főoldalra  
   
A VÁROSHÁZA SARKÁN ÜLVE
   
   
 
Olyan szemfárasztó szórt fény van a városháza sarkán, mint egy Seurat festményen. Az embernek könnyezik tőle a szeme, ha olvasni akar. A mai napon a rokon kislányoknak, akik itt ültek nap, mint nap, dolguk volt, így kiültem felségemmel helyettesíteni őket, teátrum jegyeket árulni. Fura szerep ez, legalább is néhány ismerős reakcióit tapasztalva. Néhányan úgy megcsodálnak, mintha zombi ülne műanyag asztal mögött. Volt, aki hátra arcot csinált, amikor meglátott. Más kalapot emelve sietett üdvözölni és volt olyan is, aki tudatosan nem vett észre, gondolván, nehogy zavarba hozzon. De számomra egyáltalán nem zsenánt, sokkal inkább valódi élvezetes vasárnapi szociológia tanulmány, amit rettentően élvezek.

Délelőtt van, a Teátrum gyermekelőadására jönnek a gyermekes szülők. A "Segítség ember" helyett az "Ördögkirály kútja" megy, a kicsiknek tartott előadásokon megszokott sikerrel. Jó közönség a gyerek, mert hát a színház igazi nyitott gyermeklelket kíván. Jönnek is örömmel, megszeppenve, mosolygó kipirult arccal kifelé. Látszik rajtuk még dolgozik bennük a történet. Kis lelkükben még ott vannak, mozognak a figurák, szerethetően és gyűlölhetően, a jók és rosszak, szépek és csúnyák, a bolondosak, vidámak és szomorúak. Ott van bennük a színház lényege, amiért érdemes és kell csinálni.

Kisebb társaság tart Fő tér irányából a püspökség felé. Tamásék az új kis lámpamúzeumba tartanak. Megáll asztalunknál, beszélgetünk néhány szót.

Miután elmennek, én is átugrom a szomszédba megnézni az új szentendrei látványosságot. Naponta megyek el előtte, mégis most vettem rá magam, hogy benézzek. Úgy látszik, kell az ösztönzés, hogy az ember megmozduljon. Belépve tátom a szám, pedig nap, mint nap itt megyek el, és nem tűnt fel micsoda csuda dolgok vannak itt hatalmas tömegben. Az igényesen felújított, régen Kiss zöldséges házban most a századfordulós és tizenkilencedik század második felének gyönyörű műalkotásai, közöttük Lampart és Fischer lámpák is. Mikor ezek készültek mesterfokon volt ez az iparág nálunk is, csodálkozom el a szebbnél, szebb petróleum, olajlámpákat nézegetve. Hiába, a magyar szecesszió az art deco, valószínűleg az ország elmúlt kétszáz évének csúcsteljesítménye és íme itt iparművészeti alkotásokban testet öltve. Micsoda igényesség és mesterségbeli tudás ezekben a mindennapos tárgyakban. Mindig megfog és lenyűgöz a századfordulós Magyarország teljesítménye.

A kijárat felé tartva a több száz lámpa díszítéseitől, a szecesszió buja ornamentikájától kicsit megkavarodva kába fejjel megyek kifelé, meglátom a korabeli közvilágítás mécsessel működő lámpájának egy megmaradt példányát. Felidéződött bennem a Szentendrei Tanáts egy régen történt esete a közvilágítással:
"Lolits Simon Úr által ajándékozott, s már is a Városház szegletére szegezett lámpa éjszakánkénti meggyújtása eránt a Tanáts oda határozta véleményét, hogy miután a lámpa felvilágosítására nevezett költségek a lámpa értékével összehasonlítva úgy találtatott, hogy egyes számlát tekintve majd semmi haszon nem válik belőle... Az ajándékozónak azon szándéka tehetvén, hogy a lámpa használtassék is, s erre költségek nincsenek, a lámpát az ajándékozó Úrnak köszönettel visszaadatni rendeltetik."