2006. május 23.    
DANA ÉS A KITÜNTETÉS
   
     
 
Ünnepség volt ma a Megyeházán. Az árvízi védekezésben eredményesen dolgozó szakembereket, a katasztrófavédelem, rendõrség, tûzoltóság, az önkormányzatok legkivállóbbjait tüntették ki. Rendben van ez így, mert hát, aki jól tette a dolgát, kíválóan és áldoztakészen dolgozott, megérdemli az elismerést. Délelõtt a Belügyminisztérium és a Pest Megyei Védelmi Bizottság elismerését vette át Szirtes András a Szentendrei Polgármesteri Hivatal városgazdája, Körmendi Lukács úr a védekezés szentendrei szakaszának vezetõje és Zsiga János alezredes, a Szentendrei Kiképzõ Központból.
Szóval, Szirtes Danát kitüntették, no, ez nem akármi. Szerintem, életében akkor kapott utoljára kitüntetést, amikor elsõáldozóként egy ezüstpapír szivet adott át neki Szappanos blébános úr, mint a rorátéra legszorgalmasabban járónak. Mert hát Dana, olyan helyrõl jön, a Zauer teleprõl, akiknek a szocializmusban nem osztogatták a kitüntetéseket, már csak nagybátyja Zauer Jani bácsi ötvenhatos városi szerepe miatt sem. De úgy látszik, ma Szentendrén ötvenhatról is más értékrend van, az új-partizángyártók értekrendje. Nem lehet véletlen az sem, hogy Jani bácsiról készült fénykép is éppen egy töltés építése közben mutatja, bizonyosan nem véletlenül.
De nem tud Szentendrérõl semmit az sem, aki nem tudja mit jelent a postás strand Danának és a többi, a környéken lakónak, a Telep utcaiaknak. Mert különös a viszonyuk, vonzódásuk a Dunához, számukra ez a világ közepe, olyan életforma, mint a rióiaknak a Copacabana Beach. Olyan gyermekkori és kamaszélmény számukra a postási dunai élet, hogy nem tudja felülírni a Cote d'Azur sem.
   
     
   
SZEMMI, MINDEN ÉS SEMMI
   
     
A szentendrei MûvészetMalomban Szív-ügyek címmel május 27-én, szombaton nyíló tematikus kiállítás. A kiállítást megnyitja: Szilágyi Ákos költõ
Furák ezek a bizottsági ülések mostanában. Furák, már csak a létszám miatt is, mert ma is Horváth Gyõzõ kollégámmal ketten ültünk ott a Városháza kis tárgyalótermében választottak, és vagy tizenöt meghívott, intézmények vezetõi, munkatársai és az apparátus tagjai. Mintha mi, valami okosabb, fensõbb társaságból valók volnánk, pedig egy fenét, csak a sors úgy osztotta ki, hogy ma, mi voltunk a bizottsági kétharmad (dr. Bindorffer Györgyi képviselõtársunk nem tudott eljönni) ugyanis a spórolás jegyében immáron csak háromtagú a Mûvelõdési és Kisebbségi Bizottság. Amikor elkezdtük az ülést, úgy éreztem magam, hogy dr.Cseri Miklós, vagy Hajdú Gábor, Pejéssy Barnabás, Darkó Jenõ igazgató urak illusztrisabb társaságot, több intellektust érdemelnének, mint kettõsünk, de hát ez van, ilyen a politika, kontraszelektál és eszi, nem eszi, mi jutottunk nekik Gyõzõ képviselõtársammal. Pedig érdekes, mondhatnám távlatos ügy került elénk, a SZEMMI (mûvelõdés ház, mûvészetmalom stb.) átalakításáról szóló dolgozat. Errõl már vagy három hete folyik a polémia a sajtóban és internetes fórumokon, és abban mindenki egyetért, hogy végre el kell, vagy el kellene kezdeni a megújítást, de hát a hogyan kérdése megosztó probléma. Ugyanis, két megoldás kínálja magát. Az egyik, hogy kimondjuk megszüntetjük vagy átalakítjuk a SZEMMI-t, és közben kitaláljuk, hogyan és mit is teszünk vele, vagy, és magam ezt az oldalt - ha van a dolognak egyáltalán oldala - képviseltem, készítsünk egy átfogó elemzést a mai helyzetrõl és annak türkrében kezdjük meg az átszervezést, varrjuk a kabáthoz (ez esetben közmûvelõdési igények és tennivalók) a gombot (a szervezetet, személyeket). Nos, ma az elõbbi álláspont gyõzött a testületben. Az a megoldási javaslat kerekedett felül, hogy elkezdõdik a intézményrendszer átalakításának kidolgozása és közben majd megszületik a tartalma is. Bevallom õszintén, az én álláspontomban, abban, hogy nem támogattam ezt az elképzelést, így a legyõzött törpe minoritáshoz tartozom, nagyban közrejátszik, játszott, hogy már vagy kéttucadszor átéltem életemben, két - mindig világmegváltónak kikiáltott - dolgot. Az egyik, hogy így, vagy úgy, átszeveztünk, a másik, hogy hoztunk valamelyik intézményünk élére, egy távolról jött zsenit. Régen, tudják, még az elõzõ rendszer idején egy "megbízható, fekészült elvtársat", mostanában egy "kiváló menedzsert". Legtöbbször a végeredmény siralmas volt, tisztelet a kevés kivételnek. Mert hát bizonyosan fel tudok sorolni tizenketõt, (egy tucat) aki korának nagy ígérte volt, s akinek sem kezenyoma, de gondolat-lenyomata aztán végképp nem látszik meg Szentendrén, Hála Istennek! De most más helyzet van. Meglátjuk!
   
     
2006. május 20.    
IVAN DAN-RA KÉSZÜLÜNK
   
     
 
A kisebbségi önkormányzatok körül mostanság megsokasodott a munka. Mi is, szentendrei dalmátok legnagyobb ünnepünkre készülünk, június 24-én lesz a Daru piacon az Ivan Dan (Szentiván Napja). De a hivatal kiküldte már a kisebbségi névjegyzékbe való jelentkezési lapot, és ha a köztársasági elnök úr kiírja õszre, kisebbségi választások is lesznek, márpedig ez több mint valószínû, így hát ezért is van tennivaló. Mint minden ilyen eseménynél, jelölteket kell találni, tagot delegálni a szavazatszedõ bizottságba és elvégezni az eltelt négy év értekelését is. Még szerencsénk, hogy van mirõl beszámolnunk. Errõl tárgyaltunk ma délelõtt is, önkormányzati ülésünkön.

Ebben az évben is többszáz résztvevõt várunk június 24-ére, mert erre a napra összejönnek a valamikori szamárhegyiek, hogy a hegyi dalmát családok vendégeként együtt ünnepeljék meg e kedves, bohókás ünnepet. Ez amolyan családi, közösségi ünnep, amelyen a távoli, közeli rokonság, szomszédság, régi barátok, iskola és munkatársak találkoznak. S most is, amivel mindig gond van, az a pénz. Bár az állami juttatást most is megkapjuk, de, mint minden rendes családban több dolgot szeretnénk és ehhez pénz kellene. A városi önkormányzat támogatásával nem számolunk, mert tudjuk úgysem kapunk, mivel a városi költségvetésben nincs ilyen rovat, nem is kaphatunk. Úgy látszik a megyei pályázati források is, így, a ciklus vége felé apadoznak, hát marad, hogy összehúzzuk magunkat, addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, így nem lesz színpad, egy zenekar lesz, amelyik olcsóbb, és nem tudunk testvérvárosi vendégeket fogadni. Hát ez van, nemcsak a kormány, mi is takarékossági intézkedéseket hozunk. A sokasodó érdeklõdésbõl arra következtetünk, hogy az Ivan Dan az elmúlt években visszaszerezte vonzását, tekintélyét, bátran kimondhatjuk városi népünnep lett. Csak egy miatt drukkolunk, mint minden évben, hogy jó idõ legyen, ne essen az esõ, akkor minden rendben lesz.

S ha Ön, már hallott róla, esetleg volt már a Daru-piacon Szentiván estéjén vagy most olvas elõször róla, június 24-én, szombaton, este hét órától szeretettel várjuk! Ha pedig, jónak, Szentendre számára is fontosnak tartja, hogy továbbra is legyen a szentendrei horvát-dalmátoknak kisebbségi önkormányzatuk, hát jelentkezzen a kisebbségi listára, x-je be a horvát nemzetiség négyzetét és õsszel válasszon ismét Szentendrei Horvát Kisebbségi Önkormányzatot.

 
Világhírû kórus Stari gradból
Testvérvávosi szerzõdés aláírása, 2004. Jobbra Visko Haladic Stari grad polgármestere
 
     
2006. május 18.    
CASTRUM 2.
   
     
 
Szóval, itt van ez a Castrum Egyesület, amely arra alapíttatott, hogy kezdeményezõje, motorja és társadalmi kontrollja legyen a római tábor feltárásának és bemutatása programjának. Most éppen ismét megalakult, mert egyszer már ugyan összejöttünk, elfogadtuk az alapszabályt, megválasztottuk a veztõségét, csak éppen aki vállalta a bírósági bejegyeztetést, egy darabig dologozott rajta, majd ahogy van, el is felejtette és ezért most kezdhettünk, mindent elõlrõl. Szóval összejöttünk két év után, megint. Azóta sok víz folyt le a Tiberisen, sõt még a Dunán is, mert tervpályázat készült a castrum területének feltárására – sõt, már újabb nemzetközi pályázatot is kiírt a Megyei Önkormányzat és hamarosan el is bírálják –, amelyen az új múzeumi központ is helyet kap. Szóval, míg mi türelmesen vártunk, a világ haladt, a Föld forgott tengelye körül. Sõt, ami ennél is fontosabb, a megye és a város elcserélte a feltárandó területet egymás között, így egy kézbe, megyei lábak alá került a Pilis Parkerdõ irodáit is magába foglaló földterület kivételével majd az egész Ulcisia Castra területe. Szóval, itt a lehetõség, lehet építeni, feltárni hamarosan. Tagjaink sokféle szakember és lelkes lokálpatrioták. Mint tudják, vagy nem tudják, van már egy másik Castrum Egyesület is, amely a múzeum emlõin kelt életre és tevékenykedik is már, régésztábort szervezett, elõadásokat tartott és sokféle más fontos tevékenységet is folytat. Szóval, mi leszünk kései ikertestvére, aki reméljük, ettõl még életképes lesz, mert hát nem klónjának készülünk, csak hasonlókat megcélzandó, társadalmi segítõnek, kontrollnak. Most, amikor arról beszélgettünk, mire is kell figyelnünk az új múzeumi központ beruházása kapcsán, mik Szentendre város érdekei, hogyan lehet azt összehangolni más, esetünkben múzeumi érdekekkel, arra is szabad gondolnunk, hogyan lehetne, kellene a térségfejlesztési projektbe bekapcsolni. Mert hát van és lehet itt több dolog, építés, amelyeket jól összefûzve uniós pályzattá lehetne emelni, megterveztetni. Csak az a bizonyos kistérségi társulás venné már magát komolyan, dolgozna egy kicsit, mert két év múlva, amikor mások ezerrel építik majd különbözõ épületeiket, infrastruktúrájukat, mi itt leszünk egy nyamvadt bicikliúttal – milliárdos beruházások helyett. Hát mit mondhatunk? Annyit: Kistérségi polgármesterek ne aludjatok, mert elhalasztjátok a lehetõségeket!
 
