Néha úgy vagyok, hogy ragaszkodom dolgokhoz, amelyeket kevéssé szerettem, de mégis szép emlékként maradtak meg bennem. Úgy vagyok ezekkel, mint a régi félbarna kenyérrel, amely savanyú volt, ragacsos, feketehéjú de mégis ott az íz-emléke a nyelvem alatt, s amikor felidézõdik, kellemes érzés. A hatvanas évek furcsa korszak volt. No nem a politikai rendszer okán, hanem sokszínû tárgyi kultúrája és az emberek miatt. Egyetlen szóval jellemezhetõ, eklektikus.
Ha valaki bement egy borbélyüzletbe akkor különbözõbb korokból és helyekrõl származó tárgyakkal szembesülhetett. Ülhetett századforduló idejébõl származó széken és olyan kellékek között, amelyek közül egy-egy békebeli darab is volt és ezek színes összevisszaságban keveredtek "szocialista ipar" termékeivel. Az éppen divatos barokkos mintázatú nájlonfüggöny mögött, endékás hajmosótál, származási helye szerint csehszlovák hajszárító-búra és az asztalon harmincas évekbõl megmaradt króm pomádétartó szovjet gyártmányú borotvaecsettel kiegészítve. Háború elõtti "örök darabok" és az új, leginkább "mûszaki rajzoló" designnal jellemezhetõ szerszámok, kellékek. Mind közül a tükör volt a legérdekesebb. Megkopott politúrozású keret és a tükör üvege közé dugva kékesre fakult fényképek. Rajtuk a legújabb, (úgy tíz évvel a követendõ divat elõtti) némethleheles mintafrizurák. Mellette valamely színes magazinból kivágott, éppen kedvelt futbalista sztár képe, alatta bikinis nõ a Fülesbõl. Tõlük balra valamilyen hivatalos szöveg, sárguló stencil a szövetkezet elnökétõl, és felhívás a munkaverseny felelõstõl. Az igazi pikáns aktfotókat azonban nem tûzték a tükör mellé, azokat az öltözõszekrény ajtajának belsõ oldalára, csak saját használatra ragasztotta fel tulajdonosuk. Sokfajta silány és használható dolog, úgy szocmagyarosan igazi eklektikában összegyúrva.
Fényképeket nézegetek. A hatvanas években készültek. Látszik rajtuk a különbözõ korok ízlésének, technikájának egyvelege. Tûzpirosra festett száj, amely harmincas éveket idézi. Fátyolossá varázsolt tekintetû szemekben egy kissé a retusáló fotográfus mester által megerõsített csillanás. A kép díszes mintázattal vágták körbe. A másik kép háttérben színpadi díszletként polgári szobabelsõt idéz az enteriõr. A képen piros-nyakkendõs kisfiú úttörõnek öltöztetve ijedten mosolyog. Ekkortájt, a Bogdányi utcában még mûködött a Haschek fényképészet. Poros mûterem, színpad-szerû díszleteivel elvarázsolt világra hasonlított, olyan volt mint egy alkimista mûhelye, ahol százféle lombikban forr, bugyog, párolódik az anyag, hogy durranások és villámlások közepette arany legyen belõle. Fényképet készíttetni ekkor még esemény volt, ezért a fényképezkedni szándékozók legszebb ünneplõjükben érkezetek a mûterembe, megadták a módját. A mester mûvészi gondossággal állította be kompozíciót, a díszletet. Úgy olyan gondossággal készítette, mint évszázadokkal korábban a királyi udvarban az életképeket. Ügyes kézzel rendezte el a ruhát, mintha egy görög tóga ráncait rakná mûvészi rendbe és a farzsebbõl kivett fekete fésûvel még egy finom igazítást végzett Herceg bácsi remekén, a kékes-ragacsosra brillantinozott frizurán. S a fényképezkedést megelõzõ hajnyírásból származó kis hajtüskéktõl szúrós gallértól csiklandozó érzése miatt a fejét tekergetõ kuncsaft állát finoman, három ujjával megfogva beállította az arcot, hogy a szûrt és éles fények összhatásaként kiemelje a karaktert, selymesen eltüntesse a nem kívánt részleteket. Mikor a fotográfus hatalmas mûtermi gépe mögé lépett és fejére borította a fekete vásznat, és jobb kezével magasan elõre nyúlt újai közt az elsütõ zsinórral, az alanyon egy kis borzongás futott végig. Felhangzott, - Itt repül a kis madár!, és alig hallhatóan elkattintotta gépét, megtörtént a csoda.
Ma, amikor a fénykép-automatába lépve felvillan a vaku és egy perc múlva kilöki a képet a masina, bennem felelevenedik az a mûterem és az igazi fényképkészítés, úgy haschek-módra a la hatvanas évek.