főoldalra  
   
STARI GRAD
   
   
 
Nyár eleje van, beindult turisztikai szezon Dalmáciában így testvérvárosunkban Stari Gradban is. A múlt évi rekord turisztikai bevételekből jut számos olyan dologra, amelyet már régóta terveznek és szerettek volna megépíteni, de pénz híján mindig elmaradtak. Folyik a starigradi komp-kikötő felújítása, hogy kényelmesebb legyen partraszállás és számos létesítmény a turisztikai irodától a vendéglátásig, most helyet kap az új partszakaszon. Nem sikerült mindent a szezon kezdetére befejezni és még számos munka tart a szezonban is, hogy vendégeknek jobb kiszolgálásban legyen részük, tovább vonzzák a turistákat. Befejeződött a munka Jurij Skarpe téren, amelyen a híres Mestrovic tanítvány ismert szobrát az Ébredést avatták fel éppen Ivan napján. A program miatt otthon maradt Visko Haladic polgármester avatóbeszédében arról szólt, hogy tovább folytatódik az óváros szépítése, felújítása is.

 

Hamarosan kandelábereket állítanak a szomszédos terecskén és javítják a szolgáltatások feltételeit. Lámpa irányítja mostantól a Pitvébe és Zavalába vezető keskeny kis alagútban a forgalmat, amelyet valamikor a hatvanas évek elején fúrtak, ezzel könnyítve meg a hegy túlsó oldalán lévő falukba való biztonságos eljutást. Nem új a hír, hogy február óta új vezetője van a starigradi turisztikai irodának de internet címe és telefonszámai maradtak: Turistička zajednica grada Starog Grada 765 763, 766 231,tzg-stari-grad@st.tel.hr. Aki interneten szeretnének szobát foglalni azoknak ajánlom a http://www.stari-grad-faros.hr/info.htm honlap mellett a http://web.vip.hr/srki.vip/index.html lapot is, amelyen házakat apartmanokat, szobákat kínálnak. Itt találhatnak jó és részletes térképet Hvar szigetéről és Stari grad városról is. Fontos érdeklődni az árakról, mert miként barátaim mesélik, hogy jelentősen emelkedtek az árak, különösen a főszezoniak. Aki gépkocsival utazik és nem akar mindenáron a tengerparton lakni, annak jó szívvel ajánlom a Hvar szigeti a helyi falvakat, ahol az árak lényegesen olcsóbbak és sokkal nyugalmasabb a környék is.

 
Tengerparti hangulat