főoldalra  
   
NYÁR ESTI BLUES
   
   
 
Igazi nyár esti hangulat, amikor az egész napos forróság után azt várod, hogy megérkezzen az enyhülést hozó kellemes hűvös esti fuvallat. A MűvészetMalom udvara olyan, akár egy Csontváry festmény háttere fura színes éggel, a fények is, mintha a holdvilág és a lemenő nap egyszerre világítaná meg az épületet, meseszerűvé varázsolják a képet. A mécsesek csak még sejtelmesebbé teszik a látványt.
Fiatalok és magamfajták csendesen üldögélünk a műanyag típus-székeken és a sörasztalok körül, élvezzük a zenét, az estét. A büfénél sincs tumultus, mert itt most nincs miért sietni, rohanni, tülekedni, ez nem csápolós koncert, ez blues est, Ian Siegal szentendrei estje.

A blues-ról azt írja a könyv, hogy eredeti formájában, dalban elbeszélt panasz - kesergő. Érezni is, hogy inkább a belsőre hajaz, érzelmi utazásra késztet és kesernyés-édes dallamaival, váltásaival, valami-fajta kesernyés újromantika a mában, a hűtlenségről, halálról az élet kegyetlenségéről, nyomorúságáról. A vörös és fekete drapéria előtt magányos slide-gitáros, énekes hangszere fölé görnyedve játszik, mintha nem is a közönségnek, csak magának mesélne a gitár húrjain. Johni és a közeli hetekben eltávozott barátaim jutnak eszembe, megérint a zene.


A londoni gitáros, énekes több formációban is játszik, saját együttesével szinte minden fontosabb fesztiválon fellépett már Európában és a tengerentúlon is. Nálunk is gyakran megfordul, a Raindogs névre keresztelt Tom Waits-projekttel és önálló produkcióival is. A programot a Tizenegylet Ifjúsági Egyesület szervezte a DMH támogatásával. Ian Siegal a szaksajtó szerint mai angol blues legnagyobb hatású egyénisége. Az állítás igaz lehet, mert számról, számra, dallamról, dallamra finom eszközökkel viszi magával közönségét, a körülbelül százötven fős, többségében fiatalokból álló hallgatóságot. Érzed, elfog az a bizonyos jó érzés, hogy együtt vagyunk, csak úgy, emberként zenét hallgatunk. Jó, hogy mi, hogy semmi nacsalnyik és fontos okos, hisz az elvágyódásról, szabadságról szól.

A malom romépültnél kisebb társaságba tömörülve beszélgetünk, egyszer, csak a zenére, máskor egymásra figyelve. Szavak és mondatok, hogy közösség, meg város és kultúra, ember, és kár, hogy elveszhet valami, letörhetnek Szentendréből egy darabot ormótlan fakezek, pedig láthatóan nem sérül semmi, csak ami a homlok mögött van, egy fura érzés, ami sokaknak semmit sem jelent, talán az a Szentendre kép, mely több, mint mosóporreklám. Kellemes az este, lassan szedelődzködünk. A fiatalok is még maradnának, de hát este tízkor be kell fejezni, ez a rend, meg hát a nagyember és más érzékeny szomszéd miatt nem mehet tovább. Még beszélgetünk egy keveset, amíg a maradék sör nem fogy el a pohár aljáról, s aztán indulunk haza. Enyhülést hozó kellemes, hűvös esti fuvallat érkezik a Duna felől, jól esik az egésznapos forróság után.