Sárgult fotográfiákat nézegetek. Képet keresek egy dolgozathoz. Körülöttem szerte-szét hányva vagy száz képeslap és üveg negatív. Bosszankodom, mert nem találom amit keresek, és tudom azt is, hogy rosszat teszek azzal, hogy kibontogatom õket csomagolásukból, hiszen a fogdosástól tönkremennek, lepereg róluk a megszáradt zselatin-réteg. Mikor elkezdtem keresgélni, még biztos voltan abban, hogy volt nekem képem a Lám féle üzemrõl. Van valahol, ismételgetem magamban ideges-bizonytalanul. De az idõ múlásával már kevésbé vagyok magabiztos. Már abban sem, hogy az enyém volt-e egyáltalán az a kép, lehet hogy csak kölcsönkaptam megnézni.
Kezembe kerül egy régi képeslap. Felirata Fõ-utca Bencsák üzletével. A képen alacsony parasztház két utcára nyíló ajtóval, amolyan szatócs-bolt. A ház mellett foltozott léckerítés, látszik az iaprkodás, de a szegénység is. A bolt elõtt az utcán, a felirat tanúsága szerint az izbéghi Fõ-utcán, embercsoport, férfiak, nõk, gyerekek.
A kép úgy nyolcvan vagy száz éve készülhetett. Azt találgatom mikor is lehet pontosan amikor készült. De nincs rajta sem dátum és erre utaló. Más azonosító jelek után kutakodom. Vajon az izbéghi iskola átadása elõtti, vagy késõbbi ? Belegondolok, ha már állt az iskola és fotográfus jelent meg az akkor még világvégi Izbéghen és felállította masináját Bencsák úr üzlete elõtt, hatalmas szenzáció lehetett. Bizonyosan érdekelte a gyerekeket. Ha én iskolás lettem volna akkor, megnéztem volna e csoda-történést. De hiába vizslatom nagyítóval is a részleteket, sehol sem látható sem palatábla, sem könyv, vagy olyan szíjjal összekötözött csomag a gyerekek kezében. Tudják, amikor még szíjjal összecsatolt csomagban vitte haza könyvét a nebuló, hiszen aktatáskája, csak a tanító úrnak és más galléros embernek volt. Ilyen luxust csak õk engedhették meg maguknak, pláne a régi Ízbéghen.
A bolt ajtajában középkorú tarka szoknyás nõ áll, mellette cselédkorú kislány, olyan tizenhárom éves forma. A nõ valószínûleg eladó. Kezeit a háta mögött tartja, az ajtófélfának támaszkodik. Lábfejei szorosan egymás mellett, szinte jelzi, õ fegyelmezett, tudja mi a dolga. Ahogy alig észrevehetõen az ajtókeretnek támasztja hátát, látszik rejtõzködve pihen. Most lehet, hiszen a mûvész úr fotografál és mozdulatlanul kell állni. És így legalább addig sem kell tenni-venni a boltban. Hátrébb mozdonyvezetõ-sapkás férfi, kezeit mellén összefonva. Jobb lábát kicsit elõre tolta, a tartása szinte sugallja, én vagyok a tulajdonos, enyém e komoly üzlet. Õ lehet Bencsák úr, gondolom. Az úton kisebb csoportban férfiak pózolnak. Közülük az egyik smicisapkás. Kezében cigaretta, csórók lazaságával néz a gépbe. Látszik rajta, egy árva garas sincs a zsebében. Hátrébb jó kötésû kovács-féle ember. Vulkanusz óta a kovács, a kemény fizikai munka testet és lelket alakító jegyeit hordozza magán. Õ ilyen. A kor népdivatja szerint õ is gépész-sapkában. Lehet, hogy éppen az általam oly nagyon keresett Lám üzembõl? De jó volna megkérdezni, -Hol dolgozik szakikám? Magabiztos tartású. Mellette számora legérdekesebb figura. Világos kalapot visel. Igazából nem tudni pózol, vagy komolyan vette fel e tartást. Kicsit olyan mint egy kanadai csendõr, különösen attól, hogy feszes vigyázzba vágja magát. Úgy teszi, mint a megalázott fogyatékos. Látszik rajta, nem v olt hiába a Kund K rechst und links idomítása. Azt hiszem, a távolban még a piavei, prsemizli mészárszék, de mi már látjuk nevüket az emléktáblán, a régi iskola falán. Õk lesznek elsõ vilgáháborús hõseink. Õk még nem sejthetik, mit készit számukra az otromba huszadik század. És ott a képen a kor is. Annak jelei, hogy a szentendreiek már járják a filoxéra pusztítás következményeinek szegénység pokol-bugyrait. Látszik rajtuk, az egész napra kapott reggeli rántott leves és a gyenge lõre. A háttérben mezítlábas nagy karimájú tótkalapos sihederek lesnek a képbe. Kíváncsiskodnak. Tudják, nekik hátul a helyük, mert õk csak Janók meg Pesták, akinek szaladj valamiért a nevük.
Másik képeslap kerül a kezemben. Ezen már dátum is van. 1903. március 22. Lehet, hogy ugyanabból az évbõl való? Nem tudom, bizonytalan vagyok. A foto világos részein kaligrafikus betûkkel írt ceruzás szöveg. Édes jó Kálmánkám, ma közbejött akadályok miatt nem mehettem. Hogy ne haragudj elmaradásomért, küldöm ezt, és 100000000000000 csókot! Hogy vagy, remélem nincs semmi bajod. Majd magyarázatul az Üdvözlet Izbéghrõl szöveg mellé írva , Ez Szentendre rt. város külvárosa. S hallom, - Ugorj fiam Jano le a Postára, (másfél kilométer,) dob be ezt a lapot, s ha ügyes vagy és hamar visszajössz, csoda-jutalmat kapsz. Jano vagyok. Hallom, ahogy meztelen talpam csattog a vizenyõs út, meg-megcsúszom a sárban, toppanás a friss meleg tehénlepényeken, és felszisszenek a kiálló alattomos kövek szúrásaitól. Érzem a számban a futás fáradtságától édes nyálat, s az örömet amely eltölt, hogy ennek a szép ruhájú kisasszonynak futhatok a postára. S amikor visszaérek még ott van Õ , megvárt. S a jutalmam, egy igazi képeslap. Rajta nyomtatott szöveg, Üdvözlet Izbéghrõl, a Fõ utca Bencsák üzletével. Igazi fotográfia, rajta vagyok én is, ott háttérben
.
A Lám üzemrõl készített képet keresek. Egy iráshoz kellene. Szertettem volna megmutatni a fiúknak, milyen is volt Izbégh a századforduló táján , de nem találtam.