 
 
     
2006. május 16.    
USZODA
   
     
 
Hosszabb ideig álltunk meghatódottan miközben a tárgyalóterem ajtáján a zárt ülés feliratot mutatta a tábla. Dr. Pávai Erzsikére emlékeztünk, némán. Az emberben ilyenkor felmerül, hogy csak ennyi, vagy még ennyi sem jut, ha eltávozol. Mit is jelent, mennyit ér a városért végzett szolgálat.
Talán enyhítette a légkört a ciklusvégi hangulat, az egymással eltöltött négy év. Ma már sokkal jobban hasonlít a nyugdijasok egymást ismerõ nyugodt házasságára a testület, mint a fiatal házaspárok harcos együttélésére. Már nem marjuk egymást annyira, mert tudjuk, ki mit tud, kitõl mire számíthatunk s ki az, ki a dolgok örök nemtudója. Ma is vannak értékkülönbségek és eltérõ érdekek közöttünk, ellenzõ álláspontok és trükkös átverések és persze ügyek, a város dolgai.

 
Ezen a napon a leghosszabban tárgyalt és a legtöbb félelmet, ellenérzést, értetlenséget és bonyolult jogi szakmai kifejezésekkel elõvezetett téma az uszoda építésének ügye volt. Mert volt és van kockázata a dolognak, és ez a város költségvetésének teherbíróképessége. Azért, hogy jégre ne lépjen a képviselõi csapat, jogászok, ügyvédek száznyi biztosíték és ellenbiztosíték szerzõdésbe foglalása miatti bonyolult és hosszú tárgyalásává nyúlt a téma. Bennünket, a jogban járatlan amatõr képviselõket, a pontosan át nem látott összetett elõterjesztés miatti felelõség-félelem nyomása is megkavart, fûttötte az érzelmeket. Mert hát annyi ügyben csalakoztunk már, annyi dologban lett rossz szerzõdés miatt a városnak kára, hogy óvatosságból már szinte alig mer kockáztatni a közösség. A bizonytalanságot és szkepticizmust kellett magában feldolgoznia annak, aki be merte vállalni a város közössége régi óhajának teljesülését. Ez nem gyõzelem, gyõztesek és gyávák ügye, nem elõrelátóké és károgóké, több és kevesebb is annál, ez egyszerûen a városi uszoda felépítésének lehetõsége. S ha arra gondolok, hogy a 2007-tõl az 1050 milliárd uniós támogatásra nincs kistérségünknek olyan projektje amelyet megfelelõen elõkészítettek már és októberben kész tervekkel nyújthatnánk be, hát ime egy lehetõség, egy elem az "aktív turizmus"-ra, persze kell hozzá még más környékbeli településekrõl is olyan fejleszteni való e témában amelyeket kistérségi csokorba fûzve, sikerrel pályázhatunk. A lényeg, hogy az " Elõterjesztés Püspökmajor lakótelep Fehérvíz utca - Kálvária út - Hamvas Béla u. -1245/41 hrsz-ú út által határolt terület településrendezési terveinek módosításáról" címû anyag határoztát a testület 13 igen és négy nem és tartózkodás szavazattal elfogadta. Most az a kérdés, az uszodáról fog e szólni a városi közbeszéd, vagy az ellenzõk szekpticizmusa (féltése) az úgy sem fog sikerülni adja-e meg a városi közéleti á hangot. Nekem ebben nincsenek kétségeim, de....

 
 
 
 
 
     
2006. május 15.    
CSAK SEMMI POLITIKA
   
     
 
Mint amikor az idõ felidézi önmagát, váratlanul, lassan, ok és okozat nélkül, ilyen volt ez a mai nap. Tököli értekezlet és Erdélyi Miklósról szóló elõadás, a Dumtsa utcai mézillatú akácok és a tavaszi Duna öregasszony-szagának fura kettõsségében, apró élménydarabok az agy hátsó bugyraiban. Igazából mára nem jutott más, csak elkerülhetetlen tennivalók, körmömre égett dolgok, élvezhetetlen elpazarolt órák. Ezért hát, a lassú utazás és felesleges értekezletesdi után, úgy döntöttem, hogy hazafelé benézek Gizihez. Meghallgatom Rudi elõadását, egy kis mûvészet-íznek és elmefrísstõ gyanánt. Mert hát, régóta akaródzik már, és a persze nem felejtettem el, csak közbejött más-ok után egy kis szamárhegyi bambulás a képernyõre, igazán jó dolog. Hallgatva a kortárs-mûvész szavait arról, amirõl igazából csak éppen hallottam, mégis érdekelt. Pedig néhány éve, Bálint fiam, még másodévesen naponta tolta az orrom alá -Na ezt olvasd el! de én, mert nem volt éppen ínyemre a kötelezõ kür, hümmögtem, hogy persze, és csak átfutottam a betûk sorát. Mint amikor apám, amikor zsebébõl elõvette gondosan összehajtogatott kockás papírját és a viaszkosvászonnal bevont konyhaasztalon, kézélének akkurátus mozdulataival kisimogatta, Rudi úgy fejtette, bontotta ki e fura magyar intellektus életútjának állomásait, s vetítette elénk rossz minõségû nyomat-fotókon mûveit. Elémidézõdött nyolcvanhat, amikor Durst Gyuri tarisznyában hozta egy estére a balázsbéla filmeket és köcsönkért videon néztünk Hajast, Erdélyit. Akkor ott, órákig hangoltuk össze az õsi videót és a tévét, mire megjelent a kép, és most a legujabbkori technika is hasonlóan rakoncátlankodott. De nem zavart, betudtam Erdélyi szellemének, mintha ez dolgaival járna, ez az összehangolatlansági effektus, ez a technika-nehézség, e kütyü-küzdelem. Mert hát a kort, egy új szemléletû világot, vagy mondjuk úgy, a világ egy új nézetét, hetvenes évek végien, Beuys-i hatások és õsi ritusok szerint kínálja fel. S megrémísztett, hogy amit látok nem a ma, hanem már a történelem a "Született feleségek" korában, bálvány a szappanoperák között, fénnyel, színnel sokkoló média-korban. S felfedeztem magamnak mi illik rá igazán. A méltóság. Áttételek helyett egyszerû üzenet, világunk ilyen. S amikor elindultam, mert késõre járt, az Arzén utca felé kerültem egyet, és nem csalódtam, mert a hûvösödõ éjben a szerb temetõ fáiról rámomlott a virágzó akácok édes illata.
   
     
2006. május 14.    
BALOTE SZINFONIKUS ZENAKARRA
   
     
 
A hír, hogy ismét mûködik testvérvárosunk, Stari Grad honlapja. Úgy látszik sikerült megoldaniuk a fizetési problémákat és a kollégák újból tollat és fényképezõgépet ragadtak, hogy az immáron 286 ezredik látogatót új hírekkel örvendeztessék meg a városka honlapján. No, igazi holtszezon van ilyenkor Hvar szigetén, bár az idõ irigyelni való, mert napközben inkább harminc, mint húsz felé jár a hõmérõ higanyszála és éjszaka is csak a húsz Celsius fokot mutató rovátkáig sûlyed. Nálunk a szentendrei labdarúgó bajnokságban Izbég-Anonymus, Szt.Hírlap-Máj FC., Zsalu-Phoenix névvel szerepelnek csapatok, de ahogy honlapjukat olvasom náluk sem a legkomolyabb nevekkel megy a balote bajnokság, ugyanis Sztarigrádi közüzem, vagy Gyurka pinceborozó stb. nevek vannak a listán.
Nos, a hír, hogy az idei bajnokságot a Sztarigrádi közüzemiek nyerték legyõzve régi riválisaikat. Gondolom a Vjekoslav Radoniæ, Robi Luèiæ-Lavèeviæ, Matko Radoniæ, Denis Golubièiæ, Željko Roiæ i Darko Stipetiæ összeállítású csapat Önöknek sem mond sokat, hiszen a helyi halászt, hentest és az ottani véeszerté munkásait takarják a nevek. A másik információ, hogy két német zenetanár,(zongorista és karmester), járt a napokban testvérvárosunkban és közeli falvakban, akik a nyáron horvát-német ifjusági szinfonikus zenkarral dolgoztak. A minisztériumok és turisztikai ügynökség által támogatott együttmûködés 2003-ra nyúlik vissza és jó kapcsolat alakultak ki a helyi és német zenetanárok, gyerekek között, amelynek mindannyian nagyon örülnek. Örülnek hát, mert ilyenkor a holtszezonban se munka, se pénz,–ez alól kivétel az a néhány közalkalmazott, aki nem a turizmusból él– és ezért nem véltelenül támogatnak a szigetek élõk számára különbözõ akciókat, projekteket a fõhatóságok is.
 
 
 
     
2006. május 12.    
CIVIL EGYÜTTMÛKÖDÉS
   
     
 
Ma délelõtt 11 órára sajtótájékoztatót hivott össze a Kistérségi Civil Kerekasztal a szentendrei P'art Moziba. Bár sem a CNN, sem BBC tudósítója nem tudott eljönni más világpolitikai történés miatt, mégse higgyük azt, hogy dolog csak amolyan civil ízé. Ugyanis, ha tetszik egyeseknek, ha nem, van, létezik olyan fórum, amely komolyan veszi a kistéségi együttmûködést anélkül, hogy ezért a hatalom embere vállonveregetné, vagy netalántán pénz járna. Maguktól jöttek rá a felismerésre, hogyha térségünk sikeres akar lenni az uniós pénzek felhasználásában a következõ idõszakban, települési érdekekek ide, települési érdekek oda, együtt kell mûködni. No, errõl szól ez a kerekasztal is, hogy csúcsszervezet nélkül, a kölcsönös érdekek alapján lehet és kell együttmûködni azoknak, akiknek nem ez az eredetileg az alapaszábályukban megfogalmazott céljuk. Most a kerékpáros közlekedés, a kerékpárutak térségi fejlesztése, az ehhez kapcsolódó, a térség városain, községein átvezetõ kerékpárút hálózat kiépítése céljuk. Mégpedig úgy, hogy erre a képzeletbeli fonalra felfûzve megmutassák a szentendrei kistérség gazdag kulturális,etnográfiai értékeit is és természetesen közben a fiatalok számára a szabadidõ hasznos, egészséges eltöltésének lehetõsége is megteremtõdik. S ehhez szerviz és pihenõállomások, kerékpár-szolgáltatások, informatikai rendszer, tájékoztatás és programok is társulnak majd. Szóval, jó ötlet és kezdeményezés ez, persze mindehhez szükségeltetne a kistérségi polgármesterek testületének egyetértése és segítése is. Mert hát egy ilyen projekt csak úgy képezlehtõ el, ha abban az önkormányzatok, a gazdaság szereplõi és a civil szervezetek együttmûködnek, együtt készítik el. Ezért kívánnak rendszeresen részt venni, -képviselõjük a jövõben ott ül majd a Kistérségi Társulás ülésein is,- és véleményüket, javaslataikat megismertetik a polgármesterek alkotta grémiummal. Mert hát õk már tudják, érzik, tapasztalják, hogy a Közép-magyarországi régiónak, melyet Pest megye és a fováros alkot, 2007 és 2013 között megfeleloen kidolgozott projektek és pályázatok megvalósításához 465 milliárd forint felhasználására nyílik lehetosége az Európai Unió Strukturális Alapjának forrásából. Ehhez várhatóan még további 600 milliárd forint társul a Kohéziós Alapból, melybol környezetvédelmi, energetikai és közlekedési projekteket lehet majd megvalósítani. Engem csak az szomorít el, hogy miközben a civil együttmûködés végre körvonalazódik, a polgármesterek együttmûködése mintha még mindig döcögne. Pedig van már apparátus, felszerelés és tisztségviselõk is, csak a projekt-tervekrõl nem hallani még, pedig lassan a körmünkre ég a dolog. Bár lehet hogy csak én nem vagyok figyelmetlen és a errõl a helyi sajtóban és az interneten már számos híradás megjelent.
   
