Tante Rózsika
 
 
 
 
 
Minden családban van egy Rózsika néni. Nekünk is volt, meghalt már, mint a kor, amelyet képviselt. Tudják, õ az a tante, aki segített a családnak jómodorra nevelni a gyerekeket. Aki a serviette-t a hónod alá dugta, hogy ne hadonássz a késsel és villával, és a fejedre könyvet tett, hogy egyenes derékkal ülj az asztalnál, aki rádszólt ha magad felé kanalaztad a levest. Figyelmeztetett, ha szürcsölsz, ha piszkálod a fogad és még vagy
 
ezernyi dolog miatt, amiért parirozta a neveletlen lurkót. Mert hát a gyerek, "Ott vidéken -nálatok Szentendrén, csak olyan, mintha vadon nõtt volna fel, és nem árt, ha ismeri az etikettet, mit illik, mit nem." Szóval, õ volt az én Rózsikám, gyermekkorom paraplés nagynénije, aki úgy járt-kelt az ötvenes évek Magyarországán, mintha még 1910-et írnánk. Régi bútorok és nippek, századfordulós zsánerkép a falon, Wagnert hallgatott öreg tekerõs lemezjátszóján, de találtam lemezei között olyat is, mint a "Cserebogár sárga cserebogár" tárogató szólót, amelyet Dandás Gyula játszott lemezre cimbalom kísérettel. Ez volt számára a könnyûmûfaj. Akinek kezet kellett csókolni mikor vendégségbe mentünk hozzá, aki nem szerette, ha lóbálod lábad és kettõnél több linzert veszel a teához - pedig legszívesebben megettem volna az egész tállal.
 
Öccse, a nagyapám
 
 
 
 
 
 

Szóval, nála az élégance fontos volt, és "- Egy fiatal fiú is legyen fashionable." A családban mindenki csodálta, de senki sem szerette kukacossága és vénkisasszonyos alûrjei miatt. Volt mindenre ejrópai receptje, megoldása. Ajánlott kötelezõ olvasmánya Jókay és a klasszikusok, aztán német és angol nyelvû irodalom is, csak "Azért hogy gyakorolja a gyerek a nyelvet." (Mindegyikbõl talán két sort, ha elolvastam) De õ adta oda a Kis Nobelt is, amelybõl majdnem felrobbantottam a házat és még szerencse, hogy idõben elkaptak kísérleteimmel. Pedig Rózsika sem volt mindig úrilány, csakhogy neki úgy hozta a sorsa, hogy az elsõ világháború után a hollandok elvitték, hogy felhízlalják, õ meg ottragadt. Jó kislány volt, hát tanult és végül társalkodónõ lett. Persze ekkorra már beszélt franciául, németül, hollandul és angolul -egy kicsit spanyolul is, "De ez csak olyan szégyelleni való tudás, nem illik említeni" mondta. Soha nem ment férjhez, nem talált magánakvaló úriembert itt, "Mert hát, tudod fiam…itt mindenki egy kicsit még barbár." S talán ezért, teljes lelkesedéssel, és legfõképpen a vénkisasszonyok

 

konokságával próbált jómodorra okítani, mert hát talán azt gondolta, azok az értékek, szokások, amelyeket õ vall, gyakorol, így maradnak örökre. Most, hogy fényképei a kezembe kerültek, õszinte szeretettel és egy kis megértéssel forgatom kezemben, nézegetem és büszke vagyok rá, mert õ volt az én nagyatyai tantim, nagynénikém, egy kor, amelyet õ általa láthattam.

Met een handkus begroeten!
Gyuri

vissza  
 
Hollandiában otthon érezte magát