Szóval a második nap, eldőlt Kriaszter: szekptikusok 6:3. Jó mondjuk, hogy ez még csak az első meccs volt, mégnem nyert bajnokságot, mert ahhoz a sorozaton végig jól kell szerepelni, legfeljebb egy-egy megingás engedhető meg. De hát a Fő tér és a Dumtsa tömve, a malom is őrli a szellemi lisztjét "tovább él a híres-neves szentendrei dadaizmus polgárpukkasztó, antiművész, underground szellemisége. A régi malomból átalakított kiállítóhely ad otthont a már nyolcadjára megrendezett Nemzetközi Performansz és Nehéz Zenei Fesztiválnak. A falakon belül installációs kiállítás szórakoztatja a nagyérdeműt, kívül a kortárs kísérleti zenekarok produkciója. Magukon a falakon pedig fényfestmények teremtik meg a parti-atmoszférát. A VLS szellemi forrása - úgy látszik - kiapadhatatlan: ma is magához vonzza az underground figurákat, a hollófekete gótikus gimnazistákat és a fővárosi parti-szcénától némiképp különböző, alternatív arcokat."A Duna korzó nyári estére jellemző telt házzal hozza szokásosat. Leülök a Szamos teraszára, hogy fényképezzek, mert állványt megint nem hoztam magammal és az esti felvételhez hosszú exponálási idő kell. Egyik isnmerősöm odajön egy kézfogásra, mások csak odaköszönünk, biccentünk, vagy átintünk egymásnak, szóval működik a dolog, a szentendreiek eljöttek megnézni mi is van.

Verocska megkért, hát idegenvezetünk, hogy szentendresített útvonalon járjuk be a város sikátorait a Kör utcától a tabakosok keresztjéig. Vagyunk vagy nyolcvanan, s mint kiderül többségében szentendreiek, gyökerestől a tegnap beköltözöttig. Kellemes érdeklődő társaság, veszik a lapot, a kultúrtörténeti sztorikat, a kezükben kopertát szorongató tizennyolcadik században élt szerb kisasszonyokról, a kacsárnyáig mind. Izgalmasnak tűnik az éjszakai régi szerb temető, ahol én is elkeveredem, -nevetséges is vagyok- mert csak nagy sokára találjuk meg a sötétben Dumtsa sírját. Aztán le és vissza a Bogdányira, hogy végül a Borpice lépcsőn kapaszkodjunk fel a hegyre. Közben persze történetek Milutonovics kisasszonyokról, Kukula bácsiról, az utolsó, még három nyelven kikiáltó kisbíróról, meg a Galia Ivánról a hivatásos analfabétáról akinek szekerét Csibi bácsiék legénykorukban a háza tetejére rakták fel éjszaka míg aludt. Vera mondandójában a városszerkezeti és építészeti érdekességeket mutatja be, olyan látószögből, hogy az a szakembereknek is igazi kurriózum. Gondolom, sokan vannak akik még így nem látták Szentendrét így, értették meg miért pont ilyen a város és épületei. A Dalmát Presszó előtt befejezzük a programot, de maradnak még vagy tucatnyian, hogy tovább kérdezzenek.

Az utolsó kisebb társasággal három lelkes esztergomi ferences diákkal még egy órát beszélgetek, aztán megdicsőülve megyek a malomba. Lenn ezerrel dübörög a nehéz zene. A büfénél ismerősökbe ütközöm. Vigh Misi felolvassa cinikus kis négysorosát, aztán Lacát meg Öcsikét dicséri és arról beszélgetünk, hogy az idei fesztivál filig jobb, mint a tavalyi és hogy ez igen, ez Szentendre. Fél négy van, már csípős a hajnal, indulok haza. Érzem én is, hogy "itt lebeg Laca komikus esztétikai eszmefuttatása a kiiktatott spontaneitásról, az ösztönökről, a gonosz formalista dizájnról és a művészeti non-konformizmusról. Dada's not dead." Az utcákon az embertömeg nyoma a szétszórt poharak és szemét, és mégis, szép arcát mutatja a szürke város. Csöndesen és méltóságosan várja a sötétben a hajnal első sugarait.