A főnökék nekiláttak engem integrálni és eltökélt szándékuk, hogy íresítenek. Kaptam nyolc shiftet (műszak) pihenni, mert látták rajtam, hogy fáradt, vagyok, agyonhajtottam magam a múlt héten. Persze én többet bevállalok, mint az itteniek, hetente két alkalommal egy, háromszor két műszakot teljesítek. Az írek ilyet nem tesznek, igaz nekik nem is kell annyira a pénz mint nekem. Ráadásul, mivel itt legtöbbször teljesítik a munkavállaló kérését, hogy éppen szülinapi vagy más dolog miatt nem akar jönni, dolgozni, ettől, bár nagyon emberi és demokratikus, de hihetetlenül kiszámíthatatlan, hogy azon a héten éppen mikor kell menni dolgozni.

Íresítésemhez tartozik, hogy a főnök felajánlotta, hogy ha kell, bármikor használhatom a kocsiját. Úgy, hogy most a hétvégén kocsival megyek megnézni a nyugati partot. Itt nem olyan nagy ügy az autó, mint otthon. Legtöbbször olcsóbb, mint az autóbusz. 40 Euróért lehet egy napra bérelni, és ha négyen összeállunk, fejenként egy óra munkabérért bérelhetünk jó gépkocsit egész napra. Bérelni meg nem ügy, minden sarkon kapacitálnak, hogy vegyél bérbe. Egyébként is, itt kevésbé bizalmatlanok az emberrel. A boltokban a pénztár szinte kvázi becsületkassza-szerűen működik, mert nem csak a kasszánál van kijárat, hanem a boltban három, négy más helyen is. Ha fizetni akarsz, legtöbbször kerülnöd kell, és vissza kell menned, hogy a kasszánál hagyhasd el az üzletet. Ha fizetés nélkül akarnál lelépni, ezer helyed és alkalmad lenne rá.

Vendégségben, bulin voltam a főnök fiánál. De itt nem olyan a házibuli és nem úgy megy, mint otthon, hogy a szülők tapintatosan elvonulnak. Itt mindenki együtt iszik és táncol. Ezen is ott voltak a fiatalok mellett a szülők, kisgyerekek és még nagymama is, aki ugyanúgy táncolt és ivott (rengeteget) mint az ifjak.

Szóval, így múlt el a hét.
Mindenkit üdvözlök, Kenzó