     
2006. május 11.    
ERZSIKE ELMENT
   
     
 
A közösség érdekes és sajátos módon fogad be valakit. A dolog úgy van, hogy akit elfogad, becsül, azt becenéven szólítja és így is rögzíti a helyi közemlékezet. Pávai Erzsike, így beszél róla anyám, de sok fiatal és idõsebb szentendrei is. Talán azért van ez így, mert csak egyszerûen így akarja a közösség jelezni, hogy fontos számára mintha rokona, lánya, gyermeke volna. S ebben nincs tekintettel arra sem, hogy az illetõ milyen tudományos, mûvészeti, szellemi vagy kétkezi tettet vitt végbe, ilyen bratyiskodó módon süvegeli meg, fogadja a sajátjának. Mert hát így van, - de rossz leírni a mult idõt, -volt, ez Katona Gyuszival, Göllner Palival és mindazokkal, akiket a város közössége lebizalmasabb körébe, szinte testvérének fogadott.
Amikor utoljára felhívtam Dr. Pávai Erzsikét, valamilyen dolgozat kapcsán éppen Hadzsics Kamilló bácsi után érdeklõdtem, no meg arról, hogy maradt-e fényképe a Pávai cukiról. Erika nénihez irányított. Mert hát, mint köztudott, Erzsike az édes emlékeket idézõ Pávai cukrász lánya. (Pávai cukrászda a mai Mûvész elõdje.) Emlékeztem arra, hogy valamikor, még a nyolcvanas években, amikor a mai könyvtár klubövezeztében volt egy amolyan lokálpatriota beszélgetéssorozat Endrei Judit moderálásával - magam is tüsténkedtem benne - amelynek rendszeres résztvevõje, régi szentendrei történetek ismerõje volt, s amelyeken még olyanok mesélték kifogyhatatlanul szentendrei anekdotáikat, mint Szánthó Imre képzõmûvész. Tõle hallottam elõször cukrászdájuk korábbi híres vendégeirõl. Kamilló bácsiról, Györe Duciról és más szentendrei bohémokról is.
Meg hát, valamikor az ötvenes években, amikor egyetemre járt, egy kézen megszámlálható volt a szentendrei értelmiségi és nagy dolognak számított ha valaki orvosnak tanult. Márpedig õ annak tannult és lett a város tüdõgyógyásza, abban a korban, amikor még e honban az évszázadokig pusztító kór, a szegénység testvére, a TBC, mindennapos volt. Akkor még valami mást, különösen fontosat, kockázatos hivatást jelentett a tüdõbetetegek gyógyítójának lenni. Meg hát a közös alma mater miatt is az ember kicsit büszkébb, ha valaki elõdei közül sikeres. Dolgozott Mátraházán, majd az Országos Korányi TBC Gyógyintézetben, hogy majd szülõvárosunkban a Tüdogondozó Intézetet, késõbb az 1996-tól indult helyi szuroállomást vezesse. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a dr. Radványi Géza által létrehozott tüdogondozó továbbfejlodött és a gondozói feladatkör ellátására fokozottan alkalmassá lett. Most elment, s persze lesz, van a helyén jól képzett, korszerû ismertekkel felvértezett tüdõgyógyász, de hát õ valaki más, több volt, mint egy orvos, õ volt Pávai Erzsike, akit úgy, olyan szemtelenül becéztünk öregek és fiatalok, mintha testvérünk, nõvérünk lett volna.
   
     
2006. május 10.    
VÁLTOZÁS!?
 
     
 
Szóval, vége a lógásnak, semmi vidék, utazás, õszinte nyitott emberek, evés, ivás semmittevés, olvasás ezerrel. Bizonyosan kell idõnként ilyesmi is. Sokkal jobb, mint a kavarás itt "fenn."

Szentendre és a kultura, no meg intézményei, ez most az önkormányzati sláger. Merre, hogyan, kivel, mi lesz ha jön a változás. Persze, nem úgy, nem akkor, nem azokkal, akikkel elképzelted-tük. Kicsit szkeptikus vagyok magunktól. Mert hát volt lehetõség, történt is sokminden, de kevés volt. Mondják, kevés volt, mert hát Szentendre, mégiscsak Szentendre és nem ízé város. ( Mire ez a nagyképûség?)
És nincs visszaaút nyolcvanas évekbe, amikor központi akaratokból és pénzekbõl több jutott ide, sokkal több jutott ide, mint más településnek e hazában. De akkor hogyan is? Mert hát nem lehet megõrizni minden korábbi elõjogot azoknak, akik követelik, mert túl sokan követlenek elõjogot, talán jogosan is. De hát mindenkinek nem juthat, mert a mindekinek egy kicsit, mindehova egy kicsit már azért sem megy, mert nincs annyi. Akkor mit emeljünk ki, mi legyen prioritás?

Kézenfekvõnek tûnik, hogy a képzõmûvészet. De melyik és milyen képzõmûvészet? Az unalomig ismert befutottaké, vagy a még ismertelen tehetségeké? Meg aztán itt van a közönség is, meg az õt szimuláló nem létezõ kritika és sajtó. Valami durranás kellene nekik, valami trendi, olyan egyedi szentendrei. De van egyáltlán még egyedi szentendrei ebben a mûfajban.? A kérdésben a válasz. Ha makacsul ragaszkodunk, hogy csak a mieink csak az itteni érdekek, elõbb-utóbb senki sem lesz kíváncsi rá. Példa a vadak, (Fauves). A várban ezerrel megy, itt meg alig lézeng valaki a Czóbel múzeumban, az utosó nagy durranás a képlopás volt, no akkor aztán özönlöttek megnézni, mit is loptak el, tényleg, ez érték, no hát, nekünk ilyenünk is van, nem is tudtuk, miért nem mondtad? Szóval, klikkek, érdekek, kenyérharc kiszorítósdi és elégedetlenség mindenütt.

Mondom a magamét. Mi lenne, ha lenne egy Jankó kiállítás? "Festõ és rajzoló. Szarvason már gimnazista korában rajztanítással foglalkozott. Pesten állította ki elsõ életképeit (Búsuló betyár, 1854; Felköszöntõ a kocsmárosra, A menyasszony üdvözlése, 1855; Magyar parasztmulatság, 1860). 1864-tõl a bécsi akadémián tanult, ahol csakhamar felfigyeltek karikatúráira. A magyar élclapok hívására 1866-ban Pestre jött, s rajzait ettõl kezdve a bécsi Kikereki, valamint a pesti Bolond Istók és Üstökös közölte. Tipikus és közkedvelt karikatúra-figurái (Sanyaró Vendel, Tojás Dániel, Seiffensteiner Salamon stb.) fõként a Borsszem Jankóban jelentek meg. Rajzainak számát mintegy 70 000-re becsülik. " Õt Bécsben is ismerték , talán ma is tudja az ítész szakma, hogy ki volt, jobban, mint (és itt nem írom le valamelyik ismert nagy nevét). De persze nem úgy, hogy kifüggesztjük, és annyi. Hanem reprint élclapot kiadni, szakmai konferenciát szervezni a bécsiekkel, összehangoltan köré szervezni egy nyári szezonnyit, mondjuk a kedvelt figuráiból minden hirdetõoszlopra, mintha Jankó választás lenne Szentendrén etc. De rossz ötlet, felejtsük el! Mert az a bizonyos X és az bizonyos Y nem így gondolja, mert há õ már elhatározta, melyik barátját kell éppen futtatni, ígérte el a szezont, meg hát ki fogja megszervezni, kutatni, tényleg foglalkozik vele valaki egyáltalán? Pedig él a városban sajtótörténész és ítész is vagy tizenkettõ (egy tucat) meg más elméletileg hozzáértõ. Ja, csak azért említettem, mert március 29-én volt halálának 110 évfordulója. Én megint elfelejtkeztem róla. Akkor meg, mit dumálok?
 
 
 
 
 
     
2006. május 3.    
A FIATALOKRA SEM ÁRT GONDOLNI
   
     
 
Ha igaz, márpedig, miért ne lenne az, hogy az új koaliciós kormánynak egyik fontos célkitûzése a szakképzés megerõsítése. Már csak abból is következtethetünk erre, hogy miközben Magyarországon a kulturális mendzserek ( új népmûvelõ) és más humán képzettségüekbõl hihetetlen a túlkínálat, szokták mondani Dunát lehet velük rekeszteni, a munkalehetõség meg annyi amennyi, addig, minõsített hegesztõt, fiatal, szakmáját magas fokon gyakorló cmc esztergályost és még vagy huszonöt, ma a közvéleményben kissé lesajnált szakmában munkást találni szinte lehetetlen. Miközben Európa nyugati felében is keresik és jól megfizetik a jól képzett munkaerõt.
No, szóval, idén folytatódik a Petzelt Szakképzõ Intézet bõvítése és most végre, tizenöt év után elmondhatjuk, Szentendre azzal, hogy nyolc éven keresztül vállalta, hogy magánál tartja az iskolát, finanszírozza és közebn ösztönzi a képzési struktúra megújítását és bõvítését, érdemes dologban vállalt áldozatot. A megyére kerülve, most az intézet számárat végre megnyilhatott a bõvítés lehetõsége és a szakmai munka megerõsítésének lehetõsége is. Ezért is szükségük van újabb képzési helyekre. Régóta beszélnek, beszélünk arról, hogy a szakács, pincér,és a szállodai szakmákban szükség volna Szentendrén is tan-szállodára, tan-étteremre. Korábban, míg erõs lobbyzással és az egyetemi képzés ígéretével az Agy Iskola nem vonta magához a volt földhivatali épületét, arról volt szó, hogy esetleg itt lehetne tan-étterem, tan-szálloda, de ennek, mint mondani szokták, lõttek. Régen felmerült már annak az ötlete, hogy az évek óta gazdátlanul és két alkalommal is árvízzel sújtott volt Duna Club épületegyüttesét is lehetne ilyen célra használni. Már csak abból a meggondolásból is jó dolog lenne ez, hogy végre lenne Szentendrén egy étterem és szálláshely, elsõsorban fiataloknak, csónakkal, biciklivel érkezõknek, amely nem turistaszivató árú és amely a városnak is új vonzerõt jelenthetne. Mert hát az Unióban, az egyik legnagyobb, gyarapodó turista- tömeg a fiatal felnõtteké. Bizonyosan kevesen emlékeznek rá, de a nyolcvanas években ezt az épületegyüttest, éppen csónaktárolós, olcsó kategóriájú szállásnak építették, és úgy tervezték, építették meg, hogy számoltak az árvízzel is. Az már a rémetörténetek kategóriájába tartozik, hogyan lett belõle az árvíz által veszélyeztetett részek beépítésével elitklub, kormányüdülõ, majd pusztult le az árvízek által. Mert hát ugye, ha már Szentendre az egyetlen város e honban, ahol a nem a nyugdíjasok, hanem az ifjak a legnagyobb létszámú társadalmi csoport, talán nem árt idõnként rájuk is gondolni.
   
