| huszonegyedik |
|
|
|
A
munkahely
|
Egyébként itt nincs olyan kávézás, kávékultusz, mint otthon. A pub-ban ritkán kérnek, és kevesen fogyasztanak kávét. Presszókávé-főző nincs is. A gyakorlat az, hogy reggel a takarítónő lefőz két-három liter tea-szerű kávét, és azt adjuk vendégeknek délelőtt, ingyen. Délután, ha valaki kávét rendel instans kávét adunk, de ezt már pénzért. Mi otthonra vettünk magunknak egy olasz kotyogót és azzal főzünk. De cukrászdában, étteremben kapsz presszókávét, sőt van automata a közértben, sőt még az újságárusnál is, de a pub-ban az más, ott nincs rá igény. Forró whiskyt viszont gyakran készítünk a vendégeknek. A lobogó vízbe cukrot, citromszeletet teszünk, amelybe szekfűszeg van szúrva, és kiskanál segítségével óvatosan ráöntjük a whiskyt. Én is kaptam ajándékba a főnöktől egy ilyen készítéshez használt, szamovárra hasonlító régi készüléket.
Most
egy kicsit gödörben vagyok, bár semmi konkrét bajom, csak hiányoznak az
emberi kapcsolatok és ezért a pub-ot is, kezdem unni. Mostanában gyakran
türelmetlenebb vagyok a részegekkel, mint néhány hónapja, különösen azokkal,
akik össze-vissza rendelnek mindenfélét, aztán vételezhetem vissza, önthetem
ki a dolgokat, amit végül is nem kértek. Meg hát, elmúlt az újdonság varázsa
és ezért néha elegem van arról értekezni, hogy ki, mikor, mennyire rúgott
be, mennyit ivott. Ezért hamarosan szeretnék az egészségügyben elhelyezkedni,
bár még az angolomon van csiszolni való. Ezért is döntöttem úgy, hogy
most még nem látogatok haza, mert bár jó anyagi lehetőségek és normális
életkörülményeim vannak, lehet, hogy nem jönnék vissza.
Szóval,
így vagyok.
Mindenkit üdvözlök, Kenzó
 |