Kik jöttek el? Hát, mondhatnám azt is, hogy a fél szentendrei politikai és kulturális intelligencia, egy kicsit jobbosra véve, de ez így igaztalan és rosszindulatú nézete az eseménynek. Közöttük olyan kedves barátaim is, mint Szamos Laci, vagy Vera, és még vagy háromtucatnyian. No, persze voltak itt, a fórumok jobboldali megmondom én emberei is, de csak mértékkel, mint mazsola a kalácsban. Érdekes volt és eklektikus összetételű a társaság. Dr. Török Katalin kissé pikírt megjegyzéseivel, csinosan, nagyasszonyosan. Tegzes Dani világos zakóban mosolygósan menedzseresen, Izabella bombázóra véve. Csak Attilát nem látom, pedig mérget vettem volna rá, hogy itt lesz. De nem. Aztán a régiek VOR-ban, ármánisok lazán és ingben is, még angol szabású kiskosztümben is, no meg a hatvanas évek öreg magyar hippi módra, garbóban, farmerban tarisznyás lélekkel. Nem illesztették nagyon az öltözetet az alkalomhoz, mert itt oldott és laza lehetsz, mert ez jó ügy.

Mint minden ilyen rendezvény szünetében, kisebb csoportok, triók, kvartettek alakulnak beszélgetnek, büféznek. A kék inges a társaságához beszél, és közben körbe-körbe vizslat, másokra figyel. Tanár úr kétpofára tömi a pogit, gondolom egész nap nem ért rá egyetlen falatot sem enni, állandóan rohangálnia kellett. A Barcsay mozaik előtt hosszú asztal, rajta pezsgő, a szokásos fogadás kínálat, szerény de hangulatos büfé mécsesekkel.

Portás pultom asztalán Esterházy Fancsikó és Pintája. Tucatszor olvasom, bele-bele pillantva és közben nézegetem a tömeget. Megengedhetem, mert ilyenkor már nem koncentrál annyira az ember a szövegre. Egyébként is, a dialógusok, a történet már nem érdeklenek, ilyenkor csak a nyelv, a kis ínyencségek, a szöveg fűzésének kóstolgatása a fontos. Ervin visszafogott, kissé nagypapás megdicsőüléssel, mert hát mégis csak ez itt Szentendre, úgy, ahogy vagyunk. Ő mozgatta, vonzotta ide az embereket.

Eszembe ötlik, nézve az ünneplőket, hogy nincs, vagy alig akad már olyan alkalom, amikor ők is, meg mi is, és ez bármely nézetű, szemléletű, foglalkozású csoporttal behelyettesíthető együtt lennénk, örülnénk, és mosolyognánk, szórakoznánk, csak úgy együtt. Mintha, mindenkinek megvolnának az övéi, pedig ahogy én látom, ez csak a látszat. Sokkal inkább fortélyos előítéletek és ellenszenvek tartják távol egymástól az embereket. Mintha nem tudnánk a kilencvenes évek nagy robotjának láncaitól szabadulni, pedig már tudjuk, nem csak hajtani kell, jó lenne ismét lazítani is, de nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá. Különösen gond lehet ez azoknak, akik nemrégen kötöztek ide Szentendrére és szeretnék élvezni a város jellegzetes, kicsit bohém társasági életét. Ha van egyáltalán ilyen. Majd érdeklődöm én is.