     
2006. május 2.    
VÉRSZÍVÓK
   
     
 
Az áradás, meg a sok esõ, kitûnõ szúnyognevelõ. Az ár levonultával egyre szaporodnak és néhány napja este nem lehet kinn megmaradni, annyi van belõlük. Korábbi években turisztikai forrásból támogatták környékünkön Lábatlantól Budakalászig a szúnyoggyérítést és helikopterrel végezték. Megkezdését a méhészek érdekeihez is igazították. Hát bizony, most is elkelne már. De negyven, harminc, húsz évvel ezelõtt a kullancs sem volt különleges dolog, a tavaszi erdõ, mezõ kelléke, az csak ritkán fordult elõ, hogy valaki megbetegedett tõle. Aki az erdõt járta ismerte, és legfeljebb megtanulta, hogyan kell kicsavarni, aztán ennyi az egész. Sajnos napjainkra egyre több a komoly betegséget okozó erdei-mezei vérszívó. Környékünk legnagyobb kiterjedésû kiránduló területén, a Pilisi Parkerdõben egyelõre nem tapasztalták, hogy a korábbi évekhez képest több lenne belõle, de mégis fontos óvatosnak lennünk, ugyanis most kezdõdött a szezonja. A Pilis Parkerdõgazdaság kommunikációs vezetõje, Lomniczi Gergely fokozott óvatosságra inti a turistákat, hiszen egyedül a fõvárosi és közvetlen környéki erdõségeket évente ötmillió látogató keresi fel. Kullancs pedig bárhol elõfordulhat, ezért a gazdaság folyamatosan beoltatja dolgozóit a kullancs által terjesztett agyvelõgyulladás ellen. Ez bárki számára orvosi vényre felírható védõoltás-sorozat, melyet ajánlatos télen elkezdeni.
A látogatóknak elsõsorban a megelõzést ajánlják, zárt ruházatot vagy a kereskedelemben kapható rovarriasztó szerek alkalmazását az erdei sétákhoz, a napi program befejeztével pedig a szabadon maradt testfelületek alapos átvizsgálását.


 

Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének tisztiorvosa, dr. Kocsis Sándor is elsõsorban a személyi védekezés fontosságára figyelmeztet, hiszen kullancs nemcsak az erdõségekben, hanem a városi parkokban, sõt a családi házak kertjében is egyre gyakrabban elõfordul. Ha bárki kullancsot talál a testén, igyekezzék azonnal eltávolítani. Ehhez a gyógyszertárakban speciális csipeszt is be lehet szerezni. A legnagyobb elõvigyázatosság ellenére is elõfordul, hogy valakit megcsípett a kullancs. A Lyme-kór elsõ tünetei közé tartozik a csípés körül megjelenõ, egyre növekvõ ovális bõrpír, amivel fáradékonyság, fejfájás, ingerültség, nyirokcsomó-duzzanat jár együtt. A Lyme-kór ellen nincs védõoltás, de gyógyítható. Minden gyanús esetben azonnal orvoshoz kell fordulni, megelõzendõ a nagyobb bajt.

A kullanccsal fertõzött területeken jogszabályi elõírás szerint a terület tulajdonosának kell gondoskodnia a védekezésrõl. Az ÁNTSZ a nyári táborozási idõszak elõtt intézkedik az önkormányzatok, illetve a fenntartók felé.
A szakember által permetezéssel végzett vegyszeres kullancsirtás elsõsorban a körülkerített szabad területen (üdülõkben, táborokban, kertekben) ad kielégítõ eredményt, és 2-3 hetes hatástartósságot, de különbözõ állatok behurcolhatják (madarak, kisemlõsök, kutyák).
Egyéb helyeken e módszernek a hasznos rovarok elpusztítása miatt adódó komoly környezetkárosító hatásával kell számolni.
Amennyiben egy adott területen a kullancsok nagyobb számban fordulnak elõ, és ezeken a helyeken a turistaforgalom jelentõs, úgy célszerû a kullancsveszélyre utaló figyelmeztetõ tábla kihelyezése, esetleg a táborozás és kempingezési tilalom elrendelése.

 
     
2006. május 1.    
ESÕS MAJÁLIS
   
     
 
Hát, ezt a majálist akárhogyan is nézzük, elmosta a esõ, amely mint tudjuk aranyat ér. Persze az is lehet, hogy a két hete felszökött arany ára miatt van így, de talán jobb magyarázat az idõjárás, az a fránya. Délután lementem a Postásra, akkor már mindenki szedelõdzködött. A vurstlis is csak kényszerûségbõl pörgette masináját, tuti anyagi bukás ez neki, mert hát a majálishoz a legfontosabb kellék a napsütés, pontosabban a jó idõ. Judit arról tájékoztat, hogy délelõtt még sokan voltak kinn, a fellépõ gyerkek és szüleik is, akik a lebeszélés ellenére is felléptek, ha már készültek be akarták mutatni produkciójukat. De délben végül is, úgy döntöttek, leállítanak mindenféle mûsort, mert balesetveszélyes színpad. Szomorúan mondja, hogy jó lett volna, ha van fedett szinpad, de hát az háromszázezerbe került volna, "ennyi pénz meg a világon nincs". A szomorkodó elázott árusok közül néhányan még kitartottak, bízva a lehetetlenben, hátha eláll az esõ. Mások, csak azért vannak még kinn, mert nem volt kedvük összepakolni a rengeteg portékát. Tolongás helyett invitálás a gulyásos helyeken - Gyere csak, kóstold meg! ajánlással. Most elõször látom kinn a kisparosokat, behúzódva a sátor védernyõje alá még vagy negyvenen itt vannak csendeben beszélgetnek. A Szentendre Gyökereinek Baráti Tárasasága már szétszéledt, üres tábori építményük. Muci meséli, délelõtt még mindenki itt volt, kijöttek a rossz idõ ellenére is, még Pestrõl is eljöttek a barátok. A Duna is nyaldossa már az árválkodó négy betonlábat, hamarosan a rét alsó részét eléri a víz. Mindenütt látszanak még a közelmultban levonult ár nyomai. A teniszpálya, a klubház bár kitakarítva, de ott az ár nyomai mindenütt. A fû között agyagos a talaj, korcsolyapálya az egész rét, még a hatalmas kamion is csak egyhelyben pörgeti kerekeit, segítség nélkül nem fog innen szabadulni.
A városban csak Bodgányi utcában van nyüzsi. Úgy látszik itt állandó a forgalom. Aki úgy döntött, hogy kijön ma Szentendrére, az ezt akkor is megteszi, ha esik. Hiába, ilyen ez a Szentendre. Benne van turista vérkeringésében és akkor is mûködik, ha nincs olyan jó idõ. Persze nem annyira, mint amikor süt a nap.

 
 
2006. április 30.    
MÁJUS ELSEJÉK, ANNO
   
     
Hát, itt van ez a május elseje. Sokféle dolgot gondolnak róla a szentendreiek aszerint, hogy éppen milyen politikai beállítottságúak, vagy milyen emlékeik vannak róla. De, hogy valójában milyen a helyi története csak kevesen tudják, kutatták olvastak róla. Legtöbben meglégednek azzal, hogy valamelyik országos napilapot idézzék vélményük bizonyítására.

 
A szentendrei május elsejék története bár nem konfliktusok nélküli, de lelkesen indult, mint azt a Szent-Endre és Környéke, 1903. május 1-jei száma írja "Légy üdvözölve május! A munkásnép ünneppé avatta fel elsõ napodat.(....) Pihen a pöröly, nem zakatolnak a gyárak e napon. Ünnepi csend van a munkahelyekben." A szeptemberi számban arról is olvashatunk, hogy megalakult az Általános Munkásképzõ Egylet, melynek vígalmi bízottsága saját alapja számára szüreti mulatságot rendez a Knippayer féle vendéglõben. De késõbb arról is, miszerint a vendégõs "elõfizetõje Népszava címû lapnak, mert vendégei nagyobbrészt szocialisták." " A napokban az oda belépõ pénzügyi felvigyázó a kocsmárost megfenyegette, hogyha nem mond le a lapról, az italmérési engedélyébe fog kerülni." S hogy akkor is volt a munkavállalókban elégedetlenség, íme egy írás, 1904 novemberébõl: "A szentendrei római katolikus tanítók anyagi nyomora ismét megkezdõdött, helyzetüket ismét nyomasztóvá teszi, hogy fizetésüket nem kapják meg rendszeresen. Hát hol marad az intézkedés, mellyel a tanítók következetes ellátását biztosítják? (...) Persze, a deficites hitközség azzal nem törõdik, ha a tanítóság ilyen nyavalyából eredõleg kedvetlen, kényszerû munkát végez, nem érvényesítheti tudományos hivatását a népnevelés terén, mert az élés nehézsége, a csekély fizetés bizonytalansága lelohasztja lelkesedését. Oh államosítás, jöjjön el a te országod!" (Szent-Endre és Vidéke Hírlapja, 1904. november 6.)

 

Pedig a filoxéra pusztítása ekkor még nem okoz városi méretû tömeges munkanélküliséget, még tízévnyi távolban a szarajevói merénylet és nem mérgesedett el a nemzetiségi helyzet a városban. Ezidõtájt alakultak városi egyletek és érdekképviseletek. Az 1912-es év Szentendre történetében fontos. Ekkor alakult meg a Magyarországi Vas és Fémmunkások Szentendrei Szervezete és az építõmunkásoké is. De a Girlitzer féle vendéglõben volt a Szentendrei Sportegylet létrejötte. Ekkor még úgy látszott, az új eszmék, itt nálunk Szentendrén is helyet kaptak. Egy 1915-ös fõtéri fényképen -bár tart már az elsõ világháború- még majálisra invitáló plakátok vannak kiszögezve Risztics bobély üzeltének falán (a fõtéri Képtár Futó utca felõli utolsó két ablaka) elhelyezett városi hirdetõtáblán, bár már ott van rajta nagy piros betûkkel a cenzúra felirat.

