|
||||||||
JÖVŐKÉP
|
||||||||
|
||||||||
Bizonyosan össze is lehetne különbözni rajta, már persze csak azokkal, akiknek van ilyen képük, mert hát, akinek nincs, azzal bajos. Ugyanis úgy harmadik éve, hogy Szentendre szinte testileg érzékelhető módon a város új jövőképet követeli. Nem, ez nem azt jelenti, hogy enélkül nem tud tovább működni a város, csak azt, ha nincs, akkor lélek nélküli lesz minden döntés. Mert ha nincs cél, amit elérni kívánsz, ha nem tudod, mit, miért teszel, mit kell előbbre és mit hátrébb sorolnod bizony bajban vagy. Ugyanis akkor nem tudod, hogy a láncszemek, amelyek összekapcsolása a dolgod, hogyan illeszkednek egymáshoz. S a díszes násfa helyett csak gubanc lesz ékszered. Követeli magát a jövőkép és leginkább az, hogy a döntések, útról és hídról, közlekedésről és iskolaépítésről, kultúráról és belterületbe vonásról összehangoltak legyenek. Persze lehet úgy is, hogy mondjuk, kikönyököljük, zsaroljuk, hogy vonjanak belterületbe bizonyos földdarabot, mert megígértük egy csoport választónknak és közben arról papolunk, hogy elég volt a város túlnövéséből, a bevándorlásból, hogy ki kell tenni Szentendrére, a megtelt táblát. Előttem
a képernyőn a "Végszó: Mi lehetne Szentendre?" fejezet szövege,
és a jelzős szerkezeteket vizslalom, hogy kihámozzam, hogy mi fontos a
polgármesternek, mert hát hamarosan hozzászólásra következem, miként azt
a kijelző is mutatja. Közben laptopom bal felső sarkában a 911 Farenheit
című filmet futtatom kissé pofátlanul, amelyben Michel Moore éppen agyoncikizi
ez a balf… Bush-t. Azért közben Balogh kollégámnak is kommentálok, mi
is történik a színen, pontosabban a háttérben, mert hát mégiscsak huszonöt
éve ülők ilyen értekezleteken és ismerem dörgést, ő meg annyira új, mint
a ma született bárány, pontosabban a bárány jelző azért mégiscsak erős
a szentendrei roma kisebbségi önkormányzat elnökére. Ja, hogy miről is tárgyalunk? Hát arról, hogy milyen lesz Szentendre tizenöt, húsz év múlva. Persze ezt sem veszi mindenki komolyan, mert hát az ilyen téma nem igazán kézzelfogható mindannyiunknak. Hozzáteszem, nekem sem megy könnyen, ha megy egyáltalán. Ahogy újra és újra olvasom a mondatokat, az jön le, ez a dolgozat préselmény lett és nem esszencia. Mindent bele akartak tenni, fogalmazni elkerülve az értékek szerinti válogatást, a fontos és kevésbe lényeges, az elsődleges és másodlagos elválasztásának kényes dolgát. No persze én is azt várnám el, hogy az én szempontjaim az én Szentendre képem legyen ott a papíron. Lehetőleg csupa nagy betűvel, hogy SZENTENDRÉT CSAK KULTÚRA EMELHETI KI, EBBE ÉRDEMES BEFEKTETNI, ERRE ÉRDEMES KÖLTENI!!!! Mondanám, nem a káhátéról kell írni, hanem hogy mit várunk el az új formától. Még talán elfogadható az a mondat, bár igen bonyolult, hogy "Célként fogalmazható meg, hogy a város kulturális és művészeti tevékenysége meghatározóan jelenjen meg, legyen egy olyan szellemi központ, kulturális tervező műhely, amelyben Szentendre kulturális stratégiájának szakmai alapjai megszületnek, s mindezek hasznosan szolgálják a közművelődés mellett a vendégforgalom növelését, továbbá Szentendre sikeres azonosíthatóságát a települések versenyében (turizmus és városmarketing). Szentendre önazonosságának elmélyítése a cél." Fordításomban: Legyen olyan szellemi központ, ahol megszületik a város kulturális startégiája (bábáskodnak születésén). Olyan központ, amelyben közművelődésről úgy gondolkodnak és úgy szervezik, hogy az egyben növeli a vendégforgalmat is, és hozzájárul Szentendre sikeres azonosíthatóságához a települések közötti versenyben. Azt mondják az okosok, jövőképnek csak akkor van értelme, ha az a közösség megismeri és azonosul célkitűzéseivel. De hát itt a bökkenő. Ma az önkormányzatoknak, a szentendreinek is, igen szűk a tömegkapcsolata, mozgósító ereje, intellektuális kisugárzása, mert túl bürokratikusak, merevek és igazából nem tudnak mit kezdeni a civilekkel. Estünkben pedig, arról van szó, hogy megértetni, megnyerni. Így hát nincs más tennivaló, mint mondani, írni, konzultálni, kikiabálni, megbeszélni, hogy milyen várost akar magának Szentendre. De ha hivatalosan nem megy, hát civilesen, utcán és kocsmában, pártrendezvényen és interneten. De
hát milyen is az a közeg, a szentendreiek, akik és akinek a jövőképet
megfogalmazzák. Az adatokat az összetételről, nő, férfi, iskolai végzettség,
nemzetiség, vagyon stb. rendelkezésre állnak, tudjuk. De tudjuk-e mi van
fejekben Szentendréről? Fogalmazzunk summásan: elégedetlenség. Pontosítsunk,
elégedetlenség akkor, ha éppen nem valamelyik rokon vagy barát van éppen
vendégségben nálunk, mert akkor dicsekszünk. Még pontosabban: elégedetlenség
mindennel. Mi legtöbbet felemlegetett gond: Koszos. Nincs uszoda. Kevés
az óvodai férőhely. Rosszak az utak. Unalmas, bár én semmiféle itteni
rendezvényen nem voltam, sőt ha benne van a Szentendre és vidékében, akkor
sem veszem észre. Lassan érek be Pestre ezen a szörnyű, bűzös úton. Miért
nincs itt ugyanolyan nagyáruház, mint Budakalászon? Nagyon drága itt minden.
Egyetem kéne ide. Hát rajta, kezdjük el, tudjuk meg! Balogh úr motyog mellettem, azt mondja, hogy van neki egy szép diplomata táskája, nekem adja. Úgy látom, szégyelli, hogy rongyos műanyag szatyorban hordom a laptopom. Nem érti az üzenetet, nem baj. |
|