Minap a kezembe került
a Szentendre és Vidéke egyik régi példánya, benne a "Joni, a Dunakanyar
legjobb gitárosa" címmel Batukarmen (fe. Lugossy Laca) rövid dolgozata.
Amikor olvastam a sárguló újságot, mosolyognom kellett. No, nem gúnyosan,
hanem az emlék-örömével megidézve ifjabb korunkat, az akkori szub-szenzációt,
hogy megjelenhetett írás Joniról a város lapjában. Ez akkor számunkra
olyan felemelő érzés volt, mint amikor Öcsike első rajzait Nagy László
a költő, az Élet és Irodalom korabeli művészeti szerkesztője, leközölte
az ÉS-ben. Ma megnyitottam egy internetes oldalt és benne ugyanaz a mondat:
Szulovszky (Joni) István- "a Dunakanyar legjobb gitárosa" és
a mondat végére most oda kell írnom a létige múlt idejű alakját, volt.
Volt, mert ma reggel, váratlanul elment. Döbbenetesen, mint egy kemény
akkord, amely belehasít a cigarettafüstös félhomályos emberszagú térbe,
hogy aztán sokáig szóljon még fülünkben, visszavonhatatlan keserűséget
hagyva maga után.
Jonit sokan, nagyon sokan ismerték, de csak kevesek közelről. Életútját
az embert-ziláló patakparti szegénységtől, a tehetség elviselésének terhétől
dobálva, a korai magányosságon át, az ezernyi keserűségtől önmagát égető
máig. Csendben járta magára kiosztott önkéntes tisztítótüzét, hol kiemelkedve,
máskor visszamerülve a maga választotta pokolbugyrokból. A kor nem kedvezett
számára, pedig sokan még irigyelték is, hiszen tagja volt a híres AE.
Bizottságnak, az Ef. Zámbó Happy Dead Band zenekarnak.
"Az ország legjobb zenekarjai között emlegetett Bizottság Együttes
a magyar új hullám egyik alapzenekara gitárosaként vált országosan ismertté.
"A Bizottság azért is megkaphatja a szűnni nem akaró vastapsot, mert
ugyanolyan szórakoztatóak most is, mint akkor, pedig a világ hivatalosan
megváltozott. Ez pedig maga a halhatatlanság." Élete korábbi
szakaszában gitározott vagy tíz zenekari formációban. Ott volt az 1980-as
legendás Fekete Bárány- és még vagy kéttucat fesztiválon.
Szerintem többen ismerték
személyesen a legkülönfélébb emberek, mint a mai képernyősztárok némelyikét.
Csendes volt, zárkózott és alapos, nem volt olyan elektromos kütyü a mikrocsiptől
a ciklotronig, amelyet ne tudott volna megjavítani, ne értette volna mi,
miért és hogyan működik. De a legtöbb fotóról hiányzik, mert nem pózolt
az első sorban, mert háttérember volt, Joni"a Dunakanyar legjobb
gitárosa". Igazi unterman, kiváló hangmérnöki adottságokkal készítette
a felvételeket. A hetvenes években divatnadrágokat varrt, amikor Magyarországon
nem volt csak egyen-emberre készített, egyen-konfekció. Gyermekkorától
a Duna szerelmese, aki még akkor járt horgászni, amikor ma már ismeretlen
halbőség volt Szentendrénél. Paducozott a Kucseránál, süllőzött nyári
estéken a töltés kövei között, horgászott a határcsárdai fűzfák gyökerei
között ívó bodorkákra, cserkészte a sütkérező csukákat a Pap-szigeti ág
langyos vizében.
A minap az önkormányzati ülésen döntöttünk a Pro Urbe kitüntetésekről.
Most visszagondolva az érdemesekre eszembe jut, hogy egyik érdemes személyről
sem állítja a közvélekedés, hogy a Dunakanyar legjobbja volna valamiben,
de a törékeny testű, csendes-szavú Joni "a Dunakanyar legjobb gitárosa",
volt. Isten veled Joni!
|
|
|