 

Egyetlen olyan csoport van ekkor és késõbb is, amely számára tiltás marad érvényben a szervezet alakítására, ez a földmunkásoké. Nekik nem lehetett szervezetük, mert a helyi és megyei elõljárók tartottak a földönfutóvá lett emberektõl és hiába küldték kérelmek tucatjait, ezt késõbb sem engedik meg. "A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége Szentendrei helyi csoportját az alispán 1924. augusztus 27-én kelt leiratában nem vette tudomásul, mire a csoport a Belügyminiszterhez fellebbezett, aki újabb határozat hozatalára utasította az alispánt. "...miért is a helyi csoport megalakulását (...) újból felülbíráltam, azt azonban ezúttal sem veszem tudomásul, mert a helyi csoportnak a jövõben várható mûködését a közrend szempontjából aggályosnak látom. (...) A megalakulás tudomásul vétele elõtt a helyi csoportot még az ideiglenes mûködhetés joga sem illetheti meg." Politikatörténeti Intézet Levéltára, 658. f. /6/297.)
Azután jön 1918-19. és bár a szentendreiek a tragikus atrocitásban Kucsera Ferenc becstelen meggyilkolásában nem vesznek részt, (azt egy fõvárosból kirendelt terrorcsapat követi el, amelyet a helyi ellenforradalmi zavargások leverésére rendelnek ki pomázi meghívásra) a bosszú mégis a helyieket éri és ezután minden helyi szociálista és szociáldemokrata kezdeményezés tiltott. De a sztaravodai majális, hogy akkor egyszer jóllakhatott a szentendrei csóróság és szabadnak érzehette magát, emléke évtizedekig megmaradt, sõt máig élõ hagyomány, bár akik ide ezidõben kimennek bulizni, már nem tudják miért. Olvasgatva a megyei alispáni iratokat, egyértelmûen kiderül ekkorra az ultrajobbos szentendrei elit szándéka, a polgármesterek a megyei hatóságok támogatásával, hogy itt semmiféle szervezkedés, gyülekezés ne legyen és nem is engednek meg, hiába enyhül, változik a fõvárosban a politikai klima, amit ott szabad, itt a városban tiltott. "Fõispán Úr! Tisztelettel jelentem, hogy hatóságom területén szociáldemokrata szervezkedés nem észlelhetõ. Szentendre, 1934. június 2. Rendõrtanácsnok, a kapitányság vezetõje."(Fõispáni bizalmas iratok, Pest Megyei Levéltár)

A harmincas években a városban a legbefolyásosabb szentendrei politikus, a pápai-kamarás plébános, a politikailag mûvelt és kiváló szervezõ Németh László, aki, elõbb a Nemzeti Egység Párt, késõbb a Független Polgári Párt színeiben uralja és irányítja a szentendrei közéletet. Az általa megdolgozott városi köz termékeny televényén már a korai harmincas években nagy befolyásra tesz szert a nyilas mozgalom, bár az 1936-os választásokon még a Nemzeti Akarat Pártja nevében induló Szálasi Ferencet Szentendrén csak 194-en támogatják és a gyõztes, az ezernél is több szavazatot kapó dr. Ember Sándor ügyvéd, Pünkösfürdõ tulajdonosa lesz, ez 1939-re megváltozik. "Felnyíltak az urnák: ...a Pilishegyvidék nyilas képviselõt küldött a parlamentbe." ... Szentendén Telekire (MÉP) 848-an, Csia Sándorra (nyilas párt) 926-an, Bechtlerre (szociáldemokrata párt) 121-en szavaztak. (Pilishegyvidék - Budakörnyék, 1939. június 3.) Érthetõ hát, hogy milyen lehettek a szentendrei május elsejék ezidõ tájt.

A háború rémségei után Krajcsovits, Mrázik, Szatura, Vidinszky bácsiék és társaik igaz szívvel és lelkesedéssel szervezték újjá a szentendrei szociáldemokrata szervezetet, amelynek Krajcsovits tanár úr városi titkára volt, mindaddig, amíg elvbarátaival együtt ki nem szorították a politikai életbõl. Õk igaz szociáldemokrataként várták, akarták a változást, az emberibb életet, s mint oly sokaknak, más balodaliaknak is, csalódásként, majd amiért felemelték szavukat, lekesen vettek részt az 1956-os forradalomban, késõbb üldözöttként, mellõzöttként kellett látniuk, tapasztalniuk, mi lett a gondolatból, a jobbító szándékból amit a mozgalom zászlójára tûzött.

Kép: Pest Megyei Múzeum archivuma

Az ötvenes évek rákosi korszakában, kötelezõ kommunista politikai, a szovjet-magyar barátságot és a politikai vezetõket éltetõ felvonulásokká deformálva a május elsejéket a Fõ téren át, a Duna parton vonultak a KISOK telepre és jellege is csak a nyolcvanas években kezdett eredeti formájába visszetérni. A Pap szigeti majálisok bár továbbra is megtartották kivezényelt felvonulós jellegüket, de kezdtek a majális felé visszaváltozni. A régi május elsejék hagyománya, hogy a különbözõ üzemek dolgozói ilyenkor meglátogatták egymást, és nem csupán a virslirõl, sörrõl, hanem a barátságról, kollegialitásról, kölcsönös tiszteletrõl emlékezetesek. A készülõdés öröme, a kié lesz a legjobb gulyás, pörkölt nemes vetélkedésében fejezõdött ki és ez a versengés és a tisztelet, a szakmai büszkeség, hogy ki tud jobbat felkínálni kollégáinak, munkatársainak egyenes folyamánya volt a céhek idejébõl megmaradt hagyománynak. S akinek nem volt saját területe sátra, azt a másik gyár szakijai meghívták: - Gyere közénk, kóstold meg a miénket, igyál velünk egy korsó sört. A rendszerváltás után megpróbálták az ünnepet leváltani, mással helyettesíteni. Most is emlékszem azokra a fõként lesajnáló értelmiségi megjegyzésekre, hogy a Kádár rendszerben egy pofa sörért, egy pár virsliért megvették a melósokat. Pedig, s az idõ bizonyította, nem a pofa sör, virsli, politikai frázisok puffogtatása hiányzik azoknak az ezreknek, akik nosztalgiával gondolnak a régi május elsejékre, hanem az együttlét öröme, a kollegialitás, az együvétartozás érzése. S abban a tányér gulyásban, amelyet az üzemek kiváló fõzõmesterei a legjobb húsokból, a háztájiból erre az alkalomra félretett krumpliból, a kincsként õrizgetett pirospaprikából nagy gonddal készítettek, kifejezõdött a kollégák iránti megbecsülés és a tisztelet. Ilyenkor egy asztalhoz ültek az egy brigádban dolgozók, a villanyszerelõk, lakatosok, kovácsok, karbantartók, azok, akiket nem elsõsorban a munkahelyi beosztás, hanem az ennél sokkal szorosabb szálakkal összekötõ szakmai büszkeség, a házépítés kalákája, a gyerekek kölcsönös keresztapasága, az együttes maszekolások értelmes és hatékony munkamegosztása, a focizás fûzött össze közösséggé.

S itt vagyunk a mában. Kenzó írja Írországból, hogy a keleteurópai munkavállalók többségét ír kollégáik nem tartják semmire,mert nincs bennük szolidaritás. Mert néhány centért felrúgják az ottani munkáltató és munkavállalói megegyzéseket. A minap is tüntetés volt, meséli, halászok tüntettek, mert a lengyelek a hosszú tárgyalásokkal, bérharccal kialakított bérmegállapodást felrúgva, sumákban kevesebbért elvállalták a munkát, kiszorítva a helyieket korábbi munkalehetõségükbõl és olcsóbbá téve munkájukat. Meséli, az ír város, ahol él, gyûlölik õket. Szóval, itt van ez a május elseje, ha jó idõ lesz, sokan jönnek majd el a Postás strandra, megisznak egy üveg sört, örülnek a baloldal gyõzelmének, de ismerik-e mit jelent a szó, szolidaritás, tudják-e, mi a tartalma az ünnepnek, mit is jelent, jelképez május eleseje?

 
 
 
Krajcsovits Márton
Márázik Rezsõ
 
 
Kép: Pest Megyei Múzeum archivuma
 
     
2006. április 28.    
A KÖZMEGHALLGATÁSRÓL
   
     
 
Szóval, itt van ez a közmeghallgatás intézménye, amely egy faluban maga a közösségi akarat kifejezõdésének lehetõsége és a közösségi kontroll, nagyvárosban a kötelezõ kûr sajtósítva, a kisvárosban, olyanban, mint Szentendre, ez is, az is, de leginkább fél-ismerõsök önkormányzati fóruma. Mert hát, ezeken legtöbbször a sokszor látott ismerõs arcok vannak jelen, akik állandó résztvevõi, mondanivalógyárosok, a mindig, mindenhez hozzászólók, azután azok is, akiket elkeseredésük, sérelmük visz a mikrofon elé. De ma itt voltak a szimpatizánsok is, akiket a féltés és szolidaritás hozott el és érdeklõdõk is, kevesen.

Körbenézve a teremben, hatvanvalahányan lehettünk, közöttünk több mint kéttucatnyian a hivatal munkatársai, önkormányzati képviselõk és közintézmények alkalmazottai. De jelen voltak az új polgármester által fontos szerepre szánt Városfejlesztõ Egyesület tagjai közül is néhányan. A kisebb késéssel kezdõdõ fórum hozta magát, megszokott szentendreire sikeredett. De itt és most, az új fõszereplõ dr. Dietz volt az érdekes, õ volt a figyelem középpontjában mindannyiunk számára. Mert bár hivatalosan meghírdetve nem lett ugyan, vagy csak én nem láttam ezt a címet másutt csak egy internetes fórumon, de ez alkalommal, az új, a Dumtsa Jenõ Szentendre volt polgármestere nevét viselõ városstratégia bemutatására volt hivatott az összejövetel.
Bevezetõjében a polgármester úr arról beszélt, hogy lakossági kérésre hívta össze ezt a mai közmeghallgatást és ezért kezdeményezte, hogy helyi alkotmányunkba is belevegyük, hogy évente legalább két közmeghallgatás legyen a jövõben. Az egyik amolyan beszámoló-féle, mindig az év vége felé és egy másik tavasszal, leginkább tervismertetõ feladat-szerûséggel. Beszélt arról is, hogy a városkönyv ( amely, mint számora most derült csak ki, a közérdekû bejelentések és panaszok könyve) a civil tanácsadó testületek és a nagymúltú Városfejlesztõ Egyesület a Diezt-féle városirányítás új eszköze.

