|
|
A család neve elõször
1703-ban tûnik fel Szentendrén. Mint közismert,
a török hódoltság területén, a 17. századtól boszniai ferences
provincia szerzetesei teljesítettek szolgálatot, így Szentendrén
is. Johannes Bencovich is ferences szerzetes volt. A hódoltság
püspökei irányították ez idõ tájt a hitéletet. Voltak
közöttük dalmátok (Pietro Catich és Alberto Rengjich) és horvát
anyanyelvû bosnyákok (Marino Ibrishimovich, Matteo Benlich
és Mattia Berniakovich) is. Az utolsó három hódoltsági püspök
is a boszniai obszerváns ferences provincia szerzetese volt.
Valószínûleg õk küldték Bencovich szerzetest
is Szentendrére az 1600-as évek végén szolgálatra. Az õ
idetelepülésétõl, és 1703-as halálának idopõntjától
kezdve folyamatosan nyomon követhetõ napjainkig a Bencovich
(majd Benkovich, Benkovits) család a születési és halálozási
bejegyzések alapján a Szentendrei Római Katolikus Plébánia
könyveiben.
|
| |
|
A
családban vita van arról is, hogy északról,
vagy délrõl jöttünk-e Szentendrére.
|
| |
 |
|
A Dalmatinsko
bratsvo ládája 1885-bõl.
|
A családi hagyomány
õrzi, hogy mi dalmátok vagyunk. Ezt erõsítették
meg Dr. Katona Gyuláné kutatásai
is, aki a család neve mellett a Szentendrei Római
Katolikus Egyház anyakönyvében dalmata,
dalmatissa bejegyzést talált.
Erre utal Kiss Mária kutatása is, aki a
hatvanas években gyüjtötte a magyarországi
délszlávok szokásait. Az Akadémiai
kiadónál "Délszláv szokások
a Duna mentén" címmel megjelent több
etnográfussal közös kutatásáról
megjelent könyvében, ezt írja:
" Nyári szokás volt a Szent Iván-napi
tûzugratás. Ez a dalmát búcsú
napján, június 24-én, Szent Iván
ünnepén folyt le. A szokás dalmát
volt, és nem kizárólag szentendrei....
megrendezése a Benkovits család privlégiuma
volt, lévén õk hegyi dalmátok." |
|
| |
|
|
 |
|
Családi
fotó 1915-bõl
Középen
nagyanyám, (Margit)
mellette balról nagybátyám Josip, Jodus
(József) , jobbról apám Duro ( György)
fezzel a fejükön.
|
 |
|
Nagyapám
Benkovits Iván (János)
|
|
|
|
