|
||||||||||
HIDAK
|
||||||||||
|
||||||||||
Számos kísérlet volt már arra a politika és a főhatóságok részéről is, hogy Szigetmonostor elszánását megváltoztatassák az M0-ás híd beruházáshoz kapcsolódó a dunai kishíd ügyében. De ezek eddig mind zátonyra futottak, egyetlen igazi érv van még az építést ellenzők kezében, hogy Szentendre nem járult hozzá a kishídhoz. Márpedig, ha nincs mindkét oldalon lévő településétől rendeletben foglalt hozzájárulás, a szigetiek erőfeszítése meghiúsul. "Az M0-ás északi híd a jelenleg folyó legnagyobb, összesen 62 milliárd forintos közlekedési beruházás, amelyet 2008 augusztusában adnak majd át - mondta Kóka János. A szaktárca vezetője elmondta, hogy a hídépítés eredetileg egy évvel korábban kezdődött volna, (a korábbi tervek szerint idén kellett volna átadni) ám az érintett településekkel az útviták, valamint a nagy tavaszi árvíz hátráltatták az indulást, és jelentős többletköltséggel is jártak. Jelenleg is egyeztetések zajlanak (bíróság előtt a szigetmonostoriak keresete) a szigetmonostori önkormányzattal, hogy a falu közigazgatási területén átívelő hídra tekintettel milyen kedvezményeket kapjon a helyi lakosság a Szentendrei-szigetről a part megközelítésére. (az eddigi ajánlatokat Szigetmonsotor nem fogadta el) Elsősorban a komp-közlekedéshez számíthatnak valamilyen támogatásra. (ingyenességet ígértek korábban)"
Érdekes módon a parlamenti választások vitáiban alig volt hallható erről és csak alkalmanként lángol fel újra és újra a "kishíd vita." Két érv csap össze Szentendrén. Az egyik szerint, az volna jó a városnak, ha kishíd a város előtt épülne meg, vinné a forgalmat a szigetre, ezzel csökkentve a városon átmenő autók számát. A másik arról szól, hogy tönkremegy Szentendre, ha a híd a Postáson vagy a körüli szakaszon épül meg, és egyébként is, valakik jól járnak a híddal (akiknek ott van telkük, amit ki kell sajátítani). Most
úgy néz ki, ha a Postás strandot védő lokálpatrioták,- ott semmiképpen,
és Vízművek is - másutt nem lehet csak Postás strandnál, kötik az ebet
a karóhoz, így nem lehet kishíd. Igaz, az elkészült M0-ás híd sem lesz
átadva, amíg Szigetnostor hozzá nem járul a használatba vételhez. Szóval
az ügy, még róka fogta csuka. Most a kishíd ellenzőinek egy része abban
bizakodik, s mint hallik tenni is fognak érte, hogy ha már nem tudták
a mostani Szigetmonostori testületet meggyőzni arról, hogy lemondjanak
kishídról, hát majd az önkormányzati választáson kezesebb polgármestert
és testületet választatnak és akkor minden rendben lesz, szerintük. Ebben
az építési késedelem is a kezükre játszik. |
|