Elviselhetõ hosszúságú elõadásában a captatio benvolentae-t (a hallgatóság jóindulatának megnyerését) ma este az árvízi beszámoló és a köszönetek, a közösség helytállásának, áldozatkészségének méltatása alkotta. Amely, mint téma, alkalmasnak ígérekezett arra is, hogy a gátépítés-beruházás gondjairól és néhány, mi lesz a zsákokkal, meddig marad lezárva a Duna-korzó és meddig lesz árvíz miatti rendetlenség, problémáról is elmondja információit és érzékeltesse a hallgatósággal a SZEBETON és a hovédséggel való telekvitát megemlítve, hogy a polgármesteri munka mennyire összetett, sok idõt igénylõ és bonyolult feladat. Természetesen szóba került a legutóbbi testületi ülés néhány fontos döntése is, így a megegyzéssel kialakított új testületi felállás, a kevesebb és kisebb bizottsági struktúra. Hangot kapott a civilek bevonása döntésekbe, amelyet a választások alkalmával már megismerhettünk, s amely a civilekkel (értsd alatta a város közösségével) való együttmûködésen alapuló demokratikus városirányítási elképzelést hivatott szimbolizálni.

 
Elõadásának programismertetõ (thesis) részében is irányítási, szervezési, metodikai elemeket vonultatott fel az elõadó. Nem foglalkozott településstratégiai kérdésekkel, nem vázolt fel új városstratégiai irányokat, de ez itt és most elegendõnek bizonyult, s amelynek középpontjában a "Mindannyian tudjuk milyen várost szeretnénk!" alapgondolat állt. Természetesen szó volt, de leginkább csak jelszó szinten, olyanokról is, mint a nyitott város, élhetõbb város, látható város, zöld és tiszta város, az ügyfélbarát és szolgátató hivatal stb.is. De ezekhez kapcsolódóan inkább a praktikus tennivalók sorjáztak, amelyeket a polgármester úr rövid és egy-két éves idõtávon megvalósítani kíván. A városgazda, a zöld szám és kiskincstári gazdálkodás, az új kommunikációs stratégia, a mûvelõdési intézmény átalakítása a kisebb, takarékosabb, hatékonyabb önkormányzat eszméjét takarja. Példával illusztrált megközelítése, hogy a város olyan részvénytársaság, amelyben a részvényesek a lakosok, az rt. elnöksége a testület, elnöke a polgármester és munkásai a hivatal, nekem túl pragmatikus megközelítésnek tetszik és talán dr. Szini gondokodásában fedezhettem fel valamikor a rendszerváltás hajnalán.

Sokmindenrõl szó esett. Ezek közül kettõt tartok fontosnak megemlíteni. Az egyik, a város arculatát, imagóját befolyásoló mûvelõdés és mûvészet dolga, intézményei. Bár az elõadó többször említett olyanokat, mint Montmartre Egyesület Szentendrére látogatása, vagy a száz polgármesterrel megtartandó mûvésztelepek nemzetközi programja, de olyan kérdéseket most került, mint a nyári színház és programok, MûvészetMalom, múzeumok összetett, de a város jövõjére ható távlatos problematikája. Magyarán, õ mit ért, a Szentendre a mûvészetek városa jelszó alatt.
Másik, amely közel áll hozzám, -már csak azon önzõ érdekbõl is, mert egy, az egész központi régióra vonatkozó elképzelésemmel, javaslatommal egységben van,- az a dunai viziközlekedés felemlegetése, a régi hajóállomás felélesztése kapcsán.
Mindkét dolog egy irányba mutat, arra, és ami szerintem talán legfontosabb hiátusa volt az elõadásnak, hogy nem esett szó arról, hogy októberig kész kell lennie Szentendrének is a kistérség más városaival, községeivel összehangolt projek-terveivel a Közép-magyarországi régiós programba illeszthetõen. Mert a Közép-magyarországi régiónak, melyet Pest megye és a fõváros alkot, 2007 és 2013 között megfelelõen kidolgozott projektek és pályázatok megvalósításához 465 milliárd forint felhasználására nyílik lehetõsége az Európai Unió Strukturális Alapjának forrásából. Ehhez várhatóan még további 600 milliárd forint társul a Kohéziós Alapból, melybõl környezetvédelmi, energetikai és közlekedési projekteket lehet majd megvalósítani. Ennek irányairól, a közös gondolkodásról, ha van még egyáltalán erre elegendõ idõ, készítésérõl szívesen halottam volna. Ezért hívtam fel figyelmét a testületi ülésen is az egybek megszólalási lehetõséget kihasználva erre. De talán ez csak nekem volt érdekes, és éppen azért, mert délelõtt a megyei közgyûlésen azt kellett tapasztalnom, hogy kistérségünk mennyire nem tud, vagy nem akar a milliárdokból részesülni.

A hozzászólások, mint ilyenkor lenni szokott, napi és gyakorlati, gondokat vetettek fel. Talán érdekes lett volna, ha az új szellemi központ, a Városfejlesztõ Egyesületbõl is megszólalt volna valaki, aki nem napi gondokat, hanem, néhány távlatos, az eredeti címet takaró stratégiai problémát, irányt vázolt volna fel, no nem azért, mert azt várnám el az ilyen fórumoktól, hogy elvont problémákkal foglalkozzanak, hanem ezzel érzékeltethette volna, hogy a városirányítás nem csak napi ügyek intézése, hanem a jövõ Szentendréjének felvázolása, tervezése is.

 
 
 
- Hajnali két és három óra tájban vandálok, törnek, zúznak, örjöngenek, padokat törnek...
Vásárhelyi Gyöngyvér, Pismány Városfejlesztõ Egyesület: - A tulajdonosok egyesületbe tötörültek, felajánlották területük 22%-át a városnak, mégsem kapnak építési engedélyt...
     
   
LEHETÕSÉG MILLIÁRDOKRA
   
     
 
Széchenyi mintha kicsit szomorúan ingatta volna a fejét a Megyeháza nagyteremének hatalmas festményén a mai megyei közgyûlésen. Mert, mint az abból a dolgozatból, amelyet az erre a célra létrehozott ügynökség készített és az elnök elejtett hozzászólásából is kiderült, nem sikerült igazából egyes kistérségek polgármestereit, gondolkodára serkenteni arról, mik is legynek a következõ évek közös fejlesztései. A Közép-magyarországi régiónak, melyet Pest megye és a fõváros alkot, 2007 és 2013 között megfelelõen kidolgozott projektek és pályázatok megvalósításához 465 milliárd forint felhasználására nyílik lehetõsége az Európai Unió Strukturális Alapjának forrásából. Ehhez várhatóan még további 600 milliárd forint társul a Kohéziós Alapból, melybõl környezetvédelmi, energetikai és közlekedési projekteket lehet majd megvalósítani. Pest megye különösen kedvezõ helyzetben van, hiszen viszonylagos fejlettsége ellenére is a legkedvezõbb elbírásban részesült. Mindez persze egyelõre csak lehetõség.

De, hogy ne másokra mutogassak, sajnos a Szentendrei kistérség is alulteljesített mind az édeklõdés, mind az ötletek és különösen a kidolgozásra váró tervekben. Tulajdonképpen a megkapott anyagban ma azok voltak benne, amelyeket a minisztériumok és fõhatóságok, mint országos célokat kítûztek, mint az M0 déli szektorának, az M2 Vác-országhatár közötti szakaszának, az M4 Monor-Pilis elkerülõ útjának megépítése. De az északi Duna-híd, az M10-es Üröm-Pilisvár út az elõvárosi vasúti közlekedés, illetve a Ferihegyi gyorsvasút. A konkrét projekteket a kistérségeknek kell megfogalmaznia. Ezért hiányzik még a dolog sava-borsa, a kistérségek (volt járások) kapcsolódó projekt-elképzelései. Ilyenek lehetnek az iskolarekonstrukciók, a szociális intézmények modernizálása, kistérségi közösségi központok létrehozása, az internet széles körû elterjesztése, a városrehabilitációk felgyorsítása, szelektív hulladékkezelési programok megvalósítása, a vízbázisok védelme, hulladékgazdálkodási programok, a régió közlekedési rendszerének, különösen a közösségi közlekedésnek a fejlesztése, a Duna, mint közlekedési folyosó kihasználtságának növelése stb.

Hallgatva néhány kollégám hozzászólását idõnként úgy éreztem magam, mintha nem 2006-ot, hanem 1960-at írnánk, amikor arról beszéltek, hogy mire legyen figyelemmel a központ, mintha nem az unió egyik legfontosabb elve és vastörvénye lenne a szubszidiaritás, hogy a helyi ügyekben, helyben kell dönteni, ne várja el senki, hogy majd az okos központokban mások kitalálják, kidolgozzák helyettük. Ez az ötlet és koopercáió-szegénység engem ma elkeserített. Bár van még egy kevés idõ ezt pótolni októberig és segítségül itt van az ügynökség is, hogy minden civil szervezet és személy, testület, gazdasági, érdekképviseleti stb. szervezet javaslatát befogadja, megvizsgálja és hasznosítsa. Lukovits Tamásék a PROrégio KHT. munkatársai szívesen jönnek el minden fórumra, segítenek, hallgatják meg, legyen az civil összejövetel vagy önkormányzati fórum, kistérségi ülés vagy tudományos tanácskozás. De az bûn lenne, ha hamarosan kedves polgármestereink Budkalásztól, Visegrádig nem állnak elõ ötleteikkel, terv-vázlataikkal és ha Szentendre nem lesz ebben hamarosan a leghangosabb, legötletesebb, elég argesszív és kompromisszumkész, mert milliárdoktól esik el.

A régió és ezen belül Pest megye fejlesztési lehetõségeit konkrét intézkedésekben a Közép - Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által elfogadott és így Pest megye közgyûlése által is véleményezendõ Közép-magyarországi Régió Operatív Programja tartalmazza. Jó biztatás Szentendrén, hogy van városfejlesztõ egyesület és számos civil tanácsadó a polgármester körül, így készen áll a szürkeállomány ahhoz, hogy ezeknek kistérségi projekteknek kezdeményezõje és civil gazdája is legyen.

