főoldalra  
   
ISTER
   
   
 
"Sziasztok! Szerintem a skanzen sem mentes a giccstől, ugyanúgy ahogy az egész város sem, de néha érdemes ellátogatni, mert sok olyan rendezvény van, amilyet sehol máshol nem láthat az ember." írja egy ismertelen hölgy az egyik topicon.
Amikor program útjára indult még kétnapos rendezvény volt és tegnap már hatodik alkalommal került megrendezésre az Ister nap, amely már hagyományosan számtalan, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helyieknek és az idelátogatóknak. Valamikor volt olyan elképzelés, hogy a rétegrendezvények, színház, performance fesztivál, kiállítások mellett a Szentendrei Nyár programjai között kapjon helyet olyan is, amely lecsábítja a lakótelepről és Pismányból a szentendreieket, hogy együtt szórakozzanak. Ilyen népünnepély immáron hatodik éve az Ister nap, amely alkalom arra is, hogy régi ismerősökkel fusson össze az ember.


A program összeállításában kissé visszaidézi a nagysikerű Templomtéri játékokat, inni és ennivalót kínáltak és a Duna korzón felállított sátrakban vásári portékát az érdeklődőknek. Volt Bütykölde - játszóház, arcfestés, mesekuckó gyermekeknek, Vendégtoborzó nyitófelvonulás és mazsorett bemutató a Duna-korzón a maglódi Sziluett Mazsorett csoport közreműködésével. A szentendrei Kenguru ugrókötélcsoport bemutatója, Bábcirkusz - a Ládafia Bábszínház előadása, Játék gravitációval, súrlódással, légellenállással -egyensúlyozás, kötéltánc, állat- szelídítés, tűzfújás, kígyóbűvölés bábokkal. A Dézsma utcai nyugdíjasklub műsora, a Csodakút - a Gabalyda Bábszínház elődadása. A hetedik pötty - a Trambulin Színházzal, Gólyalábas pindurjáték gyerekeknek. Határtalan vigasságok - táncos népi mulatság a Duna korzón. Közreműködtek a Tápiómente Táncegyüttes táncosai és zenészei, Domján Lajos, a Magyar Kultúra Lovagja vezetésével, majd kolumbiai zene és dobolás, amelyben afro-karib ritmusok szólaltak meg, a tánc és zene, a dobok és fuvolák erejével.


De egy dologban más, jobb, érdekesebb és lelket gyönyörködtetőbb az Ister nap, mint a valamikor volt Templomtéri vigasságok, ez pedig, a gyertyaúsztatás, amely évszázados szentendrei hagyományt, a János napi gyertyaúsztatás szokását elveníti fel évről-évre, de annak mai, mégis ugyanolyan méltóságot, meghittséget sugárzó formájában. Ha másért nem, ezért érdemes volt az estét a Duna korzón tölteni.