzanatait tükröztetik vissza a magyar népéletnek.
Ezek a genreképek többnyire színnyomatokban is megjelentek, s nagy népszeruségnek
örvendenek. Közülük legnevezetesebbek: Csokonai a csikóbőrös kulaccsal,
a Lakodalmi tragédia (a nemzeti múzeum modern képtárában) és a Lóvásár.
Jankó mint humoros rajzoló még ma is az első helyet foglalja el, jóllehet
nyomába a fiatalabb generáció tagjai közül sokan léptek." (Pallas Magylexikon 1909) Vajh, megemlékezik-e
róla valaki novemberben?
|