főoldalra  
   
ÚJ SZLOGEN LESZ
   
 
Persze én most marhára lelkesedem és várom tizenkilencedikét, meg szomorú is vagyok. Mert hát, itt van ez a művelődési ház, meg a kulturális ügy, új igazgató, aki káhátés, meg minden. Ünnepelünk is egy kicsit, -ki tudja milyet, mármint mennyi lesz a balhé, ha lesz egyáltalán. Szóval, minden alakul itt Szentendrén. Van, aki reménykedik, más már előre lemond, hogy úgysem lesz belőle semmi, "A kis Róth sem fogja megváltani világot!" S aztán meg itt van ez a Hasutasok, a legújabb Szőke András film és mi lemaradunk. Hiába van P,art Mozink, szerintem az ország legdesignesebb mozija, meg mindenféle művészet dolgunk, olyan avantgarde féle is, mégis lemaradunk. Pedig állítólag itt lakik nem messze Badár és a városban Bordán Irén, aki játszik a filmben, mi meg ünnepi narrátornak szerződtettük, -rendben, csak hát úgy néz ki, megint lemaradtunk a tutiról.
Így igaz lesz az új-régi szlogen, amiről azt hiszem, abban bizonyos Aradi Nóra dolgozatban olvastam először. "Szentendre a festők városa" Nem a "Szentendre a művészetek városa" mint később volt, hanem most éppen szűkítünk egy kicsit.
Aki nem tudná Aradi volt az a művészettörténész, aki valamikor úgy hetven táján készített egy anyagot a szentendrei művészetről, amit követően beindul a szentendrei aczél-korszak de ő volt az írója "A szocialista képzőművészet történetének, (Budapest, 1970, 1980,) és korábban a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályvezetője, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense és egyetemi tanára. 1969-1990 között az MTA Művészettörténeti Kutató Csoport igazgatója.
De ez ma nem fontos, mert ettől függetlenül is igaz és használható az állítás, mármint a régi új szlogen, hogy Szentendre a festők városa és nem a művészetek városa. Mert ha az lenne, akkor belenyomtunk volna, kapcsolatot meg mittudoménmit és most mi is bemutathatnánk a Hasutasokat. Aztán azért, mert Taliándörögdön forgatták tökmindegy, jó lett volna, mondjuk március 19-én itt Szentendrén látni és nem a Toldiba menni. Mert ez lesz a nagy tavaszi fiatal értelmiségi durranás, tudja ezt mindenki, akinek van orra hozzá. Mi meg megint valami avitt dologgal szöszmötölünk.
A kérdés, lehet-e, tudunk-e ebben az agyon-mediatizált világban szlogent váltani. Visszatérni egy régihez és újként bevinni köztudatba. Mert hát Szentendre, mint azt a magyar nyelvet rosszul használók írnák, olyan ismert termék, amely szlogenének megváltoztatása nem csak elhatározás kérdése. És már nem abban a korban vagyunk, amikor a magyar értelmiség, teljes szívből átvette, ha értelmes mondatot halott, és ha az nem a "modern szocialista nagyváros" vagy a "haladó szocialista művészet városa" és más hasonló barom kor-jelszó volt. Mert ezek ellentétjeként mondta a magáét és segített mindenhol és mindenütt helyettesíteni az ideológiailag kényszeresen megalkotottat.
De mára a köztudatba beivódott, beitatott szlogent leváltani, nem lesz könnyű, ugyanis körülbelül ezer szereplőnek kellene egyszerre, egy időben vagy másfél hónapos kampánnyal átállítani a váltóját. No de meglátjuk. Helyette, míg ezzel elvagyunk, és már megint lemaradunk, mert a fél országnak hamarosan megvannak a mondatai, amiket ismételgetni fog, mint annak idején a Tűz van babám vagy Tanú idézeteit, mi meg itt szöszmötölünk ezzel. De lehet, hogy az egészet csak én gondolom így, rosszul.
Csak egy kérdésem van. Nálunk mikor lehet látni Hasutasokat? No, de helyette majd meglátjuk, lesz-e Szentendre a művészetek városa szlogen helyett, amely után az következett, hogy nem a művészeteket, hanem a művészeket sorolták, új-régi szlogen, Szentendre a festők városa.

  a lap tetjére