Végre szabadnap. Már nagyon unom a külvárosi Pub-ot, ahol dolgozom. Lehangoló állandóan részegeket látni, kiszolgálni és azt érezni az a munkád eredménye, hogy mások jól berúgnak.
Nehezen viselem, hogy rendetlenek, hogy ha leesik valami a földre, otthagyják, ha kiöntik a pulton a sört, beleteszik a poharukat a sörtócsába, ha nyalóka van a földön, rálépnek gondolkodás nélkül. Szóval, kezd az a véleményem lenni a magyarokról, hogy kulturált, szorgalmas, tüchtig nép, hozzájuk képest.

Hiába vagyok az egyetlen ember a Pub-ban, aki fultime-ban, teljes munkaidőben, főállásban dolgozik, és én kezelem a kaszát, irányítom az embereket. Akik ide jönnek dolgozni, egy részük nem képes normális munkára. Éppen tegnap mondtam az egyik ír fiúnak, ha nem szedi össze magát, menjen el, nélküle többen vagyunk.

Olvastam a helyi újságban, hogy hamarosan kórház nyílik a város szélén. Úgy, hogy a jövő héten bemegyek követségre lefordíttatni papírjaimat és beadom a jelentkezésem. Magán kórház, remélem jó fizetés lesz.

Gyuribá, elegem van. Elegem van abból is, hogy állandóan dolgozom, hogy reggel is, este is műszak, hogy napközben van csak néhány órám, akkor meg pihenek. És kevés az egy héten, egy szabadnap. Pedig jól is lehetnék, hiszen napsütéses az idő, pólóban vagyok az utcán. Nemrég voltam makrélát horgászni -ez náluk a nyári hal- és fogtunk is néhányat. Nagyon finom volt, fokhagymával, fűszerekkel megsütve. De hát a kaja és az időjárás nem minden, most már új helyre vágyom, elegem volt ebből külvárosi Pub-ozásból, bármennyire is ez az ír valóság.