|
|||||
NYÁR
ESTI BLUES
|
|||||
|
|||||
Fiatalok és magamfajták csendesen üldögélünk a műanyag típus-székeken és a sörasztalok körül, élvezzük a zenét, az estét. A büfénél sincs tumultus, mert itt most nincs miért sietni, rohanni, tülekedni, ez nem csápolós koncert, ez blues est, Ian Siegal szentendrei estje. A blues-ról azt írja a könyv, hogy eredeti formájában, dalban elbeszélt panasz - kesergő. Érezni is, hogy inkább a belsőre hajaz, érzelmi utazásra késztet és kesernyés-édes dallamaival, váltásaival, valami-fajta kesernyés újromantika a mában, a hűtlenségről, halálról az élet kegyetlenségéről, nyomorúságáról. A vörös és fekete drapéria előtt magányos slide-gitáros, énekes hangszere fölé görnyedve játszik, mintha nem is a közönségnek, csak magának mesélne a gitár húrjain. Johni és a közeli hetekben eltávozott barátaim jutnak eszembe, megérint a zene. A malom romépültnél kisebb társaságba tömörülve beszélgetünk, egyszer, csak a zenére, máskor egymásra figyelve. Szavak és mondatok, hogy közösség, meg város és kultúra, ember, és kár, hogy elveszhet valami, letörhetnek Szentendréből egy darabot ormótlan fakezek, pedig láthatóan nem sérül semmi, csak ami a homlok mögött van, egy fura érzés, ami sokaknak semmit sem jelent, talán az a Szentendre kép, mely több, mint mosóporreklám. Kellemes az este, lassan szedelődzködünk. A fiatalok is még maradnának, de hát este tízkor be kell fejezni, ez a rend, meg hát a nagyember és más érzékeny szomszéd miatt nem mehet tovább. Még beszélgetünk egy keveset, amíg a maradék sör nem fogy el a pohár aljáról, s aztán indulunk haza. Enyhülést hozó kellemes, hűvös esti fuvallat érkezik a Duna felől, jól esik az egésznapos forróság után. |