 
 
 
 
 
 
 
     
2006. április 26.    
SZÜLETETT HANGULAT
   
     
 
Elkísértem Gyöngyit a legutóbbi Született feleségek összejövetelre. Nem vagyok sorozat-rajongó, sõt, leginkábbcsak a beszégetõs mûsorokat nézem, azokat is, csak éjféltõl, és sütit sem sütök, hogy megörvendeztessem a társaságot, mégis elementem mert érdekelt a társaság. Ezért, már csak férj mivoltból is, mint valami múlt századból itt maradt felesleges gardedam, az adást a Dalmát presszó teraszán ülve teáztam végig, míg benn folyt a nevetgélés, kommentálás, de így is tetszett a dolog. Ugyanis, nekem meglepetés volt, hogy e hölgytársaság már majdnem húsz tagú, csupán azért, mert az egymást közelrõl és távolról ismerõ hölgyek, egyszer csak úgy döntöttek, azt hiszem Beus javaslatára, hogy "ne csak dumáljunk az iwiw-en a sorozatról, hanem nézzük együtt." S az ötlet, valószínûleg, mert nem volt erõltetett és mert nem valami kicsit kényszerû szülinapi összejövetelre szólt, összehozta a társaságot. Ma úgy látszik, olyan, mint a falusi értelmiségiek tarokk-partija Mikszáth korában. Az ajtó másik oldalán ültem a kellemes tavaszi - az elsõ igazi -, langyos estén. A lányok, asszonyok benn nevettek, drukkoltak, cikiztek, szóval sorozatot néztek. Kinn a táj olyan volt, mint egy régi festmény, amelyen a város fényei alulról okkerezik a szürke égboltot. Amikor nézed, nem tudod eldönteni hogy festõje a sárga ég-alapra kente-e a szürkét vagy a szürkére kent halványokkert és így született a hatás. A lámpa világítóteste élesen kemény folt a sötét bársonyhuzaton ragadt rágógumi, és a fénynyalábokat kibocsátó lámpák átírják a tér aranyszabályait. Következtükben ami távoli, az élesebb, és ami közelebbi, az haloványabb. Így a távoli közelnek, s a közeli távolibbnak tûnik, s e csalóka kép új hatást teremt, amitõl az apró neszek felerõsödve távolba hatónak tûnnek, s az élesebb hang a tér fölé szalad, elillan, szertefoszlik. A mellett és után helyet cserél és kuszává változtatja a mindenapok megszokott dolgait. És a nõk benn, Lédák, Csinszkák, Degas fésülködõje, Arnolfini aszonya. Hangjukat hallva ferémlett bennem Guilaume Apollinaire egyik sora: "Békés lelked ölén fölsejlik néha-néha, Egy kép, a képem, ám nem ez az idei, Mert szépségét, amit tõle vár a poéta, Bármily rút, az idõ megadja majd neki."
 
 
 
 
 
 
 
     
2006. április 25.    
AZ ELSÕ HÉTKÖZNAPI ÜLÉS
 
     
 
Mondhatnám, hogy sok felelõs dolog volt ma reggel kilenctõl este hétig a Szentendrei Önkormányzat testületének ülésén, de ilyenkorra, estére a hosszú üléstõl az embernek annyira kimosva az agya, hogy úgy kell keresgélnie a sok dolog között, mint amikor véletlenül a meghívót a papírkosárba dobta és azt kiöntve tartalmában kutakodik, vajh melyik is lehet az. Mert volt ma zárszámadás a múlt évrõl, a helyi alkotmány, a Szervezési és Mûködési Szabályzat módosítása, telek-eladás és várhatóan kényszerû vétel, pályázat, amely sikeres, de eredeménytelen volt, telekproblémák vagy öt és sokminden ami felgyûlt a választások miatt. Ja, és persze, megint új, pontosabban helyzethez igazodni kívánó parkolási rend és vagy kéttucatnyi egyéb fontos dolog. Köztük olyanok is, mint tájékoztató az árvizi védekezésrõl, látszólag érdektelen fogadtatással, pedig még néhány hete nem volt ennél fontosabb.

Szóval, a mai volt dr. Dietz polgármesterségének elsõ hétköznapi "testületes" napja, ülése sok megtárgyalnivalóval, hétköznapi ruhában és munkával. Mert hát, ilyenkor legkevésbé a fennköltség a jellemzõ, sokkal inkább a bírkózásra feszülõ izmok, vagy, hogy másik képzavarral is éljek, feszülõ agytekervények. Vártam, már ezt az elsõ szereplést, mert ilyenkor derül ki, mi várható, milyen lesz a munkastílus. Látszott rajta, tapasztalhattuk is, vannak elképezlései és elhatározásai azzal kapcsolatban, hogyan tartsa a testületet, bennünket kordában, mármint, hogy ne folyjon szét a tárgyalás és ne kelljen õszig hetenete újabb és újabb maratoni, éjfélig tartó üléseket tartani. Ezért, és hogy érdemi legyen a vitaés arról polemizáljunk, amirõl a cím, a téma szól, kezdeményezte néhány erre vonatkozó szabály bevezetését. Hozzáteszem, e szándék nem ellenünkre, képviselõk ellenére való volt és ezért egyetértésünkkel is találkozott. A széksértés intézményének megerõsítése a mûködési szabályzatunkba illesztése az újdonság, amolyan önkormányzati osztályfõnöki intõ lehetõsége a rendetleneknek.


No szóval az elsõ emberrõl, aki még hordozza szakmája stigmáit, mert eszközei között kevés még a retorikai meggyõzés, a tanáros magyarázat , sokkal inkább a rációra, az ismeretre apellál. De hát vannak közöttünk és vélhetõen lesznek is -fõ szövetségesei között is,- akik számára kényszerûen szükség van a tanáros elmagyarázásra, a mirõl és miben, minek, és miért ez a következménye stb. mert egyébként nem érti szegény és nem úgy szavaz, ahogy szeretett volna. Ezért idõnként szüksége lesz beszédét lassítani, jobban tagolni, erõsebben hangsúlyozni. E tekintetben is jó, hogy nem indulatos típus, bár bizonyosan legalább háromszor felkaphatta volna a vizet, - rám is legalább egyszer,- de tudja kezelni indulatait, amely alkatából fakad és ügyvédi prakszis is megtanította, hogy az indulat nem vezet sehova. Esetenként jól egyszerûsít és látja az összefüggéseket, rá is tud világítani azokra. Gyengéje még, a politikai metakommunkáció ismeretének hiánya, hogy átlássa és érezze annak kusza üzeneteit, bár ebben is hármas fölét adok. Humora finom és jókor használja, bár kevés a feszülségoldásra -számomra a vezetõk egyik legfontosabb követelménye, mert többet mond el a várható döntéseikrõl, mint a legjobb döntéselõkészítõ tanulmány, ezért egy kicsit több nem ártana. De van gond is, ez az úgynevezett jóemberség szindróma vagy konfliktuskerülés. Ez nem fogja segíteni õt a polgármesterséghez idõnként szükséges mészáros munkájában.

Tartalmi dolgok közül, három olyan dolog van, ami nem könnyû. A költségvetési helyzet, a beruházások végigvitele konfliktusainak kezelése, (a Barcsay iskola beruházás, gát építés és Pismány csatorna) és ami most a legfontosabb, de még nem látszik annyira jelentõsége, az pedig a tervek, tervek, tervek a várható unios pénzekre. Látható volt, az általam csak "nagy becsavaró effektusnak" hívott eszköz mûködése is, amely az apparátus információközvetítési és bedarálási képességeibõl adódó "az egy házban dolgozunk, egyek vagyunk, mi vagyunk a város" szolidaritási alapon való behúzásának mûködése. És aminek dr. Dietz érzékelhetõen és láthatóan nem örül, a minden vezetõi munkára jellemzõ hihetetlen magányosságra ítéltség és az állandó szövetség-szakadás és kötés, mert még a helyi politikában is csak egy bizonyossság van, az állandó változás. Mert bármennyire is szeretné és jó is lenne, a tanácsadók, barátok többsége sem átélni, sem megosztani nem képes vele azt, ami az õ dolga, ami vár rá. Végül pedig a szentendrei polgármesterség fura kettõs követelménye, az, hogy, ha jól akarja végezni munkáját, sikeres akar lenni, állandóan valahol, valakikkel lobbyznia kell, parlament, fõhatóságok, külföld és közben azt várják el tõle, hogy egy percre se hagyja el a fedélzetet. Még az a szerencse, hogy aki számít az szívesen jön ki Szentendrére, csak azt kell tudni megkülönböztetni, hogy ki az, aki nekünk számít. És valljuk be, ebben az enyhe pírral megjelenõ kormányközelségi megjelenés nem hátrány és most sajánlhatja csak, hogy nem (kék-sárga) vagy fehér háttérrel készült választási plakátja. Miként, azzal a kettõsséggel is szembe kell néznie, hogy a jó kiszolgálás és a keativitás, ritkán férnek meg egymással.

Ja, és végül a konkluzio. Volt egy testületi ülés, tulajdonképpen semmi különös dolog, csak néhány óra tárgylás, rendeletek módosítása, határozatok, amire közvélemény ilyenkor annyit szokott mondani, hogy "mi a fracot tudtok csinálni ennyi ideig, ha én lennék a polgármester öt perc alatt elintéztem volna."

 
 
 
 
Szóval, tegnap délelõtt a Gomba akadémia vendége volt Vajda Lívia Párizsban élõ magyar származású festõnõ, akinek pénteken nyílik kiállítása az Erdész Galériában. Persze ment a rizsa és fogyott a szellemi szódavíz és mindenki elmondta egy-egy kikõtõi francia mondását (az összes frankofón tudás és nyelvismeret) bizonyítandó, mennyire Montmartre vagyunk itt a Duna-korzón. A mûvészenõ meg lelkesedett a helyért és örült "az onnan jöttet" körülölelõ érdeklõdésnek.
 
2006. április 24.    
VALAMI POLITIKA
   
     
 
Miközben a szavazókörökben a pártok aktivistái ellenségesen vizslalták egymás apró mozdulatait is, a semleges apparátus tagjai szorongva ültek közöttük, nehogy valamilyen hibát vétsenek, a pártközpontokban a vezérek mozdulatlanságra kárhoztatva lefüggönyözött irodáikban aggódva, bizakodva, várták a részeredményeket. Eközben Szentendrén tömve volt az óváros, csendesen sétálgató, fagyizó vagy éppen hatalmas morotjaikkal gyorsulási versenyt-bõgetõ emberekkel, motorosokkal. Hétvégi teltház van az óvárosban, ezt könnyen megállapíthattta az óvatlan szemlélõ is, amit nem csak a mindenütt kavargó tömeg, hanem a biztos jelzõ, a szentendrei barométer, a csordultig tömött szeméttartók mutattak, full. Gombánál teám mellett ülve hallgatództam a szomszéd asztaloknál, vajh hallok-e valamit választásról? De semmi, csak, hogy te, ugorj el lángosért, meg nekem nagyobb, szebb, meg mittudoménmilyen motorom volt, tudod amikor ámerikában voltam.... bla, bla, bla. Szóval, semmi izgalom, semmi tetõrehágás, semmi kis belsõ spann, csak laza duma és napozás. Közben azon gondolkodtam, hogy vajon, melyikünk a normális, õk vagy én, de aztán lassan leesett, így van ez rendben. Nem kell mindekinek drukkernek lenni, vannak, akiknek az a bizonyos civil élet sokkal fontosabb, s talán nekik van igazuk. De hát mégsem mindegy.

