Előttem a képernyőn a "Végszó: Mi lehetne Szentendre?" fejezet szövege, és a jelzős szerkezeteket vizslalom, hogy kihámozzam, hogy mi fontos a polgármesternek, mert hát hamarosan hozzászólásra következem, miként azt a kijelző is mutatja. Közben laptopom bal felső sarkában a 911 Farenheit című filmet futtatom kissé pofátlanul, amelyben Michel Moore éppen agyoncikizi ez a balf… Bush-t. Azért közben Balogh kollégámnak is kommentálok, mi is történik a színen, pontosabban a háttérben, mert hát mégiscsak huszonöt éve ülők ilyen értekezleteken és ismerem dörgést, ő meg annyira új, mint a ma született bárány, pontosabban a bárány jelző azért mégiscsak erős a szentendrei roma kisebbségi önkormányzat elnökére.

Elémvetül, hogy tíz év múlva már wifi-n keresztül lesznek láthatók a képviselők előtt az előterjesztések, és mellé azt kérnek majd le amit éppen akarnak. Multitask módon olvassák, hallgatják, nézik majd az anyagokat, felidézik a régi és új hozzászólásokat, jogszabályokat és térképeket, fényképeket és videókat. Mert hát hiába, ez a mai is már a kütyü-világ, a computeré, és véglegesen betört az önkormányzati munkába, a testületi ülésekre, és már szinte nélkülözhetetlen dolog, de mi lesz itt holnap, hajaj, még belegondolni is rossz!

Ja, hogy miről is tárgyalunk? Hát arról, hogy milyen lesz Szentendre tizenöt, húsz év múlva. Persze ezt sem veszi mindenki komolyan, mert hát az ilyen téma nem igazán kézzelfogható mindannyiunknak. Hozzáteszem, nekem sem megy könnyen, ha megy egyáltalán. Ahogy újra és újra olvasom a mondatokat, az jön le, ez a dolgozat préselmény lett és nem esszencia. Mindent bele akartak tenni, fogalmazni elkerülve az értékek szerinti válogatást, a fontos és kevésbe lényeges, az elsődleges és másodlagos elválasztásának kényes dolgát. No persze én is azt várnám el, hogy az én szempontjaim az én Szentendre képem legyen ott a papíron. Lehetőleg csupa nagy betűvel, hogy SZENTENDRÉT CSAK KULTÚRA EMELHETI KI, EBBE ÉRDEMES BEFEKTETNI, ERRE ÉRDEMES KÖLTENI!!!!

Mondanám, nem a káhátéról kell írni, hanem hogy mit várunk el az új formától. Még talán elfogadható az a mondat, bár igen bonyolult, hogy "Célként fogalmazható meg, hogy a város kulturális és művészeti tevékenysége meghatározóan jelenjen meg, legyen egy olyan szellemi központ, kulturális tervező műhely, amelyben Szentendre kulturális stratégiájának szakmai alapjai megszületnek, s mindezek hasznosan szolgálják a közművelődés mellett a vendégforgalom növelését, továbbá Szentendre sikeres azonosíthatóságát a települések versenyében (turizmus és városmarketing). Szentendre önazonosságának elmélyítése a cél." Fordításomban: Legyen olyan szellemi központ, ahol megszületik a város kulturális startégiája (bábáskodnak születésén). Olyan központ, amelyben közművelődésről úgy gondolkodnak és úgy szervezik, hogy az egyben növeli a vendégforgalmat is, és hozzájárul Szentendre sikeres azonosíthatóságához a települések közötti versenyben.

Azt mondják az okosok, jövőképnek csak akkor van értelme, ha az a közösség megismeri és azonosul célkitűzéseivel. De hát itt a bökkenő. Ma az önkormányzatoknak, a szentendreinek is, igen szűk a tömegkapcsolata, mozgósító ereje, intellektuális kisugárzása, mert túl bürokratikusak, merevek és igazából nem tudnak mit kezdeni a civilekkel. Estünkben pedig, arról van szó, hogy megértetni, megnyerni. Így hát nincs más tennivaló, mint mondani, írni, konzultálni, kikiabálni, megbeszélni, hogy milyen várost akar magának Szentendre. De ha hivatalosan nem megy, hát civilesen, utcán és kocsmában, pártrendezvényen és interneten.

De hát milyen is az a közeg, a szentendreiek, akik és akinek a jövőképet megfogalmazzák. Az adatokat az összetételről, nő, férfi, iskolai végzettség, nemzetiség, vagyon stb. rendelkezésre állnak, tudjuk. De tudjuk-e mi van fejekben Szentendréről? Fogalmazzunk summásan: elégedetlenség. Pontosítsunk, elégedetlenség akkor, ha éppen nem valamelyik rokon vagy barát van éppen vendégségben nálunk, mert akkor dicsekszünk. Még pontosabban: elégedetlenség mindennel. Mi legtöbbet felemlegetett gond: Koszos. Nincs uszoda. Kevés az óvodai férőhely. Rosszak az utak. Unalmas, bár én semmiféle itteni rendezvényen nem voltam, sőt ha benne van a Szentendre és vidékében, akkor sem veszem észre. Lassan érek be Pestre ezen a szörnyű, bűzös úton. Miért nincs itt ugyanolyan nagyáruház, mint Budakalászon? Nagyon drága itt minden. Egyetem kéne ide.
Szóval képünk arról, hogy mit is gondolnak a szentendreiek városukról nincs, vagy fogalmazzunk pontosabban, felszínes.

Hát rajta, kezdjük el, tudjuk meg!

Balogh úr motyog mellettem, azt mondja, hogy van neki egy szép diplomata táskája, nekem adja. Úgy látom, szégyelli, hogy rongyos műanyag szatyorban hordom a laptopom. Nem érti az üzenetet, nem baj.