Hét óra elmúlt már, mire leértem a program kezdetére, de késett az indulás is. Nem csodálom, hiszen még vagy harmincöt fok volt, s hiába volt a hétórás kezdés ez még inkább strand-idő ilyen melegben. Vagy a meleg, vagy más volt az oka, hogy a produkció csak kötelezően megoldottra sikeredett, tüzet nem okozott és műanyag székeken fenekét ragasztó hallgatóság is gyakran a fészkelődéssel volt elfoglalva, nem tudta megfogni az egyébként kiváló muzsikusokból álló csapat zenélése.

De ami ezután következett világszámra sikeredett. Ugyanis Lantos Zoltán Mirrorworld
/Lantos Zoltán - hegedű, Borbély Mihály- szaxofonok, tárogató, furulyák Lukács Miklós- cimbalom, Horváth Kornél- ütőhangszerek/ formáció helyett beugróval, de micsoda zenésszel okoztak tüzet a mintegy háromszáz fős hallgatóság körében. Ugyanis Lukács Miklós- cimbalom, helyett, a következő latin formációban várt zenész, Szakcsi Lakatos Béla lépett be.

Lehet, hogy azért, mert a jazz eleve a meglepetésekre a zenélés szabadságára épít, lehet, hogy a tanár úr nagyon jó kedvében volt, vagy a vérprofi tudás tette, nem tudom, de olyat zenéltek, hogy mindenki sajnálta, hogy nem hallhatjuk tovább, legalább reggelig. Ha jópofáskodni akarnék, akkor azt írnám, hogy olyan volt, mint ha egy nagy indiai és japán zenész beszállt volna az "Este a székelyeknél. Lento rubato - Allegretto" -ba, ahogy a Bartók gyűjtötte kalotaszegi (kőrösfői), marosszéki, dallam és a rasák és bhavák, vagyis a dallamok és hangsorok által keltett érzések és érzelmek összetalálkoztak. Mindenki felsőfokon hozta magát. Nekem Szakcsi mellett, Horváth Kornél- magávalragadó ritmusai voltak különlegesen élvezetesek, no persze a kollégák adták is alá a lovat rendesen. No szóval ettől jó, ha a közeledben lakik olyan zenész, mint Borbély Misi /szaxofonok, tárogató, furulyák/ tanár úr. Kihozza a legjobbakat, mert a hát kollégák és barátok, meg egyébként is jó zenélni. Tényleg, ha már mindenféle kurátorokról esik szó mostanság, miért nem lehet Borbély tanár úr a nyári jazz produkciók kurátora, biztosan tudna ajánlani egy-két világsztárt, aki az ő hívására el is jönne, hisz gyakran dolgoznak együtt. Aztán meg miért nem lehetne egy-tíz éjjel Szentendre Duna-korzója a legjobb európai jazz formációktól hangos, pontosabban zenés? No, de ez hülyeség, mert akkor ide özönlene a világ, ugye ezt meg mi nem akarjuk. ( Persze, ha lenne hírverése is)

Őket Ella Valle Latin Jazz Syndicate követte a színpadon. A Kubában született, jelenleg Európában élő énekes-művésznő vérbő karibi, pontosabban kubai dallamokat nyomatott. Mondom és írom, nyomatott, mert mintha hiányzott volna mellőle a havannai Tropicana zenészeinek színvonala így zenekarával megkísérelte felvetetni az ő tempóját, ami a koncert végégre sikeredett csak igazából. De a szentendrei közönség egy része sem vette a különleges stílusú jazz-éneket, amelyben a kubai zene ritmusai, dallamvilága szólal meg. Jól érzékelhető volt a mi európai ritmus-érzéktelenségünk, amikor játékra hívta a közönséget és a tapssal nem a Radeczky: Mars (induló) tenyér összeütögetésének primitív ritmusát kellett volna felvenni. Hja, ez van. Ritmus ügyében fakezűek és botfülűek vagyunk egy négyéves kubai kissráchoz képest is. Ez abból is látható, hogy harmadik formáció játéka közben a közönség egyötöde hazaslisszolt időben lefeküdni, vagy valamilyen tévésorozat kezdődhetett és ezért ment el.