De soha nem volt benne harag senki iránt, csak sajnálta, hogy elvették tõle az idõt, hogy dolgozhasson, azt csinálhassa, amit szeret, a rózsát. Próbálták a Tsz-be kényszeríteni, csábítani, de csak az önállóságban hitt, mert azt vallotta, a rózsa olyan, mint az ember, nem lehet csak munkaidõben nevelni. Úgy szabad csak velük bánni, mint aki beteget ápol, mindig ott kell lenni mellettük, gondoskodni kell róluk. Mert a rózsa-kisasszonyok kényesek, azonnal megérzik, ha valaki nem minden erejével az övék, és azonnal megbosszulják, ha akár egy percre is nem velük foglakozik gazdájuk. S hogy nem csak szakmai sikerei voltak, bizonyítja, hogy 1956-ra új házat épített a családnak, s nekünk gyerekeknek meg volt mindenünk, de amibõl a legtöbbet kaptunk, az a tapintatos szeretet. Milyen ember volt? Magáról mondta, hogy szeret spekulálni, mert mindig kereste a válaszokat, a megoldásokat, lehetett az Picasso, vagy a relativitás elmélet, minden érdekelte. Nem mondhatom, hogy mindent értett, de azt megtanulhattuk tõle, hogy a tanulás egy életen át tartó spekulálás, mert minden feladatot meg lehet oldani, csak idõ, és szellemi befektetés kérdése. És még egy dolgot, amit mindig hangoztatott és így is élt. A növényeket, állatokat, a természetet tisztelni kell. Mint mesélik õ is önmaga-keresõ volt fiatalon. Bicsérdista csoportot szerveztek, életmód reformot hirdettek. Volt bognár és tudott cipõt készíteni ugyanúgy, mint varrni is. De kiállított a szentendrei mûvészekkel, jó barátja volt Bánáti Sverák József és Bölcskei József is. Szerette a bádogos munkát, értette a lakatos és asztalos mesterséget. Tudott fõzni és szeretett rajzolni, faragni. Fiatalon tornászott és hetven évesen is felment a tetõre megigazítani a cserepet a kétemeletes házon. Maguk vágták az üveget az üvegházi ablakokhoz, készítették az ablakkerteket, a betonoszlopokat és palánkokat, készítették el az ablakzárakat és az üvegházak fûtést is. De ezt õ és bátyja semmi különlegesnek, magától értetõdõnek természetesnek tartották, mert ha van valami megoldandó azt nekik kellett elkészíteni, legyen az kazán, vagy kémény építés, falazás vagy kõfaragás, órajavítás. Egy dolgot nem tanult meg soha, értelmiségiként olvasni, pedig személyesen ismerte Móriczot, számtalanszor beszélgettek és ajánlott is neki könyvet. De mert a nagy írónak csak amatõr kertészeti ismeretei és szaktudása volt, nem tartotta teljes embernek, csak amolyan mûparasztnak. Milyen volt az apám? 1967-ig, bátyja haláláig minden nap együtt dolgoztak, veszekedés és hangos szó nélkül. Mire volt a legbüszkébb? Arra, hogy a hadifogságban õ osztotta el a kenyeret három évig társainak, harag és méltatlakodás nélkül.