Azt mondja a politikai álmoskönyv, hogy Szentendrén mindig az országot vezetõ koalícióval ellentétes a város vezetése és ezért nem jut ötrõl hatra. Ha ez nem is igaz így, de most annak tûnhet. Mert míg dr.Dietz narancssárga háttérrel nyert nemrégiben, Hadházy Sándor is, ha nem nagy, de jelentõs többséggel megnyerte az országgyûlési képviselõválasztást. Az ország azonban másképpen döntött, hamarosan megalakul a második Gyurcsány kormány az MSZP és az SZDSZ választási gyõzelmének eredményeképpen. Fura szituáció, hogy miközben az ország többsége balra tart, itt a többség jobbra húz. Bár hála Istennek nincs jobboldali és baloldali város, ház, járda de még Mûvészetmalom sem, de az emberek értékválasztásuk szerint természetesen lehetnek jobb és baloldalaiak, liberálisok és konzervatívok.

 
Bennünket bizalommal töltenek el a miniszterelnöknek a gyõzelem éjszakáján mondott szavai: "Amit nyertünk, az felelõsség és feladat. Hiszek Magyarországban, hiszek a kézfogás erejében." - folytatva a szimpatizánsoknak azt mondta: olyan Magyarországot akar, ahol mindenki egyaránt büszke lehet, tartozzon bár a piros, a narancssárga, a kék vagy a zöld oldalhoz. Van valami azonban, ami ezeknél a színeknél fontosabb, a piros-fehér-zöld." Mi szentendrei szocialisták hasonlóan gondolkodunk, de egy dologgal kiegészítjük, hogy nekünk más zászlószíneink is vannak és ezek Szentendre városának kék-sárga színei.
Mi is hisszük és reméljük, hogy a jövõben nem kell számolnunk azzal, hogymegkérdõjelezik városszeretetünket, lokálpatriotizmusunkat, hogy sanda támadások, rágalmazások nem érnek bennünket jogtalanul azért, mert szociáldemokratáknak valljuk magunkat. Büszkék vagyunk városunkra és a jövõben sem kívánunk "pocsék ez a Szentendre" elégedetlenség károgói lenni és mint azt az új polgámester választásakor is elmondtuk, szívesen mûködünk közre minden jó ügyben, a város érdekében. Ezért igényeljük az önkormányzatban dolgozó vezetõktõl és képviselõ kollégáinktól is, hogy a kölcsönös tisztelet hangján és a jószándék feltételezésével fogadják partneri együttmûködési készségünket.

Nyitott és befogadó a szentendrei baloldal, de olyan, amely nem adja fel meggyõzõdését, hogy a verseny és szolidaritás megfér egymás mellett, hogy több és nem kevesebb demokrácia kell, hogy a város nagy ügyeiben közös gondolkodásra és cselekvésre van szükség. Szívesen mûködünk közre abban is, hogy Szentendre erõs és sikeres legyen a jövõben, amelyben gyermekeink sorsát nem családi származásuk, hanem tehetségük, szorgalmuk határozza meg. Ezért mondjuk, hogy a jövõ felé kell fordulni és bátor változtatások sorozatát kell elindítani itt is.
Köszönjük választóinknak, akik a két választási fordulóban Bárony Andrást támogatták. Most és itt nem a mi jelötünk lett az elsõ, de a baloldal Szentendrén és térségünkben is megerõsödve került ki a választási küzdelembõl. Sokan mondták el vélményüket, hívták fel hibáinkra figyelmünket a kampány során. A jogos kritikát megfogadva változtatnunk kell sok dologban, egyben bizonyosan, hogy igény van, hogy választóink hallják (olvassák) a balodaliak vélményét minden helyi közéleti és mindennapjainkat foglalkoztató kérdésben, a múltban oly gyakori, szemérmes hallgatás helyett, értékvállalásunk is hallassék.
Köszönjük liberális partnereinknek, hogy fegyelmezetten álltak ki közös jelöltünk mellett és Bársony Andrásra adták voksukat a második választási fordulóban! Köszönjük, hûséges törzssavazóinknak és az ujonnan a baloldal iránt élénk érdeklõdést mutató fiataloknak is, hogy segítettek és jelöltünkre szavaztak és baloldalt választották.
 
 
 
 
     
2006. április 21.    
A KAPCSOLATOK
   
     
 
Szóval, itt van ez a Szentendrei Nemzetközi Kapcsolatok Egyesülete, olyan mint a szemesbors a húslevesben, kell is, meg nem is. Jó ízt ad az ételnek, de ha ráharapunk igencsak csípi a nyelvünket. Leglább is, amikor váltás, esetünkben polgármester-váltás van, mindig felmerül, hogy mi a fenének van, mit csinálnak ezek egyáltalán. Persze ahhoz, hogy miért is, tudnunk kell, miért jött létre, mit is csinálnak valójában. Tudni kell azt is, az ilyen – úgyneveztt civil egyesület- majd minden testvévárosban van, Salon de Provance-tól, Wertheimig, motorja annak a bizonyos együttmûködésnek. Motorja, mondom, mert õket, mint a szentendreit is, kevéssé érdekli, hogy éppen ki a jegyzõ, polgármester vagy rendõrkapitány, mert tagjaik többsége, csak úgy, egyszerûen azért áldozzák szabadidejüket a két város közötti kapcsolatokra, mert ez a hobbyjuk, mert barátaik vannak ott is, akikkel jó találkozni. S mert ilyenek, mármint, hogy nem törõdnek az éppen aktuális politikai és hatalmi viszonyokkal, kényelmetlenek is tudnak lenni, mert nem akkor és ott kezdeményezõi és gyakorlói e kapcsolatoknak, amikor ez az apparátusnak, a hatalomnak éppen smakkolna. Most is, ilyen fura helyzet adódik. Ugyanis, a városházán spórolás van, kevés pénz van a városi kasszában, az egyesület meg szívesen költene ilyenre, hogy pontosan fogalmazzak költenének kulturális programok kiutaztatására, mert egyébként ötvenen saját pénzükön utaznak ki a nyáron Olaszországba. A múlt évi spanyolországin résztvevõ városok képviselõi úgy döntöttek, hogy az idei fesztivált az olasz kisváros San Vito Chietino rendezi. És, hogy nem Szentendre az egyetlen város amelynek csapata vetélkedni, bemutakozni megy ide, ime a résztvevõk: Libramont BELGIUM, Frederikssund DÁNIA, Ekenäs FINNORSZÁG, Thouarsais Bouldroux FRANCIAORSZÁG, Bad Segeberg NÉMETORSZÁG, Loutraki GÖRÖGORSZÁG, Athlone ÍRORSZÁG, S.Vito Chietino OLASZ, Schifflange LUXEMBURG, Haarlem HOLLANDIA, Cantanhede PORTUGÁLIA, Dunoon NAGYBRITANNIA, Aranda de Duero SPANYOLORSZÁG, Upplands Väsby SVÉDORSZÁG, Bydagoszcz LENGYELORSZÁG, Rezekne LETTORSZÁG, Sakiai LITVÁNIA csapata is ott lesz.

San Vito Chietino

Ehhez kapcsolható a másik hír, hogy a minap döntött úgy a Városi Kisebbségi Oktatási és Kulturális Bizottság, hogy a szerény pénzösszeget, amelyet a testület ilyen típusú célokra szán, megpályáztatja, de ennek kíírása olyan, hogy a Nemzetközi Kapcsolatok Egyesülete nem tud majd résztevenni rajta. Hát ez van, õk mennének – valószínû utaznak is, képviselni Szentendrét– és mi meg – legalább is, úgy néz ki, nem támogatjuk majd õket. Szóval az összhang és a figyelem a dolgok folyamatossága hibádzik alkalmanként.
Az interneten olvasom, újabb programot vállalt be a polgámester úr 2007-re, mert mint írja a Montmartre Egyesület látogat ekkor az Ister Napokon Szentendrére. Persze ez is érdekes ,-nekem tetszik– hisz a Montmartre Párizs régi mûvésznegyede, a francia fõváros egyik legnépszerûbb látványossága a Caulaincourt, az Abbesse, a Clingnancourt és a Junot sugárút határolta területen, kicsit olyan mint a Szamárhegy ."Itt született a kubizmus, ezeket a macsköves utcácskákat taposták a mûvészettörténet nagyjai: Modiligliani, Soutine, Van Dongen, Derain, Braque, Freisz, Picasso, Juan Gris, Metzinger, Toulouse-Lautrec, Renoir, Degas, Cézanne, Jongkind, Sisley, Renoir, Manet, Degas, Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Pissaro, Zola, Berlioz. Ma a Montmartre ezerarcú városrész. A rikító éjszakai élet, amelyet a nyomorék gróf, Toulouse-Lautrec oly szívesen ábrázolt, a Pigalle környékére szorult vissza. A lepusztult környék az olcsó, talmi ragyogás Montmartre-ja. Feljebb, a domb tetején, a Sacre Coeur környékén – ahol a Kommün született – tovább kísért a régi negyed hangulata, de csakis a turisták kedvéért. Fõterén, a Tertre-en körben vendéglõk, kávéházak csábítják a megfáradt turistát, akik remélik, olyan padra ülhetnek le, amelyen egykor Modigliani és Utrillo borozgatott. Az egykori kisvendéglõk közül három ma is megvan – Párizs csaknem legdrágább étlapjaival. A téren festõmûvésznek öltözött giccsárusok próbálják ránksózni a bóvlit – méregdrágán. A tértõl csak egy saroknyira van az 1886-ban megnyitott és ma is történelmi levegõt árasztó La Bonne Franquette, amely Diaz, Pisarro, Degas, Toulouse-Lautrec, Monet, Renoir és Zola törzshelye volt." Csak nehogy, mire összeáll a program, a mit, mibõl mikorra, hogyan és lelkes támogatói, szervezõi is lesznek, irányváltás legyen.

Koprivstica

Ugyanis, szomorúan tapasztalom, hogy a valamikor volt Szentendre-Koprivstica (gyönyörû Balkán-hegységi piciny városka) amellyel még a hetvenes években testvérvárosi kapcsolatot létesített az akkori Szentendre vezetése miként járt. A rendszerváltáskor úgy döntött az új testület, hogy nem kell nekünk, egy volt szocialista országból való kapcsolat. A bolgárok pedig ma is ápolják, pontosabban ápolnák a testvérvárosságot. Bár már vagy tizenhat éve senki sem fogadja õket, ettõl õk még minden évben egy autóbusznyian ideutaznak, körbenéznek, örülnek, gyûjtik a szentendrei emlékeket, éleménybeszámolót tartnak otthon, néhányan leveleznek is és úgy gondolják, mi vagyunk a nyugati, a magyarországi testvérvárosuk. A korabeli pártitkárok és tanácselnökök már régen nincsenek a helyükön, talán nem is a városban laknak, mint ahogy a szentendreiek sem, de hát a tanító, könytáros, patikus és a pék nem funkcionáriusokban határozták meg a testérvárosságot, hanem emberi kapcsolatokban, a kulturális érdeklõdés és kölcsönös tisztelet alapján alakítanák az együttmûködést.

 
 
Montmartre
Koprivstica