Dél-Dunántúli tájegységhez évre örömmel látom, hogy Szautner Kati is kijött családostúl és Jeles Anti egy kis csapat Daru-piaci ismerőst is hozott magával. Magyar Jutka és Hankó Laci képviselő-kollégáim is elfogadták a meghívást, eljöttek. A tegnapi, pontosabban a ma reggelig tartó Ister nap miatt mindannyiunk kissé kialvatlan. Szétnézünk, megkóstolunk meghallgatunk mindent, ami éppen megy. A gibanica nem olyan, mint itt, Sznetendrén, de hát ez legyen a legnagyobb baj, legközelebb majd a mi tájunk szokása szerint készítik el. Talán nagyobb lenne az érdeklődés, ha a Boban Markovics koncertre szervezték volna rá a délszláv napot, de hát így is jó. A lelkes szerzők, Vadas Erikáék mindent megtettek, kerestek bennünket és felajánlottak is, a siker érdekében.

A kulturális hagyományok bemutatása egész napos programot igényel. Van zene, szerb és horvát falvak gazdag népzenei és tánc-kincseiből, hagyományőrző együttesek előadásában. Levélkalapos fiatalember invitál a szemben lévő ház tornácára, mesemondót hallgatni. Ő a Dodola, a szamárhegyi dalmátoknak számára szívet-melengető régmultat idéző bolondos figura, csak az általam ismertnél és a felénk szokásosnál egy kicsit szerényebb lombruhában és magyaros csizmásra véve ay öltözetet. Ezért nem ismertem fel azonnal. Nem baj, hisz mi hét éve nem találtunk meg Csávó bácsi és Killár Feri utódját, vállalkozó szellemű embert Dodolának, úgy hogy, ha e szerényre vett formában is, de legalább van ismét Szentendrén esőkérő. Talán, mert nem gajdolja mondókáját, nem akar egy csepp eső sem esni, pedig nagyon jól jönne, bár az égen távolabb felhők tornyosulnak, lehet, hogy lesz felüdítő zápor. Még a hatvanas években is, amikor szárazság gyötörte a várost, a szamárhegyi utcákat Dodola (esőkérő) járta, hogy kántálásával esőt varázsoljon. A lombokba öltözött maskarát gyereksereg kísérte, csúfolta, aprópénzt dobott csorba bögréjébe. No, hogy lássák, tudják felteszem gajdolása Vujicsics Tihamér 1948-as lejegyzését: